2012. szeptember 17., hétfő

Birta Miklós

Birta Miklós.
Tisztelettel üdvözöllek a Gitarvilagok.com oldalon. Az én olvasatomban a jazz, a jazz rock gitározás olyan mintha egy Jókai regényt venne le az ember a polcról. Mivel nekem csak a regény jutott, had kérdezzem meg Tőled, hogyan fordult az utad a jazz, a jazz rock irányába.

Azt hiszem egy Jókai regényt levenni és olvasgatni egy sokkal távolabbi múltra, vezet vissza, mint olyan zenét játszani, ami ugyan ma már idejét múlt de az én kamasz koromban, és amikor én fenőttem ez a zene volt a legmenőbb, legfelkapottabb legdögösebb a jazz műfajon belül. Tehát itt a ’80-as évekre gondolok. Ugye a ’70-es években indult a jazz-rock, és a ’80-as élte virágkorát, és emiatt ez a zene számomra, miután én ezen nőttem ezért ez teljesen, hogyan is mondjam, aktuális. Ha megfigyeled, akkor mindenféle muzsikus műfajtól függetlenül azért nagyjából abban a zenében marad, meg amiben felnőtt, és amit csilnált tehát 20, 30, 40 év de azért megmaradnak azok a közös jellemvonások a zenében melyek, végigkísérik az egész életét, akár a popzenéről beszélünk, akár a jazz zenéről beszélünk. Én azt hiszem, hogy a Jókai hasonlat, inkább arra vonatkozik, hogy még ma is játszanak párhuzamosan olyan zenéket melyek már 40 évvel ezelőtt voltak népszerűek vagy tán még régebben, de azt a részét viszont én nem csináltam, tehát olyan zenét nem játszottam vagy hogy mondjam, nem szerettem, ami annyira régmúltra tekint vissza, ami akkor volt népszerű mielőtt én egyáltalán megszülettem volna. Én úgy mentem a jazz irányába, hogy alapvetően rockzenén nőttem föl, tehát van egy bátyám, aki nálam négy évvel idősebb, és ez gyerekkorban nagyon erős hatás volt nekem. Tehát amikor én tíz éves voltam és elkezdtem gitározni, akkor ő 14 volt és rockzenéket hallgattak a haverjaival, és ez engem vonzott, és hogy AC/DC hallgattam meg Deep Purple, Whitesnake-t hallgattunk Led Zeppelin, szóval egy csomó ilyen rockzenét. A rock gitározás marhára érdekelt, és tulajdonképpen Angus Young volt az a figura, aki miatt tulajdonképpen elkezdtem a gitározást, viszont a természetem olyan hogy engem kifejezetten mindig az érdekelt, hogy én magam mit tudok kifejezni, elmondani. Tehát az önkifejezés érdekelt, nem elégített ki ha egy klasszikus darabot megtanulok hangról, hangra és azt visszaadom, hanem mindig az érdekelt, hogy én mit tudok elmondani. Ez az első pillanattól kezdve így volt. Ez az önkifejezés, az hogy én írok számokat, hogy én improvizálok, ez nagyon korán tulajdonképpen 15 évesen már elvitt engem a jazz, a jazz rock irányába. Akkor az első ilyen előadók voltak nekem, Al Di Meola, John MCLaughlin, aztán John Scofield, Pat Metheny. Aztán ezek az emberek jöttek Magyarországra koncerteket adni, tehát nagyrészt élőben láthattam őket. 17 évesen az Erkel színházban játszott egy trió, Keith Jarrett, Gary Peacock, és Jack DeJohnette és ezt 17 évesen hallgattam. Aztán az ELTE –nek volt egy nagyon jó jazz klubja, ahol Bireli Lagrene hallottam ’87-ban talán? Elájultam milyen gitározás van ott, őrület volt.      

    

„Veszélyes” terület, műfaj a tied. Szerintem vagy nagyon jónak érdemes lenni vagy igazán másik variáció. Ezt akár egy sablonnak is vehetjük, de szerintem a jazzgitározásra halmozottan igaz! Mi erről a véleményed?

Én azt gondolom hogy az ember bármit is csinál legyen az gitáros vagy vízvezetékszerelő tehát mindent lehet jól és rosszul csinálni, de azt gondolom hogy, az nagyon fontos hogy az ember szeresse azt amit csinál, és ez azért nagyon fontos mert ha az ember szereti az kedvet csinál azokhoz a dolgokhoz is ami talán nem annyira szerethető, gondolok itt a napi gyakorlásokra. Ezek a dolgok melyek feltétlenül szükségesek, ahhoz hogy az ember tovább tudjon lépni, akkor szerethetővé válik. Tehát nagyon fontos ez a szempont és én azt gondolom, hogy a mi műfajunkban, hogyha valaki nagyon jó vagy mondjuk, kiemelkedik a kortársai közül, az csak az egyik eleme, annak hogy felfigyeljenek rá, de azt hogy ezt a figyelmet fent is tudja tartani ill. tartalommal tudja megtölteni ehhez olyan egyéb más szempontok is, kellenek, aminek konkrétan a gitározáshoz nem sok köze van, itt gondolok a marketing részére. Régebben, amikor ez még egy sokkal nagyobb üzlet volt, természetesen a híres zenészeknek mindig volt menedzserük, akik abból éltek, hogy eladták ezt a produkciót. Ma már ezt egyre nehezebben lehet eladni nemcsak itthon hanem szerte a világban, éppen emiatt a zenészek ezt maguk próbálják eladni és gyakorlatilag az hogy ki mennyire tehetséges zenész az másodlagos szemponttá vált mert aki ügyesebben tudta eladni azt halljuk és látjuk többet és amikor elmegyünk egy városba, lemegyünk egy klubba elájulunk mekkora zenész mekkora tehetség és hogyan lehet hogy erről az emberről még nem hallottunk. Tehát ilyen is van. 

Miki, hogyan látod a saját és egyáltalán a hazai jazz zene helyzetét Magyarországon? Aztán beszéljünk egy kicsit a külföldi nyitás témájáról. Mennyire tudsz nyitni a külföld irányába, ha egyáltalán kell nyitnod?

A helyzet az hogy nem nagyon foglalkozom ezzel a kérdéssel, mert amíg egy kívülállónak a jazz zenész egy távoli szigete a zenei műfajnak addig ez a másik oldalról a jazz zenész szempontjából egész máshogy látszik. Úgy látszik, hogy egyre inkább elmosódnak a zenei határok tehát egy kívülálló pontosan tudja, elválasztja az egyes műfajokat, addig egy jazz zenész számára pedig ezek a műfajok sokkal inkább elmosódnak, mert azt veszik észre, hogy egy jazz zenész egyre több műfajban tud szerepelni, helyt tud állni. A jazz egy olyan zenei műfaj, ami egy nagyfokú felkészültséget igényel a zenésztől, viszont ha ez a felkészültség meg van, az azt is jelenti, hogy könnyebben meg tud oldani ilyen olyan stílusú munkákat. Nem okoz neki problémát, és egy kicsit szakmai szemmel nézve, egyszerűen meg tudja oldani ezeket a feladatokat. A helyzet, az hogy Magyarországon a jazz zenével ugyanaz történik, ami a világ egyéb más helyein, Nevezetesen van egy húsz éve tartó folyamatos elsilányosodás és ezt úgy, szoktam nevezni, hogy a „big brader effektus”, tehát amikor nem a produktum válik eladhatóvá, hanem ennek a reciprok értéke, tehát a nem produkció. Amikor a hétköznapi embert állítjuk a középpontba és felruházzuk őt olyan tulajdonságokkal, amitől érdekessé válhat. Ez egyébként így is van, hiszen ezért lett eladható, de ez annyira rátelepedett mindenre. Ez már régóta tart, hogy ennek őrült nagy negatív hatásai lettek, és ma tényleg ott tartunk, hogyha valaki valamifajta értéket képvisel, az a kutyát nem érdekli. Talán pont emiatt van egyfajta missziós szerepe azoknak a zenészeknek, akik értéket képviselnek, mert pont az a dolguk hogy az embereknek egy tükröt állítsanak, és eljuttassák nekik ezeket az információkat, hogy igenis vannak értékek, ezeket lehet szeretni. Ez nem bonyolult, nem feltétlen nehéz és igenis az értékekben van egy csomó olyan dolog és pont attól értékes, hogy gyönyörködni lehet benne, és sajnos az emberek a képességeiket is elvesztik erre. Melyeknek szintén meg vannak az okai, de ezek már messzire vezetnek. A külföldi nyitás. Volt az életemben egy olyan időszakom, amikor nagyon sokat jártam külföldre. Jazz zenészekkel és játszottam különböző színpadokon főleg Lengyelországban, de jártam az USA-ban. Muzsikáltam New Yorkban, Floridában és elképesztő dolgok történtek. Olyan muzsikusokkal játszottam együtt, akiknek a zenéjén felnőttem, és példaképeim. Azonban ezt is csak akkor lehet jól csinálni, ha  a marketing részéhez ért. Ha ezt nem tesz, akkor menthetetlenül le fog morzsolódni. Én sajnos nem vagyok egy jó üzletember, sokkal könnyebb lenne, ha ezt valaki más tenné helyettem. Rengeteg időt, energiát emészt és elveszi az időt az igazán fontos dolgoktól.    



Miki, hallhatnánk a zenekarok, formációk kérdéskörről egy kicsit bővebben?

Most jelent meg a harmadik nagylemezem. A ??????. Ezt bemutattuk Romániában, Ukrajnában. Itthon is volt pár koncertünk, nem sok, de nagyon szép helyeken, nagyon szép fesztiválokon, melyek nagyon szép produkciók, megtalálhatók az interneten. A terveket az ember próbálja igazítani az igényekhez. Az igény, pedig az hogy egyre kevesebb helyre lehet eladni zenekarokat, egyébként nem csak a művészi értékű produkciókat, hanem a szolgáltató zenét illetően is ugyanúgy, akár külföldre is. Gondolok itt a szállodázás, hajókon való fellépések. Inkább a duókat, triókat hívják, a nagy taglétszámú zenekaroknak lassan befellegzett. Elgondolkodtam és elkezdtem egy új dolgot. Ez egy szóló produkció, hiszen a gitár erre tökéletesen alkalmas. Próbáltam összeválogatni olyan számokat, melyeket szeretek és milliók ismerik. Ez nem egy egyszerű feladat. Adtam magamnak egy évet erre, és most a negyedik, ötödik nótánál tartok, a huszonakárhányból, úgy jó egy ez még egy jó kis meló lesz. Egy szál akusztikus gitárral megy a műsor, semmi egyéb segítség, számítógépek, looper stb… nem fog szerepelni benne. Nagy kihívásnak tartom, de mindig is nagyon érdekelt. Vannak példaképeim, akik zseniális művelői, például Tommi Emmanuel. Azonban ezt a saját stílusomban próbálom megcsinálni. Nem akarok beállni 101-ediknak, tehát ugyanaz a gondolatmente van, mint amikor elkezdtem gitározni. Azért van egy-két zenekar is, Banai Szilárdnak van egy zenekara, a Sziluet. Másik Jánossal játszom már kb. tíz éve kisebb nagyobb megszakításokkal. Aztán sokféle alkalmi megmozdulások vannak, most például a Szigeten fogok játszani ma este, a Kodolányi színpadon,       

Gitárversenyek, tehetségkutatók, tanítás. Aktivitásban nincs hiány, és ez megérdemli a legnagyobb tiszteletet. A szakmai vagy akár emberi megbecsülésed, elismertséged, népszerűséged arányban van ezzel? … és itt nem kizárólag anyagiakra gondolok, sőt!

Őszintén szólva, Magyarországon, mind a szakma részéről, mind a közönség részéről megkapom az elismerést. Ez nekem egy borzasztóan jó érzés, és ez ad erőt a dolgok folytatásához. A fő motiváló erőm bármit, amit teszek, akár tanítás, koncert, lemez, vagy valamifajta kurzus, bármi megmozdulás, ami az embereket érdekli, az embereknek tetszik, én ennek borzasztóan örülök. A dolog árnyoldala hogy ez az elismertség semmilyen szinten nincs Arányban azzal, ahogy anyagilag hogyan díjazzák, tehát ez két teljesen külön történet és ez az a rész, amit nagyon nehéz megélni egy magamfajta zenésznek, hogy bár ismernek, el is ismernek, de ez semmiféle olyan következménnyel nem jár, amit én pénzzé tudnék konvertálni.       

Hogyan telnek Birta Miklós hétköznapjai?

Hétköznapok. Családapa vagyok, van három fiam. Maga az évem két részre osztható. Van a nyári időszak, és van a tanítási időszak. Tehát szeptembertől júniusig, elég nagy pörgés van, mert tanítok a főiskolán, illetve a saját iskolámat viszem. Mellette persze az a pár fellépés, koncertek, stúdió, mi egymás, ami még bejön. Ez egy elég pörgős időszak már így önmagában is, de ehhez természetesen hozzávesszük azt a tényt, hogy a család a gyerekek és minden olyan dolog, ami a családdal együtt jár, ez már önmagában elképesztő energiákat emészt fel. A nyári időszak nyugisabb, bár a saját sulimat viszem, de ilyenkor csinálom a tehetségkutatókat, gitárversenyeket, a táborokat. Megyek tanítani más egyéb helyekre is, de mégis több idő van a családra, a gyerekekre, ami itt már nem csak a kötelezettségekről szól, hanem értékes időket tudunk együtt tölteni. A hétköznapok a dolgok szervezésével telnek, nos, nagyjából ennyi.                           

Prózaibb vonal! Mik azok a szempontok, melyek alapján megállsz egy gitár, egy erősítő, vagy akár egy pedál mellett? Hangszereid!  



Én nagyon nyitott vagyok. Nagyon szeretem az új dolgokat, de ugyanakkor vágyom arra is, hogy az ember mellett megmaradjanak azok, melyek az állandóságot képviselik. Ez sem volt mindig így, de most már elmúltam 42 éves és ezek a szempontok kezdenek egyre fontosabbá válni. Van egy Stratocasterem ami 18 éve, megvan, és ez nagy valószínűséggel meg is marad, de ugyanakkor állandóan ilyen cuccmizériában vagyok, cserebere, ad-vesz, aztán ennek soha sincs vége, általában ennek az oka, hogy valami miatt mindig inspirációt érzek, hogy szert tegyek az éppen aktuális újdonságra. Hangszerek. Manapság igen sokat fejlődtek a gitárok. Kifejezetten az olcsóbb kategóriákra gondolok. Régen ami olcsó volt, az használhatatlan is volt, ma a kommersz hangszereket gyártó cégek úgy tudnak életben maradni, ha növelik a minőséget, de az árak maradnak. Ma ott tartunk, hogy professzionális hangszereket kaphatunk, hihetetlenül olcsó árakon. Ez önmagában nekem nagyon tetszik. Nem kell vagyonokat költeni, arra hogy az embernek profi cucca legyen. Én az innovációt nagyra tartom. Azokat a cégeket melyek valami újdonsággal jelentkeznek, borzasztóan szeretem. Emellett viszont nagyon szeretem a régi analóg cuccokat, melyekben semmi trükk nincs, egy dolgot tud de azt nagyon. A pedálokkal ugyanez a helyzet. Régi vagy új ebből a szempontból mindegy. A lényeg, hogy lehessen szeretni. Annyit azonban meg kell mondanom, ha egy cucc túl sokkmindent tud, ahhoz már nincs türelmem. Ahhoz már öreg vagyok, hogy végig bindzsizzem azt a rentgeteg sok opciót. Marhára érdekel, de aztán általában kiderül, hogy négy, öt hangszínt használok belőle, és aztán kész. Van bennem egy olyan, hogy ha stúdiózom, vagy itthon készítek felvételeket, marhára érdekelnek az ilyen, olyan hangszínek, próbálgatom őket, de élő zenében soha nem jut erre energia. Sőt inkább az ellenkezője érdekel, hogy minél letisztultabb legyen a hang. Hogy miért van, nem tudom.  

Végezetül, a kikerülhetetlen kérdés! Tervek!

Erről már beszéltem, de annyit még hogy most szeptembertől indul a Birta Miki ösztöndíj. Egy valaki ingyen tanulhat, és jelentkeztek támogatók is. Ami azt jelenti, hogy egy további gitáros 50°% -os kedvezményt kaphat. A felvételi augusztus végén lesz. A szólódarabot illetően még annyit, hogy ezt mellékesen nem lehet csinálni, csak teljes odaadással, energiával, figyelemmel, ha tényleg olyan színvonalon akarja csinálni az ember.

Miki nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert a terveidhez. A Gitarvilagok.com mindig nyitva előtted!

Köszönöm, sziasztok.  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése