2012. szeptember 10., hétfő

CODA

CODA. Hogy mit is jelent ez a szó. Egyfelől egy zenei fogalom, ami annyit jelent, mint egyfajta befejező rész, amelynek szerepe, hogy felidézze a mű fontos motívumait, emlékeztetessen rá, megerősítse, és összefoglalja azt. A másik egy Led Zeppelin lemez címét takarja. Ennek a lemeznek jobb, jellemzőbb címet nem is adhattak volna, a körülményeket tekintve. John Bonham halála és a zenekar feloszlása. Hogy mi is a hazai apropója? A CODA Led Zeppelin Tribute Band. Nem akármilyen történelemre tekint ez a formáció. Sok közös pont van, hála Istennek, nem olyan tragikus közös pont, a zenekarok munkásságában. Mindkettőt olyan zenei nagyságok alkották, melyek meghatározták, a mai és a koruk rockzenéjét is. A „tribute” kifejezés alapértelemben vitathatatlan, de a CODA esetében erősen túlmutat ezen. Nekem közelebb kerültek, mint a Led Zeppelin, de ez maradjon az én szubjektív véleményem. Miért is írom ezt? Egyszerűen azért, mert olyan gitáros felvonulást tudhat magáénak a CODA, mely szinte páratlan. Jezerniczky Tamás "Jeze", Baranyai Zoltán "Réka", Sipeki Zoltán "Pipi", ifj. Tornóczky Ferenc. Mindegyik mást hozott, és máshogy hozta azt a zenekar zenei életében. Nem tudom hol tart most a CODA, de ez nem is érdekes. Ja igen, ének Rudán Joe! Következzen a  "Kopott ház".  Nos, hogy miért ez a muzsika jön? Mert ez valahogy... gitározik Tóth László



Üdv

Udy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése