2017. február 28., kedd

Vincze László, basszusgitáros, FRONT zenekar



Vincze László, basszusgitáros, FRONT zenekar. Amikor egy zenekarban a szerepek kiosztásra kerülnek, rögtön ki is alakulnak azok az – írott, íratlan – szabályok, melyek, ha nem is esetlegesen zavaróan, de kereteket szabnak. Laci játéka az, ahol a basszusgitár szólóhangszerré válik, úgy hogy ez nem megy az alapok kárára, hanem kiemeli, hangsúlyt ad a klasszikus szólóhangszereknek. Jazz – rockot vagy progresszív zenét játszik a zenekarában? Megtudhatjuk Tőle, de mindennek előtte egy kiváló basszusgitárost köszönthetek az oldalon!
Laci, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. Ahogy a bevezetőben már céloztam rá. Stílus. Mi irányított arra az útra, hogy kilépjél a basszusgitározás klasszikus formáiból?

A zenével való első találkozásom még gyerekkoromban volt, amikor a szomszédban a nagyobbak már a Szabad Európa rádiót hallgatták, viszont a gyenge vétel miatt kellett egy jó antenna, így rám esett a választásuk, hogy a kilógó vezeték végét megfogjam, s addig tartsam ott, amíg a Cseke László műsora tart. Egy idő után már fejből tudtam a zenekarok neveit, a nóták címeit és az összekötő, ma már tudom, hogy kódolt tartalmú üzeneteket. Alig vártam, hogy vége legyen.


 Ezért a zenéhez való első élmények inkább negatívan hatottak rám. Az én korosztályomból többen állítják, hogy a Beatles volt az a zenekar, amin felnőtt. Bár nagyra becsültem őket mindig, az én esetemben valahogy kikerültek az érdeklődési körömből. A hazai előadókon kívül viszonylag korán megismerkedtem olyan külföldi együttesekkel, akik akkor, de még ma is hatással vannak rám. Ilyen a Pink Floyd, Yes, Frank Zappa, Fermata, Weather Report.  Volt zenész múlt is a családomban, apám tubán játszott egy fúvós zenekarban, a bátyám egy pop zenekarban volt dobos. Engem kezdetben a ritmus –szólógitár vonzott, de egy újabb szerencsétlen baleset, illetve a második kézsérülésem miatt úgy tűnt, végképp le kell mondanom a gitározás öröméről. Majd később, ami egyébként az első zenekarom is lett, basszusgitárosnak hívtak, amit vonakodva bár, de elvállaltam. A nevére is emlékszem „Brevi” Így kezdődött a basszusgitár története az életemben. Azokban a zenekarokban, amiket felsoroltam és sokat hallgattam, olyan basszusgitározást hallottam, amit az előtt és máshol nem. A Yes együttesből Chris Squire, a Fermátából   Fedor  Freso, vagy a géniusz Jaco Pastorius. Ők kiléptek a tradíciók, konvenciók határaiból. Megőrizték a basszus szerepét egy zenekarban, de ezen túl még is új szerepet kapott a hangszer. Azt gondolom, hogy a mai modern basszusgitározás alapjait, ők teremtették meg. Az internet világában szerencsére már egyre több kitűnő basszerost láthatunk, hallhatunk, sőt technikailag már sokkal ügyesebbeket is, de az alapokat, a gyökereket, a fordulatot a hangszer szerepében, az előbb felsoroltak teremtették meg.  
Az ő játékukat hallva szerettem és maradtam meg, a basszusgitárnál. Aztán jött a következő zenekar, a GM 75, ahol a saját nóták mellett feldolgozásokat is játszottunk.  Szinte minden rendben volt, hiszen jó barátok voltak a zenekartagok, sok fellépésünk is volt, éveken keresztül telt házak voltak a bulikon, de szerettem volna valami mást. Valami olyat, mint amit otthon is hallgattam. Ez pedig nem lehetett más, csak valami hasonló, mint a Yes, a Fermata, a Weather Report. Ezért a billentyűssel, Szilágyi Petivel egy viharos zenekari beszélgetés után eljöttünk és úgy döntöttünk, hogy új zenekart alapítunk.   A dobos, Fekete Sanyi egy másik zenekarból jött, a gitáros jelölthöz a lakására mentünk megismerkedni, aki egy utcával arrébb lakott a billentyűsünktől. Ott találkoztam először Alapi Pistivel, aki miközben beszélgettünk, közben csak úgy, eljátszott néhány AL DiMeola nótát. A kérdés itt el is dőlt, kész a zenekar. Mindez még 1981-ben történt. A zenekarnak a FRONTnevet adtam.
Ezt követően elindult a Front a saját stílusában, a saját rögös útján, a 80- as évek elején itthon ritkaságnak számító instrumentális jazz rock stílusban. Fejlesztettük a hangszerparkot és a hangosítást, folyamatosan kilincseltünk a próbaterem lehetőségért, de már készültek az első saját zenék, közben zeneiskola kihelyezett jazz tanszak, jöttek a koncertek, rádió felvételek, ORI vizsga, majd 83-ban a "KI MIT TUD", ahol az országos televíziós döntőben, jazz kategóriában a második, zenekarok között az abszolút első helyezést értük el. A nagy elhatározások és menetelések alatt itt ért az első villámcsapás, amikor a zsűri e műfajt értékelő tagja, a nemrég elhunyt, közismert magyar dixiland zenekar vezetője, klarinétosa, az élő adás előtt egy órával a folyosón közölte velünk, hogy bocs fiúk, de a másik zenekarban tanítványaim is vannak.
Ugye megértitek, hogy nem tehetem meg azt, hogy benneteket javasoljalak a jazz kategória első helyére.  Akkor, ott, másképp értékeltük ezt, de ma már nincs harag. A győztes dixi zenekarra akkor sem volt. Aztán megnyertünk egy országos hanglemez pályázatot egy következő tehetségkutatón, de mivel instrumentális zenét játszottunk, a lemezgyár akkori vezetőjének döntése az volt, hogy ebben a műfajban nem hajlandó lemezt kiadni. Mi nem adtuk fel, készültek a nóták és játszottunk tovább.  Fontos állomás volt még Moszkva, ahol 1985-ben a Világ Ifjúsági Találkozón Berki Tamással játszottunk, melyet 1-2 éven keresztül még további  hazai és külföldi közös fellépések követtek, a saját koncertek mellett. A 80- as évek végén aztán rá kellet jönnünk, hogy ezzel a stílussal – műfajjal az akkori hazai viszonyokban átléphetetlen korlátokhoz értünk, ezért a zenekar életében rövidebb - hosszabb szünet következett. Egy idő után aztán a zene szeretete és a barátság erősebb volt, mint az, ami miatt a szünet bekövetkezett, ezért aztán először trióban, majd újra Alapi Pistivel, már az eredeti felállásban játszunk. A Front bulikon a korai, vagy már az újabban készült instrumentális nótákat is játsszuk, de időnként neves vendégművészek is megtisztelnek bennünket közös fellépésükkel, mint Berki Tamás, Babos Gyula, Török Ádám (Mini), Fischer László (Korál), Karácsony János (LGT).

Kikerülhetetlen volt az első kérdés, de most beszéljünk Vincze Lászlóról, a FRONT basszusgitárosáról!

 

Jelen pillanatban immár 27 éve, azaz 1990-óta vagyok Mátraszele település polgármestere. Többek szerint ez nem gyakori párosítás, de bármelyiket is nézem, a szabályosság és a kreativitás fontos mindkét esetben, ezért vica versa szerintem jó hatással van mindkét tevékenységemre. Ez a hivatás bár eléggé behatárolja a szabadidőmet, de a zene mellet a motorozás még az, ami pont oly rég óta tart, mint a basszusgitározás. Ritka év, amikor barátaimmal ne motoroznánk be újra meg újra, a számomra megunhatatlan Erdély és a Kárpátok hegyeit.  Fantasztikus érzés kanyarogni a Fogarason, a Hargitán megpihenni a hármas kereszt alatt, vagy a Gyimes völgyében felnézni a felhőkre, miközben a fülesben szól a jazz.

Laci, beszéljünk a zenekari munkáidról. A zenekaraidban már tudatosan hoztad a FRONT-ban is hallható szólótémákat, vagy ezért pár kört kellett ezzel futnod? 

Amikor duó, vagy trió felállásban játszom más a szerepem, ott a mellett, hogy a nótákban általában többet kell játszanom, a lehetőségem is több az improvizációra, vagy olyan megszólalásra, ahol a basszus dominál. A Front műsor kötöttebb, ott a nóták többségét úgy írtuk, hogy a zenekari részek szerkezete szorosan összefügg a szóló betétekkel, az pedig elsősorban a két kitűnő szólista, Alapi Pisti gitáros és Szilágyi Peti billentyűs szerepe. Van, amikor a saját Front műsorunkat is „feldolgozásban” játsszuk, vagy eleve feldolgozást játszunk, ahol lehetőség nyílik basszus szólókra, improvizációra.

Laci, hangszerek! Hallhatunk a „vasról”?

Abban a tekintetben, hogy hogyan szólal meg a basszusgitár egy nótában, szerencsére sokat változott a világ az elmúlt fél évszázadban. Ahogy a zenében betöltött szerepe részben megváltozott, ezzel együtt a „sound” is egyre hangsúlyosabbá vált. Ami a hangszert illeti, nálam az örök szerelem, a Fender Jazz Bass. Ma már elég sok, jól felszerelt, modern hangzású, jó minőségű, kényelmesebb hangszer beszerezhető. Ebben is sokat változott a világ. Én viszont azt szoktam mondani, hogy mosóporból is azt szeretem, ami habzik. Itt főleg a sound, ami számomra meghatározó. Fender Am. Standardgitárokból használok bundozott, bund nélküli passzív, és aktív (Deluxe) változatokat, továbbá egy Music Man Stringray HS – t. Általában a stílus, illetve a nóták határozzák meg, hogy épp melyik hangszert használom. Duóban, trióban, standard JB fretless, Front műsorban a standard JB bundozott, vagy Deluxe, illetve a Musicman. A Fender gitárokban a gyári hangszedőket kicseréltem custom shop 60, illetve a zseniális hazai mester, Fodor Tamás Woodhead hangszedőire. Ami az effektet illeti, Boss GT- 10B multit használok és egy Boss RC50 loopert. Az erősítőm leggyakrabban Ampeq SVT3 Pro, 2X10” + 1X15” ládákkal. Méretekben kisebb helyszínekre a Mesa Boogie D800, 1X12” + 1X15” ládákkal viszem magammal. Hangszerek terén örök gyűjtögető vagyok, nehezen válok meg tőlük, ezért a felsoroltak mellett még meg van az a Cimar Jazz Bassgitár is, amivel 1982-ben játszottam fel a rádió felvételeket, bár ezt a hangszert már a középső fiam, Tamás használja, aki szintén basszusgitáros egy zenekarban. Öröm hallani, milyen jól szól a kezében.

Végül, beszéljünk a tervekről! 


A zenekarral készülünk a Front lemezre, hamarosan minden nóta rögzítve lesz. Készülök a közelgő  fellépésekre, de e mellett foglalkozom új nótákkal is, mert úgy érzem, hogy van, amit még nem írtam meg és van, amit még nem játszottam el. A zenekar tagjai remek muzsikusok és egyben a barátaim is. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy kitűnő zenészekkel játszhattam együtt. Remélem, ez még sokáig így marad.

A Gitarvilagok.com stáb nevében is nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert a továbbiakhoz!

Köszönöm. 

2017. február 19., vasárnap

Elmo Karjalainen gitarist and composer


Elmo Karjalainen gitarist and composer. I have always been interested in those musicians, composers who are able to speak in language of music fluently. I feel theirs thoughts and I understand theirs words, sentences… I hope! ….but the most beautiful then these words get theirs tone and purport with theirs instruments. Elmo Karjalainen is a great one of them! Elmo, you are welcome to Gitarvilagok.hu and thank you very much to accept my invitation.

First I would like to talk about your topicality! „Age of Heroes”! Soon your new album will be released! Nowadays This album is the best what I heard. It is diffrent from the everyday directions of guitar music! Extrem border-lines! Light and very very hard play at the same time….was it a main conception? 
  
I had the idea to make an album that combines extreme playing with melody and feeling. I really love Yngwie Malmsteen and all those shred guys, which is the extreme side of it. I was also in a few competitions last year which meant I practiced more than usual, and I had a real shred phase going on. But at the same time I love Jeff Beck, Pat Metheny, the slow stuff by Devin Townsend (plus his heavy stuff of course) and all kinds of other music that has an emphasis on feel and/or melody, and I wanted that to come through as well. 



One thing I also wanted was to make an album that’s not edited to death, and not played again and again in the studio, until it’s „perfect”. Nothing is perfect anyway, or if it is it’s only perfect through its imperfections. Editing a lot and aiming for perfection is a sure way to suck the life out of a recording. I hear a lot of bands nowadays that sound really good, the production is nice, everything is nice, but still there’s nothing there.
After a couple of minutes I don’t know which band I’m listening to, because it sounds so much like a ton of other bands. There’s nothing to distinguish a lot of new bands from each other. Same sounds, and no human element. Listen to Deep Purple and Led Zeppelin, and they both sound great, but different. Jeff Beck is no machine. Yngwie Malmsteen can play really sloppy stuff, even on his records, and his production isn’t always the best. Meshuggah sound different, and Opeth has gone for an old school approach with sounds. So I use old Marshalls, I don’t edit, other than to fix terrible mistakes in takes that were otherwise great, I don’t plan my solos too much, I improvise them, and even though I use programmed drums (living in a small town means there’s not a ton of drummers to choose from) in about half of the songs, it all leads to something more human and recognisable than many of the new things coming out today, especially among shredders.  

Elmo, I don”t want to be a waylayer but Is your life tipical of this?

Musically I’m a bit of a split personality. I’m also that way when it comes to sport. I play football (soccer for those of you who have a funny idea of football), and I’m really competitive, so much so that I got the nickname „The Animal” from the rest of the lads. In regular life I’m very calm. Maybe that’s something that shows in my music as well. Also, I’ve noticed that when I get angry, I get really angry. Luckily that’s very rare.


I have to say….It is very hard thing to ambrace whole style of music perfectly! From hard or heavy to everywhere…Why have you choosen this way?  
 
It’s like I said, I like so many different styles of music, that it will all come out in some way. In a way I didn’t choose this way, it chose me. What happens is that I get bored doing just one thing for long periods. I started out wanting to be Gary Moore, Steve Vai or Yngwie, but I’ve later realized that all along I was also listening to really calm music. That’s kind of escalated to where I can listen to Meshuggah one minute, and a really calm Pat Metheny thing the next. For me they balance each other. I still want to be Yngwie though! Haw haw!

Elmo, As I think….Every work has a main aim. What is your one with „Age of Heroes”?

To become a world famous rock star! Haa haa! I tried to push the boundaries. I wanted more extreme playing, heavier sounds, more brutal stuff, but I also wanted to marry those things with melodies, feelings, and music that breathes life. A lot of shred stuff doesn’t do that. Subconsciously I think I wanted to combine shred guitar with some extreme stuff, and marry those to an old school approach where the music is alive. Kind of like a live album in the studio...with a drum machine!

Sound and tone. Very important question! Could you say something about your actual rig?

I use strats that I send via a Fender YJM overdrive into a Marshall 1987X head, and from that into a Marshall cab with Greenbacks. I record it with an AKG C414 (polar pattern 8) in a very small room to avoid the room sound. Then I add delay in the mix and EQ it depending on the song. This time I used a regular Marshall cab for rhythm sounds to make it a bit different. I also have the Fractal Audio Axe-FX II, which I sometimes use live. I’ve modelled my studio sound with that, and it’s really close. I used it for two or three songs on the album. The Marshall is still better though. For rhythm, and occasional leads I might use an Ibanez Universe, especially if I need 7 strings. I also have a Schecter 7 string tuned to open C, with a low G for the really heavy stuff. 


Finally, I would like to congratulate on you, your play, your work!!! Plans! 

This album has really left me tired. Doing all the marketing and promotion after you’ve written, recorded and mixed the whole thing is seriously not fun. I enjoy interacting with fans, and some people who review albums are really nice. But mostly you sit around sending tons of emails, and get very few replies.
So I guess I need a holiday. It doesn’t look like I’ll get one though. I have the second acoustic album written, and I’ll record that some time this year. I have a project going called „Rising Horse”, which is basically my material with vocals. It’s more traditional neo classical and metal. On top of that I play in Kilpi (which is making new music at the moment) and Helena & Kalevi, plus Seagrave. So there really is a ton to do. On top of that I have been considering putting together some kind of band around this solo thing. At the very least I need to do a few shows with backing tracks. Financially a band playing this kind of stuff is a bit difficult, so it might be I’ll only do shows with backing tracks. I also do solo acoustic shows, so it doesn’t look like I’ll get a holiday.

Have a nice day

Elmo, thank you very much, all the best!!!

Galéria

2017. február 9., csütörtök

Lőrincz Attila, a Protone Manufactory csöves gitárerősítők


Lőrincz Attila, a Protone Manufactory, full csöves gitárerősítők megalkotója. A hazai csöves gitárerősítő tervezés, gyártás egyik kiemelkedő alakjánál vendégeskedtem. Az erősítő építés összes fázisa indul, és érkezik a keze alá. Ami nagyon megfogott, hogy egyetlen munkafolyamat sem kerül ki a felügyelete alól. Ez azt jelenti, hogy a minőség garantált. Nagyon magasan van a mérce. A kidolgozás, a megjelenés minősége ugyan olyan hangsúlyt kap, mint az elektronikai részek. Nagyon fontos és tudom, hogy ezt nem szokás annyira kiemelni, a karbantartás, a szervizelés kérdése. Attila, a saját hibájából fakadó hibákra szinte örök garanciát vállal. Azért ez igen csak egy egyenes vonal mentén működő, egyszemélyes manufaktúra. Olyan szakmai gyakorlat, tapasztalat az övé, ami mentén tökéletesen meg tudja építeni azt a „hangot”, amit elképzel az ember, amit vár egy professzionális csöves gitárerősítőtől.Attila, beszéljünk az erősítőid felépítéséről, gyártási elveiről.  Melyek azok a sarokpontok, amiket figyelembe veszel, és melyek azok a szabályok melyek mentén haladva garantált a Protone Manufactory erősítők minősége?

Először megtervezem az erősítőt. A tervek rajz formájában is megjelennek. Az erősítő elkészítéséhez elengedhetetlen mechanikai munkálatokat is én végzem. Elkészül a hordozó a sasszi. Ez ma már alumíniumból készül. CNC marógép segítségével a tervben meghatározott lukak, rögzítő részek, bevágások rákerülnek. A hajlítások elkészülte után színteres porfestékkel vonom be. Második lépésként az elő és hátlap kimarása következik. Ez most gravírozható műanyag, de tervezem, hogy hamarosan ezt leváltom eloxált alumínium lapokkal.

Transzformátorok tekercselése az egyik leglényegesebb mozzanat. Főleg a kimenő tekercsek milyensége a fontos. A transzformátormagok, a szemcse-orientált, míg a hálózati esetében a már megszokottak kerülnek bele. Egy félautomata tekercselőgéppel itt a műhelyben készülnek ezek is. Fontos hogy a lepróbálás után, vákuummal leimpregnálásra kerülnek. Következik a turret board. Erre kerülnek az erősítőt alkotó elektronikai alkatrészek. Beszélgettünk már róla, hogy nem érdemes a hand-made világban olcsó, silány minőségű alkatrészeket használni. Az esetleges presztízs veszteségek itt halmozottan jelen lehetnek. Párat mondanék. Dale ellenállások, Orange drops, BC és F&T elektrolit kondenzátorok, ezüstözött turretek a jó vezetőképesség, a forrasztások jó minősége miatt. Teflon vagy szilikon szigetelésű, ezüstözött huzalozást használok.

Nagyon fontos pont, a biztonságtechnika, tehát a biztosítékok milyensége, és méretezése. Alapkérdés.

Csövek. A végleges kiépítést, a végleges hangot a megrendelő igényeihez igazítom. Alapvetően a volt szovjet ipar egyik kiemelkedő és világszínvonalú – ez teljesen komoly – csöveit használom. Ez pl.: a Szvetlána vagy Gold Lion! Akkor pár szó a csövekről. Azt tudni kell, hogy az 1940-es években már különös újdonság a csövek gyártásában, lehetőségeiben nincs. Talán így nem teljesen igaz, de majdnem. Klasszikus végerősítő típusok brit EL34 és az  EL84, az amerikai vonalon a 6L6, 6V6 és a KT66. Nagyobb teljesítmények esetén pedig a 6550 vagy a KT88 jöhet szóba. Az európaiak betűket írnak előre, az amerikaiak inkább számozzák őket. A gitár előerősítőknél döntő többségében ECC83, 12AX7ill. bizonyos zengető meghajtó áramkörökben, loop körben vagy fázisfordításnál ECC82, ECC81. Kínai, szlovák gyártók is jelen vannak, néha én is használom, de a tapasztalat megmutatja, hogy miről is van szó, hangzásban, üzemórában. Az erősítőket az átadás előtt több napig tesztelem. Ettől független és ez most nem magyarázkodás, de előfordulhatnak hibák. Akár részemről, akár az alkatrészek oldaláról. A megrendelővel való személyes találkozás, a bizalom kiépítése alapvető marketing ebben a világban. A későbbi karbantartások, javítások esetén nagyon nem mindegy, hogy ahhoz tudom közvetlen vinni az erősítőt aki készítette. Nála jobban nyilván senki sem ismerheti.

Attila, had én válasszak most önző módon. Két erősítőd fogott meg nagyon. Hangsúlyoznám, hogy az én ízlésem, és a saját hangszerem mondatja ezt velem. Az egyik a Protone Manufactory Blues Moll. Kezdjük ezzel.

Kedves barátom, Somogyi Laci ihletésére, segítségével készült. Dumble utánérzés erősen jelen van benne. 60-as évek egyik meghatározó amerikai erősítőjéről beszélünk. Ez kimondottan, egy jazz-os, blues-os vonalra készült. Tiszta és egy torz csatornát kapott. A jellegét a „rock/jazz” kapcsolóval tovább finomíthatjuk.  Ami általában a gitárosokat megfogja az a  „mid boost” kapcsoló. Kiemeli a közepét és rendesen átszól a zenekaron.

A következő, a Blues Moll ellenpárja, a RHEA.

Egy holdról kapta a nevét. Vonzódom a csillagászathoz...! Az erősítőt nem zártam be, nem kapcsoltam műfajhoz. Nagyon széles spektrumon mozog. Tiszta és egy torz csatornát kapott. A tisztán belül van egy clean és egy crunch. Mind a tiszta, mind a torz sávnak külön tone stack-je van. Ez a „master” hangerő, a „resonance” (a végerősítő visszacsatolását bizonyos frekvenciák függvényében csökkenti vagy növeli, és ezáltal a hangszórónak a saját működési frekvenciáit tudja befolyásolni, szabályozni. Mélyebb tónusokban ahol a hangszóró rezonál, ott egy kis kiemelés van.), és a „presence” (ez pedig olyan mintha magas hangszín lenne, valójában a végfok visszacsatolása a magas hangok irányába). A torz csatorna esetén, a „Gain” nagyon finoman indít az alján, majd egy nagyon tág, mondhatom „metalos” fokozatokba ér el. Egy 50W –os fejről beszélünk, ami le is adja ezt, garantáltan. Loop kimenetek, lábkapcsoló is helyet kapott.

Attila, nagyon köszönöm a beszélgetést. Azonban van itt még egy nagyon fontos dolog. Attila az alapítója, szervezője, védnöke a Hazai Csöves Gitárerősítő Gyártók Országos Találkozójának. Idén tavasszal is megrendezésre kerül. A részletekkel később jövünk.


Köszönöm a beszélgetést.

Galéria