2012. december 19., szerda

Gábeli László, erősítők



Szia Laci! Sok szeretettel köszöntelek ismételten az oldalon! Akkor most halljunk az erősítőkről!

Sziasztok! Legutóbb lehetőséget kaptam arra, hogy egy cikk keretében bemutassam eddigi gitárjaimat, és megosszam róluk tapasztalataimat. A mostani cikkem is hasonló felépítésű lesz, de most gitárok helyett erősítőkre és szoftverekre fogok koncentrálni, melyek a gitárhangzás másik fő összetevői a gitár mellett. A múltkorihoz hasonlóan most is a saját tapasztalataimat fogom leírni, tehát ez inkább amolyan „élménybeszámoló”, mintsem egy átfogó kitekintés az erősítők világára.
Amikor elkezdtem gitározni, nem volt arra lehetőségem, hogy a gitárom mellé rögtön erősítőt is vegyek, de ez nem jelentett problémát, mert ilyen szempontból szerencsés korban születtem, illetve kezdtem el gitározni, ugyanis akkoriban már kezdtek terjedni a PC-s erősítőmodellező szoftverek (Amplitube, Guitar Rigstb.). Ezeket ma már talán senkinek sem kell bemutatni, hiszen szinte minden gitáros találkozhatott velük. Ahhoz, hogy ezek a szoftverek késés nélkül tehessék a dolgukat, csak egy ASIO kompatibilis hangkártyára volt szükségem. Az ASIO az „Audio Stream Input/Output” kifejezést jelöli, ami nem más, mint egy hangkártya driver protokoll, melynek segítségével a szoftverek közvetlenül kommunikálhatnak a hangkártyával, ezzel minimálisra csökkentve a nyers bemenő jel, és a feldolgozott kimenő jel közötti késést. Erre azért van szükség, mert nyilvánvalóan nem lehet úgy gitározni, hogy megpengetjük a gitárt, és csak fél másodperccel később halljuk vissza a hangját a hangszóróból. 
Ma már egyébként bármilyen hangkártyát (az integráltakat is) ASIO kompatibilissé lehet „varázsolni” az ingyenesen letölthető ASIO4ALL driver segítségével. Akkoriban még nem hallottam erről a lehetőségről (talán még nem is volt), ezért vettem egy Sound Blaster Audigy 2 Valuehangkártyát (ami egyébként már akkor sem számított túl nagy beruházásnak, ma pedig már 2-3000Ft-ért is beszerezhető).
A gitáromat egy 6.3mm-->3.5mm jack átalakító segítségével közvetlenül kötöttem rá a hangkártya vonalbemenetére, majd letöltöttem az Amplitube és a Guitar Rig demo verzióit (ha jól emlékszem, mindkét szoftver a 2-es verzió körül járt akkor). Totál kezdőként a legnagyobb gondot a bőség zavara jelentette: Mindkét program tele van pakolva erősítőkkel, pedálokkal, gitárládákkal, meg még ezernyi dologgal, amik befolyásolják a hangzást, én pedig azt sem tudtam, mihez nyúljak, hiszen akkor még élőben sem láttam gitárerősítőt. Nekem csak annyi volt a célom, hogy kapjak egy torzított gitárhangot, ami tetszik annyira, hogy örömmel tudjak rajta gyakorolni. Fogalmam sem volt arról, hogy a torzításnak ezerféle fokozata és „szövete” lehet, mint ahogy arról sem, hogy a valóságban hogy néz ki egy komplett cájg. Aztán persze némi kísérletezés után sikerült olyan hangokat produkálnom, ami már megfelelt az akkori célnak, ami mindössze az otthoni gyakorlás volt. Ma is úgy gondolom, hogy erre a célra a PC-s gitározás a legésszerűbb megoldás, hiszen olcsó (ingyenes szoftverek is léteznek, ezekre később visszatérek), és korlátlanok a lehetőségek. Persze ezt lehet, hogy nem mindenki gondolja így, mert ahhoz, hogy ezeket a szoftvereket megfelelően tudja működtetni és használni az ember, elengedhetetlen egy alapszintű számítástechnikai ismeret/affinitás, szóval végső soron csak azoknak ajánlanám ezt a módszert, akik viszonylag jó kapcsolatot ápolnak a számítógépükkel. A PC-s modellezésre később még visszatérek, de most haladjunk tovább!
Habár akkoriban még nem volt komoly zenekarom, csak néhány komolytalanabb próbálkozás, szükségem volt valamire, amivel nem vagyok a számítógépemhez kötve, ha gitározásról van szó. Némi nézelődés után végül egy Digitech RP-100A típusú multieffekt pedál mellett döntöttem. Ez egy viszonylag egyszerű, digitális modellezésen alapuló pedál, 12 erősítőmodellel és ugyanennyi effekttel ellátva. Az effektjei kimondottan jól szóltak, a tisztája is szépen szólt, de a torzított hangszíneknek kissé műanyag hangjuk volt a mai cuccokhoz képest. Annyira azért nem volt szörnyű, gyakorlott füllel talán még jó hangzásokat is ki lehet tekerni belőle (sajnos már rég eladtam, így nem tudom már kipróbálni), ráadásul akkoriban nekem teljesen megfelelt, hiszen amúgy sem volt még kinyílva a fülem annyira, hogy zavarjon a műanyag hang:). Összességében korrekt kis pedál volt az áráért, ráadásul kicsi, könnyedén magával viheti az ember bárhova.
 
1-2 év elteltével, egy hollandiai munkalehetőségnek köszönhetően (neeem, nem az, amire gondoltok:))) sikerült összespórolnom a pénzt az első „igazi” erősítőmre. Ortodox „csakacsöveserősítő” hívők szemében lehet, hogy nem számít „igazinak”, ugyanis ismét egy digitális modellezésen alapuló dologról van szó, ez pedig nem más, mint a Line6 Spider III 75W-os kombója. Egy könnyen kezelhető, átlátható és sokoldalú erősítőről beszélünk, melyben 12 erősítőmodell kapott helyet, alapvető effektekkel (delay, chorus, flanger, reverb stb.) kiegészítve. A beállított hangzások elmenthetők, és gombnyomással kapcsolgathatunk közöttük. Gyakorlatilag önmagában színpadképes a cucc, legfeljebb egy lábkapcsolót érdemes hozzá beszerezni, hogy egyszerűbb legyen a csatornák közötti váltás. Az erősítőmodellek teljesen korrektül szólnak, megfelelő beállítás mellett a torzított csatornákat sem nevezném műanyag hangúnak. Itt jegyezném meg, hogy egy erősítő beállításánál mindig nagyon fontos két dolog: egyrészt tudatosan kell hozzányúlni a potikhoz (tudni kell, mit akarunk hallani), óvatosan kell bánni a gain-nel stb., másrészt pedig jól kell megszólaltatni a gitárt. Ugyanaz az erősítő ugyanazon a beállításon is teljesen másképp tud szólni, ha két különböző adottságokkal bíró gitáros szólaltatja meg. Úgy gondolom, hogy sokan túlmisztifikálják az erősítő kérdését a nagy „sound vadászat” közben. A titkot kizárólag a gitárban és az erősítőben keresik, miközben a dolog jelentős része valójában belőlük jön. Számtalan példát találni arra, hogy tehetséges gitárosok alsóbb kategóriás erősítőkön is olyan dolgokat művelnek, hogy sokan nem is gondolnák, hogy ekkora potenciál lehet az adott cuccban. Természetesen nem azt mondom, hogy egyáltalán nem számít az erősítő, csak azt, hogy messze nem annyira számít, mint azt a legtöbben gondolják. Egy komplett zenei felvétel esetében pedig még tovább bonyolódik a dolog, hiszen ott rengeteget számít a keverés és a masterelés is. 
Visszatérve a Spider III-ra: Ma is azt gondolom, hogy teljesen korrekt cucc, színpadon is simán vállalnám. Nem szabad elfelejteni, hogy a hangzásban nagy szerepe van a hangszóróknak is. A 75W-os Spider kombóban 1db 12”-es hangszóró kapott helyet, ami egyébként teljesen jól teszi a dolgát, de mivel elsősorban metál zenéhez szerettem volna használni, amikor lehetőségem nyílt rá, lecseréltem a kombót ugyanezen típus nagyobbik testvérére, egy 150W-os fej-láda („half stack”) kombinációra.
 A 4x12-es ládának köszönhetően jelentősen megvastagodott a hangzás, én pedig pont ezt szerettem volna. Maximálisan elégedett voltam vele. Végül egyetlen dolog miatt adtam el, ez pedig a kíváncsiság: Kíváncsi voltam, hogy miben nyújt többet egy csöves erősítő, hiszen már annyit hallottam róla, élőben viszont még nem volt alkalmam kipróbálni.
Addigi tapasztalataim alapján a csöves erősítők közül a vastagabb, modernebb hangzást preferáltam, azok közül is a legendás Peavey 5150 (később 6505) világát. Ennek egy megfizethetőbb alternatíváját kínálta a Bugera cég. Róluk azt kell tudni, hogy egyik fő profiljuk a legendás csöves erősítők lemásolása. Ezeket az erősítőket Kínában gyártják, és némi kompromisszum mellett gyakorlatilag a „nagy testvér” árának töredékéért árulják. Ez a kompromisszum az erősítők minőségére vonatkozik, nem pedig a hangjukra. A hangjukat bármikor oda lehet tenni az eredeti mellé, nem fogunk csalódni. Minőségi problémákkal viszont számolni kell. Én egy Bugera 6262-t vettem, ami gyakorlatilag a Peavey 6505+ másolata. 
Az első szériában gyári hiba volt, hogy az egyik műanyag csatlakozás egy bizonyos idő után fogta magát, és leolvadt, azonban ez egy pár perces forrasztással kiküszöbölhető volt. Az én esetemben az előző tulaj ezt már megoldotta. Nem is volt semmi gondom vele, amíg nálam volt (több, mint egy évig, bár viszonylag keveset használtam), viszont nem sokkal az után, hogy eladtam, a következő tulajnál elszállt valami a tápban. Szerencsére ez is orvosolható volt, viszonylag olcsón, de azért éles szituációban okozhatnak kellemetlenségeket ezek a dolgok, és mondjuk egy Peavey-nél valószínűleg nem fordulna elő ilyesmi. Ellenben, még mindig úgy gondolom, hogy ennyi pénzért nem rossz vétel. A minőség kivesézése után térjünk rá a hangzásra. Röviden: Bődületesen nagyot szól. Én egy Marshall 1960A ládával használtam, és egy rendkívül gazdag, konkrét, döngölős metál hangzást kaptam. Emellett a tiszta csatornája is szépen szólt, viszont ezzel gyakorlatilag ki is merültek az erősítő lehetőségei. Ha például egy klasszikusabb, melegebb hangzást szeretnénk, akkor sajnos másfelé kell nézelődni, de ez minden csöves erősítőnél hasonlóan működik: Van egy specifikus hangjuk, amit hoznak nagyon jól, de hátrányuk a modellezős cuccokkal szemben, hogy nem tudnak annyira sokoldalúak lenni. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen ha egy gitáros pontosan tudja, hogy mit akar, és nagyjából egy stílusban mozog, akkor neki nagyon jó választás lehet egy ilyen erősítő. A lényegről még nem beszéltem: Miben nyújt mást/többet egy csöves cucc? A legfontosabb dolog, ami egyből feltűnt nekem, az a dinamika volt. Hihetetlenül érzékenyen reagált minden apróságra, jobban lekövette a játékomat, és az esetleges hibákat sem maszatolta úgy el, mint egy digitális erősítő. A dinamikát nagyon jól szemlélteti az, amikor a torzított csatornán, akár magas gain mellett elkezdjük letekerni a gitár hangerőpotiját. A hangzás ekkor szépen, fokozatosan kitisztul, és így akár a torzított csatornán is el tudunk érni tiszta hangzást, anélkül, hogy az erősítőhöz hozzányúlnánk.



Digitális erősítőkkel ezt nem nagyon lehet megcsinálni, bár az utóbbi időben nagyon sokat fejlődtek dinamika terén is. Már sokkal jobban reagálnak, mint elődeik, de azért a csöves erősítők szintjét még nem érték el (most csak a dinamikáról beszélek, a hangjukra már szerintem nem lehet panasz...). Nekem mindössze egy problémám volt a Bugerával: Köztudott, hogy a csöves erősítők egészségesen kihajtva szólnak a legjobban. Ez egy 120W-os csöves fej esetében irgalmatlan hangerőt jelent, én például még koncerteken sem nagyon tudtam 3-as fölé tekerni a hangerő potit. Persze úgy is jól szólt, de jobban kihajtva jön meg igazán a dög. Vannak olyan erősítők, amelyeken található egy „master volume” poti, ami megoldja ezt a problémát. A másik megoldás egy ún. „power attenuator” (magyarul: teljesítménycsökkentő) használata, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy a kimeneti teljesítmény egy részét „elnyeli”, így megszabadulhatunk a fölösleges hangerőtől. Összességében elmondható, hogy a csöves erősítőknek van egy sajátos, nagyon dögös hangzásviláguk, és másképpen reagálnak az ember játékára. Ugyanakkor nem gondolom, hogy a mai digitális felhozatal ne állná meg a helyét mellettük, megfelelő hozzáértés mellett. Persze ez valamelyest stílus- és ízlésfüggő is. Az egyetlen stílus, ahol szerintem még mindig nyerőbb egy jó csöves kombó, az a blues. Ott egyrészt nagyon jól ki lehet használni a csövek által biztosított hatalmas dinamikát, másrészt pedig szerintem jobban hozzák azt a tipikus, enyhe overdrive-os hangzást, ami a stílus egyik védjegye.

Az otthoni felvételek minőségének javítása érdekében beszereztem egy Line6 Pod Studio UX1-et. Ez nem más, mint egy gitárosoknak tervezett, USB-s külső hangkártya, amelyhez ajándékba jár a Line6 Pod Farmszoftvere. A Pod Farm szolgáltatásaiban hasonló a többi híres erősítőmodellező szoftverhez, azonban csak Line6 hangkártyával hajlandó együttműködni. Emellett viszont maga a hangkártya bármely más, tetszőleges szoftverrel is használható, és pont ez az a dolog, ami miatt hatalmasra szélesedik a lehetőségek skálája, ha a gyakorlás/felvételkészítés e módja mellett döntünk. A Pod Farm is igyekszik lefedni minden igényt, a gyakorlatban viszont ez úgy néz ki, hogy vannak benne nagyon jól sikerült erősítőmodellek, és vannak olyanok is, amik nekem például nem annyira tetszenek. A Marshall JCM-800-ról mintázott modellt például a mai napig is használom szólókhoz (Youtube videóim jelentős részénél ezt használom). Szerintem teljesen korrektül szól, függetlenül attól, hogy mennyire hasonlít egy igazi Marshallhoz. Ellenben a modernebb erősítők (Soldano, Mesa-Boogie) nekem nem annyira jöttek be, viszont ezekre vannak rendkívül meggyőző, ingyenes(!) alternatívák. Ezeket nem szeretném egyenként felsorolni, de kiindulásnak álljon itt a három kedvenc fejlesztőm/fejlesztőcsapatom neve, amelyeket aztán bátran írjatok be a Youtube keresőjébe, és lássatok csodát: Nick Crow, LePou, TSE. Az ő cuccaikat nagyon szeretem használni, főleg ritmusgitár felvételéhez. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezek csak adott erősítőfejeket szimulálnak, a hangfal-szimulációról külön kell gondoskodnunk, külön szoftverekkel. Ennek a pontos mikéntjébe hely és idő hiánya miatt most nem mennék bele, de szerencsére a neten bárki megtalálhatja a szükséges információkat (pl. a „cabinet simulation” kifejezésre keresve). Az utóbbi időben a fizetős, komplett megoldásokat kínáló szoftverek skálája is kiszélesedett: A Guitar Rig és az Amplitube mellett mindenképp érdemes megemlíteni a Waves GTR-t, az Overloud TH2-t, és a Peavey Revalvert (ha valamit kihagytam, elnézést...:)). Mindegyiknek egy kicsit más karaktere van, de pont ez a jó: Mindenki kedvére válogathat, a Youtube pedig tele van hangmintákkal és tesztekkel, amelyek megkönnyíthetik a döntést. 



Számomra a PC-s modellezés igazi erőssége a felvételek készítésekor mutatkozik meg. Nagyon hasznos dolog ugyanis, ha a felvétel után, a végleges maszterelés előtt is tetszőlegesen változtathatunk a gitárok hangzásán, akár teljesen más erősítőmodellt alkalmazva rajta. Ez úgy lehetséges, hogy felvételkor csak a nyers gitárjelet vesszük fel, a modellezőszoftvert pedig a felvett gitársáv effektjei közé hívjuk meg az általunk használt stúdióprogramban. Ez azért is jó dolog, mert ha mondjuk évek elteltével szeretnénk egy korábbi felvételünknek új hangzást adni az aktuális ízlésünknek megfelelően (vagy mondjuk azért, mert időközben kijött egy jobb modellező szoftver), akkor nem kell újra feljátszani a dalt, hanem gyakorlatilag elég egy pár kattintással kicserélni az alkalmazott modellezőszoftvert. Számítógépes zenélés terén óriási dolgok történtek az elmúlt években. Kellő hozzáértéssel és türelemmel ma már gyakorlatilag olyan felvételek készíthetők egy PC, egy gitár és néhány szoftver segítségével, amelyeket profi stúdiók munkái mellé is bátran oda lehet tenni. Ez persze sok tanulást és tapasztalatot igényel, de a lehetőség mindenki számára adott. Külön videókat nem linkelnék, mert gyakorlatilag a csatornámon (http://www.youtube.com/user/veggg?feature=mhee) található összes videó (beleértve a Long Road dalokat is) ilyen módszerrel készült.

Élőben jelenleg egy Line6 POD HD500-as multieffektet használok, amelyet az aktuális hely adottságaitól függően vagy közvetlenül a PA-be kötök, vagy egy egyszerű Reloop Dominance 702 végfokon keresztül a Marshall 1960A ládámba. A HD500 a népszerű Pod XT Live és Pod X3 Live utódja. Az elődökhöz képest kevesebb erősítőmodellt találunk benne (ez persze még változhat, hiszen a Line6 folyamatosan ad ki szoftverfrissítéseket a cucchoz), viszont azok már egy új generációt képviselnek. Újra lettek tervezve, és az elődökhöz képest (melyek egyébként szintén nem szóltak rosszul) élethűbben, dinamikusabban reagálnak. Gitárládára kötve a ládaszimuláció kikapcsolható. Ez esetben a POD csak az erősítőfejet (és az előtte lévő esetleges pedálokat/effekteket) szimulálja, így máris egy fokkal kevésbé „digitális” a hangzás. Egyébként a POD-ban szinte minden megtalálható, amire egy gitárosnak szüksége lehet (rengeteg effekt, pedálok, sőt, még egy looper is helyet kapott benne), és a digitális mezőnyben én az előkelő második helyre sorolnám (az első a Fractal Audio Axe FX II, ami viszont árban is egy sokkal magasabb kategóriát képvisel). Emellett PC-re kötve teljes érétkű hangkártyaként és felvevőeszközként is funkcionál, a presetjeink menedzselése pedig nagyon egyszerű és áttekinthető a mellé adott szoftver segítségével. Részletes ismertetésre és elemzésre nem vállalkozom, mert egyrészt én magam sem ismerem és használom ki minden lehetőségét, másrészt pedig rengeteg leírás és videó található róla a neten. A POD nagy előnye, hogy viszonylag kicsi, könnyen szállítható, és mégis bele van zsúfolva szinte minden, amire egy gitárosnak szüksége lehet. Hátránya, hogy azért nem árt egy alapfokú űrhajójogosítvány a kezeléséhez, ami a klasszikus cuccokhoz szokott gitárosok esetében nem mindig adott, viszont a fiatalabb, számítógép mellett nevelkedett generációnak nem hiszem, hogy különösebben gondot okozna (természetesen az idősebbeknek sem gondolom, hogy komoly gondot jelentene, de mindenképp egy kis plusz energiabefektetést és tanulást igényel, ahogy a PC-s erősítőmodellezés kitapasztalása is). Azoknak a gitárosoknak, akik több stílusban mozognak (mondjuk vendéglátóznak), és többféle hangzásra van szükségük, mindenképpen hasznos lehet egy ilyen multi, de én annak ellenére is nagyon szeretem, hogy gyakorlatilag csak 2 erősítőmodellt használok belőle. Még így is nagy könnyebbséget jelent, hogy nem kell külön pedálokat és erősítőfejet cipelnem.  Természetesen nem gondolom, hogy a kényelem érdekében megengedhető a hangzás feláldozása, de ebben az esetben szó sincs ilyesmiről. Eddig mindig elégedett voltam vele, és elismert gitárosok (pl. Galambos Zsolt, ex-Wisdom) is nyilatkoztak már róla pozitívan, amikor élőben hallottak rajta játszani. Volt szerencsém a PECSA nagyszínpadán is játszani vele, ahol közvetlenül a PA-be ment a cucc, és bár én kifelé nem hallottam, a visszajelzések alapján ott is jól szólt. Készült ugyan felvétel a koncertről, amelyről meg is osztok egy dalt (Pokolgép – A Háború gyermeke cover: http://www.youtube.com/watch?v=woII1SL9x6k), de mivel a kamera nem túl jó minőségű mikrofonja vette a hangot, ezért úgy gondolom, hogy nem érdemes belőle következtetéseket levonni a POD kapcsán (magyarul: élőben jobban szól, esküszöm!:)).


Összességében azt gondolom, hogy mára a digitális modellezés elérte azt a szintet, ahol már az esetek nagy részében nem kell kompromisszumos megoldásként tekintenünk rá. Emellett a csöves erősítőknek is megvan a maguk varázsa, és azt is megértem, ha valaki ragaszkodik hozzájuk, akár a hangjuk miatt, akár „érzelmi” okokból kifolyólag. Amit viszont nem szabadna senkinek elfejtenie, az az, hogy a zenélésnek nem a „cuccfetisizmusról” kellene szólnia. Sokan túlzásba viszik a megfelelő felszerelés keresését, pedig sokkal hasznosabb lenne, ha helyette zenélnének, gitároznának, gyakorolnának, mert a hangzás egy igen jelentős része a gitáros kezéből és lelkéből jön. Ezzel a napi bölcsességgel zárnám is cikkemet, melyhez a megjelenési felület biztosítását ismét hálásan köszönöm az illetékeseknek! :)

Köszönjük a hasznos tanácsokat, és nagyon boldog, békés ünnepeket kívánok a gitárvilágok.com nevében!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése