2012. szeptember 4., kedd

Schmiedl Tamás

Schmiedl Tamás a Moby Dick, és a Bloody Roots alapítója, frontembere. Számtalan gitáros példaképe, amit annak köszönhet, hogy ő az, aki belűről játssza a thrash zenét. Tamás pályáját végigkísérve, igazolódik az a mondás, hogy ha a tudás hittel párosul, mindent el lehet érni. Nagy megtiszteltetés a Gitarvilagok.com csapatának, hogy az oldalon köszönthetem Tamást! Ha rock, vagy thrash zenéről beszélünk, azonnal az alapemberek között merül fel a neved. A pályádat követve nekem olyan érzésem van, hogy a Jó Isten valahogy téged erre az útra teremtett, de "a keresem az utam" dolgot megspórolta. Jól látom?  

Valóban nem kellett sokáig keresgélnem, hamar rátaláltam a zenére, mint a kibontakozás, önkifejezés lehetőségére. Nem voltam túl bátor, beszédes, kezdeményező gyerek, de zenei közegben szinte szárnyakat kaptam. Nemcsak a gitár hangjába szerettem bele, hanem a rockzenéből áradó hangulat, lázadás lehetősége ragadott meg. A torzított gitárra valóban nagyon hamar rátaláltam, de a zenei ízlésem a fiatal éveimben folyamatosan alakult, fejlődött, mígnem a 80-as években jött a thrash, jött a Metallica és az óta tudom hol a helyem. A rock és metálzene több műfaját is hallgatom és szeretem, de hozzám legközelebb a thrash alapú zenék állnak, a maguk erőszakos dobtémáival és arcbamászó gitárriffjeivel. 

A színpad közepén, totális centrum. Neked megvan az a tulajdonságod, ha megszólal a gitár a kezedben, akkor mindenki rád figyel. Minden zenész álma ez a tehetség, de keveseknek adatik meg. Ének és gitár. Tamás melyik jött előbb?



Az általános iskolai énekóráktól eltekintve a gitározással kerültem először kapcsolatba, olyan 13-14 éves koromban, tehát nem túl korán. Apámnak volt egy saját készítésű gitárja, amit egy Ezermester újság útmutatója alapján készített és tudott is pár akkordot. Hát ezek voltak az én alapjaim, innen indult minden. Érdekes dolog ez a hangszer és az ember kapcsolat, sokan vagyunk, akiket elvarázsolnak, és rabul ejtenek. Így voltam és vagyok ezzel a mai napig, a hangszerek szerelmesévé váltam. Végül is nem sok idő telt el, hogy az énekléssel is kapcsolatba kerüljek, hiszen mihelyt le tudtam fogni pár akkordot, egyből saját dalokat kezdtem gyártani és ezekhez kellett valami szöveget és dallamot is kreálnom. Maga az éneklés azonban nem igazán vonzott, akkor és később is a szükség vitt rá, mivel nem volt más, vagy jobb, akire ezt a szerepet rá lehetett volna bízni. Azóta hozzászoktam, mondhatom úgy is, megszerettem.

Több mint két évtized a Moby Dick-el. Ritka formáció, ahol a "sok dudás egy csárdában" ellenére ennyire összeáll a kép. A küzdőtérről nézve egy szívvel, lélekkel teli, de mérnöki pontossággal játszó "supergroup" a Moby Dick. Mikor érezted, hogy kész a Moby Dick, kész a zenekarod?

Szerintem túlzol, de a zenekar nevében is köszönöm! Megtisztelő, hogy így gondolod. Kétségtelen, hogy kiugró teljesítményekre vagyunk képesek, de egyáltalán nem gondolnám supergroupnak magunkat és a mérnöki pontosságon is, lenne mit javítani. 89-ben, amikor a siker útjai felcsillantak előttünk, már egy nagyon összeszokott csapat voltunk és eléggé egy hullámhosszon gondolkodtunk szinte mindenben. Arra az időre már kikristályosodott a zenei világunk és egy nagyon határozott úton indultunk el. Ebben az értelemben tehát akkor már egy kész zenekar voltunk, de egy zenekar életében nincs megállás, mivel a dolgok soha nem állandóak. 

Tamás, talán egy kicsit sablonos a kérdés, de beszélnél róla, hogy kik voltak hatással a játékodra, kik befolyásolták és hogyan a személyes gitárvilágodat? 
  
Az első mindent eldöntő élmény a Beatles felfedezése volt, egyértelműen miattuk kezdtem el gitározni. Később Tony Iommi, Jimmy Page majd a Judas Priest gitárduója Glenn Tipton és K.K. Downing inspirált, aztán a thrash korszak beköszöntével James Hetfield, Kirk Hammett voltak a legnagyobb hatással rám. Egyrészt rengeteget hallgattam a lemezeiket, másrészt jó pár dal és szóló megtanulásával próbáltam elsajátítani a technikát. Azért azt megemlíteném, hogy abban az időben nem volt még internet, se oktató DVD-k, kottát is nehezen vagy drága pénzen nyugatról lehetett csak beszerezni, tehát a tanulás szinte kizárólag hallás után történt. Nagy kincs volt, ha sikerült egy olyan kazettás magnóra szert tenni, amelyiken volt fordulat-számszabályzó, így le tudtuk lassítani a felvételt. Igaz a hangmagasság is változott, hozzá kellett hangolni a gitárt, de mégis könnyebb volt megfejteni a gyors futamokat.

Nagyon "veszélyes" világ a gitáros, énekes szerep egy zenekarban. Az a gond vele, hogy csak jól  érdemes csinálni, mert különben valamelyik a másik rovására megy, és ha nincs meg a harmónia, akkor mindent elvisz, és egy erőltetett valami, semmi lesz. Valahogy úgy látom, hogy nagyon nehéz megtalálni ezt az egyensúlyt. Tamás, hogyan tudsz ennyire szinkronban maradni?  



Ebben tökéletesen egyetértünk, nem könnyű szerep. Hiába a sokéves rutin, a mai napig újabb és újabb kihívásokat jelent. Mindig akadnak nehézségek az új dalokban, amit sokszor csak kemény munkával lehet megoldani. Viszont, ha megtanultam, akkor onnantól az ének tökéletesen ül a gitáron, tehát teljesen együtt van, szinte összeforr a kettő. Ezt az egységet sokkal nehezebb létrehozni, bármely másik két hangszer között. Gitár nélkül a stúdióban egyrészt sokkal könnyebb, szabadabb énekelni, de pont ennek az előbb említett egységnek érzem néha a hiányát is. Sok esetben, amiről sokan nem is gondolnák, hogy nehéz, bravúros dolgokat valósítok meg a gitár és ének függetlenítése terén, de az igazsághoz hozzátartozik, nem vagyok mindig hibátlan a megvalósításban és vannak megoldhatatlan feladatok is, amire nem mernék vállalkozni.

Bloody Roots! Engedd meg, hogy a Gitarvilag.hu csapata nevében gratuláljak a zenekarhoz. Én azt látom, hogy benned elképesztő zenei tartalékok vannak. Aki megírta, és az egyik alapítója a magyar thrash zenének, annak igen magasan van a mérce. Vannak rock zenészek, akik belefulladnak a próbálkozásokba, mert nem kell, vagy még nincs itt az idejük. A Bloody Roots egy tagadhatatlan Schmiedl produkció, és egy kiváló út! Beszélnél a zenekarról?

Köszönöm! Valóban a Moby Dickben eltöltött közel 30 év kötelez és illik megfelelni a jogosan felmerülő elvárásoknak. Mindent meg is tettem ennek érdekében és az eredmények azt igazolják, sikerült átugranunk azt a bizonyos lécet. A szűk zenekari tagság, az alapcsapat, a koncertzenekar négy főből áll, rajtam kívül a fiam Schmiedl Balázs szólógitározik, Horváth Tamás bőgőzik és Tarcsai Ádám dobol. Balázsnak van egy másik zenekara, az Amadea, két demójuk is megjelent már és koncerteztek is többfelé az országban, még külföldön is jártak. Tamás egy underground körökben jól ismert technikás progresszív, death csapatban, a hajdani Cavumban nyomta, még innen ismertem. Ádám Hofi tanítványa volt, ő ajánlotta. A produkció valóban körém épült, én voltam az ötletgazda, az alapító, a projekt producere illetve zenei rendezője, a stúdimunkálatok vezetője, menedzser és nem utolsósorban dalszerző, szövegíró, gitáros és énekes. Nem kevés feladat, azonban mégsem egy szólólemezről van szó, hiszen az album elkészítésében többen is közreműködtek és a dalszerzők között olyan neveket, találunk, mint: Farkas Zotya (Ektomorf), Ficzek András (Dalriada), Vörös Attila (Nevermore), Füleki Sanyi és Kemencei Balázs (Wall Of Sleep), Körmöczi Péter (Cadaveres), Ványi Szilárd (ex-Cavum), Egri Kiss Dávid (Fuge), Sill Attila (Eye Beyond Sight). A sor még így sem teljes, mivel olyan kimagasló zenészek játszottak még az albumon, mint Ziskó Olivér (dobok), Szuna Péter (bass); Kállai Jancsi és Szijártó Zsolt is feljátszott egy-egy remek gitárszólót.

Amikor meghallgattam az „Isten nevében” albumot, azt mondtam, hogy ezt nem lehet megtanulni. Hihetetlen dögös az album, és ami nagyon fontos, nem valami „tucat korong”. Akárhogy is járjuk körbe a dolgot, az egyik legfontosabb jellemző, hogy milyen a fogadtatása a lemeznek?   

A lemez fogadtatása minden várakozásomat felülmúlt, a közönség részéről és a szakma oldaláról is rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Ezt az interneten és a nyomtatott sajtóban is nyomon lehet követni. Ennek ellenére nagyon nehéz egy új zenekart a köztudatba bevinni és elfogadtatni. A kezdő lépések nagyon bíztatóak, de hosszútávon mennyire sikerül a figyelmet magunk felé fordítani, ezt majd az idő eldönti. Az biztos, sok munka van még előttünk

Tamás, megmarad az aktivitás a Moby Dick-et illetően is?

Annyit koncertezünk, amennyi meghívásunk van, menedzsmentünk azonban nincs, aki hajtaná a koncerteket. Sokkal többet is lehetne persze koncertezni, de érthetetlen okok miatt sok fesztiválra nem tudunk bejutni, vagy egyszerűen nem hívnak. Ahol ott vagyunk, ott mindig bizonyított tény, hogy a zenekarra nagy igény van, de számtalan példa van rá, hogy fullsátras koncert után, mégse hívnak meg a következő évben. Sajnos nem csak a zene mozgatja a szálakat, mint ahogy az lenni szokott sok más területen is. Én ugyanolyan hévvel megyek fel ma is a színpadra, mint a fiatalabb éveimben, sőt néha még jobban is tudom élvezni. Szeretek koncertezni, nem érzek ebben változást, tehát ezen a téren szívesebben lennék aktívabb, de ez nem csak rajtam múlik.

Hát akkor jöjjön egy kicsit gyakorlatiasabb vonal! Az oldal jellegéből adódik a kérdés, gitárok! Nálad mindig jó minőségű, és nem utolsó sorban nagyon szép hangszereket láthattunk. Hallhatnánk a gitárjaidról? Egyáltalán hogyan választottad, a hangszereid, hogyan vásárolsz gitárokat? 



A szép gitár szoktam mondani olyan, mint egy gyönyörű női test, lehet szeretni. Bár szeretem nézegetni a színes prospektusokat, a gitárjaimat mindig személyes tapasztalat, kontaktus alapján választottam ki. Több gitárom is van, de legtöbbet a fecskefarkú Kramer Vanguard-ot láthatták a kezemben, hiszen a mai napig ez a fő hangszerem. Amerikai darab még a Kramer hőskorából, én 89-ben vásároltam Bécsben a Stelzhammer-nél, ami akkoriban a Kramer osztrák képviselete, főhadiszállása volt. Más gitár megvételére készültem, de amikor ezt megláttam a falon, aztán meg kézbe vettem, teljesen megbabonázott, szabályosan remegtem az izgalomtól. Brutál ára volt, de az a hangszer szinte kiválasztott engem és nem engedhettem el. Sokan szokták kérdezni a festést én csináltattam-e a gitár testén, de nem, ez gyárilag így készült, egyedi darab. Azóta is velem van, egy hűséges társ, egy csodás hangszer! Van egy régi szériás ESP Eclipse Custom gitárom, ez még nem a mostani Les Paul fazonú Eclipse, hanem amolyan Telecasteres teste van. Egybenyakas, iszonyú nehéz, de nagyon kényelmes. Egy tökéletesen megépített gitár, mostanában a stúdióban főként ezt használom. Aztán egy 1988-as John Cruz által készített Fender Strat Plus-om, a széria kezdeti időszakából, a később készült daraboknak köze nincs hozzá. Egy Gibson Studio-m is van, amit szintén nagyon szeretek, meg egy akusztikus Washburn EA-20-as és nemrég szereztem be egy fekete ESP Standard V-t. Most kb. így fest a fegyverarzenálom.

A gitár hang nagyon sok mindent elárul a gitáros egyéniségéről. Ahogy a te gitározol azt nem, lehet összekeverni senki más játékával, de még a „sound” is teljesen jellemez! Ha egyáltalán van, mi a titok?

Akik közelebbről ismernek, azok tudják, hogy a kedvenc szlogenem ezzel kapcsolatban: a sound a kézben van! Ez sokaknak úgy tűnhet, na persze, nem akar elmondani semmit, de hosszú évek igazolták, hogy valóban a legnagyobb titok, a hangzás ott van a kézben, a technikában. Úgy vettem észre magamon bármilyen gitárt fogok a kezembe, bármilyen erősítőbe dugom, valahogy mindig ugyanazt hallom vissza. Éppen ebből kifolyólag hűséges is vagyok a hangszereimhez, nem adom-veszem, cserélgetem állandóan őket, a fő hangszereim már több mint húsz éve ugyanazok. Persze annak idején és azóta is igyekeztem mindenből a legjobbat megvenni., de sokaknak ez sem elég, állandóan cserélgetik a hangszereiket és folyamatosan keresik a soundot. Én úgy szeretem, ha a sound minél természetesebb, ebből kifolyólag a képlet nagyon egyszerű. Egy jó csöves motyó és a gitárzsinór a gitárból egyenesen az erősítőbe. Semmi kütyű, semmi pedál.

Smici, beszélnél arról, hogy milyen erősítőket, ládákat használsz?

Több Marshall-om is volt a pályám elején, de 88-ban vásároltam egy ezüst Marshallt, egy Silver Jubilee-t és kizárólag azt használtam egészen 2006-ig. Ma is megvan, de a fiam örökölte meg, így szerencsére családban maradt, mert egy olyan darab, amit nem szabad eladni. Ezeket Marshall 1960-as ládákkal használtam toronyban, alsó-felső kombinációban. Amikor elkezdtem stúdiózni, egyre inkább szerettem volna egy modernebb, többcsatornás, sokoldalú csöves erősítőt venni, amit többféle stílusban, szituációban tudok használni, így esett a választásom az ENGL Powerball-ra, amivel az óta is nagyon elégedett vagyok. Vettem hozzá egy ENGL XXL ládát is, ami egy szigorúan megépített, nagyon masszív láda, V30-as hangszórókkal, de koncertekre ritkán viszem, mert iszonyatosan nehéz. Élőben egy öreg Greenback hangszórókkal szerelt Laney ládát szoktam használni, amit szintén nagyon szeretek.

Tamás, nagyon köszönöm a beszélgetést, megtiszteltetés volt az oldalunknak! Nagyon sok sikert!

Köszönöm, sziasztok.

www.bloodyroots.hu
www.myspace.com/bloodyrootsband

Galéria

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése