2013. július 26., péntek

Mikky Slade


Mikky Slade. Meg lehet érezni bármely művészetünkben azt, hogy most valami zseniális történik, valami olyan, ami első pillanatra megvan, közel jön. A zsenialitást megtalálni lehetetlen, mivel ő fogja megtalálni a megfelelő embert. Következzen Mikky Slade. Tisztelettel köszöntelek a Gitárvilágok.com oldalon. Miért a gitár? A zenei fantáziád alapján szembe jöhetett volna veled bármely húros hangszer. Szóval miért a gitár talált meg?

Sziasztok!!!! Köszönöm a felkérést, megtisztelő számomra az interjú!! Ebbe egyébként beletrafáltál, szerintem nekem a karmám a gitár, és valóban Ő választott engem, és nem fordítva. Történt ugyanis hogy 6 éves koromban a szüleim be akartak íratni valamilyen hangszerre, és akkoriban Miskolcon az általános iskolában tanított egy öreg néni, gitárt és hegedűt. A szüleim a gitárt választották.... Vagy a gitár választott engem... így ismerkedtem meg a zenével és a gitározással. És itt meg is pecsételődött a sorsom... Ezután 12 év klasszikus gitártanulás következett, ami mellett természetesen 11-12 évesen elkezdett foglalkoztatni az elektromos gitár is és a rockzene, még általános iskolában megalapítottuk 2 osztálytársammal életünk első zenekarát, amivel volt is egy fellépésünk egy iskolai Ki mit tudon, és onnantól kezdve nem volt megállás. A gimnáziumban kicsit komolyabbra fordult a dolog, ott már ”igazi” zenekarom volt, és ott tapasztaltam meg milyen érzés igazából színpadon lenni. Hát így kezdődött... Tulajdonképpen nem tudok visszaemlékezni olyan időkre, amikor nem volt gitár...

Mennyire engeded, ill. szükséges engedned, hogy zenészek, gitárosok hatással legyenek a gitárvilágodra?
Szerintem minden zenész számára vannak Idolok, példaképek, akiket szeret, tisztel, valamilyen módon szeretne hasonlítani hozzájuk zeneileg. Aki mást állít, az szerintem hazudik. Természetesen nekem is megvannak a nagy kedvenceim, korszakaim, amik, így vagy úgy de mindenképpen hatással voltak a játékomra. Legelső kedvenceim Gary Moore, Brian May, és Mark Knopfler voltak. Később volt egy Malmsteen korszakom, amit gyorsan kinőttem, aztán Randy Rhoads, Sambora, majd Nuno, Paul Gilbert, Steve Stevens és természetesen Zakk Wylde következett a sorban, azonban a két Főhős az életemben John Sykes és Doug Aldrich, azt hiszem a mai játékomra minden az előbbiekben felsorolt gitáros hatással volt, de ha azt kérdezed kik az ultimate-ek akkor Aldrich és mindenekelőtt Sykes a válasz. Természetesen vannak még kedvenc gitárosaim, akik ebben a felsorolásban nem szerepelnek.

Az előző kérdéshez kapcsolódva egy kicsit. Szabadság, szabadságérzés. Talán a korábbiakban is, de Hendrix óta biztos, hogy összefonódnak a gitárral, és mindennel, amit a gitár mesél nekünk. Ha jól látom, akkor Te ezt, hogy éled meg?
Gyerekkorom óta igen öntörvényű ember vagyok, a szabadság benne van minden porcikámban, senki sem tud semmiféle korlátok közé zárni, és ez igaz az élet minden területére... Nem hiába van rajtam a REBEL tetoválás is... Számomra az igazi szabadság, amikor a színpadon állok és gitározhatok, úgy és azt , amit és ahogy én akarom, hála Istennek nagyon rég volt, amikor utoljára megszabták nekem, hogy mit gitározhatok... Amikor ott állsz a gitárral és éppen azt játszod, amit az adott pillanatban érzel... Ez a szabadság, pont emiatt nem is vagyok egy másolós fajta, egy-két ritka kivételtől eltekintve, nem játszom egyetlenegy cover dalban sem az eredeti szólót, mert én én vagyok, én oda azt akarom gitározni, amit akkor és ott éppen érzek. Természetesen bizonyos majdnem állandó váza megvan a szólóknak, de van, amikor az sincs, és éppen ami akkor jön, azt játszom... Most belemehetnénk, hogy egy-két youtube-os videón időnként megkérdik, hogy mit vétett az eredeti szóló, hát itt a válasz... szerintem kétfajta gitáros van: Az egyik, aki bevágja a szólókat, mert úgy gondolja úgy a jó, vagy adott esetben nincs rá ötlete, ezáltal esélye sincsen megmutatni az egyéniségét az adott dalban... A másik, aki bízik magában annyira, hogy igenis megmutatja, ő hogyan nézi kicsit más szemmel a dalt. Természetesen pl.: AC/DC vagy Guns tribute-ok esetében ez a dolog nem érvényes, mert ott muszáj az eredetit játszani, és van még persze jó pár klasszikus rock alapmű ahova én is az eredeti szólót játszanám/játszom......Pontosan ezekből kiindulva roppant viccesek nekem a mai önjelölt szobagitároshírók, akik leülnek egy kamera elé és ki tudja hányadik próbálkozásra felvesznek egy cover szólót, majd felteszik a youtubera, és ettől már ők nagy gitárosok..... Pedig az igazság az, hogy igenis ki kell állni a színpadra és majd a közönség eldönti, hogy jó vagy-e ... Nekik meg kéne tanulniuk, hogy egy jó gitárost EGYETLEN hangból fel lehet ismerni, a nagy gitárosok egyéniségek, a gitározásban az a furcsa, hogy pont azt nem lehet megtanulni ami naggyá tesz valakit, a feelinget és az egyéniséget........

A játékod messze túlmutat azon, amire azt a szót szoktuk használni, hogy tehetség. Ha nekem ezt megadta volna a Jó Isten, én feltettem volna rá az életem. Mit gondolsz erről?
:) Ebbe megint beletrafáltál... Már hogy abba, hogy feltettem rá az életemet. Amióta az eszemet tudom, ezt csinálom, erre tettem fel mindent kb.: 1985-ben. ... azóta hol jobban mentek a dolgok, hol kevésbé. Már 1992-ben „profi” zenekarban, lemezes zenekarban zenéltem a Marilynben Miskolcon, ami akkoriban sokkal nagyobb jelentéssel és értékkel bírt, mint mostanság. Akkoriban sokkal nehezebb volt minden, nem volt pl.:  internet, ahonnan a mai tehetségesebb gyerekek konkrétan megtanulnak igen komoly technikai szinten gitározni. Nekünk, a mi korosztályunknak még az MK-27 es magnó fölé görnyedés volt, ahogy próbálgattuk leszedegetni az akkori gitárhírók trükkjeit.... Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy nagy köszönetet mondjak Andrásik Remónak, aki már akkor csodaszámba menően gitározott Miskolcon, és tulajdonképpen a mai játékom alapjait Ő tanította meg nekem anno, és az elmúlt lassan 20 évben azt hiszem Ő tett és tesz a legtöbbet a gitáros ifjúságért Magyarországon. Nagyon nagy RESPEKT neki ezért is!!!!!!!! 
1998-tól pedig majdnem 10 évig, 2007-ig a Disco Express zenekarban játszottam, akikkel életem legszebb 9 évét töltöttem el, rengeteg koncert, turnék, számtalan külföldi buli, siker...:)))) A mai napig imádom őket, és hiányoznak is kicsit :) 
2007 után a Holiday Crüe, a Jolly Roger és kisebb projektek mellett kb. másfél évig játszottam a Dirty Dance-ben, és 2011-től a Tirana Rockersben is kb egy évet, akikkel csináltunk két Kelet-Európa turnét, az elsőt Tim "Ripper" Owenssel, a másodikat a norvég Thunderbolt zenekar társaságában, és 2012-ben a D.A.D. budapesti supportbandja voltunk .
Akkor jöjjön a gyakorlatiasabb rész. Gitárok és minden amit Mikky Slade –től megtudhatunk erről a témáról! (cuccodról minden jöhet)
Ok, kezdjük a gitárokkal! Több mint 15 éve használok egy nagyon öreg, 1980-as évjáratú nagyon ritka Japán Ibanez Artistot. Egy nagyon kedves jó barátomtól került hozzám. Érdekessége, hogy mindene eredeti, a gyári Super 58 pickupokkal, ébenfa fogólappal, és olyan csoda hangja van, hogy bárki letérdelhet előtte. Egyetlenegy baja, hogy nagyon nehéz, majdnem 7 kiló.... Két éve játszom egy tökéletes minőségű, és mindent verő hanggal rendelkező Japán Edwards Les Paulon, mahagóni-mahagóni-jávor toppal, amibe a Suhr Doug Aldrich pickupokat szerelt bele Ermi barátom (Joe Roger). Ez gyakorlatilag egy az egyben a Gibson standard, tizedmilliméterre ugyanaz a gitár, csak a különbség az összeszerelés és az anyagok minősége, a japán precizitás és hogy ennek long tenon a nyak ragasztása, ami azt jelenti, hogy mélyebben van beragasztva a testbe a nyak, egészen pontosan a nyaki hangszedő mélységéig van beragasztva a nyak, ezzel még több sustaint és testhangot eredményezve. Ő a kedvenc hangszerem.... Két hónapot vártam rá, de megérte. Emellett kb egy éve használok egy alapvetően ugyanolyan specifikációjú, vagyis Les Paul standard Edwardsot, aminek más a színe, kicsit a nyakprofilja, ebben a DiMarzio Transition hangszedők vannak. Éppen most rendelek szintén egy Edwards LP-t a Sykes customot, abba is a DiMarzio Transition pu-k mennek. Rengeteg gitárom volt az elmúlt majdnem 30 év alatt, de már jó ideje csak a Les Paulok érdekelnek, nem is játszom máson, valahogy ez nekem lett kitalálva, még tervben van egy telecaster később, mert imádom a hangját.
Térjünk rá a cuccra. Több mint egy éve (köszönet Hajdú Zolinak) boldog tulajdonosa vagyok egy Marshall YJM plexinek. Ebből az erősítőből összesen 1500 darabot csináltak, és tulajdonképpen az 1959 SLP-plexinek egy Malmsteen moddolt verziója. Használhatod a régi plexiként is hagyományos módon, és van benne rengeteg modern extra, van egy beépített booster, ezen kívül zajzár, zengető, és effect loop is, és tulajdonképpen egy master potival lehet kordában tartani az iszonyatos erejét... Én a régi hagyományos plexiként használom, tehát jumperelve, de a beépített boostert nem. Marshall 1960 AX láda, greenback hangszórók, a plexihez a legjobb szerintem... A pedalboardban van a szandom másik lényeges eleme, a  Mikky Slade signature pedálom a TRUE-BA-DOUR. Hatalmas hurrá és köszönet érte Kasinak (Kasléder Albert)
Van előtte egy Cry Baby JH-1 WAH, és egy speciális, eredetileg egy, a gitárba tervezett Artec QTA elektronika, amit Kasi beépített nekem egy pedálba. A sound harmadik fontos eleme a Marci effect loopjába kötött TC G Major, amit egy midi footcontrollerrel vezérlek, de mivel nem használok sok effektet ezért inkább alapvetően hangszínelésre, és a szóló és ritmushangszínek közti hangerőkülönbségek megoldására használom. A Rackben van még egy Samson PB-10 feszültség stabilizáló, egy BTR-2000 racktuner és egy Shure AXR 4G wireless vezetéknéküli rendszer. Hangolástól függően vagy Ernie ball Cobalt 10-52-t, vagy 11-56-t húrokat használok.    

Apropó majd elfeledtem megkérdezni. Mivel foglalkozol mostanság? Tervek?
Másfél évvel ezelőtt családostul kiköltöztünk Ausztriába. Elég lett a magyar „szakmából”.... A Holiday Crüe és a Jolly Roger zenekarom továbbra is ugyanúgy működik közreműködésemmel tovább, ahogy eddig, ők a barátaim, itt kint pedig sikerült bekerülnöm Ausztria egyik legjobban foglalkoztatott rockzenekarába, a neve Rockhead. Most csináljuk az új albumot, nemrégen jött ki az első videoklipp is, I'm on my way...címmel. Európa szerte rengeteg rádió játssza a dalt, a US independent chart-on a 40-dik volt a megjelenés utáni második héten, tulajdonképpen Ausztrália kivételével minden kontinensen játsszák a dalt a rádiók.... Magyarországon természetesen nem... Egész nyáron megy a turnézás. Rengeteg külföldi buli, Lengyelország, Horvátország, Szerbia, Németország és természetesen Ausztria.
Van egy új projektem is Magyarországon, magyar srácokkal, akik a barátaim. Otthon én már csak barátokkal zenélek...:))) Erről pillanatnyilag sokat nem szeretnék még elárulni, a lényege, hogy csak angolul, külföldre készül, és keleti irányba is....;)) Emellett természetesen tanítok is itt kint. Remélhetőleg a rengeteg munka most meghozza a gyümölcsét!!! Köszönöm az interjút és üdv mindenkinek!

Mikky nagyon köszönöm a beszélgetést és minden jó kívánok a következőkben!


Köszönettel

Udvardy (Udy) Zsolt
06 / 30 / 226-1017

www.gitarvilagok.com



2013. július 11., csütörtök

Szloboda Tibor, The Southern Society



Régi ismerősként köszöntöm Szloboda Tibort, a The Southern Society gitáros/énekesét. Régen beszélgettünk, nem vitás, adva is van az első kérdés! Tibi, mi a helyzet veled, kezdésként beszéljünk rólad!

Éppen a szlovéniai koncertünkre készülök. Gyakorolok, a hangszereket és felszerelésemet állítgatom, stb. Emellett stúdiózgatok, a banda körüli dolgokat intézem. Anyagot küldök Németországba, Lengyelországba. Spanyolországba. De a napokban kértek tőlünk CD-t Brazíliából és Argentínából is. Egyelőre nagy látszata nincs a dolognak, de ki tudja? Talán összejöhet valami a jövőben, látván a pozitív visszajelzéseket.   

Zenta, Szerbia. Hall mindent az ember, jót – kevésbé - rosszat… Mekkora mozgásteret kap a The Southern Society, Szerbiában?

A kezdetekkor, részben azért is döntöttünk az angol nyelvhasználat mellett, hogy Szerbiában is működni tudjon a zenekar. Ez azonban, valljuk be, sajnos nem igazán vált be. Elsősorban a rockzene igencsak mostoha helyzete a legfőbb ok. A milosevityi politika jellemzete 90-es évek és a háborús évtized szerb nacionalizmusának „kulturális” termékei és zászlóvivői a turbo folk és národnyák zenei stílusok lettek. Ezeket a stílusokat a népzenéből kölcsönzött zenei elemek, az ízléstelen öltözködés, a primitív viselkedés, a szilikonnal dúsított női testrészek, valamint a sekélyes, bugyuta és gyakran nemzetieskedő, nacionalista szövegvilág jellemezte. Ezen „zenei” stílusokat propagandaszerűen, államilag nyíltan támogatva kiemelt státuszba helyezték a többi műfajjal szemben. A komolyzene, a blues, a jazz, a rock, stb., tehát az igényes és gondolatokat ébresztő zenei irányzatok teljesen háttérbe szorultak. Ez a szándékosan népbutító, primitív és kirekesztő politikai, valamint kultúrpolitikai álláspont, a médiatámogatás és a kiadók, terjesztők szinte teljes megszűnését eredményezte. Ez a helyzet, sajnos a milosevityi rendszer megdöntése után sem változott meg lényegesen. Az igényes zenei stílusok továbbra is komoly hiányt szenvednek mind a kiadók, mind pedig a terjesztők és koncertlehetőségek terén.


A vajdasági magyar zenekarok, zenészek e téren is rosszabb helyzetbe kerültek szerb kollégáiktól.  A nyolcvanas évek zenei pestise, a lakodalmas rock okozta károktól magukhoz sem térve, a polgárháborús kilencvenes években találták magukat. Minden magyar zenei kiadványt is kiadó és terjesztő intézmény megszűnt, vagy módosította addigi tevékenységeinek irányvonalát, ami ez esetben a kiadások/terjesztések teljes elapadásához vezetett. Ezen persze a potenciális vásárlók fizetőkészségének drasztikus csökkenése csak rontott, eleve halálra ítélve ezzel a bátortalan zenekiadást és terjesztést célzó magánkezdeményezéseket. És ha ez nem lenne elég, akkor tudnunk kell, hogy a rockzenét, és egyáltalán az élőzenét – ahogy Magyarországon is - az elmúlt két évtizedben igencsak háttérbe szorította a mindinkább teret nyerő elektronikus zene, a DJ szubkultúra és az egyslágeres tucatpop előadók. A zeneipar teljesen profitorientáltá vált, ahol az új ötleteknek és a kezdő zenekaroknak nem igazán jut hely. A mai, inkább mennyiség, mint minőség uralta zenei piacon, nagyon nehezen akad lehetőség a friss gondolkodású, egyéni hangvételű zenekaroknak. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben sem kiadás, sem pedig koncertlehetőségek terén. A határontúli zenekarokra, zenészekre ez fokozottan érvényes, hiszen ha nem valami televíziós „showműsor” keretében tűnnek fel, akkor semmi esélyük sincs lemezszerződésre vagy koncertlehetőségre. Vajdaságban a zeneipar és a zenei piac nemlétező fogalom. Majd két évtizede nincsenek kiadók, sem terjesztők. Ezzel párhuzamosan a rockklubok, koncerthelyek is megszűntek. A szerbiai fesztiválokon szinte mindig ugyanazok a zenekarok lépnek fel. A lehetőségek néhány, nem ritkán politikai hátterű, érdekcsoportra korlátozódnak. Ha nem vagy csordatag, akkor nem létezel... Gondolom, mondanom sem kell, hogy mi egyik ilyen érdekszférához sem tartozunk. Ebből kifolyólag a mozgásterünk börtöncella nagyságú, és az indulástól számítva egyre csak csökken...

Tibi, remekül sikerült az új lemez, a „Tales From A Southern Land”! Gratulálok! Volt valami apropója a korongnak, vagy egyszerűen csak már itt volt az ideje?

Őszintén örülök, hogy tetszik! Nagyon sok idő, ideg és egyéb ment rá... úgyhogy kösz még egyszer. És igen, itt volt az ideje. Ahhoz, hogy folyamatosan tudjunk fejlődni, tovább haladni, le kellett zárnunk ezt a periódust. Mivel tagcsere is történt az ütős poszton, ez a lemez egy régi időszak befejezése és egy új kezdete is lett. Mellesleg már dolgozunk a következő lemez anyagán is... Nem sietünk. Szép kényelmesen rakjuk össze az új dalokat. Nem akarunk egy elkapkodott, összecsapott lemezt összehozni, mert abból van elég a piacon. Mivel sem a kiadók, sem pedig a rajongók nem verik az ajtót és az ablakot, így tehetjük is... hahaha


Ami nekem rögtön lejött, hogy kiválóan szól a lemez! Beszélnél a technikai részletekről? Gondolok itt a hangszerektől kezdve minden, amit ide kapcsolhatunk…!

Szuper. Elárulom, hogy a véleményeddel a kisebbséghez tartozol, mivel igen sok kritika érte az anyag produkcióját, hangzását. Tény, hogy nem a most megszokott, ún. modern hangzást részesítettük előnyben. Sem a zene, sem pedig a banda élő „sound”-ja nem követi a divatot. Azonban szerintem (is) szólhatna jobban. Mivel az egész zenei anyag, a dobok kivételével, „házi” körülmények között készült, így a gyerekbetegségek is észrevehetőbbek. De pénz nélkül most ennyire futotta. A következő lemez, tanulva az előző hibákból, már jobban szól majd. Viszont továbbra sem szeretnénk a divattrendeket követni. Az meg, hogy összekaparjunk egy valag pénzt valami puccos stúdióra, hogy aztán a cédék a polcon porosodjanak tovább, mert a kutya sem ugatja meg őket, teljesen értelmetlen. Egyébként sem, semmilyen téren nem csípem az egyenruhásítást. Az egyediség fontosabb, minthogy a tömegnek vagy a mindenkori hatalomnak megfelelj. Na, a mi lemezünknek, azt hiszem sikerült egyedien megszólalnia. Van, akinek ez tetszik, van, aki viszont rühelli... hahaha... A felelősséget vállalom, mivel a stúdiómunkák nagyobb részét én csináltam, és nagyon valószínű, hogy a jövőben is én követem el ezeket az audio-merényleteket. Tehát most is és a jövőben is elsősorban engem kell ezért köpködni és ütni vagy akár dícsérni... hahaha...

Visszatérve egy kicsit, az előzőekre. Milyen a kapcsolat a szerb zenekarokkal, kiadókkal?

A zenekarokkal többnyire jó. A belgrádi Trigger, a kikindai Amentes vagy a sidi Putrid Blood tagjai nagyon jó cimborák, és baromi jó zenészek is. Persze nem minden banda ilyen. Idióták meg mindenhol vannak, de azokkal nem foglalkozunk. Az itteni kiadókkal (ha vannak egyáltalán) semmiféle kapcsolatban nem vagyunk. De ez így is van jól. A szerbiai zavaros és inkorrekt (jog) viszonyok között, eszünkbe sem jutna bárkivel is szerződni... De ez nem csak Szerbiára vonatkozik. Nem látom értelmét egy olyan szerződésnek, ahol a lemezeket nem reklámozzák és nem is terjesztik, merthogy a múltban volt már egy ilyen „kalandom” Magyarországon. Arról meg nem is beszélek, hogy volt olyan „lehetőség” is, ahol nekünk kellett volna fizetnünk, hogy a lemez megjelenhessen... Nevetséges. Mindenáron nem kell. Ha egy kiadó nem hisz bennünk, a zenénkben, akkor nincs is miről tárgyalnunk. Ez talán egy kicsit régimódi és merev gondolkodásmód, és nem ez a mai mindeáron-NIXfaktor-meg-genyasztár-akarok-lenni-aki-holnapra-egy-senki-lesz-mint-amilyen-volt-is attitüd, de valljuk be lemeze ma már minden tehetségtelen nímandnak lehet, és többnyire a kutya sem kíváncsi rá. Minden felhígult. Csak a szemét szaporodik, és ritka az igazán értékes kiadvány.  Milliós, hónapokig tartó tévés reklámmal meg egy kalap szart is el lehet adni. Amint azt látjuk is.

Tibi, remek névválasztás! Honnan jött, a The Southern Society név!

Indulásnál szerettük volna, ha a banda neve majd utal az általunk játszott stílusra is, ez esetben a southern vonalra. Később aztán kiderült, hogy összetettebb, színesebb és jóval eklektikusabb lett a muzsika, mint ahogy azt elterveztük. De a név az maradt... Szeretjük. Csak kevesen tudják kimondani. Pláne helyesen... hahaha... Az öregem Szutykos Szocialistáknak hív bennünket az egyszerűség kedvéért... hahaha





Tibi, a The Southern Society mellett vannak személyes zenei ambícióid is?

Húúú, hát persze, és mivel a Society-val finoman szólva sem vagyunk betáblázva, időm is akad rá. Van egy befejezetlen gyerek musicalem, ami véglegesítéséhez csak egy kis idő, de főként kedv kellene. Közben egy dokumentumfilm zenéjén is dolgozom. Szeretnék beindítani egy blues-rock triót is. Ez egy elég régi álmom. Most éppen néhány régi magyar rock klasszikus „átgyúrásán” ügyködöm, Apák dalai fiúknak munkacímmel. Néhány régi, gyerekkori kedvencemet próbálom a magam módján feldolgozni. Elsősorban a szerzők és az édesapám – aki a legmeghatározóbb zenei irányadóm, útjelzőm volt - előtti főhajtás motivál. Tribute zenekar még véletlenül sem lesz belőle, csak néhány felvétel. De akad még jónéhány ötlet és terv a tarsolyomban. Az azonban, hogy ezek közül mi kerül a nagyközönség elé, még nem tudom. Az is lehet - sőt biztos - , hogy a legtöbbet majd elnyeli egy elektronikus fiók, ahogy már annyi minden mást is elnyelt... hahaha




Adott a kérdés, merre tart a The Southern Society?

Sajnos az egyébként is gyér koncert lehetőségek, csak tovább ritkultak. S mivel önköltséges /ráfizetős bulikat nem áll (jó)módunkban tartani, ezért nem is hiszem, hogy a közeljövőben, a megszokott pár helyen kívül, máshol is láthat bennünket a nagyérdemű. A kezdeti nagy lelkesedés kissé megcsappant, amikor azzal kellett szembesülnünk, hogy a legtöbb hely/szervező útiköltséget sem hajlandó fizetni, sőt néhol még nekünk kellene perkálni, hogy zenélhessünk. Ez a részünkről/részemről nem megy. Magyarországról nem nagyon keresnek bennünket. Ha igen, akkor meg a már említett útiköltséget sokalják. Tisztelet a kivételnek, de ezeket egy (favágó)kézen is megszámolhatom. Olyan banda pedig mindig lesz, aki hajlandó (rá)fizetni azért, csakhogy színpadra léphessen. Ez pedig többnyire mindenkinek megfelel. Ha szar is, de ingyen van. Tehát, egyáltalán nem vagyunk konkurensek. Ha ehhez hozzátésszük, hogy Szerbia, közönség szempontjából is gáz, (mivel közönség nincs, sokan a pénztelenséget hozzák fel „mentségül”, de én ezt inkább igénytelenségnek nevezném) akkor a „merre tartunk” kérdésre igen nehéz válaszolni. Egy biztos: amíg nekünk örömet okoz a dolog, addig tovább működünk, zenélünk, fejlődünk, javulunk. És ahogy már említettem is, alakul az új anyag In the Gravedigger’s Land címmel... A sírásó földjén/országában... Beszédes cím, azt hiszem... hahaha...  Köszönöm a lehetőséget! Pride, Respect & Brotherhood!

A zenekar honlapja:  http://www.thesouthernsociety.com/

Tibi, köszönöm az interjút, és sok sikert kívánok Neked/Nektek a gitárvilagok.com nevében is!

Köszönettel:
Udvardy Udy Zsolt
06/30/226-1017

Galéria: