2012. augusztus 28., kedd

Kondor Csaba

Kondor Csaba. Gitáros. Ha valakire azt mondom, hogy gitáros, az magában hordoz egy szintet, egy tudásszintet, melyben megvan a gyakorlati tudás és ami ezt életre kelti, a gitározás lelek, lényege. Ismerkedjünk meg Kondor Csaba gitárossal!

Először is köszönöm Zsoltnak a lehetőséget, melyben bemutat a Gitárvilágok olvasóinak. Mostanában leginkább a tanításra koncentrálok, szeretném, ha a Kondor Csaba Könnyűzenei Gitáriskola egy országszerte ismert gitáriskolává válna. Jelenleg, mint magántanár működöm, majd meglátjuk mennyit sikerül megvalósítani a tervekből. Sajnos a gazdasági helyzet nem túl rózsás, mindenki legalább kétszer meggondolja mire ad ki pénzt. Hobby zenészekkel és leendő profikkal egyaránt foglalkozom ’egy kicsit másképp’ mint ahogyan a legtöbben ezt itthon csinálják. Erről bővebben a http://gitarkurzusok.hu/ oldalon olvashattok. Kapcsolatunk a zenével örök és megbonthatatlan. Már csecsemőkoromban is anyukám zongorajátékára aludtam el. Később minden nap ebéd után a szánkómon fekve a szoba közepén követeltem hogy kapcsolja be nagymamám a slágerlistát a Petőfin. ’Citrom ízű banán’, ’Egy szál gyufa is’ és a többi sláger szólt a hetvenes évek elején. No meg persze reggelenként a gitárzenék és ’recsegős’ saxik, Duane Eddy, Earl Bostic, Shadows és a többiek. Annak idején erre keltek az emberek, utáltam is sokáig a korai instrumentális beat zenét. Rövidre fogva az elejét, 7 éves koromtól klasszikus zongorát/szolfézst tanultam, ez nagyban megkönnyítette a későbbi hangszerváltást, valamint a zenei látásmódom sem szűkült be egy hangszerre szerencsére.

Visszatérve egy kicsit az első kérdésre. Mikor és egyáltalán hogyan tudatosult benned ez az Isten adta tehetség?

A könnyűzenével és a gitárral komolyabban 13 évesen kezdtem el foglalkozni. Artner Iván barátommal órákon át gitároztunk az általa ’átberhelt’ BRG MK25-ös magnókon. A sound már akkor legalább metál volt, messze megelőzve korát… A Cremona akusztikusomban egy filléres „miki” lógott bele, az ment a barna MK25-be. Iváné egy kék magnó volt, sőt neki már volt valamilyen elektromos gitárja is. Fantasztikus időszak volt, sokat köszönhetek neki, kár hogy már nincs közöttünk. Ebben az időben határoztam el, hogy zenész leszek, sőt céltudatosan a Jazztanszakot céloztam meg, mint a könnyűzenében a legmagasabb képesítést adó iskolát. A gimnazista évek alatt sok, mára neves zenésszel ismerkedtem meg, illetve játszottam együtt. Ebből az időszakból talán Hárs Viktor nevét emelném ki, sok évet játszottunk együtt, közösen indultunk a jazz irányába. 1988-ban vettek fel a jazztanszakra, másodszorra, ami igen jó eredmény volt. Évente 2-3 gitáros hely volt, jelentkező pedig 30-50 fő. Nehéz leírni a boldogságot, amit az értesítő elolvasása után éreztem. Nagyon sokat tanultam, volt hogy hetekig napi 16 órát gyakoroltam, illetve híres szólókat kottáztam pihenésképpen. Sok neves magyar jazz zenésszel játszottam ebben az időben, jártuk a jazz klubokat estéről estére. Később taxiztam is az éjszakában, hogy legyen elég pénzem. Aztán egyszer csak vége lett ennek a csodálatos időszaknak, kézhez kaptam az előadó művészi, tanári oklevelet. Jazzből megélni itthon keveseknek adatott meg, külföldi vendéglátó kizárva - ezt még igen korán megfogadtam, addig zenélek, ameddig én mondom meg, hogy mit játszunk és nem a közönség.

Csaba, szerintem az egyik legerősebb emberi erény, amikor nem irigy az emberfia, hanem átadja a tudományt. Tanítás. Beszéljünk most erről!

A tanítás nagyon szép dolog. Egy jó tanárnak együtt kell tudni örülnie tanítványával, amikor elérik a következő szintet, hiszen a tanár sikere elválaszthatatlan a tanítvány sikerétől. Attól hogy jó zenész valaki, még messze nem tanár. Ehhez egy egészen másfajta adottság kell. Türelem, következetesség, magas szintű szakmai tudás, ugyanakkor nyitottság és tolerancia a tanítvány elképzeléseihez. Ha egy tanár saját magát akarja száz példányban sokszorosítani, enyhén szólva hibát követ el. A zene egy önkifejezési forma, saját belső világodat kell majd megmutatni. De ugyanolyan komoly gondot jelent a képzetlen, önjelölt tanárok tevékenykedése is. Sok időbe telik a rossz beidegződéseket – pengető és kéztartás többek között – kijavítani. Persze még sok titok van, de a legfontosabb dolog hogy élvezze a tanítvány a zenélést. http://www.gitarkurzusok.hu/

Hát nem igazán tudom elképzelni.., főleg a Te tudományoddal, megjelenéseddel, hogy ne fordulj meg zenekarokban, egyéb formációkban! Jól gondolom?

Mivel a tanszak alatt végig tanítottam, a taxizás nem nagyon tetszett – bár sokan kiakadtak, amikor felismertek egy-egy jó zenét a kocsiban, megkritizálták a maguk szintjén, mondjuk John Scofield -et én pedig hozzászóltam… - próbáltam tanításból élni, több-kevesebb sikerrel.  Ebben az időben volt egy-két felejthető próbálkozásom, mint a Beathoven zenekar, de legalább voltam velük stúdióban és a SOTE nagyszínpadán is a Republic előzenekaraként. Egyre inkább a blues zene kezdett érdekelni és egyszer csak rátaláltam Stevie Ray Vaughan zenéjére, talán valamelyik tanítványomnak kellett kottázni egy dalt. No, innen egy új fejezet nyílt életemben… Tanítványaim ajánlottak néhány tehetséges zenészt és ezzel megalakult a $TEXAS zenekar. Igen komoly kihívás volt, több szempontból is. Már javában tartott a blues-boom itthon, sok játéklehetőség volt, de szerettem volna a legnépszerűbb zenekarok közé kerülni. Így első körben felvállatam, hogy egy Stevie Ray Vaughan repertoárral állunk ki. Aki gitáros, tudja mire vállalkoztam… Emellett a nyakamba zúdult a zenekarvezetéssel járó összes teher, megspékelve a vezetéssel – magad uram, ha szolgád nincs. Jártuk az országot, hetente legalább három bulit játszottunk, volt hogy nyolc is összejött. Fesztiválok, klubok, már az első Szigeten is ott voltunk, majd kezdtek divatba jönni a motoros találkozók. Lassacskán kinőttük az imitátor szerepkört, elkezdtünk saját számokat játszani. Kiadtuk az első CD-t, lemezbemutató, koncert, koncert hátán, az egyik legnépszerűbb klubzenekar voltunk. Szerettem volna még sokkal többet elérni, hittem hogy blues zenészként lehet valaki itthon is sztár – tévedtem. A blues népszerűsége és maga az élőzene népszerűsége is csökkent, ez minden tekintetben kihatott ránk. Kevesebb buli, érdektelen közönség, fásultság. Elkezdtük a második CD-t, de itt már komolyabb szakadék mutatkozott köztünk a zenei és szövegi elképzelések tekintetében. Sok száz koncert, egy CD és sok–sok felejthetetlen élmény után feloszlott a zenekar. A többiek Ismerős Arcok néven folytatták, mára sikeres és ismert zenekar.

Mi következett ezután?

Innen kezdve visszavonultam, nagyon kimerített ez az időszak. Hétköznapi élet következett, programozással foglalkoztam, családi örömöknek hódoltam, sőt még hobbim is lett, a fotózás… Bepótoltam, ami kimaradt eddig az életemből, tíz év szünet kellett hogy újra legyen kedvem a gitározással foglalkozni. Átértékelődött bennem sok minden és persze a kor is megváltozott. Tudom hogy a blues, a jazz, sőt őszintén fogalmazva lassan minden igényes zene rétegzene, a kiadók szerint nem üzlet ezzel foglalkozni itthon. Szerencsére azonban ott a YouTube. Önmegvalósítási vágyaimat jelenleg a feltöltött videóim teljes mértékben kielégítik, csodálatos kritikákat kapok amerikai és más nemzetiségű látogatóktól. Azért legyünk őszinték! Kell annál nagyobb elismerés egy magyar blues zenésznek, hogy amerikai rajongói vannak? Akik nyugodtan tovább is léphetnének 3 másodperc után, hiszen nem ültek be egy koncertre. Tervek között szerepel majd ismét saját zenekar, többen hívnak is zenélgetni, majd meglátjuk.

Csaba, miért a Tokai? A neve mindenesetre abszolúte megkapó! Kanyarodjunk a hangszerek utcájába! Minden, amit Kondor Csaba gitár „cuccáról” tudni kell! Kezdjünk bele!

Az első komoly gitárom egy Ibanez AM-205 volt, limited edition, egy kiállításra érkezett. Fantasztikus hangszer volt, talán innen ered a japán gitár mániám.  Ennyire kidolgozott mestermunkát azóta sem láttam, csodálatosan összeválogatott anyagok, fantasztikus hang jellemezte. Első időkben egy régi Roland JC-120-al hajtottam, majd áttértem a Fender Twin Reverbre. Igazi jazz sound volt, egy pici bluessal spékelve. Nagyon tetszett Kenny Barrell, Barney Kessel jazz-bluesos stílusa, ez a setup hozta is rendesen ahogy kell. Később jött a blues, az Ibanezt felváltotta egy ’88-asAmerican Standard, majd egy ’93-as SRV modell, a Twin Reverb elég sokáig maradt.



A gitár kapott egy új koptatólapot, melyet Hunyady Gábor barátom festménye díszített. Egy vitorlást festett rá, a színvilága nagyon illett a 3 tone sunbursthöz, bár eredetileg a fehér  American Standardre kértem. Kezdetben SRV repertoár ment, így 0.11-es húrok lehangolva Eb-re, 2 custom Tube Screamer, Dunlop Wah volt a rig. Ebben az időben ismerkedtem meg Füle Csabával (’90-es évek eleje), aki egy igazi kincs egy kísérletező gitáros számára. Épít, javit, javasol és villamosmérnök is többek között. Kaptam tőle egy 50W-os erősítőt, 2db 5881-el, Selmer végfok trafóval. Bassman jellegűre építette. Ezután ez lett az etalon, a játékstílusomat is jelentősen megváltoztatta, annyira jó kis cucc volt. Pont annyi crunch volt benne ami szólóhoz is elég, ugyanakkor a szóló közben bejátszott telt akkordok is érthetőek maradtak. Aztán az SRV modell is ment. Valami olyat kerestem, mint egy 50-60-as évekbeli strat, japán alapossággal elkészítve, nem utolsó sorban egy lakás ára alatt lehetőleg. Ez egyértelműen Tokai vagy Greco, bár sokan nem ismerik itthon őket. Áruk igen borsos, de messze nem pre-CBS árakról beszélünk. Az egyik Tokaim átalakításáról egy videó:



Ez egy 70-es CBS időszakos gitár, de van egy ST-80-am is ’79-ből, ami inkább az 50-es évekbeli gitárokra emlékeztet. És ez is egy fontos dolog számomra! Nem egy-az-egyben másolat. Nem féltek a japán mesterek módosítani az eredetin, ha ezt tartották helyesnek. Brutálisan jó hangszer ez is. Van egy Ibanez RS 1000 gitárom ’83-ból, ez egy superstrat japán módra. A super 58-as hangszedők megjárták Jeti mester műhelyét, custom tekercselést is kértem a tuning mellé. Így jobb lett a humbuckerek single módja, hozza a gitár a rock mellett a blues hangzást is, ami fontos számomra. Még Floyd tremolóra vár. Van egy régi Antoria gitárom, ez is japán, valamikor 60-70-ben készülhetett. Erre is vár egy update, de még tervezem a részleteket – bigsby, elektronika stb.



Ha néha jazzhez van kedvem, akkor egy Washburn J-6 Wes Montgomery modellt veszek a kezembe. Ez egy kicsit kilóg a sorból származását tekintve, mivel Koreai darab, de egy óra próbálgatás után úgy döntöttem nem baj, megveszem. Kapott előre egy Gibson Classic hangszedőt és már hozza is a soundot. Minden gitáromban – jazz gitárban is – Dunlop High Jumbo bundokat használok, egyedi kábelezéssel / elektronikával. Még hiányzik a kollekcióból egy Ibanez RS 505 CS és egy ES-335 fazon, talán a Yamaha SA2200 vagy az Ibanez AS 200.
Erősítő tekintetében most egy Fender Super Six vár aktívabb használatra. Szét lesz szedve egy 4x10-es ládára és kap majd egy 40-50W-os trafót a 135W helyett. Csövek tekintetében lehet hogy 4db 6v6 csövet használunk majd, de Csaba barátommal még egyeztetünk ez ügyben.
Effektek tekintetében java részt handmade, Füle Csaba pedálokat használok. Ez úgy működik, hogy kinézek magamnak egy pedált, mondjuk egy Tube Screamert. Azt mondom Csabinak: kellene egy dobozba ebből nekem 2db két kapcsolóval, természetesen true bypass mindegyiknél, nagyobb torzítás és több mély ha lehet. És elkészült a Dual Screamer. Van tőle egy Cry Baby-ből indult 5 potis Wah is és több különböző ötlet alapján kivitelezett fuzz, distortion. Használok még egy csöves előfokot és egy 5W-os single ended végfokot az itthoni felvételekre – természetesen custom made mindkettő. Az 5W-os érdekessége, hogy a legelterjedtebb végfokcsöveket szabadon csereberélhetem benne, sőt kombinálhatom is őket egy EL84-el! Az egyéb effektek is régi japán cuccok, Ibanez analóg delay, Boss RCL-10 kompresszor/gate és hasonlók. Még folytathatnám soká, ötletekben nincs hiány. Leginkább az idő és a pénz szab határt az álmoknak.

Csaba, nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert a elkövetkezőkben. 

Köszönöm, sziasztok.

Galéria






Cuccok: folyt köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése