2012. augusztus 5., vasárnap

Sütő Márton, és az SMárton trió

Sütő Márton. A gitárvilág sokszínűsége, mint minden művészetek jellemzője, egy csodálatos világ. Ebben a világban kell megtalálni a tiszta hangot, ami nekünk szól és vissza, visszatér. Következzen Sütő Márton gitárvilága. Tisztelettel köszöntelek az oldalon. A bevezetőben leírt gondolatok adták az első kérdés apropóját. Hogyan vezetett az utad oda, hogy megtaláld a saját tiszta hangod, amit nekünk ilyen szép módon tudsz játszani?

Köszönöm a szép szavakat, még ha kicsit túlzás is! Úgy indult, hogy szeretem a zenét, nagy hatással van rám. Szüleim zeneszeretők, bátyám is zenész lett, valami biztos van a génekben, és szerencsém volt, hogy minden lehetőséget megkaptam, hogy tanulhassak, akadályozás és nyomás nélkül. Ez talán a legfontosabb. A többi, hogy figyelek a vágyaimra, zeneire és nem zeneire egyaránt, és hagyom, hogy ez vezessen.

Első kérdés lett volna, de most következzen, Sütő Márton! Hogy kiváló gitárosnak, zenésznek tartalak ez tény, és sokak osztoznak velem ebben a véleményemben. Ami azonban rögtön szembetűnik, hogy olyan könnyedséggel gitározol, ami ritka tulajdonsága a gitárosoknak. A mai elégedetlen, elnyomott világban, hogyan tudod ezt tartani, átadni, belevinni a játékodba?

 

Szerintem nem ritka, sok gitáros barátom van, s persze még több csodás hazai gitáros, akit nem ismerek személyesen, és szerencsére úgy látom, hogy könnyedséggel játszanak. Egyszer beszéltem egyik kedvenc amerikai dobosommal egy pesti koncerten, s kérdeztem, hogy van. Mondta, hogy minden olyan furcsa, de amikor beül a dobok mögé, akkor minden oké, akkor érzi jól magát. A színpadon szabadulunk fel, ez lehetőség és feladat is.

Márton, forduljunk egy kicsit a szakma felé. Alap téma! Hogyan kell, hogy szóljon az a gitár. Sokat segít ezen, ha jó kezekbe kerül, és az a kéz megtölti tartalommal, élettel. Beszéljünk arról, hogy te mikor mondtad, azt hogy ez a felszerelés most ennyi, kész, megtaláltam?

Alapvetően kicsi az igényem technikai dolgokban. Szeretek azzal dolgozni, ami rendelkezésre áll. Véletlen, megérzés és vágyak megvalósításának egyvelegéből állt össze a kép. Fő gitárom (Heritage 535) vételét John Scofield gitárja és játéka inspirálta, csöves erősítőmet (Marshall Silver Jubilee 50W) hosszú keresgélés után egy barátom találta apróhirdetésben, multieffektemet (T.C. Nova System) azért vettem, hogy beletanuljak a compressor, delay, reverb kezelésébe. Még egy loop station és egy wah pedál része az alapfelszerelésemnek. Ez talán 3-4 éve alakult ki, e mellett minden formációban kicsit máshogy (más gitár, effekt) állok ki. Néha külön élvezem, hogy nincs ott a megszokott effekt, vagy épp egy újjal kísérletezek. Az zenei improvizációba nekem ez a felszerelésbeli improvizáció is beletartozik.

Lehet kicsit profán a kérdés, de hogyan tudod megállni, hogy ne menj el a puszta effekt világba. Azért írom ezt, mert nekem nagyon tetszett, ahogy ezeket beleszövöd a játékodba. Lehetne erről a témáról is hallani pár szót?


Szeretem a változatosságot, szeretem meglepni a közönséget, zenésztársaimat, magamat. Ha egy koncerten összvissz 10 másodpercig szól egy effekt, az hatásosabb mint ha egy egész számon át. Az is fontos, hogy valahogy (mondjuk zeneileg) indokolt legyen az effekt használata. Aztán kézbe fogsz egy akusztikus gitárt és hagyod hangját elringatni.

Zenekarok. Az Smárton trió egy jazz zenekar. Azonban az etNoe-t nem tudom meghatározni, nem is kell. Az etNoéval volt szerencsém látni téged. Gyönyörű akusztikus hangszerek arzenálja vonult fel ott, tökéletes egyensúlyban a digitális, elektromos világgal! Jöjjön az etNoe!

Sosem találtam fontosnak a zenék, zenekarok műfaji besorolását, nehezen is megy, amikor a saját zenéimről kell így nyilatkozni. Csomó dolgot gondolok a zenékről, de nem stílusneveket. Az etNoé egy gyönyörű női népi énekhang (puszillak Szilvi) alá izgalmasan komponált és hangszerelt összetett könnyűzene. Sokszínű komoly könnyűzene. Kovács Zoltán, a zeneszerző egyben a Smárton trió bőgőse is.


Smárton trió. Mit kell tudnunk a zenekarról?

A harmadik tag G. Szabó Hunor dobos. Így játszunk 8 éve, van 2 lemezünk (kedves olvasó: ha még keresel karácsonyi ajándéknak valót…), idén volt pár kiemelkedő állomás: erdélyi turné, mr2 akusztik, együttműködések Harcsa Veronikával, Juhász Gáborral, vetítő művészekkel, párizsi és brüsszeli koncertek,… Az érdeklődőknek ajánlom a facebook oldalunkat (Smarton trio), ott tudnak a legfrissebb történésekről tájékozódni. Sok youtube video is található, amiből megismerhető világunk. S külön keressük a vidéki fellépési lehetőségeket, örömmel vesszük a megkereséseket, tippeket, ajánlásokat!

Azt látom rajtad, és a zenekarodon is hogy most jó, most rendben. Azonban nincs mese, mint minden művészet előre halad. Tervek?

Próbálok Belgrádba szervezni koncertet, új számokat írok, amelyben ének is van, és ha minden jól megy, egy pár éves különleges koncertfelvételt fogunk kiadni!

Márton, köszönöm a beszélgetést.

Köszönöm, sziasztok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése