2013. augusztus 18., vasárnap

Szilágyi Zsolt-Kurunczi Ferenc / Stratégia zenekar


Sok szeretettel köszöntöm oldalunkon a STRATÉGIA zenekar két gitárosát, Szilágyi Zsoltot és Kurunczi Ferencet, akik a felszereléseiket mutatják be nekünk.

Szilágyi Zsolt felszerelése:
Gitár:
Jackson DK2. Egy 2008-as fekete színű Japán metalbalta seymour duncan hangszedőkkel. A stúdióban és koncerteken is ezt használom, elég jól összenőttünk és a hangja is beérett már. Természetesen rajta vagyok, hogy minél több gitárom legyen, a közeljövőben egy fix húrlábas valamilyen Les Paul formájú gitárt szeretnék leginkább, meg kellene egy jobb minőségű elektroakusztikus gitár is.

Erősítő+hangfal+pedál:
Laney GH50Lcsöves erősítőfej egy Marshall 1960A gitárládával. Ez az alapmotyóm, ami elég állandónak bizonyult. (A stúdióban különben Ferivel mindketten a legendás Peavey 5150-es fejet használtuk.) Jelenleg használok egy Line 6 HD500-as multieffekt pedált, a betanuló fázisban vagyok. Sajnos a Laney torzítása kevés ezért kísérletezek folyamatosan a torzítókkal, használok egy pár effektet is, így célszerű a multi. A legideálisabb az volna számomra, ha mindent el tudnék érni egy csöves fejjel, mert a csöves soudhoz ragaszkodok. Van ilyen, csak gyűjtögetni kell még rá.


Kurunczi Ferenc felszerelése:
Gitár:
Axl Mayhem Jacknife . Nálunk nem túl ismert márka, nincs is magyar forgalmazója.
Flying V alakú ultra vékony, nagyon jól játszható nyakú igazi metál állat, két humbucker hangszedővel.


Erősítő+hangfal:
Line 6 Spider 2. Egy modellező erősítő, hozzá egy 4*12 –es Line 6 Spider gitárláda, ami a bluestól a metálig bármit képes produkálni. Szeretem a line 6 cuccait, mert nagyon sokoldalúak. Ehhez az erősítőhöz sokáig nem is használtam effekt pedált, mert négy programozható csatornája van, amiket egy vezérlővel lehet váltani.

Pedál:
Line 6 Floor Pod Plus.Hasonlóan az erősítőhöz egy modellező effekt pedál, a Pod 2.0 padló változata.
És, hogy miért ez? Mert Line 6, rengeteg erősítő és hangfal modellel, és annyi fajta beállítási lehetőséggel, hogy szerintem negyedét sem fogom használni. Külön jó benne, hogy pedálsorként is használható.

További linkek:
http://www.youtube.com/watch?v=5p0514lcKLs
http://www.youtube.com/watch?v=8mG98zy6yb8
http://www.youtube.com/watch?v=I5on6ihyTC4

Köszönettel:
Udvardy (Udy) Zsolt 

Galéria


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése