2012. július 20., péntek

Kis Dávid, és az EWR pedálok


Kedves Olvasók! Aki olvasta az előző írásaimat, levonhatta a következtetést, hogy a kézzel készített majdnem egyedi készítésű gitáros-cuccokról készítettem egy kis leírást. Elsőként Váradi Péter által készített Crow guitars utána pedig Turza Juraj hangszedőiről (Kent Armstrong). A mostani írás is rendhagyó lesz. Az EWR pedálokról lesz szó. Most nem lesz olyan részletes a leírás, mint eddig, azért, mert többérzelmű volt nekem ez a pár pedál. Nem azért vagyok itt, hogy a magasba dicsérjek bárkit is vagy, hogy elhordjam mindennek. Ez számomra társadalmi „munka”, szívesen csinálom! Éles W. Róbert a Hangmester fórumáról ismertem meg. Ő készíti a monogramja által fémjelzett pedálokat. Ha valaki látta már az EWR honlapot, akkor kevés gondolkodás után leesik neki, hogy klónokról van szó. Nem egyszerű másolatok, mert igény szerint módosítja őket az általa kikísérletezett hangzásokra. Öt pedált hoztam el, ezek több mint 1 hónapig volt nálam, és ha volt időm próba előtt és közben, akkor: tekergettem, cserélgettem a sorrendet és kerestem azt, ami nekem tetszik. Most bemutatnám őket! „Sour Honey” – overdrive, „Experimental Screamer” – overdrive, „Version of COD” – overdrive, „Mody Dick Delay” – modulációs visszhang, „Yellow Snow Husky’s  Wooh” – autowah. A nevek árulkodóak, mert hasonlít az eredetihez. Számomra először kicsit vicces volt, de gyorsan megszoktam. Akkor most belecsapok a lecsóba!
Sour Honey (Mad Prof Sweet Honey Overdrive): Laza kis overdrive, amit „booster”-nek is lehet használni. Ő lett a kedvencem, mert az egyszerűsége ellenére neki volt a legérthetőbb karaktere a tiszta és a torzított csatornán is. Értékelés: JJJJ
Experimental Screamer (Ibanez Tubescreamer TS808 és TS9) és Version of COD (OCD):Ez a két overdrive nagyon jónak hangzik, mert legendásak. Rögtön arra gondoltam, hogy milyen frankó lesz kipróbálni egy klónt… kicsit megbicsaklott a gitár hangja, amikor bedugtam. A hatás elmaradt mind a kettőnél. Sajnos nem ezt vártam. Nem volt olyan telített és egyenletes a hang. Pár alkalomnak el kellett telnie, hogy rájöjjek, mi lehet a baj. Az eredeti gitárhang is jött a torzított mellett. Ez csak hangindításnál zavaró, mert akkor jobban kijön. Ezért erről nem szeretnék többet írni. Gondolom, mielőtt megvennéd, kipróbálod. TEDD IS AZT! Lehet, hogy csak nálam nem szólt rendesen… de így ebben nem hiszek. Tényleg érdemes kipróbálni. Nem vesztesz semmit. Először azt hittem, hogy a táppal van a gond, de elemről is kipróbáltam és maradt ugyanaz az effektus. Értékelés: itt sajnos nem tudok adni semmit, mert volt valami bibi a cuccal… remélem, hogy bibi volt!
Mody Dick Delay: Ő egy kivétel… ő az, aki kísérletezésből alakult ki. Nem is lett rossz. Az Endorphin Lab-bal az első LEP-n használunk modulációs visszhangot. Utólag gondoltam rá, hogy ezzel kellett volna felvenni, mert tetszett, amit hallottam. Először ez a kütyü volt a kedvencem, csak akkor került át a második helyre, amikor zenekarban használtam. Pély Barnásan… Nem jött át! De volt már ilyen máskor is. Ha lenne egy TONE poti is rajta, akkor maradt volna a dobogó tetején… de akkor mekkora lenne?!?!? Ami nagyon tetszik, hogy csak a visszhangon van a moduláció. Azzal sikerült egy elmebeteg hangszínt csinálnom: a RATE max-on és ment az eredeti hang alázása. Nekem tetszenek az olyan megoldások, amikor párhuzamosan megy kettő vagy több jel. Értékelés: JJJ
Yellow Snow (White Snow Auto Wah) – Életem első találkozása az autowah-val… Először tekergettem, de meg sem mozdult. Lehúztam vele egy kemény menetet, de sikerült megszólaltatni. Kicsit érzékeny a kicsikém. Minden apró mozdulatra reagál. Érdemes koncert előtt ránézni a beállításra, hogy úgy működjön, ahogy mi szeretnénk. Vagy le kell ragasztani, ahogy a Paul Gilbert-nél láttam. Csodás hangja van, igazi funky! Értékelés: JJJJ
Mára ennyit az EWR pedálokról. Mindenki próbálja ki a többi motyót, akinek lehetősége van rá! Üdv és sok gyakorlás jellemezzen benneteket! Kis Dávid

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése