2014. december 4., csütörtök

Szrogh Attila - Dirty Dogs


Ami elsőre lejött a „Félúton” EP –ről, hogy kőkemény, húzós és tiszta. Fontosnak tartom, hogy a magyar rockzenében olyan biztos pontok legyenek, mint Attila. Nos, most azonban pár szót a Dirty Dogs –ról és a „Félúton” EP-ről!

A Dirty Dogs legutóbbi albuma, a Fekete mámor három évvel ezelőtt jelent meg.Változások voltak, a zenekar házatáján…. „Tavaly nyáron dobost váltottunk és Balu érkezésével újra kellett tanulnunk az egész műsorunkat, majd 2013 végén az énekesünk, Tomi távozott a zenekarból. A jelenlegi felállás - Suták Attilával a mikrofonnál - január vége óta van együtt, áprilistól már koncerteztünk is, és szerencsére elég sok meghívásunk volt. Emiatt a nótaírás is lelassult, idén már nem tudtunk elkészülni az új nagylemezzel. Ugyanakkor a már elkészült dalokat nagyon szeretnénk megmutatni mindenkinek, ezért hoztuk ki az év végére ezt a Félúton EP-t. A reményeink szerint 2015-ben végre elkészül a Dirty Dogs régóta várt harmadik albuma. Vaúúú!!!


Attila, a tagcserékkel, mennyire változott a koncepció?

Attila -Szoszo nagyon erőteljes dobos, meghatározta a zenei alapot, erőt adott a daloknak, de Baluszintén erőteljesen játszik plusz más közegből érkezett ezért még színesebbé tudta tenni a zenénket. Tomi rekedtes hangja, nagyszerű szövegei, egyénisége szintén meghatározták a zenekart és a koncepciót, viszont Ati érkezésével és tiszta hangjával el tudtunk indulni más irányba is, persze megtartva az eddigi értékeket.

Nem tudom kikerülni a kérdést!!! Döbbenetesen szól a gitár a kezedben! Szóval pár szóban a cuccról kérdeznélek!

Attila-Köszönöm! :) A cucc amit koncerteken használok és a felvételen is hallható:

  • Epiphone Les Paul Standard, EMG 81 pick up, Marshall DSL 50 fej tiszta csatornája TC Electronic  MojoMojo overdrive-al hajtva egy  Marshall  JCM 800 ládán megszólalva.
  • A szólókhoz Tc Electronic Flashback Delayt, Kasleder Wild Horses boostert használok,
  • és persze a jó öreg Dunlop Cry Babyt.
A következő linken olvashattok, egy hosszabb interjút, Szrogh Attilával.

Szóval Dirty Dogs!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése