2014. június 16., hétfő

Kosztin László gitáros


Sok szeretettel köszöntöm az oldalunkon Kosztin László gitárost, aki a felszerelését mutatja be nekünk.

Minden zenészt foglalkoztat a hangzás és az eszközpark. Elsősorban meglepő lehet, de véleményem szerint a megszólalás milyensége nagyrészt nem az adott technikai eszközökön múlik, hanem magán a játékoson. Az egyik leglényegesebb dolog a habitus, hiszen ha jobban megfigyeljük, észrevesszük, hogy kedvenc zenészeinknek mennyire egyedi hangszerkezelési technikájuk és személyiségük van. Szoktuk is mondogatni, hogy „a sound a kézben van”. Egy hang megszólalása leginkább ezekben az emberi különbözőségekben rejlik, a technikai eszközök pusztán olyan berendezések, melyek plusz segítséget nyújthatnak egy sajátos hangzás elérésében, hiszen a legfőbb cél, hogy az egy adott előadót fel lehessen ismerni, azaz hogy megtaláljuk a saját hangunk. Hazánkban és a nagyvilágban számos olyan előadót ismerünk, akiket az első hang után azonnal felismerünk, hiszen annyira jellegzetes a megszólalásuk. Szerencsére ma már nincsenek igazán felkutathatatlan titkok, az internet világában néhány kattintás után felfedezhetjük magunknak szinte bármelyik előadó kulisszatitkait. Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy elképzelhetőek bizonyos titkok, hiszen nem látunk bele az eszközök tényleges belső kialakításába. Jó kiinduló pont, ha vannak kedvenc hangzásaink. Nagyon fontos, hogy legyen konkrét elképzelésünk az adott és áhított hangzásról így tudatosabban és eredményesebben megtalálhatjuk a számunkra legmegfelelőbb "játékszereket". Gyakran nagy segítség lehet, ha elemezzük kedvenc gitárosaink eszközparkját, hangszereit, érdemes bizonyos szinten elmélyülni az akusztika és a hangtan világába. De mindenkor a fülünkre és a saját ösztönös érzéseinkre célszerű hallgatni, hiszen nem az a cél, hogy másoljunk másokat, vagy, hogy másoknak megfeleljünk, hanem hogy egyediek legyünk sajátos csak ránk jellemző hangzással. Én is így igyekeztem kialakítani a hangszerparkom, természetesen időről időre az ember is változik így az eszközparkját is fejleszti, elkövet kisebb nagyobb változtatásokat. Lényeges, hogy igyekszem olyan eszközöket használni melyek a zenei elképzeléseimben maximális segítséget nyújtanak mind hangzás, mind pedig kényelmi szempontok szerint. Minden apró összetevő lényeges. Természetesen a legideálisabb helyzet az lenne, ha mindenféle autentikus hangszert beszerezhetnénk, de ezek használta már a színpadon igen körülményes lenne, hiszen egyszerre nem tudunk csak egy hangszeren játszani, így döntenünk kell és célszerű kompromisszumokat hoznunk. Az alábbiakban részletesen leírom az általam használt hangszerek jellemzőit és felépítését.

Gitárok
Ibanez RG 570 MH Sol az őszi kollekcióból. Ez egy 1995-ben japánban készített mahagóni testű, csavarozott nyakkal ellátott hangszer, amit nagyon szeretek. Mára már kizárólag használt hangszereket igyekszem vásárolni, hiszen kiváló alapanyagú és minőségű példányokat lehet kifogni az új áruk töredékéért. Ezt a hangszert is használtan vásároltam, amit később teljesen felújítattam. Törekszem a hangszereimet jó állapotban és becsben tartani így maximális kiszolgálást nyújtanak minden körülmények közt. Jelenleg az összes gitáromban floyd rose rendszerű tremoló van, nagyon szeretem a nagy vibrátókat, ezért fontos, hogy jó minőségű tremoló rendszer legyen, ami tökéletesen tartja a hangolást. A Mahagóni test egy meleg, közép és mélytartományban gazdag éneklő lírai hangzást nyújt, amit a Bartolini elektronika maximálisan visszaad.
Ez a gitár H S H felosztású, a hídnál a legendás LCE 70 pickuppal szerelve. Mindegyik gitáromban található egy chipset, ami aktív és passzív üzemmódot biztosít. Ennek számos előnye van. A tiszta hangoknál a kristálytiszta csilingelős hangszínek épp úgy elérhetők, mint a visszafogottabb kissé fátyolosabb jellegűek. Torzított hang esetén, pedig dinamika és hangerő veszteség nélkül lehet felezni a két humbucker hangszedőt. Ezeken kívül az 570 Sol gitáromban található egy boost áramkör, ami egy mikrokapcsolóval elérhető, így a tiszta csatornán egy kapcsolással a régi crunchos vintage sound elővarázsolható, ráadásul pont megfelelő jelszint erősítéssel, ez a hangerő különbség tetszés szerint előre beállítható egy kis pótméter segítségével. Ebben a hangszeremben a Seymour Duncan által gyártott triple shot hangszedő keret került, ami lehetővé teszi a hangszedők különböző kapcsolását. Bármely irányban felezhetőek a pickupok valamint elérhető a soros és párhuzamos kapcsolás. Húrok: Elixir 010-052.

Ibanez RG 760. Ezt a hangszert az USA-ban gyártották 1989 körül, és főként a nyakprofil és a hangszertest faanyaga miatt esett rá a választásom. Hagyományos hársfa teste, a 90-es évek hamísíthatatlan rock hangzását biztosítja. Ez egy rendkívül karakteres, fényes, csillogó hangzás, kiváló sustainnel. Ebben a hangszerben a hídnál szintén bartolini LCE 70 humbucker található, és két Seymour Duncan SHR 1 sinlebucker ezek a hangszedő a hídnál található triple shot keretben lévő mikrokapcsolókkal felezhetők, és igény szerint a sinle coil csilingelős vintage hangzáson kívül a duplatekercses humubucker hangszedők meleg, gurulós hangzása is elérhető. A hangszer különleges egyedi festését a 90-es évek elején készült Custom széria alapján Mike Tamás airbrush művész készítette. Húrok: Elixir 009-046.

Ibanez  S540 FMTK USA Custom. Ez a hangszer szintén az USA-ban készült
1994-ben. Mahagóni testét vékony habos juhar furnérral borították. Csodálatos hangszer, minden szempontból. Rendkívül komfortos test és nyakkialakítással. Fantasztikus a test rezonálása, felezett pickup állással közelít a Fender stratok jellegzetes hangjához. A gitárba a Bartolini új generációs hangszedői kerültek, a hídnál 1 D-01, ez egy rendkívül energikus pickup, gazdag közép és mély tartománnyal, és a Bartolinire oly jellemző robbanékony hangindulással és jó sustainel bíró hangszedő, a nyaknál V 92 C B, ez egy kristálytiszta üveges csengésű de még is meleg tónusú humbucker, és középen egy 3 X Q csilingelős singlecoil hangszedővel. A tone pótméter helyén található mikrokapcsoló az aktív passzív üzemmód váltására szolgál. Húrok: Elixir 009-046.

Yamaha APX 10 fémhúros elektroakusztikus gitár. Ez egy elég ritka hangszer, amit szintén használtan vásároltam. A 90-es évek környékén készült gitár különlegessége főként az elektronikában rejlik, hiszen az első sztereó előerősítéssel ellátott akusztikus gitárok egyike. A hangszerben a húrlábba épített piezzó hangszedőn kívül plusz kondenzátor mikrofonokat is elhelyeztek, ennek köszönhetően egy rendkívül természetes akusztikus hangzást lehet elérni kihangosított körülmények közt is. Ez még tiszta fa hangszer, kivétel ez alól a különleges húrláb. A nyaka rendkívül kényelmes és jól játszható, a gitár kiváló sustainal rendelkezik. Húrok: Elixir 80/20 bronz 011-052 hibrid készlet.

Mindegyik gitárom Medgyesi Tibor hangszerkészítő mester javítja és szereli, az ő keze munkáját dicsérhetjük bennük. 

Az elektroakusztikus gitárom felújítását a Stage Shop hangszerbolt hangszerészének köszönhetem, az elektronikát Bakó Imre újította fel. 




Erősítő
Szeretem a természetes hangzásokat, ezért előnyben részesítem a hagyományos építésű erősítőket. Csöves erősítők, analóg pedálok, bár a modulációs effektjeim közt több digitális eszköz is előfordul, hiszen azok közt is akadnak kiváló minőségű berendezések pl. a digitális zengetőket jobban kedvelem, mint a régi rugós mechanikus társaikat, mert sokoldalúak és tiszta hangzást nyújtanak. Nem használok modellezős berendezéseket, persze nem azért, mert nem találom megfelelőnek a digitális jelutat, vonzó és egyedi világ az is, és számos előnyökkel jár. Fontosnak tartom a nyitottságot, nem zárkózom el semmi elől. Az a véleményem, hogy legjobb kategória nem létezik, egyszerűen minden más és ki kell válogatni a nekünk legmegfelelőbbet. Jelenleg visszatértem a fej láda koncepcióhoz. 

Van két Marshall 6100-as fejem ebből az egyik a legendás Anniversary 30. évfordulós kivitel, a másik ugyan azon a kapcsoláson alapuló LM széria, amit EL 34 végfokcsövekkel szereltettem, mert eredetileg 6L6 volt benne. Számomra a 6L6 tiszta csatornája meggyőző volt és nagyon tetszett, de a torzított hang már túl szúrós és orros volt, és mivel többet használom a torzított csatornát ezért döntöttem az átépítés mellett, valamint így két, szinte teljesen azonos hangzású erősítőm van, ami nagy nyugodtságot biztosít, hiszen régen gyakran izgultam azon, hogy mi lesz, ha valami történik előadás közben az erősítővel. 
Korábban egy Marshall 1960 vintage 4x12-es ládát hajtottam a fejjel, de aztán építettem egy 2x12 méretű hagyományos fecskecsapolású fenyőládát, amibe 2 db Celestion Creanback 75 W -os hangszórót szereltem. Meglepő volt a különbség, és a lehető legjobb döntést hoztam, hiszen így jóval karakteresebb és kompresszáltabb hangot kaptam a korábbihoz képest. Elképesztő, hogy mennyire más jellegű hangzást kaphatunk ha ugyan azt az erősítőt más hangszórókkal használjuk, érdemes kísérletezni ezen a téren is.

Az erősítőim Mózer László a Fulltone hangszerüzlet vezetője építette át és újította fel.

Effektek
Az erősítő bemenő oldalán Vox wah pedál egyéni elektronikával, Voodoo lab proctavia, ami egy fuzus oktáv pedál, Vox Ice 9 overdrive, Wox Sachurator distorsion, Boss DS 1 distorsion, időnként ezzel szoktam boostolni. Szinte minden berendezésemet Lettner Gábor, az-az Eldzsi módolta, kivétel ez alól a modulációs effekt kör, ami tartalmaz egy Digitech harmony man harmonizátort, egy Boss CE 20 chorus twinpedált, egy Vox time machine-t és egy Boss RV 5 zengetőt. A koncerteken nagyrészt a fejben lévő torzítókat használom, de ha más jellegű torzítás kell, akkor előfordul, hogy a fent említett valamelyik pedálokat kapcsolom. A pedálokat laboga kábelekkel kötöttem össze, de cordial és klotz kábeleket is használok. 

A fent említett szakemberek munkáját nagyon köszönöm, hisz nagy türelemmel és magas szakmai tudással valósítják meg gyakran bizarr kéréseim. 


Köszönettel:
Udvardy (Udy) Zsolt 
0630 2261017

Galéria

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése