Csiszér Levente, Levi Fantasy


A művészetek legnehezebb, de egyben a legszebb feladata is, hogy az emberi érzéseket közvetítsenek, kifejezzenek, és érthetővé tegyenek. Instrumentalitás, instrumentális zene. A fent említett „feladatok” megvalósításának legkiválóbb, de egyben a legnehezebb eszköze is. Levi Fantasy. Mit gondoltok ezekről a gondolatokról?


A zene az egyik legkifejezőbb művészeti forma, azt hiszem. Bár az emberi érzékelésben a főszerep a látásé, mégis valamiért a fülünkön keresztül jön be a szépség igazán. Fura, nem? A hangok közti távolságok, a tempó, a kíséret egyvelege csak egy matematikai képlet, mégis az ember zenének hívja, annak, aminek feltalálója, annak, ami nem zaj, hanem harmónia, egy csoda. A zenész pedig egy közvetítő. Ezek volnánk mi. Örülünk, hogy ezt a szakmát választottuk. Az emberi érzéseket sem lehet biológiával kifejezni, hanem mindez egy felsőbbrendű energia megjelenése az anyagi világban. Minden, ami a fekete és fehér között zajlik, és a lehetőségei végtelenek.

Tisztelettel köszöntelek bennetek az oldalon. A kis bevezető után ismerkedjünk meg a zenekarral!

Héri Attila-dobok, Gabrielli Richárd-gitárok, Pivarcsi Gábor-billentyűk-ének, Rostás Regina-ének és jómagam: Levi. A fiúk az Ezüst-Patak és még jó néhány Project résztvevői, míg Regina most tért vissza (a volt Vörös István zenekar vokalistája) egy 3-as ikrek projekt után a színre, semmit sem felejtve a feeling-ből.
Pár éve még azt nyilatkoztam, hogy igen nehéz ezt a műfajt minőségben színre vinni.
Sikerült. Persze kicsit többet is kell nyújtani ma már, a világ elindult a performance, mint egy új dimenzió mentén. Nagyon fontos a látvány, legalább annyi melót bele kell tenni, mint a zenébe.
Jó magam megcsináltam a koncert anyag videó kíséretét is és a legtöbb helyen rendelkezésünkre áll projektor is. Zene és Színház egyben, én nagyon élvezem, bár koncert alatt a balkezemmel jobban el vagyok foglalvaJ.




A mai magyar valós, mindennapi hangulat igencsak lehangoló tud lenni. Sajnos, sokan be is állnak ebbe a sorba és rontják, ami amúgy is rossz. A zenei alkotásoknak, azon kívül, hogy kifejezhetnek akár aktuális lelki állapotokat is, de a fő cél, hogy az embereknek boldogságot, reményt, magabiztosságot adjon. Képes erre a Levi Fantasy?

Ez a feladat, ezt kell jól csinálnunk! Azon túl, hogy magunkat mutatjuk a legelőnyösebben, inkább a mondanivaló a lényeges, ami a mainstream-re nem mindig igaz. Nagyon jók a tehetségkutatókon szereplő előadók, csak a győzelmek után jön a nehéz pálya, talpon maradni, ehhez pedig jó dalok kellenek, egy szóval a tartalom, különben könnyen feledésbe merülhetnek ezek a tehetségek és könnyen bedarálhatják őket. Én drukkolok nekik, hisz átéltem a Kárpátiában ezt a reflektorfényt, de ami mögötte van, az nagyon sok munka és stressz és persze öröm is. Azt látom még, hogy eltűnt az arany középút, csak egy szakadékon keresztül jutunk el az Underground-hoz, mint ahogy a gazdasági létformák is eljutottak sajnos, ehhez a választóponthoz. Gazdagok és szegények. A hamisat hisszük jónak, mert nézettsége van,ez egyfajta modern megtévesztés, hadüzenet az emberi psyche-nek. senki nem mondja el, hogy ez csak egy üzlet, ember-eszköz gyártás a média szolgálatában. Túl gyors és intenzív ez az egész, nélkülöz minden individum-tiszteletet, bármennyire is próbálják érzelmesnek és emberközpontúnak eladni.

Mi az underground-hoz tartozunk és hosszú távú, értékigenlő zenét kívánunk megmutatni. Nem kell az egész világnak megfelelni és súlyos, személyiség romboló kompromisszumokat kötni. Amit szeretsz, azt csinálhatod. Nem jellemzik tartalmatlan külsőségek és nem övezi hisztérikus rajongás. Ez az underground.  Én igyekszem a videókat ember és természet közelivé tenni, amit a koncerteken láthatunk a háttérben, benne a forrtyongó valósággal, az emberi hozzáadott értékkel és rontással .A végére mindig optimistára sikeredik, mert az Élet maga is egy értékbefogadó létezés . Észre kell venni ezt, mi zenészek megkaptuk ezt a művészet segítségével, és a hozott emóciókkal.

Az instrumentális zene, véleményem szerint, sokkal „nehezebb” műfaj, mint a „megszokott”, hívjuk rockzenének. Nos, azért ez így egy igencsak silány fogalmazás, de érdekelne, hogy hova tudjátok elvinni a Levi Fantasy-t?

Erre mindig azt válaszolom, amit Matild énekes művésznő szokott felhozni ezoterikus tarsolyából, a siker elérése egyfajta szenvedés, ami egy fűszálnak is az, ahhoz, hogy kibújjon a földből. Egy zenekar létrehozása sem volt egyszerű, megtalálni ehhez a lelkiismeretes és jó szakmai tudással rendelkező barátokat. Együtt próbálkozunk, amíg belül rendben mennek a dolgok, addig töretlenül tudjuk venni az akadályokat.  

Mivel a hangszerek nyelvét használjátok, ami egy univerzális eszköz, nincs gond a szövegértéssel. A zenét megérteni? Hm… ez legyen egy másik téma majd. Visszatérve, beszéljünk a nemzetközi megjelenés kérdéséről!

Bár, amit most nyújtok át Neked, Udy, az egy énekes lemez, talán kicsit újdonság az előző 3 albumhoz képest.
A legutóbbi lemez, a szimfónikus hatású New World Fantasy után most egy kis popularitásra gondoltam, amolyan slágeres, énekes anyagra (remélem slágerek is lesznekJ) a progresszív mivoltát megőrizve, a földi életünket és a természet harmóniáját hivatott bemutatni, mintegy a „nyolcvan nap alatt a föld körül ” témájú utazás megelevenítésével.
Szintén angol nyelven íródott a szöveg, mégis a zene segítségével minden tisztává válik. Az instrumentális érzésnek van létjogosultsága, ha kifejezően kezeljük a hangszerünket. Olyan, mint egy szép festmény, szobor, film vagy egy épület. A Kreativitás elefántcsontvára, ami bevehetetlen az érték nélküli, gagyi produkciók számára és azokhoz jut el, akik ugyanezt a filozófiát vallják. A világ társadalmai már ébredeznek, a felszínes hazugságok kora egyszer úgy is elbukik. Ez lenne az igazi üzenete a Levi Fantasy zenekarnak is Karácsonyra!

Az új Secret Earth c. albummal és az Ég Gyermekei c. karácsonyi videomelléklettel Kívánunk Mindenkinek Boldog Ünnepeket!

Köszönöm az interjút, és békés, boldog karácsonyt, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok a gitárvilágok.com nevében!

Udvardy Zsolt                       


LOVRECK

Az első interjúmat Lovrek Krisztiánnal még 2009-ben készítettem. Visszaolvasva az akkori beszélgetésünket, azóta nagyot fordult vele a világ, az elmúlt években folyamatos, kitartó munkával szépen az élvonalba verekedte magát. Ezt mi sem fémjelzi jobban, mint hogy csak az utóbbi pár hónapot említve előbb hajszállal lemaradva a dobogó legfelső fokáról második lett a Hammer Gitárhős versenyben, bejutott a nemzetközi Guitar Idol TOP 30-as mezőnyébe, végül a Hangfoglaláson megnyerte a Marshall Gitárversenyt, így ő lett a 2012-ben fennállásának 50. évfordulóját ünneplő erősítőóriás hazai arca. Ha mindez nem lenne elég, mindennek tetejébe nem régen jelent meg LOVRECK névre keresztelt zenekarának Lélek-Gyilkos c. debütáló albuma, a HammerWorld Magazin 2011. december-januári számának mellékleteként, és már első hivatalos videoklipjük is látható a YouTube-on és a Rock TV műsorán. Mindez bőven elég apropót szolgáltatott ahhoz, hogy újabb interjú készüljön vele, ezúttal főként az azóta történt dolgokra és aktualitásokra helyezve a hangsúlyt!

Először is gratulálok a kiváló eredményekhez! Össze tudnád foglalni az első beszélgetésünk óta eltelt időszakot röviden?

Nem! (nevet) Annyi minden történt, hogy röviden képtelenség összefoglalni, de azért teszek egy próbát... Épp az első Gitárvilágos interjú megjelenésekor lettem hivatalos Ernie Ball Music Man YouTube Artist, aztán 2009 végén a Diezel erősítők nemzetközi endorsere. 2010-ben jöttek az első komoly gitárverseny sikerek, és a LOVRECK zenekar is abban az évben született meg, valamint a lemezanyagot is akkor rögzítettük. 2011-ben további számos gitárverseny siker következett, majd az év utolsó negyedében „kissé” besűrűsödtek a dolgok, Marshall Gitárverseny 1. hely, videoklip, és végül a LOVRECK lemezmegjelenés formájában. Mindezek kapcsán interjú-hegyek, amint azt most te is láthatod! (nevet)


Az elmúlt hetek, hónapok alatt történt megszámlálhatatlan online, valamint fajsúlyos nyomtatott sajtóbeli megjelenésed alapján túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az új gitáros generáció legsikeresebb tagjává váltál idehaza, amelyben nyilvánvaló szerepe volt a rengeteg gitárverseny sikerednek is. Mesélnél ezekről egy kicsit?

Nos, valóban, a kettő valószínűleg szorosan összetartozik! A gitárversenyek, és főként a legutóbbi Marshall Gitárverseny győzeleme hozták az igazi ismertséget és elismertséget, amely szerencsésen „megágyazott” a LOVRECK klippremiernek és lemezmegjelenésnek, így volt egy remek íve, felfutása a dolgoknak! Azt gondolom, hogy a folyamatos jelenlét az, ami a legtöbbet nyom a latban egy karrier beindításakor. Az elmúlt évek kemény munkája az év végére hozta meg első igazi gyümölcseit, a kiemelt médiafigyelem kizárólag ezeknek az eredményeknek köszönhető. Remek érzés, hogy a legkomolyabb zenei szaklapok év végi dupla számainak mindegyikében ott vagyunk, kezdve a HammerWorld és Hangfoglalás Magazintól egészen a Rockinform és Zenész-Gitár Magazinokig.

Ha már szóba kerültek a gitárversenyek, melyekről is van szó pontosan?

Csak az elmúlt két évet említve:
- I. Birta Miki Gitárverseny - 3. helyezés
- Újgitaros.hu, "Az Év Legjobb Új Gitárosa" - döntő
- II. Birta Miki Gitárverseny - 2. helyezés
- Steve Vai és a londoni Guitar Institute közös ösztöndíj versenye - döntő
- Laney Arca Gitárverseny - döntő
- Guitar Idol - TOP 30
- Hammer Gitárhős - 2. helyezés
- Marshall Gitárverseny - 1. helyezés

Meg tudnád fogalmazni, hogy mi kell a sikerhez, mondjuk 6 szóban?

Tehetség, szorgalom, kitartás, hit, (cél)tudatosság, és némi szerencse.

Ezek közül néhányat már az első interjúban is említettél...

Igen, ezek örök érvényű igazságok, nem változnak meg soha! Hosszútávon szerencsére csak ezek a dolgok számítanak! 




Számos ügyes gitárost találni idehaza, de a többségükről csak egy-egy alkalommal hallani, aztán többet szinte soha. Szerinted ez a tendencia minek köszönhető? Téged mi emelt ki a feltörekvő rétegből?

Talán az, hogy rengeteg a mondanivalóm, és ennek megfelelően a tennivalóm is. A céltudatosság nagyon fontos, és én rengeteget teszek azért, hogy megvalósítsam a kitűzött célokat. A tehetség és szorgalom önmagában már sajnos nem elegendő, manapság a D.I.Y. (do it yourself - csináld magad) „mozgalom” működik leginkább. A bennem lakozó kreativitás és kommunikációs készség mindenképp sokat segít nekem, hogy megfelelően fel tudjam hívni a külvilág figyelmét a munkámra, és „el tudjam adni” a produkciót, de hosszútávon az is az én malmomra hajtja a vizet, hogy nem csak egy „szimpla” gitáros vagyok. Ha csak az lennék, valószínűleg sokkal kevesebb esélyem lenne bármire. Mivel viszont a gitározás mellett éneklek, szövegeket írok, zenét szerzek, hangszerelek, dobolok, basszusgitározom és megannyi egyéb kreatív dolgot is csinálok, jóval több lehetőségem nyílik kifejezni mindazt, ami bennem rejlik, tehát az esélyeim hatványozottan jobbak, mintha csak egyszerű hangszeres lennék! Az emberek többsége ma is csak a jó dalokra és jó szövegekre vevő, a gitározás önmagában csak egy bizonyos réteget érdekel – még ha ez a réteg újabban egyre növekszik is.
Több interjúban elmondtam már, hogy szerintem itthon a jó szöveg az igazi siker kulcsa, és én azért bízom a LOVRECK átütő sikerében, mert nálunk a zene és a szöveg egyformán magas színvonalat képvisel, és – többek közt - ez különböztet meg bennünket más bandáktól!

Ennyire alapos, kidolgozott, minden részletében professzionálisan működő zenekart valóban nem nagyon láttam útjára indulni. Hogyan jött ez az egész, hogyan alakítottad ki a LOVRECK képét?

Amikor 14 évesen először gitárt fogtam a kezembe, már tudtam, hogy egyszer sok embernek fogok zenélni, nagyon soknak! (nevet) Akkor is és ma is erre készültem, készülök! A profizmus alapfeltétele a minden apró részletre kiterjedő figyelem, hiszen az egységes képet jelentő egész mindig részletekből épül fel. A zenekart is ezen elv mentén igyekeztem felépíteni, amelynek éppúgy része a kiváló hangszeres tudás, a minőségi hangszerek használata és megszólalás, mint az igényesség bármely területen, legyen szó akár a zenéről, akár a szövegekről, mondanivalóról. De ez még mindig csak egy szelete az egésznek. Minden nap minden órájában azon töröm a fejem, hogy mit tehetnék még meg a zenekarért, mi az, ami eddig nem jutott eszembe, és az ötletek szerencsére egyre csak jönnek!
Fontosnak tartottad, hogy a természetesség megmaradjon?
Nem hiszek a mesterkéltségben. A zsigerből, természetesen jövő dolgoknak van átütő ereje, így alapvetően a zenekar sem szól másról, mint 4 ember kémiájáról. Ezért is nincsenek a dalok pl. agyonhangszerelve, vagy széteffektezve. Nálunk a lemezen is csak azt hallod, amit élőben is vissza tudunk adni, nincs semmi sallang, semmi körítés, csak az arcot leszakító rifforkán és szólózuhatag! (nevet) A metál műfajában a mindent elsöprő energiát szeretem, ami csak erre a stílusra jellemző! Vannak sokkal zeneibb műfajok, de ilyen energikus nincs még egy!

Alapjában tükrözi az egyéniséged a zenekar?
Mondhatni igen. Bár sokféle zenét kedvelek, ez a műfaj állt mindig is a szívemhez legközelebb, ez vagyok én! A szövegeim pedig rendkívül személyesek, így sok mindent elárulnak rólam, arról, hogy mit gondoltam, vagy gondolok az élet dolgairól. Persze a zenekar azért nem csak rólam szól!

Nem tudom kikerülni a kérdést. Az, hogy remek szólógitáros vagy, a temérdek gitárverseny siker után nem kérdés. Azonban elfordultál az ének és a kíséret felé. Kőkemény hatása van. Nekem bejön, hogy nem tolod magad a szólógitározásban előre. Kárpáti Zoltán Zalán pedig remek társad ebben. Beszélnél erről a témáról?

A kezdetektől fogva írok szövegeket és zenét egyaránt, és mindig is énekeltem, úgyhogy soha nem készültem „csak” gitárosnak! A hangszer rendkívüli szeretete, no meg az élet hozta úgy, hogy a közönség először gitárosként ismerhetett meg, azonban ez a kép az első lemezünk megjelenésével máris módosult, annál is inkább, hiszen a gitárjátékom mellett ugyanakkora fegyverténynek tartom a szövegírói vénámat is, amivel most találkozhatnak első ízben az emberek! Visszatérve a kérdéshez: ahogy már korábban utaltam rá, én folyton ügyelek a részletekre, azonban mindig az összképet tartom leginkább szem előtt, hiszen az átlagember is csak azt látja, így bár a gitár rendkívül fontos a zenekarban, egyáltalán nem ragaszkodom hozzá, hogy az én kezem által szólaljon meg minden esetben. Ehhez persze kellett egy olyan kiváló gitáros, mint Kárpáti Zoli, akire nyugodt szívvel rá tudom bízni magam! Elhiheted, hogy nem volt egyszerű elengedni a gyeplőt, amikor annyira megszoktam, hogy mindent én irányítok! (nevet) Ebben sokat segített, hogy őt tini korom óta tisztelem, és nagyra tartom a komlói Hearty Laugh zenekarral „elkövetett” munkásságát. Olyannyira, hogy a bemutatkozó lemezünkön több nóta adaptációjához is ragaszkodtam! Zseniális dalokról van szó, zseniális gitárszólókkal és szövegekkel, amelyeket meg akartam mutatni a nagyvilágnak! A Hearty nálam komoly hatás, ez kétségtelen, és egy fiatalkori beteljesült álom, hogy most együtt zenélünk Zolival! Ez a lemez végre neki is megadja majd azt a fokú szakmai elismerést, amelyet már régen megérdemelt volna, és örülök, hogy ebben részt vállalhatok, ahogy annak is, hogy a játékával nagymértékben erősíti az összképet! A klipnóta kapcsán sokan csodálkoztak, hogy nem én szólózom, ebből is látszik, hogy mennyire semmit nem tudnak rólam az emberek!
A zenekari képeket nézve szembe tűnik a fekete/fehér kontraszt. Ez tudatos képrendezés eredménye?
Remek az észrevétel, abszolút koncepció nálunk a fekete/fehér kontraszt, de a zenekar színeihez még a piros is hozzátartozik, ami nem csak a zenekari logo-ban jelenik meg, de az egész első nagylemez is a piros színre épül, akárcsak a honlapunk. Eleve imádom a fehér hangszereket, és ki nem állhatom a feketét, ami olyan snassz, és a sötét színpadon sem mutat sehogyan, úgyhogy a színpadképünk teljesen a fekete-fehér ellentétre épül, már amennyire azt az anyagi lehetőségeink engedik... Látod, ez is egy apró részlet az egészből! (nevet)
Hogyan tovább? Mire számíthatunk tőletek a jövőben?
Kint van a lemez, ahogy mondani szokták, az elkövetkező időszak kritikus! (nevet) A korongból nagyjából platinalemez mennyiségű fog eljutni a célközönség HammerWorld-öt olvasó részéhez, ami nem csekély, nyilván sok minden múlik majd az anyag fogadtatásán. A szakmai visszajelzések máris csodásak, és a közönség soraiból is sorra érkeznek a rendkívül pozitív vélemények, úgyhogy azt hiszem, jó úton járunk, és jó esélyünk van elérni mindazt, amit célul tűztem ki a zenekar számára! A jövőben szeretnénk minél több embernek élőben is megmutatni a dalokat, ehhez kell megtalálnunk most a megfelelő szponzorokat, szervezőket, stb. Ugyanakkor már elkezdtük a második lemezanyag megírását, de jövőre mindenképp várható egy újabb videoklip is, valamint itt egy kis ízelítő a készülő, második LOVRECK lemezanyagból is: Minek nevezzelek? címmel.



Krisztián, nagyon köszönöm a beszélgetést, és sikerekben gazdag, boldog Újévet kívánok az egész Gitárvilágok.com stáb nevében.

Hasonló jókat kívánok én is, köszönöm, sziasztok!

Nicolas Waldo, Bogota, Colombia

Tisztelt látogatók, szeretnék bemutatni nektek egy fenomenális gitárost, Nicolas Waldo-t, Bogota-ból. Nicolas, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást erre a beszélgetésre. Arra kérnélek, hogy beszélj magadról!

Köszönöm a felkérést! Nicolas Waldo vagyok. Bogota-ban élek, melyet Dél-Amerikában, Colombia-ban találhattok meg. Szeretném megosztani a zenémet veled, és a gitarvilagok.com látogatóival! 
Hivatásos zenész vagyok. Hangmérnöke és producere, a Meggido Records-nak www.myspace.com/meggidorecords
Gitárosként dolgoztam együtt Japánban az ESP-vel, 2008-09 ben. Jelenleg is hivatalos „embere” vagyok a VOGEL Guitars, a Shark Tooth Picks és a PSK Cables-nek. Betöltöttem a harmincat, és túl vagyok négy Shred Guitar/Instrumental power metal produkción, mint szóló gitáros. 16 évesen kezdtem gitározni, de belementem a zongora, a basszusgitár és az ütősök világába is. Szólólemezeim a következő:, Ripping the Sky (Demo) 2002, Ark Of The Covenant (2005), The Secret Place (2007), Powerstation (2010).

Az egyik leggyorsabb gitáros vagy a világon! Ez köszönhető kizárólagosan a tehetségednek, vagy egy hosszú, nehéz útat jártál be, míg ezt elérted?

Semmi sem megy könnyen! Ez alapigazság. Véleményem szerint, a tehetséget is művelni, gondozni kell, és ez komoly erőfeszítéseket kíván. 14 éves korom óta foglalkozom a gitárral. Ezt, ha komolyan csinálod, akkor fegyelemmel, és lemondásokkal is jár. Sokszor kellett otthagynom a családom, rokonaimat, barátaimat, mert gyakorolnom, tanulnom kellett. Ma már élvezettel veszem az erőfeszítéseket, akadályokat, mert Hála Istennek, nagyon sok szépet kapok cserébe.

Mi volt az a pont, amikor azt mondtad, hogy „Igen, ez az én műfajom”!

Amikor elvégeztem az iskoláimat, tudtam, hogy zenész leszek! A művészet az, amit élvezek, amibe szerelmes vagyok, és tudom, hogy egész életemben csak ezzel akarok foglalkozni!

Mit gondolsz Nicolas, elég az, hogy, rendben, ez nagyon gyors, virtuóz játék?

Minden hangszer esetében különböző fokozatai vannak a komplexitásnak. Rengeteg stílus, zenei forma van. A gitár a zenei lehetőségek korlátlan világát adja. Vegyük azt, hogy egy akkordot lejátszani nem nagy dolog, de ha ezt belehelyezed Chord Melody a la Joe Pass világába, az már egy egészen más történet! Szólamokat játszani könnyűnek tűnik. Be lehet gyakorolni, meg lehet tanulni őket. Az, hogy az úgy szóljon, mint egy Rusty Cooley, vagy Shawn Lane futam, hát oda már lényegesen több kell. A célom egyszerűen megfogalmazható. Tökéletesíteni a technikám, a stílusom. Elérni a határait a Shred Guitar műfajnak ebben a században.

Nicolas, hihetetlen színes és változatos a zenéd, a játékod. Felmerül a kérdés, hogy jön ez le, hogy fogadják a lemezeid, a nem gitáros körökben?

Manapság, nagyon sok gitáros próbálja koppintani, imitálni a népszerű gitárosokat. Ha megnézed a YouTube-ot rengeteg kiváló gitárossal találkozhatsz, akik nagyon jók, de olyan érzésem van, mintha már hallottam volna valahol ezeket a témákat. Amikor tizenéves voltam, magam is sokat tanultam a példaképeimtől, de tudtam, hogy nekem más sound, más futamok kellenek. Más gitározást kell minden nap, és valami újat kell alkotnom a jövőben. Sok gitáros álmodozik, hogy ugyanúgy szóljon, mint a nagyok. Ezért belemennek abba is, hogy lemásolják a példaképek felszerelését is. Nem csak ugyanúgy akarnak játszani, de a megszólalást is másolják. Vegyük például Steve Vai-t, ha valaki másolni akarja őt, vesz egy Ibanez Jem gitárt. Igaz ez Petrucci gitárjaira is. Megvenni, ugyanazt a specifikációt. Ezek kiváló hangszerek, kiváló hanggal, de innen kezdve az eredetiség, az egyéniség már nem fog átjönni. Az igaz, hogy nekem nincs is olyan hangszerem, mint a példaképeimnek. Ettől függetlenül sokat tanultam nagyszerű gitárosoktól, de a legfontosabb, hogy a saját egyéniséged, a saját stílusod megtaláld. Amikor az ESP-val dolgoztam, találtam egy gitárt egy ismeretlen gitárosnál. Ez volt a Vogel. Ezzel a hangszerrel tudok valami mást belevinni a játékomba. Nem könnyű dolog, mert rengeteg hatás, irányzat él a gitárzenében.

Nicolas, tudod miért kedvelem a játékod? Azért, mert tele van energiával. Hogy tudsz ennyi energiát belevinni a zenédbe?

Igen, én azt szeretem, ha a zene erős! Mindig is csodáltam, Hans Zimmer film kompozícióit, ahol nagyon sokat lehetett tanulni arról, hogy milyen fontos a ritmus szekció az alkotásokban. A számaimban nem csak a harmóniákra, a melódiákra figyelek, hanem a ritmus elemek, a metrikációk kombinációjával érik el a végső formát. Ez a titok!

Teszel kirándulásokat más műfajok területén is, gondolok itt a jazz, vagy a blues világára?

Természetesen! Zenémben megtalálhatóak a jazz elemei, akár a major, vagy a minor modal skálákat vesszük. Például a "Arkangels II - War in the second sky" a POWERSTATION Album 2010-ről. Itt Phrygian Mayor formát ( 1 - b2 - 3 - 4 -5 - b6 - 7) hallhattok  C Harmonic minor scale alapján. Ez ad egyfajta exotikumot a zenének. A kompozícióimban, zenéimben számos jazz és blues elemet használok (modes, pentatonic scales, blues scales, chromatic scales). Nyilvánvaló, én power metal-t gitározom, egészen más színezetet adnak a zenének a más stílusokból vett elemek. A metál ellenpontjaként, jelenleg, jazz-t és zeneszerzést tanítok két iskolában is a városban. Ezek a Canzion Institute and Filadelfia Music Instititute.


Nagyszerű gitárokon játszol! Engem nagyon érdekelne a Vogel Nicolas Waldo model. Mit kell tudnunk erről a gitárról?

A céget Bob Vogel alapította. A márka az U.S.A –ban született, és a gyártás indult Ecuador-ban, Dél-Amerikában (www.vogelguitars.com). Jelenleg is hivatalos embere vagyok a Vogel Guitars-nak. Elkészült a saját gitárom is a NW. Mostanság dolgozunk a másodikon, ami a „sacrifice” névre fog hallgatni. A következő az NW specifikációja. Set-Thru Construction; 25.5 "Scale; Mahogamy Body; Locking Nut # 42mm (43mm Neck Width); Extra Thin U Neck Contour; 24 XJ Frets; Black Nickel Hardware; Grover Tuners; Floyd Rose Bridge; Seymour Duncan SH - 8 Invader (B & N); Finish: Black and my NW logo in white.

Nicolas, a gitárod hangja nem egy szokatlan hang, de nagyon meleg, és kemény! Ez egy nagyon fontos szempont! Mennyi időt töltöttél azzal, hogy megtaláld a hangodat?

Folyamatosan kerestem a gyártókat, csapatokat, analóg és digitális effekteket. (Slicers, wahmmy, pitch shift ...). Ma már megtaláltam a saját hangom, és inkább a felszerelések között kellett megtalálni egyfajta arányt, egyensúlyt.

A kötelező kérdés! Erősítők, pedálok!

Jelenleg, a cuccom, Boss GT-8 pedalboard, Cry Baby Wah GCB - 95, Boss Digital Reverb / Delay RV-5 Effector, MXR compressor Dynacomp and Peavy amp.

Beszélnél a jelen munkáidról és a terveidről a jövőt illetően?

Ok. A legfrissebb produkció a PowerStation volt, amit 2010 júniusában adtunk ki. Ezen az albumon, ami egy félig konceptuális album, a muzsika részeként kezeltem az elektromosságot, az erőt, az energiát és magát a gitárt. A PowerStation-on hallható gitárok különböző hangolásúak voltak. Kombináltam a B-be hangolt hangszert a hagyományos hangolásúval. Jelenleg itthon, egy „workshops and clinics” munkán dolgozom. Keresem a lehetőségeket, egy világkörüli turné megvalósítására. Ezzel párhuzamosan, elkezdtem dolgozni Felipe Machado Francon-al. Ő egy énekes, és hivatalos borítótervezője olyan zenekaroknak, mint a Rhapsody of Fire, Blind Guardian, vagy az Ayreon. Ennek a power metal projectnek a neve, Vorpal Nomad. Hamarosan beszélünk erről a formációról is!

Nicolas, köszönöm a lehetőséget, és nagyon sok sikert kívánunk a magyar látogatók nevében is!

Köszönöm, sziasztok.


Udvardy Udy Zsolt
http://gitarvilagok.com

Szekeres Zoltán

Ha remek gitárosokat szeretnél hallgatni, nem kell elfutni a világba. Nézz körül kis hazánkban, és megtalálhatod Őket. Az a gitározás, amit Zolitól hallottam ritka élmény volt. Most megosztanám Veletek, lássuk! Szia Zoli, üdvözöllek a gitarvilagok.hu oldalon, és nagyon köszönöm, hogy lehetőséget kaptunk erre a beszélgetésre. Zoli, beszélnél magadról pár szóban?

Szia Udy, és sziasztok olvasók! Első körben szeretném én is megköszönni, hogy méltó interjú alanynak találtatok. Remélem használható anyag leszek :D Kölyök koromban écsapám egy a 3Sat német tévéadón egy koncertet nézett. Belenéztem, ugyan mi az. Apukám így szólt: „hát fiam, ez Eric Clapton”. Én azt mondtam: „húúú”. Teljesen lenyűgözött Clapton könnyedsége, ahogy gyakorlatilag énekelteti a hangszert. Egyértelmű volt, hogy ennek a gitározás dolognak a végére kell járnom. Bár már életem leges legelső emléke is összefügg a zenével. 2-3 éves koromban lehetett, mentünk szüleimmel és nővéremmel a telkünkre, és a járgány kazetta lejátszójából Tremeloes szólt, amit a mai napig szeretek, hallgatok. Mégiscsak meghatározó zenekar az életemben. 11 éves koromban a helyi zeneiskolában tanultam szolfézst és fúvós hangszert, de nem jött be, ott hagytam, és egy ugyancsak helyi magán gitártanárhoz szegődtem, Pataki Józsi bácsihoz. Magántanárok, garázs zenekarok, keresztutak, végül érettségi után felvételiztem a Kőbányai Zenei Stúdióba. Maróthy Zoli volt a tanárom. A zeneelmélet és a szolfézs volt a két kedvencem. Noha blattolni utáltam, de az összhangzattant, a négyszólamú dallamírást és tengelyrendszert barónak találtam, ezek mentek is.

Ezt a könnyed, és hihetetlen virtuóz gitározást csak bámultam! Tanulható ez a stílus?

Jó kérdés. Nyilván tanulható, ha sikerült nekem is megtanulni :D. Viccet félretéve, szerintem ez a dolog klasszikus értelemben nem tanulható. A tudatosság és az ösztönösség egészséges ötvözése a titok talán, de erre mindenkinek magának kell rájönnie, persze jó tanácsokat el lehet fogadni. A kandák miatt meg nem szabad aggódni. Ha mellényúlok, vagy más mellényúl a zenekarban, akkor röhögök rajta. Valahogy egyáltalán nem tudok azonosulni azzal a hozzáállással, hogy a színpadon mindenki olyan komoly, mint a vakbélgyulladás, és ha valaki mellényúl, akkor már húzzák a szájukat a többiek. Nem is lehet elmondani az utóbb említett zenészekről, hogy lazák a színpadon, hiába virtuózok adott esetben. Ha közvetlenül fellépés előtt belátod, hogy akár felkészültél, akár nem, attól a perctől már úgyis mindegy, akkor könnyed leszel. Ha készültél, gyakoroltál, akkor jó eséllyel még virtuóz is.

Minden gitáros azt szeretné, illetve minden zenész azt szeretné, ha a játéka egyedi, ezer közül is felismerhető legyen. Te simán ezen az úton vagy, de abban biztos vagyok, hogy azért voltak zenei, gitáros hatások, amelyek befolyásolták a játékod. Hallhatnánk erről is?

Jól esik ezt hallani, hiszen gitározásommal kapcsolatban a legelső célom pont az, hogy ezer közül felismerhető legyen. Öregemmel mentünk valahova kocsival, kapcsolgattam a rádiót. Egyszer csak megszólalt valami jó kis blues muzsika. Éppen gitárszóló volt. Mondom, ez akár még BB King is lehetne. Aztán megszólalt az ének, és tényleg a BB King volt az! Nem a szokásos hangszínét használta, de játéka felülbírált mindent. Kézben a ’sound’. Tehát néhány kedvenc, persze a teljesség igénye nélkül: Clapton, Elvis, Albert Collins, Bernard Allison, Ten Years After, Free, Dire Straits, TM Stevens, Hiromi Uehara, Stevie Winwood, Baker Gurvitz Army, Carl Verheyen, Stray Cats. Újabban viszont szinte mást se hallgatok, csak country-t. Brad Paisley, Jason Aldean, Keith Urban, Faith Hill, Zac Brown Band. Rock, blues, funk, és country.

Gyors, és precíz szólók jellemezik a játékod. Tele van élettel a gitározásod! Szó nélkül nem lehet elmenni mellette! Mi a titka ezeknek a szólóknak? Hogyan lehet ilyen szintre eljutni?

Az igazság az, hogy igyekszem egyre kevesebb hanggal dolgozni. Persze, megvolt a sok hangot gitározós zenét hallgatós korszak. De pont akkor, amikor elkezdtek volna menni a gyors hangok úgy igazán, addigra eljutottam oda, hogy minek. Inkább szép ívekben gondolkodom, a harmóniák körüljátszásán. A kevesebb több alapon állok neki egy fellépésnek. Általában a buli második felére már elég magabiztosnak érzem magamat, az ujjaim is bemelegednek, és ha nem bírok magammal, akkor persze, odapörkölök a hangoknak. Bár a gyors figuráim sem a legéletveszélyesebbek, inkább arra törekszem, hogy idomuljanak a zenéhez. Fúziós jazz-rock zenékhez meg nem értek, így maradnak a régi rock figcsik némi fűszerrel. Hogy mennyi élet van adott esetben egy szólóban, az függ attól, hogy aznap milyen formában vagyok, mit tudok magamból kihozni az adott pillanatban, mennyire kap el a hevület, hogy viszonyulok az adott dalhoz.

Ami nagyon bejött nekem, az a gitárod hangja. Finom, de igen hatásos hang ez. Beszéljünk a gitárjaidról!

Az egyszerűség vált be nálam. Két telecasterem van, amiket Iván Attila barátom készített. Kőris test és jávor nyak, régi recept. Egy fordított fejes, ami már látott jó néhány módosítást, és egy normál fejes balta, mindkettő strat kényelmi farigcsálásokkal. Sajnos képtelen vagyok megszokni a deszka testet. Egyelőre mindkettőben csak egy hangszedő van, de már ki van nézve, hogy mi kerül a normál fejes nyakához. A fordított fejes megmarad Esquire üzemmódban. Lassú folyamat, mire kialakul nálam valami, de ha már megvan, akkor stabil tényező marad. Eleve mire végleg rájöttem, hogy a telecaster való nekem, az is csak nagyjából 2 éve derült ki. Ha már lassú folyamat, a Kőbányán tanultak is kb 2 éve kezdtek beérni. Hangszedőileg úgy néz ki a Lindy Fralin-nél fogom letenni a voksomat a hosszas keresgélés után. Aztán nyilván van még egy rakat vintage sulis hangszer, amiket szívesen tudnék a tulajdonomban.

Erősítők?

Szerencsére az egyik legkedvesebb cimborám pont Mártonffy Ákos, aki megcsinálta nekem azt az erősítőt, amit megálmodtam. Mákosamp-ot mindenkinek! 50 watt, felezhető teljesítmény, így kisebb helyen is meg tudom hajtani. Két csatorna közös EQ-val. Egy ACDC csatorna, és egy fütyülős csatorna. Ha tiszta hangot akarok, akkor vagy finomabban pengetek, vagy a gitár hangerején húzok le picit. Ha nincs bedugva a lábkapcsoló, akkor csak a fütyülős, azaz szóló csatorna használható, és akkor végig kézi gázzal oldom meg a tiszta meg torz hangszíneket. Ezt direkt így kértem Ákostól. Minimál erősítő, de mégis sokoldalú. Most éppen láda illetve hangszóró vadászat van, keresem az igazit.

Gondolom, néhány effektet azért bekötsz a körbe, bár amennyire én meg tudom állapítani, nincs agyonverve a „sound” mindenféle kütyüvel. Akkor jöjjenek a pedálok?

Pedálok: csatornaváltó és hangoló, ennyi. Frász van rajtam, ha ennél több eszköz van előttem. Viszont egy Leslie ládám lesz. Ha kell össze is rakom, ha már az erősítőm dobozát, a lábkapcsolómat, meg a gitárjaim bizonyos alkatrészeit magam raktam össze. Nem lesz egyszerű menet, de szerencsére van egy kiváló hangszerész barátom, Kovács Zoli, aki minden őrületben tudott segíteni, amit eddig kitaláltam, kvázi a személyes hangszerészem.

Zoli, zenekarokban fordulsz meg inkább, vagy a szóló vonalat helyezed előtérbe?

A kedvenc előadóim esetében az egyik dolog, amit szeretek, olyan zenekarokkal dolgoznak, hogy öröm nézni, ahogy együtt rezdülnek. Eddig három meghatározó zenekar volt az életemben, és a tagokkal a mai napig baráti kapcsolatokat ápolok. Nem szeretem, ha csak egy emberről, egy hangszerről szól a zene. Talán ezért se szerepeltem soha fényesen Kőbányán főtárgy vizsgákon, mert ott csak rólam kellett volna szóljon a dal. Őszintén, alul múltam magamat a gitár vizsgáimon. Nekem sokkal többet jelent, ha egy jó refrén után megcibálhatom egy picit a gitárt. Hogy Szekeres Zoltánról és zenekaráról, vagy egy zenekarról van szó, aminek egyébként én is tagja vagyok, az már részletkérdés. Persze szeretnék olyan lemezt, akár lemezeket csinálni, amin az én szerzeményeim sorakoznak egymás után.

A hazai valóságot ismerve, mennyire tudod, mennyire lehet ráépíteni az életed a gitárra?  

Ha csak gitározással foglalkoznék, akkor is irtó nagy mák kell ahhoz, hogy értelmes ember módjára tudjak zenélésből élni idehaza. Ez nem újság. Hogy ez miért van így ma idehaza szerintem, e véleményemet inkább megtartanám magamnak. Még nincs annyi tapasztalat a hátam mögött, hogy teljes magabiztossággal ki merjek jelenteni valamit ebben a témában.


Tudom, hogy nem szabad ostorozni a magyar közönséget, hiszen nekik, nekünk szól a gitár. Én azt veszem észre, hogy a pár évvel ezelőtti állapothoz képest, mintha valami megmozdult volna, talán egyre többen kezdenek érdeklődni a magyar gitárosok, magyar zene iránt. Jól látom?

Ezt én is észrevettem. És ez jó! Ahogy egy ismerősöm mondta anno, menj végig a zenés szórakozóhelyeken idehaza, és arra jössz rá, hogy tele vagyunk tehetséges emberekkel, akikről méltatlanul nem vesznek tudomást. Ma már fűt fát le lehet tölteni, viszont fű és fa is fel tudja tenni a zenéjét a netre (ha van rá módja persze), és azért a jó ízlés szelektálja, hogy kit hívnak külföldre. Globalizáció. Én azt mondom, hogy aki tud, az menjen külföldre zenélni, majd visszatérve a létező összes fórumon ossza meg tapasztalatait, van mit behoznunk, amihez önmagában még nem elég, hogy tele vagyunk tehetséges muzsikusokkal.


Jelenleg merre visz az utad? Mivel foglalkozol mostanság?

2010 nyara óta a Pandora’s Box zenekarban zenélek. Egy olyan zenekarba csöppentem ismét, ahol szinte családtagként tekintünk egymásra. Egyből elfogadtak, gyorsan összecsiszolódtunk. És mint minden korábbi zenekaromban, itt is rengeteget köszönhetek a többieknek. A legelső dal, amit megtanultam a Másnak szól. Nem volt akármilyen érzés, amikor a zenekar 30 éves jubileumi lemezének bemutatóján ezt a dalt a még köztünk levő alapító tagokkal játszhattam, és elhúzhattam az első Bencsik Samu szólómat. Mindezt a kedvenc hazai zenés szórakozóhelyemen. P.Box mellett nincs más zenekarom, egyrészt sose hittem a több zenekarban való zenélésben, másrészt a muzsikálás mellett van még bőven tennivaló. Hogy merre visz az utam, azt majd meglátom, de tervek nyilván vannak, igyekszem nem célom letérni az ösvényről.   

Köszönöm és további sok sikert kívánok!


Udvardy Udy Zsolt

Molotov

Nagyon sok szeretettel köszöntelek Benneteket az oldalon! Nem vitás, hogy a jó névválasztás elengedhetetlen ebben a műfajban. Nekem az érzésem az, hogy nagyon belenyúltatok, és csak gratulálni tudok hozzá. Ami azonban sokkal lényegesebb, hogy ütős is a zenétek, akár egy Molotov Koktél! Mit kell tudni a zenekarról?

TP: Négyen vagyunk a bandában:Kaldenekker Donát-basszus, Tasi Zsolt-dob, Halász András-szóló, Temesvári Péter-ritmus, ének. Még 2002. környékén kezdtünk el közösen zenélni, a szólós poszton viszont nem rég történt tagcsere, Bárth János volt eddig a szólós, de földrajzi nehézségek miatt már nem tudta vállalni, hogy rendszeresen tudjunk zenélni.
KD: Kezdetekben, a dobos székben is sokan megfordultak.
TP: Igen, a megfelelő dobos megtalálása nem volt egyszerű feladat. 2008-ban sikerült egy szerződést kötnünk egy menedzserrel, azonban a zenekar pont akkorra „fulladt ki”, ráadásul nem volt elég pénzünk, hogy magunkba fektessük, és sajnos a szerződést fel kellett bontanunk. Ez is lehetett az egyik oka, hogy a régi, szólós alapító tag elment. Még szerencse, hogy Bandi vállalta a feladatot, vele is régi a zenész-kapcsolat. Persze koncerteken fel-feltűnik János is egy két szám erejéig.
HA: Azóta egy kicsit úgy nézünk ki, mint túlkoros zenebarátok egyesülete, akik addig lesznek együtt, amíg egyszer végérvényesen és menthetetlenül fel nem nőnek.:)
Egyből jött ez a tiszta, kőkemény muzsika?
HA: Mióta Isten szétválasztotta az alsó és felső vizeket.:)
KD: Igen! De szerintünk ez nem olyan kő kemény.
TP: Mármint azért ez mégsem metál, vagy ilyesmi.

Mivel foglalkoztok mostanság?

HA: Haladunk a végzetünk felé, valószínűleg mindent meg is teszünk ennek érdekében.
TP: Bandi a filozófusunk, gondolom ez már lejött.:)
TZS: Dolgozgatunk, és próbálunk minél több időt szakítani a zenélésre, ami nem egyszerű.

Tervek?

TP: Jelenleg még a menedzseres időből van 3 számunk jó minőségben, stúdióban rögzítve, a többi csak házi jelleggel. Arra gyűjtünk pénzt és erőt, hogy az összes már meglévő, illetve addig születő dalt rögzítsük megfelelő formában.
HA: Copy Paste a végtelenségig, amíg a kép már csak egy üres papír.
KD: Jó lenne megint havonta legalább 1-2 koncert, mint a régebbi időkben, csak egyre nehezebb az ez után való rohangálás.  De nem vagyunk elzárkózva semmitől sem.

Nagyon jól szólnak a gitárok! Az oldal jellegéből fakad a kérdés. Beszélnétek a gitárjaitokról, gitárcuccaitokról?

TP: Én egy Gibson Les Paul Traditional-t használok, az erősítő egy 100 wattos fejes Fender. Rendkívül jól szól együtt, totál meg vagyok elégedve vele.
KD: Ibanez TR  japán széria aktív/passzív rendszerrel, AMG hangszedőkre cserélve. Az erősítőm egy 300 wattos Behringer fej, meg egy láda hozzá.
HA: Én egy Telecasteren küldöm, de tök mindegy min játszol, mert ha a gitár húrjaiban nem lüktet a saját véred, és a pick-up nem a szíved és az idegrendszered jeleire zörgeti az elektromos mezőt, akkor nincs miről beszélni.
TZS: Egy Pearl Maple dob szett, a Hooligans-től sikerült megszerezni nem annyira régen.:)

Koncerteken milyen a fogadtatása a csapatnak?

TZS: Általában nagyon jó, ha megfelelő helyen, megfelelő embereknek játszunk, akkor még az ugrálás is nagy.
TP: Igen, van olyan, hogy olyan helyen játszunk, ahol nem biztos, hogy ezt a zenét keresik (pl.: bár, ahol rendszerint blues szól), de a koncert után kiderül általában, hogy tetszett az ilyen közönségnek is, csak ugye ők nem úgy reagálnak, ahogy azt megszoktuk.
KD: Ja, koncertek után sokszor együtt iszogatunk az új „rajongókkal”.

Talán illetlen a kérdés, de hoz is valamit a konyhára a Molotov Koktél?

HA: Ez Hobbi! Ha tőzsdéznénk, sokkal nyereségesebb lenne.
TP: Nehéz manapság úgy leszervezni a bulit, hogy a szállítás és a helyben történő fogyasztás után még maradjon is valami zsebpénz.
KD: Ha mégis van ilyen, akkor azért megpróbáljuk gyűjtögetni, pl.: így lett – nem is olyan rossz – énekcuccunk.

Maradtok a megkezdett úton, vagy terveztek változásokat a Koktél stílusában?

HA: Mivel én nemrég léptem be, elképzelhető, hogy a súlypont minimálisan eltolódik, de mindig is Peti lesz a meghatározó, tehát maradunk a kereteken belül.
KD: Tudatosan nem tervezünk stílusváltozást, nyilván az új számok beütése változhat az éppen aktuális hangulatunkhoz. Viszont nem hagyjuk, hogy mindenféle "tiniújhullámos" irányzat felé elkurvuljunk.
TP: Mi ezt a viszonylag egyszerűbb, koncert zenért szeretjük csinálni. Sosem izomból írtuk a számokat, tehát sosem az a cél, hogy mindenki ledöbbenve hallgassa, hogy mennyi fordulatot bele tudunk vinni egy számba. Az érzéseink mennek bele a ritmikába és a szövegbe, és eddig ez mindig működött, sosem kellett azt látnunk, hogy valamelyik számunkra fintorognak, hogy „nanemár”.
TZS: Persze az új hangzásokat nem lehet elkerülni, de ha az nem felvett póz, akkor nem megváltoztatja a stílusodat, hanem színesíti, kiegészíti.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!

Udvardy (Udy) Zsolt