2012. december 24., hétfő

Csiszér Levente, Levi Fantasy


A művészetek legnehezebb, de egyben a legszebb feladata is, hogy az emberi érzéseket közvetítsenek, kifejezzenek, és érthetővé tegyenek. Instrumentalitás, instrumentális zene. A fent említett „feladatok” megvalósításának legkiválóbb, de egyben a legnehezebb eszköze is. Levi Fantasy. Mit gondoltok ezekről a gondolatokról?


A zene az egyik legkifejezőbb művészeti forma, azt hiszem. Bár az emberi érzékelésben a főszerep a látásé, mégis valamiért a fülünkön keresztül jön be a szépség igazán. Fura, nem? A hangok közti távolságok, a tempó, a kíséret egyvelege csak egy matematikai képlet, mégis az ember zenének hívja, annak, aminek feltalálója, annak, ami nem zaj, hanem harmónia, egy csoda. A zenész pedig egy közvetítő. Ezek volnánk mi. Örülünk, hogy ezt a szakmát választottuk. Az emberi érzéseket sem lehet biológiával kifejezni, hanem mindez egy felsőbbrendű energia megjelenése az anyagi világban. Minden, ami a fekete és fehér között zajlik, és a lehetőségei végtelenek.

Tisztelettel köszöntelek bennetek az oldalon. A kis bevezető után ismerkedjünk meg a zenekarral!

Héri Attila-dobok, Gabrielli Richárd-gitárok, Pivarcsi Gábor-billentyűk-ének, Rostás Regina-ének és jómagam: Levi. A fiúk az Ezüst-Patak és még jó néhány Project résztvevői, míg Regina most tért vissza (a volt Vörös István zenekar vokalistája) egy 3-as ikrek projekt után a színre, semmit sem felejtve a feeling-ből.
Pár éve még azt nyilatkoztam, hogy igen nehéz ezt a műfajt minőségben színre vinni.
Sikerült. Persze kicsit többet is kell nyújtani ma már, a világ elindult a performance, mint egy új dimenzió mentén. Nagyon fontos a látvány, legalább annyi melót bele kell tenni, mint a zenébe.
Jó magam megcsináltam a koncert anyag videó kíséretét is és a legtöbb helyen rendelkezésünkre áll projektor is. Zene és Színház egyben, én nagyon élvezem, bár koncert alatt a balkezemmel jobban el vagyok foglalvaJ.


A mai magyar valós, mindennapi hangulat igencsak lehangoló tud lenni. Sajnos, sokan be is állnak ebbe a sorba és rontják, ami amúgy is rossz. A zenei alkotásoknak, azon kívül, hogy kifejezhetnek akár aktuális lelki állapotokat is, de a fő cél, hogy az embereknek boldogságot, reményt, magabiztosságot adjon. Képes erre a Levi Fantasy?

Ez a feladat, ezt kell jól csinálnunk! Azon túl, hogy magunkat mutatjuk a legelőnyösebben, inkább a mondanivaló a lényeges, ami a mainstream-re nem mindig igaz. Nagyon jók a tehetségkutatókon szereplő előadók, csak a győzelmek után jön a nehéz pálya, talpon maradni, ehhez pedig jó dalok kellenek, egy szóval a tartalom, különben könnyen feledésbe merülhetnek ezek a tehetségek és könnyen bedarálhatják őket. Én drukkolok nekik, hisz átéltem a Kárpátiában ezt a reflektorfényt, de ami mögötte van, az nagyon sok munka és stressz és persze öröm is. Azt látom még, hogy eltűnt az arany középút, csak egy szakadékon keresztül jutunk el az Underground-hoz, mint ahogy a gazdasági létformák is eljutottak sajnos, ehhez a választóponthoz. Gazdagok és szegények. A hamisat hisszük jónak, mert nézettsége van,ez egyfajta modern megtévesztés, hadüzenet az emberi psyche-nek. senki nem mondja el, hogy ez csak egy üzlet, ember-eszköz gyártás a média szolgálatában. Túl gyors és intenzív ez az egész, nélkülöz minden individum-tiszteletet, bármennyire is próbálják érzelmesnek és emberközpontúnak eladni.

Mi az underground-hoz tartozunk és hosszú távú, értékigenlő zenét kívánunk megmutatni. Nem kell az egész világnak megfelelni és súlyos, személyiség romboló kompromisszumokat kötni. Amit szeretsz, azt csinálhatod. Nem jellemzik tartalmatlan külsőségek és nem övezi hisztérikus rajongás. Ez az underground.  Én igyekszem a videókat ember és természet közelivé tenni, amit a koncerteken láthatunk a háttérben, benne a forrtyongó valósággal, az emberi hozzáadott értékkel és rontással .A végére mindig optimistára sikeredik, mert az Élet maga is egy értékbefogadó létezés . Észre kell venni ezt, mi zenészek megkaptuk ezt a művészet segítségével, és a hozott emóciókkal.

Az instrumentális zene, véleményem szerint, sokkal „nehezebb” műfaj, mint a „megszokott”, hívjuk rockzenének. Nos, azért ez így egy igencsak silány fogalmazás, de érdekelne, hogy hova tudjátok elvinni a Levi Fantasy-t?

Erre mindig azt válaszolom, amit Matild énekes művésznő szokott felhozni ezoterikus tarsolyából, a siker elérése egyfajta szenvedés, ami egy fűszálnak is az, ahhoz, hogy kibújjon a földből. Egy zenekar létrehozása sem volt egyszerű, megtalálni ehhez a lelkiismeretes és jó szakmai tudással rendelkező barátokat. Együtt próbálkozunk, amíg belül rendben mennek a dolgok, addig töretlenül tudjuk venni az akadályokat.  

Mivel a hangszerek nyelvét használjátok, ami egy univerzális eszköz, nincs gond a szövegértéssel. A zenét megérteni? Hm… ez legyen egy másik téma majd. Visszatérve, beszéljünk a nemzetközi megjelenés kérdéséről!

Bár, amit most nyújtok át Neked, Udy, az egy énekes lemez, talán kicsit újdonság az előző 3 albumhoz képest.


                              
A legutóbbi lemez, a szimfónikus hatású New World Fantasy után most egy kis popularitásra gondoltam, amolyan slágeres, énekes anyagra (remélem slágerek is lesznekJ) a progresszív mivoltát megőrizve, a földi életünket és a természet harmóniáját hivatott bemutatni, mintegy a „nyolcvan nap alatt a föld körül ” témájú utazás megelevenítésével.
Szintén angol nyelven íródott a szöveg, mégis a zene segítségével minden tisztává válik. Az instrumentális érzésnek van létjogosultsága, ha kifejezően kezeljük a hangszerünket. Olyan, mint egy szép festmény, szobor, film vagy egy épület. A Kreativitás elefántcsontvára, ami bevehetetlen az érték nélküli, gagyi produkciók számára és azokhoz jut el, akik ugyanezt a filozófiát vallják. A világ társadalmai már ébredeznek, a felszínes hazugságok kora egyszer úgy is elbukik. Ez lenne az igazi üzenete a Levi Fantasy zenekarnak is Karácsonyra!

Az új Secret Earth c. albummal és az Ég Gyermekei c. karácsonyi videomelléklettel Kívánunk Mindenkinek Boldog Ünnepeket!


Köszönöm az interjút, és békés, boldog karácsonyt, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok a gitárvilágok.com nevében!

Udvardy Zsolt                       


Ismerős Arcok...


Ismerős arcok... Jó lenne magyarokat, ismerős arcokat látni és kívánni boldog Karácsonyt, boldog Újévet egymásnak… Milyen tartalma lehet egy ilyen jókívánságnak? Tiszta szívvel kívánjuk, vagy önző módon másnak mondva magunknak kívánjuk a jót, és a szépet? Ez csak rajtunk múlik. Körbe nézek és szinte csak negatív képeket látok, szomorú hangokat hallok, a boldogtalanság jelen van. Sok helyen okkal van, de ott lehet, hogy máshol, és máshogyan kell keresni a megoldást… Valahol azt hallottam, hogy sokkal jobb negatívan élni, hozzáállni az élet dolgaihoz, hiszen akkor csak kellemesen csalódhatunk. Ha azonban rossz, akkor úgyis rossz volt. Valahol igaz a képlet, de az ember alapból nem erre teremtetett. Gondolok arra, hogy milyen könnyű utálni, gyűlölni valamit, valakit. Szó mi szó néha jogos lehet, de sehova sem vezethet, megoldása nincs, illetve van de az sittel járhat. Nos, Jézus szavai eligazítanak abban, hogy mit is kellene tenni ezekben az esetekben, de ahhoz, hogy megértsük, és úgy is tegyünk, általában gyengék vagyunk. Azért egyszer próbáljunk belegondolni akármelyik rosszunkra, utálatunkba, gyűlöletünkbe. Nem lehet, hogy igazán a saját magunk gyengesége, semmilyensége, erőtlensége miatt férkőzhettek közel hozzánk…? Ha ezt megértjük, lehet hogy könnyebb lesz a jövő év…



Áldott boldog Újévet


Udy

2012. december 23., vasárnap

Csiszér Levente (Levi Fantasy): Garden of Madhouse


Csiszér Levente (Levi Fantasy): Garden of Madhouse. A gitárhangok nagyon hamar közel tudnak jönni az emberhez, de ugyanolyan gyorsan el is tudnak távolodni tőle… Ha valaki képes arra, hogy az emberek, közelébe tartsa a hangot, annak megadatott a tehetség, az a mindenki által áhított Isten adta tehetség. Ezt az ajándékot úgy tudják a legjobban megköszönni, és az alkotások leghatásosabb formája marad, ha minden produkciójukban más művészetet adnak, de a hangok mindig közel maradnak. Egy olyan gitárost tudhatok a barátomnak, akinek a barátságára nagyon büszke vagyok. Csiszér Leventének hívják, és az Ő játékát hallva írtam le a fenti gondolatokat. Nem tudom, hogy mennyire tudnám ezt bizonyítani, hiszen amiről szó van az, hihetetlen szubjektív. Bevallom próbáltam kritikus lenni, de már a Planetium albumnál megjelent nálam az elfogultság, így ezt a szigorúságot félre is tehettem. A Tales of Rovers elgondolkodtatott, a New World Fantasypedig nagyon messze vitt. Most következzen egy olyan zene, ami azt adja nekünk, amit várunk, amit szeretnénk érezni mindig, ha valami ajándékot kapunk a szeretteinktől. Áldott békés boldog Karácsonyt kívánunk a Gitarvilagok.com nevében! 



Levi oldala: Levi weblapja

Tisztelettel
 
Udy

Csendes a Don...


„A hadsereg maradékát kb. 100 km-re a Dontól nyugatra próbálták összeszedni. Január 22-ig kb. 17 000 olyan katona érkezett be, akinek fegyvere volt, a többiek fegyvertelenül, a legtöbben sebesülten, fagysérülten. Századnál nagyobb szervezett egység nem érkezett vissza. Az egész hadseregnek 6 db lövege maradt meg.
A zöm február elején érkezett meg, de még márciusban is érkeztek katonák, voltak akik majd' 300 km-t gyalogoltak. Március 3-ig 2913 tiszt és 61116 fő legénység érkezett be. Elveszett mintegy 100-120 ezer ember. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet, azonban a szovjet csapatok fent említett harcmódja miatt a foglyok száma aránylag csekély volt, és ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudunk. Január 24-én, Jány vezérezredes kiadta hírhedt "A 2. magyar hds. elvesztette becsületét..."A 2. magyar hds. elvesztette becsületét… kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és drasztikus fegyelmező intézkedéseket rendelt el. A parancs osztatlan felháborodást keltett. Horthy márciusban a parancs visszavonására utasította Jányt.

Az 1943. április 4-én kelt hadseregparancs utolsó bejegyzése így hangzik:

" Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel."

A hadsereg maradványait április végén hazaszállították, a hadsereg-parancsnokság működését 1943. április 30-án beszüntették…”

Isten adjon békét hőseinknek… Emlékezzünk rájuk tisztelettel. Csendes a Don…(Regnum Marianum)



Isten adjon békét hőseinknek… Emlékezzünk rájuk tisztelettel. Csendes a Don…

2012. december 22., szombat

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket


HISTORICA: Karácsonyi dal

Ezüstfenyő cserépben,
egyetlen csillag az égen,
egyedül van, de mára pont elég.

Mindent átjáró fénye
maga a mindenség,
ma fogjuk meg egymás kezét.

Így kéne egész évben,
nem tudom, hogy máskor mért nem,
mért tőlem várod, amit tőled én?

Felkerül a dísz a fára,
különleges gyertya lángja ég,
a Szeretet Ünnepén.

Az élet van, akinek ma kezdődött el,
van, aki nehezen érte el,
van, akinek pont ma véget ért.

Kísérjen a szeretet fénye,
ne fáradjál az út végére,
jóért, rosszért, köszönet mindenért.

Amíg élnek a fák,
amíg látom a hegyeket,
addig úgy gondolok rád,
ahogy kacagnak a gyerekek;
tiszta szívvel, szeretettel,
könnyes szemmel, őszintén.

Mert mindenhez szeretet kell,
ami erősebb, mint én. 
 
 

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok a gitárvilágok.com nevében!



2012. december 20., csütörtök

LOVRECK


Az első interjúmat Lovrek Krisztiánnal még 2009-ben készítettem. Visszaolvasva az akkori beszélgetésünket, azóta nagyot fordult vele a világ, az elmúlt években folyamatos, kitartó munkával szépen az élvonalba verekedte magát. Ezt mi sem fémjelzi jobban, mint hogy csak az utóbbi pár hónapot említve előbb hajszállal lemaradva a dobogó legfelső fokáról második lett a Hammer Gitárhős versenyben, bejutott a nemzetközi Guitar Idol TOP 30-as mezőnyébe, végül a Hangfoglaláson megnyerte a Marshall Gitárversenyt, így ő lett a 2012-ben fennállásának 50. évfordulóját ünneplő erősítőóriás hazai arca. Ha mindez nem lenne elég, mindennek tetejébe nem régen jelent meg LOVRECK névre keresztelt zenekarának Lélek-Gyilkos c. debütáló albuma, a HammerWorld Magazin 2011. december-januári számának mellékleteként, és már első hivatalos videoklipjük is látható a YouTube-on és a Rock TV műsorán. Mindez bőven elég apropót szolgáltatott ahhoz, hogy újabb interjú készüljön vele, ezúttal főként az azóta történt dolgokra és aktualitásokra helyezve a hangsúlyt!

Először is gratulálok a kiváló eredményekhez! Össze tudnád foglalni az első beszélgetésünk óta eltelt időszakot röviden?

Nem! (nevet) Annyi minden történt, hogy röviden képtelenség összefoglalni, de azért teszek egy próbát... Épp az első Gitárvilágos interjú megjelenésekor lettem hivatalos Ernie Ball Music Man YouTube Artist, aztán 2009 végén a Diezel erősítők nemzetközi endorsere. 2010-ben jöttek az első komoly gitárverseny sikerek, és a LOVRECK zenekar is abban az évben született meg, valamint a lemezanyagot is akkor rögzítettük. 2011-ben további számos gitárverseny siker következett, majd az év utolsó negyedében „kissé” besűrűsödtek a dolgok, Marshall Gitárverseny 1. hely, videoklip, és végül a LOVRECK lemezmegjelenés formájában. Mindezek kapcsán interjú-hegyek, amint azt most te is láthatod! (nevet)


Az elmúlt hetek, hónapok alatt történt megszámlálhatatlan online, valamint fajsúlyos nyomtatott sajtóbeli megjelenésed alapján túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az új gitáros generáció legsikeresebb tagjává váltál idehaza, amelyben nyilvánvaló szerepe volt a rengeteg gitárverseny sikerednek is. Mesélnél ezekről egy kicsit?

Nos, valóban, a kettő valószínűleg szorosan összetartozik! A gitárversenyek, és főként a legutóbbi Marshall Gitárverseny győzeleme hozták az igazi ismertséget és elismertséget, amely szerencsésen „megágyazott” a LOVRECK klippremiernek és lemezmegjelenésnek, így volt egy remek íve, felfutása a dolgoknak! Azt gondolom, hogy a folyamatos jelenlét az, ami a legtöbbet nyom a latban egy karrier beindításakor. Az elmúlt évek kemény munkája az év végére hozta meg első igazi gyümölcseit, a kiemelt médiafigyelem kizárólag ezeknek az eredményeknek köszönhető. Remek érzés, hogy a legkomolyabb zenei szaklapok év végi dupla számainak mindegyikében ott vagyunk, kezdve a HammerWorld és Hangfoglalás Magazintól egészen a Rockinform és Zenész-Gitár Magazinokig.

Ha már szóba kerültek a gitárversenyek, melyekről is van szó pontosan?

Csak az elmúlt két évet említve:
- I. Birta Miki Gitárverseny - 3. helyezés
- Újgitaros.hu, "Az Év Legjobb Új Gitárosa" - döntő
- II. Birta Miki Gitárverseny - 2. helyezés
- Steve Vai és a londoni Guitar Institute közös ösztöndíj versenye - döntő
- Laney Arca Gitárverseny - döntő
- Guitar Idol - TOP 30
- Hammer Gitárhős - 2. helyezés
- Marshall Gitárverseny - 1. helyezés

Meg tudnád fogalmazni, hogy mi kell a sikerhez, mondjuk 6 szóban?

Tehetség, szorgalom, kitartás, hit, (cél)tudatosság, és némi szerencse.

Ezek közül néhányat már az első interjúban is említettél...

Igen, ezek örök érvényű igazságok, nem változnak meg soha! Hosszútávon szerencsére csak ezek a dolgok számítanak!



Számos ügyes gitárost találni idehaza, de a többségükről csak egy-egy alkalommal hallani, aztán többet szinte soha. Szerinted ez a tendencia minek köszönhető? Téged mi emelt ki a feltörekvő rétegből?

Talán az, hogy rengeteg a mondanivalóm, és ennek megfelelően a tennivalóm is. A céltudatosság nagyon fontos, és én rengeteget teszek azért, hogy megvalósítsam a kitűzött célokat. A tehetség és szorgalom önmagában már sajnos nem elegendő, manapság a D.I.Y. (do it yourself - csináld magad) „mozgalom” működik leginkább. A bennem lakozó kreativitás és kommunikációs készség mindenképp sokat segít nekem, hogy megfelelően fel tudjam hívni a külvilág figyelmét a munkámra, és „el tudjam adni” a produkciót, de hosszútávon az is az én malmomra hajtja a vizet, hogy nem csak egy „szimpla” gitáros vagyok. Ha csak az lennék, valószínűleg sokkal kevesebb esélyem lenne bármire. Mivel viszont a gitározás mellett éneklek, szövegeket írok, zenét szerzek, hangszerelek, dobolok, basszusgitározom és megannyi egyéb kreatív dolgot is csinálok, jóval több lehetőségem nyílik kifejezni mindazt, ami bennem rejlik, tehát az esélyeim hatványozottan jobbak, mintha csak egyszerű hangszeres lennék! Az emberek többsége ma is csak a jó dalokra és jó szövegekre vevő, a gitározás önmagában csak egy bizonyos réteget érdekel – még ha ez a réteg újabban egyre növekszik is.
Több interjúban elmondtam már, hogy szerintem itthon a jó szöveg az igazi siker kulcsa, és én azért bízom a LOVRECK átütő sikerében, mert nálunk a zene és a szöveg egyformán magas színvonalat képvisel, és – többek közt - ez különböztet meg bennünket más bandáktól!

Ennyire alapos, kidolgozott, minden részletében professzionálisan működő zenekart valóban nem nagyon láttam útjára indulni. Hogyan jött ez az egész, hogyan alakítottad ki a LOVRECK képét?

Amikor 14 évesen először gitárt fogtam a kezembe, már tudtam, hogy egyszer sok embernek fogok zenélni, nagyon soknak! (nevet) Akkor is és ma is erre készültem, készülök! A profizmus alapfeltétele a minden apró részletre kiterjedő figyelem, hiszen az egységes képet jelentő egész mindig részletekből épül fel. A zenekart is ezen elv mentén igyekeztem felépíteni, amelynek éppúgy része a kiváló hangszeres tudás, a minőségi hangszerek használata és megszólalás, mint az igényesség bármely területen, legyen szó akár a zenéről, akár a szövegekről, mondanivalóról. De ez még mindig csak egy szelete az egésznek. Minden nap minden órájában azon töröm a fejem, hogy mit tehetnék még meg a zenekarért, mi az, ami eddig nem jutott eszembe, és az ötletek szerencsére egyre csak jönnek!
Fontosnak tartottad, hogy a természetesség megmaradjon?
Nem hiszek a mesterkéltségben. A zsigerből, természetesen jövő dolgoknak van átütő ereje, így alapvetően a zenekar sem szól másról, mint 4 ember kémiájáról. Ezért is nincsenek a dalok pl. agyonhangszerelve, vagy széteffektezve. Nálunk a lemezen is csak azt hallod, amit élőben is vissza tudunk adni, nincs semmi sallang, semmi körítés, csak az arcot leszakító rifforkán és szólózuhatag! (nevet) A metál műfajában a mindent elsöprő energiát szeretem, ami csak erre a stílusra jellemző! Vannak sokkal zeneibb műfajok, de ilyen energikus nincs még egy!

Alapjában tükrözi az egyéniséged a zenekar?
Mondhatni igen. Bár sokféle zenét kedvelek, ez a műfaj állt mindig is a szívemhez legközelebb, ez vagyok én! A szövegeim pedig rendkívül személyesek, így sok mindent elárulnak rólam, arról, hogy mit gondoltam, vagy gondolok az élet dolgairól. Persze a zenekar azért nem csak rólam szól!



Nem tudom kikerülni a kérdést. Az, hogy remek szólógitáros vagy, a temérdek gitárverseny siker után nem kérdés. Azonban elfordultál az ének és a kíséret felé. Kőkemény hatása van. Nekem bejön, hogy nem tolod magad a szólógitározásban előre. Kárpáti Zoltán Zalán pedig remek társad ebben. Beszélnél erről a témáról?

A kezdetektől fogva írok szövegeket és zenét egyaránt, és mindig is énekeltem, úgyhogy soha nem készültem „csak” gitárosnak! A hangszer rendkívüli szeretete, no meg az élet hozta úgy, hogy a közönség először gitárosként ismerhetett meg, azonban ez a kép az első lemezünk megjelenésével máris módosult, annál is inkább, hiszen a gitárjátékom mellett ugyanakkora fegyverténynek tartom a szövegírói vénámat is, amivel most találkozhatnak első ízben az emberek! Visszatérve a kérdéshez: ahogy már korábban utaltam rá, én folyton ügyelek a részletekre, azonban mindig az összképet tartom leginkább szem előtt, hiszen az átlagember is csak azt látja, így bár a gitár rendkívül fontos a zenekarban, egyáltalán nem ragaszkodom hozzá, hogy az én kezem által szólaljon meg minden esetben. Ehhez persze kellett egy olyan kiváló gitáros, mint Kárpáti Zoli, akire nyugodt szívvel rá tudom bízni magam! Elhiheted, hogy nem volt egyszerű elengedni a gyeplőt, amikor annyira megszoktam, hogy mindent én irányítok! (nevet) Ebben sokat segített, hogy őt tini korom óta tisztelem, és nagyra tartom a komlói Hearty Laugh zenekarral „elkövetett” munkásságát. Olyannyira, hogy a bemutatkozó lemezünkön több nóta adaptációjához is ragaszkodtam! Zseniális dalokról van szó, zseniális gitárszólókkal és szövegekkel, amelyeket meg akartam mutatni a nagyvilágnak! A Hearty nálam komoly hatás, ez kétségtelen, és egy fiatalkori beteljesült álom, hogy most együtt zenélünk Zolival! Ez a lemez végre neki is megadja majd azt a fokú szakmai elismerést, amelyet már régen megérdemelt volna, és örülök, hogy ebben részt vállalhatok, ahogy annak is, hogy a játékával nagymértékben erősíti az összképet! A klipnóta kapcsán sokan csodálkoztak, hogy nem én szólózom, ebből is látszik, hogy mennyire semmit nem tudnak rólam az emberek!
A zenekari képeket nézve szembe tűnik a fekete/fehér kontraszt. Ez tudatos képrendezés eredménye?
Remek az észrevétel, abszolút koncepció nálunk a fekete/fehér kontraszt, de a zenekar színeihez még a piros is hozzátartozik, ami nem csak a zenekari logo-ban jelenik meg, de az egész első nagylemez is a piros színre épül, akárcsak a honlapunk. Eleve imádom a fehér hangszereket, és ki nem állhatom a feketét, ami olyan snassz, és a sötét színpadon sem mutat sehogyan, úgyhogy a színpadképünk teljesen a fekete-fehér ellentétre épül, már amennyire azt az anyagi lehetőségeink engedik... Látod, ez is egy apró részlet az egészből! (nevet)
Hogyan tovább? Mire számíthatunk tőletek a jövőben?
Kint van a lemez, ahogy mondani szokták, az elkövetkező időszak kritikus! (nevet) A korongból nagyjából platinalemez mennyiségű fog eljutni a célközönség HammerWorld-öt olvasó részéhez, ami nem csekély, nyilván sok minden múlik majd az anyag fogadtatásán. A szakmai visszajelzések máris csodásak, és a közönség soraiból is sorra érkeznek a rendkívül pozitív vélemények, úgyhogy azt hiszem, jó úton járunk, és jó esélyünk van elérni mindazt, amit célul tűztem ki a zenekar számára! A jövőben szeretnénk minél több embernek élőben is megmutatni a dalokat, ehhez kell megtalálnunk most a megfelelő szponzorokat, szervezőket, stb. Ugyanakkor már elkezdtük a második lemezanyag megírását, de jövőre mindenképp várható egy újabb videoklip is, valamint itt egy kis ízelítő a készülő, második LOVRECK lemezanyagból is: Minek nevezzelek? címmel.


Krisztián, nagyon köszönöm a beszélgetést, és sikerekben gazdag, boldog Újévet kívánok az egész Gitárvilágok.com stáb nevében.

Hasonló jókat kívánok én is, köszönöm, sziasztok!

Frank Marino


Az ember azt gondolná, nincs új a nap alatt. James Marshall Hendrix lefektette a meghatározhatatlan stílusú gitározások minden lehetséges formáját, tudományát. Nekem Hendrix nagysága igazán abban rejlik, és még egy csomó mindenben, hogy a gitárosok, kortól, divattól, független bármikor hozzányúlhatnak. Hendrix és ahogy sok remek gitáros játéka lejátszható, de lehetetlen vissza adni azt a tartalmat amit a Ők beletettek. Ez nem igazán baj, de elválik az út akkor, amikor valaki belevág például a Woodoo Chile –ba. Mindenki, aki a gitározást hellyel, közzel komolyan gondolja, valamelyik Hendrix nótához hozzányúl. Igazán leszedni nem lehet, és nem is kell, de aki kiérdemli, az bele tudja tenni sajátmagát. Ezt a fúziót talán a legnehezebb lehozni, mert a közönség kritikus, és nagyon magasról kell indulni.  Frank Marino játéka mindent megmagyaráz, ami nekem talán annyira nem sikeredett.



2012. december 19., szerda

Gábeli László, erősítők



Szia Laci! Sok szeretettel köszöntelek ismételten az oldalon! Akkor most halljunk az erősítőkről!

Sziasztok! Legutóbb lehetőséget kaptam arra, hogy egy cikk keretében bemutassam eddigi gitárjaimat, és megosszam róluk tapasztalataimat. A mostani cikkem is hasonló felépítésű lesz, de most gitárok helyett erősítőkre és szoftverekre fogok koncentrálni, melyek a gitárhangzás másik fő összetevői a gitár mellett. A múltkorihoz hasonlóan most is a saját tapasztalataimat fogom leírni, tehát ez inkább amolyan „élménybeszámoló”, mintsem egy átfogó kitekintés az erősítők világára.
Amikor elkezdtem gitározni, nem volt arra lehetőségem, hogy a gitárom mellé rögtön erősítőt is vegyek, de ez nem jelentett problémát, mert ilyen szempontból szerencsés korban születtem, illetve kezdtem el gitározni, ugyanis akkoriban már kezdtek terjedni a PC-s erősítőmodellező szoftverek (Amplitube, Guitar Rigstb.). Ezeket ma már talán senkinek sem kell bemutatni, hiszen szinte minden gitáros találkozhatott velük. Ahhoz, hogy ezek a szoftverek késés nélkül tehessék a dolgukat, csak egy ASIO kompatibilis hangkártyára volt szükségem. Az ASIO az „Audio Stream Input/Output” kifejezést jelöli, ami nem más, mint egy hangkártya driver protokoll, melynek segítségével a szoftverek közvetlenül kommunikálhatnak a hangkártyával, ezzel minimálisra csökkentve a nyers bemenő jel, és a feldolgozott kimenő jel közötti késést. Erre azért van szükség, mert nyilvánvalóan nem lehet úgy gitározni, hogy megpengetjük a gitárt, és csak fél másodperccel később halljuk vissza a hangját a hangszóróból. 
Ma már egyébként bármilyen hangkártyát (az integráltakat is) ASIO kompatibilissé lehet „varázsolni” az ingyenesen letölthető ASIO4ALL driver segítségével. Akkoriban még nem hallottam erről a lehetőségről (talán még nem is volt), ezért vettem egy Sound Blaster Audigy 2 Valuehangkártyát (ami egyébként már akkor sem számított túl nagy beruházásnak, ma pedig már 2-3000Ft-ért is beszerezhető).
A gitáromat egy 6.3mm-->3.5mm jack átalakító segítségével közvetlenül kötöttem rá a hangkártya vonalbemenetére, majd letöltöttem az Amplitube és a Guitar Rig demo verzióit (ha jól emlékszem, mindkét szoftver a 2-es verzió körül járt akkor). Totál kezdőként a legnagyobb gondot a bőség zavara jelentette: Mindkét program tele van pakolva erősítőkkel, pedálokkal, gitárládákkal, meg még ezernyi dologgal, amik befolyásolják a hangzást, én pedig azt sem tudtam, mihez nyúljak, hiszen akkor még élőben sem láttam gitárerősítőt. Nekem csak annyi volt a célom, hogy kapjak egy torzított gitárhangot, ami tetszik annyira, hogy örömmel tudjak rajta gyakorolni. Fogalmam sem volt arról, hogy a torzításnak ezerféle fokozata és „szövete” lehet, mint ahogy arról sem, hogy a valóságban hogy néz ki egy komplett cájg. Aztán persze némi kísérletezés után sikerült olyan hangokat produkálnom, ami már megfelelt az akkori célnak, ami mindössze az otthoni gyakorlás volt. Ma is úgy gondolom, hogy erre a célra a PC-s gitározás a legésszerűbb megoldás, hiszen olcsó (ingyenes szoftverek is léteznek, ezekre később visszatérek), és korlátlanok a lehetőségek. Persze ezt lehet, hogy nem mindenki gondolja így, mert ahhoz, hogy ezeket a szoftvereket megfelelően tudja működtetni és használni az ember, elengedhetetlen egy alapszintű számítástechnikai ismeret/affinitás, szóval végső soron csak azoknak ajánlanám ezt a módszert, akik viszonylag jó kapcsolatot ápolnak a számítógépükkel. A PC-s modellezésre később még visszatérek, de most haladjunk tovább!
Habár akkoriban még nem volt komoly zenekarom, csak néhány komolytalanabb próbálkozás, szükségem volt valamire, amivel nem vagyok a számítógépemhez kötve, ha gitározásról van szó. Némi nézelődés után végül egy Digitech RP-100A típusú multieffekt pedál mellett döntöttem. Ez egy viszonylag egyszerű, digitális modellezésen alapuló pedál, 12 erősítőmodellel és ugyanennyi effekttel ellátva. Az effektjei kimondottan jól szóltak, a tisztája is szépen szólt, de a torzított hangszíneknek kissé műanyag hangjuk volt a mai cuccokhoz képest. Annyira azért nem volt szörnyű, gyakorlott füllel talán még jó hangzásokat is ki lehet tekerni belőle (sajnos már rég eladtam, így nem tudom már kipróbálni), ráadásul akkoriban nekem teljesen megfelelt, hiszen amúgy sem volt még kinyílva a fülem annyira, hogy zavarjon a műanyag hang:). Összességében korrekt kis pedál volt az áráért, ráadásul kicsi, könnyedén magával viheti az ember bárhova.
 
1-2 év elteltével, egy hollandiai munkalehetőségnek köszönhetően (neeem, nem az, amire gondoltok:))) sikerült összespórolnom a pénzt az első „igazi” erősítőmre. Ortodox „csakacsöveserősítő” hívők szemében lehet, hogy nem számít „igazinak”, ugyanis ismét egy digitális modellezésen alapuló dologról van szó, ez pedig nem más, mint a Line6 Spider III 75W-os kombója. Egy könnyen kezelhető, átlátható és sokoldalú erősítőről beszélünk, melyben 12 erősítőmodell kapott helyet, alapvető effektekkel (delay, chorus, flanger, reverb stb.) kiegészítve. A beállított hangzások elmenthetők, és gombnyomással kapcsolgathatunk közöttük. Gyakorlatilag önmagában színpadképes a cucc, legfeljebb egy lábkapcsolót érdemes hozzá beszerezni, hogy egyszerűbb legyen a csatornák közötti váltás. Az erősítőmodellek teljesen korrektül szólnak, megfelelő beállítás mellett a torzított csatornákat sem nevezném műanyag hangúnak. Itt jegyezném meg, hogy egy erősítő beállításánál mindig nagyon fontos két dolog: egyrészt tudatosan kell hozzányúlni a potikhoz (tudni kell, mit akarunk hallani), óvatosan kell bánni a gain-nel stb., másrészt pedig jól kell megszólaltatni a gitárt. Ugyanaz az erősítő ugyanazon a beállításon is teljesen másképp tud szólni, ha két különböző adottságokkal bíró gitáros szólaltatja meg. Úgy gondolom, hogy sokan túlmisztifikálják az erősítő kérdését a nagy „sound vadászat” közben. A titkot kizárólag a gitárban és az erősítőben keresik, miközben a dolog jelentős része valójában belőlük jön. Számtalan példát találni arra, hogy tehetséges gitárosok alsóbb kategóriás erősítőkön is olyan dolgokat művelnek, hogy sokan nem is gondolnák, hogy ekkora potenciál lehet az adott cuccban. Természetesen nem azt mondom, hogy egyáltalán nem számít az erősítő, csak azt, hogy messze nem annyira számít, mint azt a legtöbben gondolják. Egy komplett zenei felvétel esetében pedig még tovább bonyolódik a dolog, hiszen ott rengeteget számít a keverés és a masterelés is. 
Visszatérve a Spider III-ra: Ma is azt gondolom, hogy teljesen korrekt cucc, színpadon is simán vállalnám. Nem szabad elfelejteni, hogy a hangzásban nagy szerepe van a hangszóróknak is. A 75W-os Spider kombóban 1db 12”-es hangszóró kapott helyet, ami egyébként teljesen jól teszi a dolgát, de mivel elsősorban metál zenéhez szerettem volna használni, amikor lehetőségem nyílt rá, lecseréltem a kombót ugyanezen típus nagyobbik testvérére, egy 150W-os fej-láda („half stack”) kombinációra.
 A 4x12-es ládának köszönhetően jelentősen megvastagodott a hangzás, én pedig pont ezt szerettem volna. Maximálisan elégedett voltam vele. Végül egyetlen dolog miatt adtam el, ez pedig a kíváncsiság: Kíváncsi voltam, hogy miben nyújt többet egy csöves erősítő, hiszen már annyit hallottam róla, élőben viszont még nem volt alkalmam kipróbálni.
Addigi tapasztalataim alapján a csöves erősítők közül a vastagabb, modernebb hangzást preferáltam, azok közül is a legendás Peavey 5150 (később 6505) világát. Ennek egy megfizethetőbb alternatíváját kínálta a Bugera cég. Róluk azt kell tudni, hogy egyik fő profiljuk a legendás csöves erősítők lemásolása. Ezeket az erősítőket Kínában gyártják, és némi kompromisszum mellett gyakorlatilag a „nagy testvér” árának töredékéért árulják. Ez a kompromisszum az erősítők minőségére vonatkozik, nem pedig a hangjukra. A hangjukat bármikor oda lehet tenni az eredeti mellé, nem fogunk csalódni. Minőségi problémákkal viszont számolni kell. Én egy Bugera 6262-t vettem, ami gyakorlatilag a Peavey 6505+ másolata. 
Az első szériában gyári hiba volt, hogy az egyik műanyag csatlakozás egy bizonyos idő után fogta magát, és leolvadt, azonban ez egy pár perces forrasztással kiküszöbölhető volt. Az én esetemben az előző tulaj ezt már megoldotta. Nem is volt semmi gondom vele, amíg nálam volt (több, mint egy évig, bár viszonylag keveset használtam), viszont nem sokkal az után, hogy eladtam, a következő tulajnál elszállt valami a tápban. Szerencsére ez is orvosolható volt, viszonylag olcsón, de azért éles szituációban okozhatnak kellemetlenségeket ezek a dolgok, és mondjuk egy Peavey-nél valószínűleg nem fordulna elő ilyesmi. Ellenben, még mindig úgy gondolom, hogy ennyi pénzért nem rossz vétel. A minőség kivesézése után térjünk rá a hangzásra. Röviden: Bődületesen nagyot szól. Én egy Marshall 1960A ládával használtam, és egy rendkívül gazdag, konkrét, döngölős metál hangzást kaptam. Emellett a tiszta csatornája is szépen szólt, viszont ezzel gyakorlatilag ki is merültek az erősítő lehetőségei. Ha például egy klasszikusabb, melegebb hangzást szeretnénk, akkor sajnos másfelé kell nézelődni, de ez minden csöves erősítőnél hasonlóan működik: Van egy specifikus hangjuk, amit hoznak nagyon jól, de hátrányuk a modellezős cuccokkal szemben, hogy nem tudnak annyira sokoldalúak lenni. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen ha egy gitáros pontosan tudja, hogy mit akar, és nagyjából egy stílusban mozog, akkor neki nagyon jó választás lehet egy ilyen erősítő. A lényegről még nem beszéltem: Miben nyújt mást/többet egy csöves cucc? A legfontosabb dolog, ami egyből feltűnt nekem, az a dinamika volt. Hihetetlenül érzékenyen reagált minden apróságra, jobban lekövette a játékomat, és az esetleges hibákat sem maszatolta úgy el, mint egy digitális erősítő. A dinamikát nagyon jól szemlélteti az, amikor a torzított csatornán, akár magas gain mellett elkezdjük letekerni a gitár hangerőpotiját. A hangzás ekkor szépen, fokozatosan kitisztul, és így akár a torzított csatornán is el tudunk érni tiszta hangzást, anélkül, hogy az erősítőhöz hozzányúlnánk.



Digitális erősítőkkel ezt nem nagyon lehet megcsinálni, bár az utóbbi időben nagyon sokat fejlődtek dinamika terén is. Már sokkal jobban reagálnak, mint elődeik, de azért a csöves erősítők szintjét még nem érték el (most csak a dinamikáról beszélek, a hangjukra már szerintem nem lehet panasz...). Nekem mindössze egy problémám volt a Bugerával: Köztudott, hogy a csöves erősítők egészségesen kihajtva szólnak a legjobban. Ez egy 120W-os csöves fej esetében irgalmatlan hangerőt jelent, én például még koncerteken sem nagyon tudtam 3-as fölé tekerni a hangerő potit. Persze úgy is jól szólt, de jobban kihajtva jön meg igazán a dög. Vannak olyan erősítők, amelyeken található egy „master volume” poti, ami megoldja ezt a problémát. A másik megoldás egy ún. „power attenuator” (magyarul: teljesítménycsökkentő) használata, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy a kimeneti teljesítmény egy részét „elnyeli”, így megszabadulhatunk a fölösleges hangerőtől. Összességében elmondható, hogy a csöves erősítőknek van egy sajátos, nagyon dögös hangzásviláguk, és másképpen reagálnak az ember játékára. Ugyanakkor nem gondolom, hogy a mai digitális felhozatal ne állná meg a helyét mellettük, megfelelő hozzáértés mellett. Persze ez valamelyest stílus- és ízlésfüggő is. Az egyetlen stílus, ahol szerintem még mindig nyerőbb egy jó csöves kombó, az a blues. Ott egyrészt nagyon jól ki lehet használni a csövek által biztosított hatalmas dinamikát, másrészt pedig szerintem jobban hozzák azt a tipikus, enyhe overdrive-os hangzást, ami a stílus egyik védjegye.

Az otthoni felvételek minőségének javítása érdekében beszereztem egy Line6 Pod Studio UX1-et. Ez nem más, mint egy gitárosoknak tervezett, USB-s külső hangkártya, amelyhez ajándékba jár a Line6 Pod Farmszoftvere. A Pod Farm szolgáltatásaiban hasonló a többi híres erősítőmodellező szoftverhez, azonban csak Line6 hangkártyával hajlandó együttműködni. Emellett viszont maga a hangkártya bármely más, tetszőleges szoftverrel is használható, és pont ez az a dolog, ami miatt hatalmasra szélesedik a lehetőségek skálája, ha a gyakorlás/felvételkészítés e módja mellett döntünk. A Pod Farm is igyekszik lefedni minden igényt, a gyakorlatban viszont ez úgy néz ki, hogy vannak benne nagyon jól sikerült erősítőmodellek, és vannak olyanok is, amik nekem például nem annyira tetszenek. A Marshall JCM-800-ról mintázott modellt például a mai napig is használom szólókhoz (Youtube videóim jelentős részénél ezt használom). Szerintem teljesen korrektül szól, függetlenül attól, hogy mennyire hasonlít egy igazi Marshallhoz. Ellenben a modernebb erősítők (Soldano, Mesa-Boogie) nekem nem annyira jöttek be, viszont ezekre vannak rendkívül meggyőző, ingyenes(!) alternatívák. Ezeket nem szeretném egyenként felsorolni, de kiindulásnak álljon itt a három kedvenc fejlesztőm/fejlesztőcsapatom neve, amelyeket aztán bátran írjatok be a Youtube keresőjébe, és lássatok csodát: Nick Crow, LePou, TSE. Az ő cuccaikat nagyon szeretem használni, főleg ritmusgitár felvételéhez. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezek csak adott erősítőfejeket szimulálnak, a hangfal-szimulációról külön kell gondoskodnunk, külön szoftverekkel. Ennek a pontos mikéntjébe hely és idő hiánya miatt most nem mennék bele, de szerencsére a neten bárki megtalálhatja a szükséges információkat (pl. a „cabinet simulation” kifejezésre keresve). Az utóbbi időben a fizetős, komplett megoldásokat kínáló szoftverek skálája is kiszélesedett: A Guitar Rig és az Amplitube mellett mindenképp érdemes megemlíteni a Waves GTR-t, az Overloud TH2-t, és a Peavey Revalvert (ha valamit kihagytam, elnézést...:)). Mindegyiknek egy kicsit más karaktere van, de pont ez a jó: Mindenki kedvére válogathat, a Youtube pedig tele van hangmintákkal és tesztekkel, amelyek megkönnyíthetik a döntést. 



Számomra a PC-s modellezés igazi erőssége a felvételek készítésekor mutatkozik meg. Nagyon hasznos dolog ugyanis, ha a felvétel után, a végleges maszterelés előtt is tetszőlegesen változtathatunk a gitárok hangzásán, akár teljesen más erősítőmodellt alkalmazva rajta. Ez úgy lehetséges, hogy felvételkor csak a nyers gitárjelet vesszük fel, a modellezőszoftvert pedig a felvett gitársáv effektjei közé hívjuk meg az általunk használt stúdióprogramban. Ez azért is jó dolog, mert ha mondjuk évek elteltével szeretnénk egy korábbi felvételünknek új hangzást adni az aktuális ízlésünknek megfelelően (vagy mondjuk azért, mert időközben kijött egy jobb modellező szoftver), akkor nem kell újra feljátszani a dalt, hanem gyakorlatilag elég egy pár kattintással kicserélni az alkalmazott modellezőszoftvert. Számítógépes zenélés terén óriási dolgok történtek az elmúlt években. Kellő hozzáértéssel és türelemmel ma már gyakorlatilag olyan felvételek készíthetők egy PC, egy gitár és néhány szoftver segítségével, amelyeket profi stúdiók munkái mellé is bátran oda lehet tenni. Ez persze sok tanulást és tapasztalatot igényel, de a lehetőség mindenki számára adott. Külön videókat nem linkelnék, mert gyakorlatilag a csatornámon (http://www.youtube.com/user/veggg?feature=mhee) található összes videó (beleértve a Long Road dalokat is) ilyen módszerrel készült.

Élőben jelenleg egy Line6 POD HD500-as multieffektet használok, amelyet az aktuális hely adottságaitól függően vagy közvetlenül a PA-be kötök, vagy egy egyszerű Reloop Dominance 702 végfokon keresztül a Marshall 1960A ládámba. A HD500 a népszerű Pod XT Live és Pod X3 Live utódja. Az elődökhöz képest kevesebb erősítőmodellt találunk benne (ez persze még változhat, hiszen a Line6 folyamatosan ad ki szoftverfrissítéseket a cucchoz), viszont azok már egy új generációt képviselnek. Újra lettek tervezve, és az elődökhöz képest (melyek egyébként szintén nem szóltak rosszul) élethűbben, dinamikusabban reagálnak. Gitárládára kötve a ládaszimuláció kikapcsolható. Ez esetben a POD csak az erősítőfejet (és az előtte lévő esetleges pedálokat/effekteket) szimulálja, így máris egy fokkal kevésbé „digitális” a hangzás. Egyébként a POD-ban szinte minden megtalálható, amire egy gitárosnak szüksége lehet (rengeteg effekt, pedálok, sőt, még egy looper is helyet kapott benne), és a digitális mezőnyben én az előkelő második helyre sorolnám (az első a Fractal Audio Axe FX II, ami viszont árban is egy sokkal magasabb kategóriát képvisel). Emellett PC-re kötve teljes érétkű hangkártyaként és felvevőeszközként is funkcionál, a presetjeink menedzselése pedig nagyon egyszerű és áttekinthető a mellé adott szoftver segítségével. Részletes ismertetésre és elemzésre nem vállalkozom, mert egyrészt én magam sem ismerem és használom ki minden lehetőségét, másrészt pedig rengeteg leírás és videó található róla a neten. A POD nagy előnye, hogy viszonylag kicsi, könnyen szállítható, és mégis bele van zsúfolva szinte minden, amire egy gitárosnak szüksége lehet. Hátránya, hogy azért nem árt egy alapfokú űrhajójogosítvány a kezeléséhez, ami a klasszikus cuccokhoz szokott gitárosok esetében nem mindig adott, viszont a fiatalabb, számítógép mellett nevelkedett generációnak nem hiszem, hogy különösebben gondot okozna (természetesen az idősebbeknek sem gondolom, hogy komoly gondot jelentene, de mindenképp egy kis plusz energiabefektetést és tanulást igényel, ahogy a PC-s erősítőmodellezés kitapasztalása is). Azoknak a gitárosoknak, akik több stílusban mozognak (mondjuk vendéglátóznak), és többféle hangzásra van szükségük, mindenképpen hasznos lehet egy ilyen multi, de én annak ellenére is nagyon szeretem, hogy gyakorlatilag csak 2 erősítőmodellt használok belőle. Még így is nagy könnyebbséget jelent, hogy nem kell külön pedálokat és erősítőfejet cipelnem.  Természetesen nem gondolom, hogy a kényelem érdekében megengedhető a hangzás feláldozása, de ebben az esetben szó sincs ilyesmiről. Eddig mindig elégedett voltam vele, és elismert gitárosok (pl. Galambos Zsolt, ex-Wisdom) is nyilatkoztak már róla pozitívan, amikor élőben hallottak rajta játszani. Volt szerencsém a PECSA nagyszínpadán is játszani vele, ahol közvetlenül a PA-be ment a cucc, és bár én kifelé nem hallottam, a visszajelzések alapján ott is jól szólt. Készült ugyan felvétel a koncertről, amelyről meg is osztok egy dalt (Pokolgép – A Háború gyermeke cover: http://www.youtube.com/watch?v=woII1SL9x6k), de mivel a kamera nem túl jó minőségű mikrofonja vette a hangot, ezért úgy gondolom, hogy nem érdemes belőle következtetéseket levonni a POD kapcsán (magyarul: élőben jobban szól, esküszöm!:)).


Összességében azt gondolom, hogy mára a digitális modellezés elérte azt a szintet, ahol már az esetek nagy részében nem kell kompromisszumos megoldásként tekintenünk rá. Emellett a csöves erősítőknek is megvan a maguk varázsa, és azt is megértem, ha valaki ragaszkodik hozzájuk, akár a hangjuk miatt, akár „érzelmi” okokból kifolyólag. Amit viszont nem szabadna senkinek elfejtenie, az az, hogy a zenélésnek nem a „cuccfetisizmusról” kellene szólnia. Sokan túlzásba viszik a megfelelő felszerelés keresését, pedig sokkal hasznosabb lenne, ha helyette zenélnének, gitároznának, gyakorolnának, mert a hangzás egy igen jelentős része a gitáros kezéből és lelkéből jön. Ezzel a napi bölcsességgel zárnám is cikkemet, melyhez a megjelenési felület biztosítását ismét hálásan köszönöm az illetékeseknek! :)

Köszönjük a hasznos tanácsokat, és nagyon boldog, békés ünnepeket kívánok a gitárvilágok.com nevében!

2012. december 16., vasárnap

Bíró Ádám, JCBB, Jimi Hendrix - Fire


Szia Ádám, sok szeretettel köszöntelek újra az oldalon!  Milyen újdonsággal leped meg az olvasóinkat?


Szia Zsolt! Ezt a dalt '94-ben játszottam először, de azóta is az egyik nagy kedvencem. Most megcsináltuk a JCBB-el és szerintem nagyon energikusra sikerült, nagyon fekszik az új dobosunknak is.. :)
Szokásunkhoz híven kicsit máshogy játsszuk, mint az eredeti, a közepén egy rövid gitár-harmonika dialógussal, de a gitárnál megmaradtam az eredeti megközelítésnél. Most készítettünk egy új felvételt, ahol természetesen ez a dal is helyet kapott. Élőben legközelebb dec. 12-én Hódmezővásárhelyen lesz hallható, mint nyitódal.

Hallgassátok szeretettel!
Jack Cannon Blues Band


Köszönjük!

Udvardy Zsolt