Vörös Gábor, Omen. „…Ampeg STV II PRO fej, amivel hajtok 2 db 810-es ládát. Brutál hangerővel szól bármilyen méretű színpadon, és nem kell félnem, hogy valamelyik gitár túl hangos a színpadon. Szerintem basszus alapban ez a Ferrari. Legyőzhetetlen!” Nem tagadom nekem nem „elég” csak a játszott muzsika, hanem egyfajta garanciát jelent, hogy kik is teszik azt. Az Omen egy olyan zenekar, mely alapját adta, és adja is a magyar rockzenének. Ennek tükrében hallhatnánk az Omen mindennapjairól?
Mostanában a hétköznapjaink (és a hétvégéink is) az új lemez készítésével telnek el. Néhány hete fejeződtek be a felvételek, a Denevér stúdióban, úgyhogy most a keverési munkák zajlanak. Közben ezzel párhuzamosan elkészítettük a borító fotózást, ami hát finoman szólva tovább tartott, mintha mondjuk egy mobiltelefonnal készítettek volna rólunk egy képet, ugyanis több mint hétszáz nagyfelbontású képet kattintott egyszerre két fotós. Ebből kellett kiválasztani azt az egyet, ami felkerül a borítóra!
Sok mindent, hallani általában a magyar rockzenét illetően. Sajnos igencsak negatív tud lenni ez a kép. Mennyire engedheti meg a zenekar, hogy csak a zenével foglalkozzon?
Természetesen mi is, mint a legtöbb hazai zenekar nem ebből élünk. Nehezen megoldható, hogy ezt is, azt is csináljuk, de ha mindenki beleteszi azt az energiát, amit csak tud, akkor azért nem lehetetlen. Most egy nagyon nehéz, de nem reménytelen időszak jön a zenekar életében, ami után szintén nem ülhetünk majd a babérjainkon, de ebben ez a jó, hogy mindig lehetnek céljaink. Csinálni kell a dolgunkat, a pénz majd jön (vagy nem), de legalább azt csináljuk, amit szeretünk.
Magamból kiindulva, szólógitár minden áron. Mesélnél róla, nálad hogyan alakult ez? Hogy kerültél a basszusgitárok világába?
Gyerekkoromban a Led Zeppelin filmjét (A dal ugyanaz marad) láttam a moziban és ott tetszett meg nekem a John Paul Jones játéka. Ennek hatására kezdtem el a zenélést.
Gábor, kizárólag az Omen, vagy más formációkban is jelen vagy? Egyáltalán elfér időben, energiában ez a vonal?
Igen, a Piramis zenekarban játszom együtt Závodi Janó-val, Gallai Peti-vel, Köves „Pinyó”-val és Csokival. Valamint van két tribute zenekar, amiben még játszom, de az csak 1-2 bulit játszik egy évben. Szeretem, amit csinálok, úgyhogy nem esik nehezemre és hát azért mostanában sajnos nincs annyi felkérés, hogy beleroskadnék a felkérésekbe.
A heavy metal nem igazán a Fender gitárok világa, annak ellenére, hogy Daci Zsoltot (Isten adjon neki békét odafent…) láthattuk a gitárral, az Omenben is. Ez talán nem igaz a basszusgitárokra. Beszéljünk a gitárjaidról, egyáltalán a cuccodról!
Ez igaz, de a basszusgitárnál pl. a Precission alap bassgitár a metal-ban. Sajnos most – köszönet a deviza alapú hitelnek, amit nyögdécselek – több hangszeremtől is meg kellet válnom. Volt egy ’78-as Rickim és egy 2006-os Gibson Thunderbird-öm, úgyhogy jelenleg egy Fender Jazz Bass-en játszom, amit viszont nem szeretnék eladni. Továbbá még megvan az Ossian-ban használt Warwick Thumb is. Ennek is nagyon szeretem a hangját, amit talán az EMG pickup-nek is lehet köszönni. Erősítésben pedig egy Ampeg STV II PRO fej, amivel hajtok 2 db 810-es ládát. Brutál hangerővel szól bármilyen méretű színpadon, és nem kell félnem, hogy valamelyik gitár túl hangos a színpadon. Szerintem basszus alapban ez a Ferrari. Legyőzhetetlen!
Professzionális zenész vagy. Ennek alapfeltétele, hogy a puszta manualitás nem elég, érezni kell a hangszert. Véleményed szerint, mennyire fontos a gyakorlás, mennyire elég, hogy tényleg basszusgitárosnak születtél?
Az elhivatottság, a hit nagyon fontos. Az segít át a nehéz időszakban. Persze régebben nem volt ennyire tudatos, hogy ez akarok lenni, hanem csak játszottam és majd lesz valahogy. Persze ma már tudom, hogy ez akarok lenni. Ha valaki ideje korán komolyan elhatározza, hogy mondjuk basszusgitáros, akar lenni és komolyan is, veszi amit csinál, szorgalmas, akkor biztos hogy sikereket fog elérni.
Gábor, tervek nélkül nincs élet! Hallhatnánk arról, hogy merre tart az Omen?
Ahogy azt említettem, úgy érzem most nagyon jó úton haladunk, de magától nem megy semmi sem. A sikerért még sokat kell tennünk!
Nagyon köszönöm a lehetőséget és nagyon sok sikert a továbbiakhoz!
Szabó Gila Ádám. Had mutassak be egy kiváló magyar gitárost, a Felvidékről. Szóval, amikor ilyen tehetséges embereket ismerhetek meg, mindig arra gondolok, hogy van értelme az oldalnak, büszke vagyok rá, hogy megjelenhetett nálunk ez az interjú. Szia, Ádám, nagy tisztelettel üdvözöllek a Gitárvilág.hu oldalon. ”Enough cash”. Itt olyan gitározást hallani, látni, ami szerintem párját ritkítja. Minden hang a helyén és egyszerűen üt a játék. Beszélnél arról az útról, ami ide vezette a gitárjátékod?
Szia, Udy. Köszönöm a felkérést. A történet 3 éves koromban kezdődött, amikor hegedülni kezdtem. 4 éves koromban szüleim beírattak zeneiskolába, mivel állandóan énekeltem és dobolgattam a konyhaasztalunkon. Felvettek, viszont csak 5 éves koromtól járhattam órákra, azzal a feltétellel, hogy ha addig megtanulok olvasni. Viszont az alatt az egy év alatt szüleim rábeszéltek a zongorára, mivel hát az egy fajta „alaphangszer”. Művészeti előkészítőbe jártam, majd elvégeztem a 8 éves zeneiskolát. Azt hiszem, 11 éves lehettem, amikor először gitárt fogtam a kezembe. Az alapokat egy helyi oktatótól tanultam, megtanultam a helyes kéztartásokat, a hangokat a fogólapon, ezután már minden könnyebben ment, ugyanis előkaptam a zongora-kottáimat és azokat próbáltam eljátszani gitáron. Mikor a hangok már ültek, próbáltam rájönni, hogy hogyan kellene legatoban játszani, illetve próbáltam odafigyelni a kották fölötti jelzésekre. Ebben az időszakban kezdtem el járni párhuzamosan opera-énekre - majd énekversenyekre- illetve klasszikus-gitárra, ahol nagy kedvenceim gitárra átirt dalait, játszhattam, mint például J.S. Bachot. Hála szüleimnek, akik sosem szóltak rám, hogy ne csörögjek, ne hangoskodjak, és mindenben támogattak, (a színjeles 8 éves gimnáziumi bizonyítványok ellenében) így kikerülhettem Angliába, Bathba az International Guitar Festivalra, ahol a neves Martin Gouldingtól tanulhattam. Erről a fesztiválról azt kell tudni, hogy naponta kötelezően 8 órát gyakorolsz olyan csoportokban, amelyekbe a világ minden tájáról érkezett fanatikus zenészek kerültek be. A végén pedig egy zárókoncert keretén belül minden csoport feláll a színpadra, a színpadon fönn van vagy 40 gitárkombó, illetve egy kiváló, professzionális ritmusszekció. Két dalt játszottunk, az egyikben minden gitáros szólózott, a másikban (Joe Satriani – Summer song) pedig én kaptam azt a megtiszteltetést, hogy én játsszak egyedül egy saját szólót. A basszusgitáros pedig Stu Hamm volt (aki éveken át zenélt együtt Satrianival). Ez egy felejthetetlen élmény volt számomra.
Lehet ezt tanulni, vagy ez a stílus teljesen belűről fakad?
Szerintem, kell tanulni. Legalábbis egy bizonyos szintig, amíg az szabadságot ad. A hangnemekkel például nagyon képben kell lenni, illetve sok más alap dolgot szerintem mindenkinek meg kellene tanulnia. Például a technikákat is a legjobb képzett tanártól elsajátítani, olyantól, aki imádja a hangszerét, ért a nyelvén és rászól az emberre, ha nem igyekszik. Viszont szerintem a sok technika megismerése és elsajátítása nem mindig jelent jót. Tudni kell megállni. Az a tapasztalatom, hogy sok gitáros ezekben gondolkodik, nem pedig hangokban, melódiákban, hanem arpeggiokat, tappingeket akarnak játszani. Ezek pedig csak a kifejezésmód eszközei, nem maga a kifejeznivaló. A másik kérdés, ami talán picit filozofikus, eldöntendő, hogy én most gitáros, vagy pedig zenész akarok –e lenni, aki gitáron fejezi ki magát. Gyakran látom és érzékelem, hogy rengeteg gitáros túljátssza a riffeket, arra várva, hogy ha majd eljön a szóló-rész, majd ő megmutatja mindenkinek. Ilyenkor természetesen meg lehet villogtatni a technikai tudást, a gyorsaságot, stb... Ez valahogy engem sosem vonzott igazán. Nálam az elsődleges a hangszerek közötti kapcsolat, az összjáték. Néha egy dobos keverésnek, vagy egy darab basszus- slappnek jobban tudok örülni, mint egy egész gitárszólónak, természetesen, ha jókor van jó helyen. Lényeg a zeneiség és az alázat.
Lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik, amit mondok, de valamilyen szinten, a szólód a szólógitározás alaptémáiból épül fel. Technikailag sokak tudják ezt. Azonban ami engem teljesen lenyűgözött, hogy nálad ez mégis máshogy jön le. Tele van tartalommal, lélekkel és élettel! Jól látom ezt?
Ennél szebb bókokat, szerintem egy „zenész” nem kaphat. Nagyon köszönöm. Szerintem, ha valaki gitározni tanul, az első 2-3 évben igazán effektív, akkor rengeteg új és érdekes dolgot lehet megtanulni. Ezek később szabadságot adhatnak, de le is korlátozhatják az embert, mint azt már mondtam. Legyünk zenészek.A zene pedig mondhatni stúdiós-hangtechnikai nyelven- egy konverter az érzések és a külvilág között. Melynél nem bitmélységről, hanem hangszeres tudásról beszélhetünk. Minél alaposabb, annál részletgazdagabban kivetődhetnek ezek az érzések a külvilág fülei és agyai számára. Ez az elmélet, most fogalmazódott meg bennem először, így remélem, nem írtam túl nagy balgaságot.
Ádám, talán az első kérdésnek illett volna feltennem, de a gitározásod hatására meg kellett kerülnöm. Akkor jöhet az alapkérdés, beszélnél magadról?
20. életévemet töltöttem be decemberben. A 4 éves általános után 8 éves gimnáziumba mentem, amit sikeresen, kitüntetetten végeztem el. Ugyanis nálunk, a családban, kialakult egy tézis, egy alapgondolat, hogy legyek a gimnáziumi éveim alatt kitüntetett-azaz jeles, ha a színjeles a vége felé már kevésbé akart sikerülni, de igyekeztem magántanárokhoz járni, hogy ez összejöhessen, s így senki és semmi se állhasson a zene és én közém. 16 éves koromban megtámadta a jobb lapockámat egy rosszindulatú daganat. De szerencsémre ezt sikeresen el tudták még időben távolítani a pozsonyi onkológiai intézetben. Hála szüleimnek, neves orvosok műthettek meg és gondoskodhattak rólam a kórházban eltöltött idő alatt, ahol megéltem azt, hogy a szobatársam mellettem halt meg, én pedig tehetetlen voltam a frissen összevarrt sebek miatt. Pozsony mellett van egy Mária-kegyhely, ahová szüleim egy kétnyelvű (magyar-szlovák) kőtáblát helyeztek el azzal a felirattal, hogy „Fiam gyógyulásáért. Za uzdravenie môjho syna.” Ennek hála átértékelhettem az életemet és egy új értékrendet, alakíthattam ki fejemben. Mégpedig, hogy nem szabad elpocsékolnunk a „tálentumokat”, amiket kaptunk. Valamint célomnak kitűztem, hogy meg kell köszönnöm mindent a szüleimnek, amíg itt lehetek, és amíg megtehetem. Így írtam az Anyukámhoz című szerzeményemet, amit 4 év után újra föl szeretnék venni jobb minőségben és pontosan úgy, ahogy az megszületett anno, miután felébredtem a beavatkozás után és az óra kattogásának ritmusára született meg a dallam. De félre a szomorú témát! Jelenemről pedig annyit mondhatnék, hogy másodikos egyetemista vagyok, és jogot hallgatok.
Egy ilyen kaliberű gitárosnak milyen lehetőségei vannak a Felvidéken?
Kevés. Nullaközeli. Ezért is vagyok joghallgató. Na meg eleve nem szokásom magamat reklámozni, inkább jegyezzék meg a dalokat, amiket írok, mint a nevemet, az kevésbé lényeges számomra.
Térjünk rá a hangszerekre. Beszélnél részletesebben a gitárjaidról?
Na végre! Ez a kedvenc témám. Mint általában minden elvetemült, mániákus gitárosnak. Van, hogy havonta adok, veszek, cserélek gitárokat, vagy épp erősítőket, pedálokat. Jelenleg az „első számú” gitárom egy 1992-es Lojzo Krajíček által készített Les Paul. Azért készült el a hangszer, mivel akkoriban hozzá tudott jutni a gitárfaragó-mester egy nagyon jó minőségű kubai mahagónihoz, amiből a hangszer nagy része készült. Továbbá van egy, felturbózott, még Koreában gyártott Epiphone Les Paul Customom EMG hangszedőkkel, illetve a testen és a nyakon kívül minden ki lett rajta cserélve. Ő az én legelső jobbnak számítható gitárom. Hat éven keresztül naponta játszottam rajta néhány órácskát. Továbbá egy Hawai szigetéről származó üreges testű telecaster tulajdonosa is vagyok. Szintén mester-gitár, a teste koa és mocsári kőris keveréke. Illetve a napokban jutott hozzám egy kiváló minőségű telecaster, amit a neves Sivčák-mester rakott össze AAA minőségű mocsári kőris és AAA minőségű juharfából. A gitárjaim nagy részét elkótyavetyéltem, ezekhez is nagyon nagy szerencsével tudtam csak hozzájutni.
Bárhogy lehet gitározni, de ha nem szól jól a hangszer, akkor az egész nem ér semmit. Mennyire vagy kísérletező ezen a téren?
Gondolom, nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy kísérletező típus vagyok. Az új Sivčák telémen Joe Barden nyaki hangszedő van és egy Bare Knuckle bridge humbucker, valamint aktív elektronika van beleépítve, így egy kis kapcsolóval +10 dB-el tudom megnyomni a jelet. A hawai telecasteremben Bare Knuckle single-coilok vannak, meglepetésképpen a zöld ’92-es Les Paulom-ban is ugyanettől a cégtől van egy humbuckerem hídnál és egy humbucker nagyságú P90-esem nyaknál.
Erősítők?
Újabb kótyavetye történet. Ezeknél a tranzakcióknál nagy előnyben vagyok, ugyanis párhuzamosan töltöm időm nagy részét magyar, cseh és szlovák fórumokon, online bazárokban. Valamint a napi sajtóban figyelem az árfolyamok változását, így mindig tudom, hogy milyen ország eladó hangszerei közt kell keresgélnem. Ha rábukkanok valamire, képes vagyok már aznap felülni a vonatra és lebonyolítani az üzletet. Így került hozzám egy ’94ben gyártott Mesa Dual Rectifier Voodoo Platinum modifikációval. Átnézettem, rendbe rakattam és kegyetlenül bitang hangja, van. Egy 412-es és egy 212-es Orange ládát hajtok meg vele. Minden próbán újra és újra rájövök, hogy mi az élet értelme és mi az igazi boldogság.
Pedálok?
Gondolom nem ismeretlen a gitárosok számára az, mikor az „egyes” pedálokról átvált multira, majd vissza, majd újra multi. Na ez nálam is megvolt. Most úgy néz ki a pedalboardom, hogy a Line6 Relay G50es adóvevőmből a jel egy Korg hangolóba vezet, onnan egy Morley Bad Horsie 2-es wah pedálba, abból egy Artec volume pedálba, majd egy Boss SD-2esbe, onnan a Maxon od808ba, majd Boss CE-2 chorus (Monte Allums modifikációval), abból az Artec Analog Delaybe és végül egy Boss BF-2-es flanger zárja a jelet.
Ádám, mi a helyzet a zenekarokkal?
2004 tavaszán megalapítottam az Előtag nevű formációt Galántán. A mai napig koncertezünk Szlovákia szerte klubokban és fesztiválokon. Hárman vagyunk, saját felfogású metalosabb rock’n rollt játszunk, ahol szeretünk megszólaltatni kevésbé megszokott harmóniákat. Itt én vagyok a zeneszerző és a dalszövegíró. Gyakorlatilag az egész serdülőkoromat végigkísérte, együtt nőttünk fel a zenekarral. Az új zenekarom pedig a Storyum, ahová Janik Joe szervezett be engem. Egy éves a zenekar. Ez alatt az idő alatt rögzítettünk egy albumot Insomnia címmel a kiváló Denevér stúdióban és a Hammer Records gondozásában meg is jelenhetett a hanghordozónk országszerte, illetve Szlovákiában is. Azt hiszem, büszkélkedhetek azzal is, hogy kell új „adagot” nyomni a CD-ből, mivel váratlan módon az 1000 darab villámgyorsan elkelt, amit megmondom őszintén, mi sem vártunk. De nagyon jól esik és örülünk neki. Főleg, hogy nemzetközi visszhangja van már a lemeznek (olasz lemezkritika, illetve orosz, finn és chilei fájlmegosztó portálokon keresztül is terjed az anyag. Nem tudom, ki ezért a felelős, talán szomorkodnunk is kéne, de mi megtiszteltetésnek vesszük ezt.) Ez olyan érzést tud generálni az emberben, hogy talán mégsem csinálja hiába. Szeretnénk a nyáron Európa szerte fesztiválozni és koncertezni, melyeket Boltsek Andrea intéz a zenekar nevében, ugyanis nagy büszkeséggel mondhatom el, hogy ő a mi főmenedzserünk.
Hallhatnánk a terveidről?
Szeretnék játszani. Koncertezni, és sosem szeretnék kifogyni az ötletekből.Az utóbbi 1-2 évben nagyon elkezdett érdekelni a stúdiós hangtechnika. Vizsgaidőszakokon kívül, folyton az ehhez kapcsolódó irodalmakat bújom, illetve szeretnék a közeljövőben pár angliai és amerikai online kurzust is elvégezni. Ha minden a tervek szerint alakulhatna, az a jövőképem és az álmom, hogy sikeresen befejezzem a jogi tanulmányaimat, létrehozzak egy profi hangstúdiót, ahol a minőségi felvétel mellett tudnám biztosítani a jogi védelmet is a zenekaroknak. És természetesen szeretnék rengeteget koncertezni, és sok-sok mosolygó, és bólogató fejet látni a színpadról.
Ádám, nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert kívánok, és hogy elérd a kitűzött céljaid.
Szekeres Zoltán. Ha remek gitárosokat szeretnél, hallgatni, nem kell elfutni a világba. Nézz körül kis hazánkban, és megtalálhatod Őket. Az a gitározás, amit Zolitól hallottam ritka élmény volt. Most megosztanám Veletek, lássuk! Ha remek gitárosokat szeretnél, hallgatni, nem kell elfutni a világba. Nézz körül kis hazánkban, és megtalálhatod Őket. Az a gitározás, amit Zolitól hallottam ritka élmény volt. Most megosztanám Veletek, lássuk! Szia Zoli, üdvözöllek a Gitarvilag.hu oldalon, és nagyon köszönöm, hogy lehetőséget kaptunk erre a beszélgetésre. Zoli, beszélnél magadról pár szóban?
Szia Udy, és sziasztok olvasók! Első körben szeretném én is megköszönni, hogy méltó interjú alanynak találtatok. Remélem használható anyag, leszek. Kölyök koromban écsapám egy a 3Sat német tévéadón egy koncertet nézett. Belenéztem, ugyan mi az. Apukám így szólt: „hát fiam, ez Eric Clapton”. Én azt mondtam: „húúú”. Teljesen lenyűgözött Clapton könnyedsége, ahogy gyakorlatilag énekelteti a hangszert. Egyértelmű volt, hogy ennek a gitározás dolognak a végére kell járnom. Bár már életem leges legelső emléke is összefügg a zenével. 2-3 éves koromban lehetett, mentünk szüleimmel és nővéremmel a telkünkre, és a járgány kazetta lejátszójából Tremeloes szólt, amit a mai napig szeretek, hallgatok. Mégiscsak meghatározó zenekar az életemben. 11 éves koromban, a helyi zeneiskolában tanultam szolfézst és fúvós hangszert, de nem jött be, ott hagytam, és egy ugyancsak helyi magán gitártanárhoz szegődtem, Pataki Józsi bácsihoz. Magántanárok, garázs zenekarok, keresztutak, végül érettségi után felvételiztem a Kőbányai Zenei Stúdióba. Maróthy Zoli volt a tanárom. A zeneelmélet és a szolfézs volt a két kedvencem. Noha blattolni utáltam, de az összhangzattant, a négyszólamú dallamírást és tengelyrendszert barónak találtam, ezek mentek is.
Zoli, ezt a könnyed, és hihetetlen virtuóz gitározást csak bámultam! Tanulható ez a stílus?
Jó kérdés. Nyilván tanulható, ha sikerült nekem is megtanulni. Viccet félretéve, szerintem ez a dolog klasszikus értelemben nem tanulható. A tudatosság és az ösztönösség egészséges ötvözése a titok talán, de erre mindenkinek magának kell rájönnie, persze jó tanácsokat el lehet fogadni. A kandák miatt meg nem szabad aggódni. Ha mellényúlok, vagy más mellényúl a zenekarban, akkor röhögök rajta. Valahogy egyáltalán nem tudok azonosulni azzal a hozzáállással, hogy a színpadon mindenki olyan komoly, mint a vakbélgyulladás, és ha valaki mellényúl, akkor már húzzák a szájukat a többiek. Nem is lehet elmondani az utóbb említett zenészekről, hogy lazák a színpadon, hiába virtuózok adott esetben. Ha közvetlenül fellépés előtt belátod, hogy akár felkészültél, akár nem, attól a perctől már úgyis mindegy, akkor könnyed leszel. Ha készültél, gyakoroltál, akkor jó eséllyel még virtuóz is.
Minden gitáros azt szeretné, illetve minden zenész azt szeretné, ha a játéka egyedi, ezer közül is felismerhető legyen. Te simán ezen az úton vagy, de abban biztos vagyok, hogy azért voltak zenei, gitáros hatások, amelyek befolyásolták a játékod. Hallhatnánk erről is?
Jól esik ezt hallani, hiszen gitározásommal kapcsolatban a legelső célom pont az, hogy ezer közül felismerhető legyen. Öregemmel mentünk valahova kocsival, kapcsolgattam a rádiót. Egyszer csak megszólalt valami jó kis blues muzsika. Éppen gitárszóló volt. Mondom, ez akár még BB King is lehetne. Aztán megszólalt az ének, és tényleg a BB King volt az! Nem a szokásos hangszínét használta, de játéka felülbírált mindent. Kézben a ’sound’. Tehát néhány kedvenc, persze a teljesség igénye nélkül: Clapton, Elvis, Albert Collins, Bernard Allison, Ten Years After, Free, Dire Straits, TM Stevens, Hiromi Uehara, Stevie Winwood, Baker Gurvitz Army, Carl Verheyen, Stray Cats. Újabban viszont szinte mást se hallgatok, csak country-t. Brad Paisley, Jason Aldean, Keith Urban, Faith Hill, Zac Brown Band. Rock, blues, funk, és country.
Gyors, és precíz szólók jellemezik a játékod. Tele van élettel a gitározásod! Szó nélkül nem lehet elmenni mellette! Mi a titka ezeknek a szólóknak? Hogyan lehet ilyen szintre eljutni?
Az igazság az, hogy igyekszem egyre kevesebb hanggal dolgozni. Persze, megvolt a sok hangot gitározós zenét hallgatós korszak. De pont akkor, amikor elkezdtek volna menni a gyors hangok úgy igazán, addigra eljutottam oda, hogy minek. Inkább szép ívekben gondolkodom, a harmóniák körüljátszásán. A kevesebb több alapon állok neki egy fellépésnek. Általában a buli második felére már elég magabiztosnak érzem magamat, az ujjaim is bemelegednek, és ha nem bírok magammal, akkor persze, odapörkölök a hangoknak. Bár a gyors figuráim sem a legéletveszélyesebbek, inkább arra törekszem, hogy idomuljanak a zenéhez. Fúziós jazz-rock zenékhez meg nem értek, így maradnak a régi rock figcsik némi fűszerrel. Hogy mennyi élet van adott esetben, egy szólóban, az függ attól, hogy aznap milyen formában vagyok, mit tudok magamból kihozni az adott pillanatban, mennyire kap el a hevület, hogy viszonyulok az adott dalhoz.
Ami nagyon bejött nekem, az a gitárod hangja. Finom, de igen hatásos hang ez. Beszéljünk a gitárjaidról!
Az egyszerűség vált be nálam. Két Telecasterem van, amiket Iván Attila barátom készített. Kőris test és jávor nyak, régi recept. Egy fordított fejes, ami már látott jó néhány módosítást, és egy normál fejes balta, mindkettő strat kényelmi farigcsálásokkal. Sajnos képtelen vagyok megszokni a deszka testet. Egyelőre mindkettőben csak egy hangszedő van, de már ki van nézve, hogy mi kerül a normál fejes nyakához. A fordított fejes megmarad Esquire üzemmódban. Lassú folyamat, mire kialakul nálam valami, de ha már megvan, akkor stabil tényező marad. Eleve mire végleg rájöttem, hogy a telecaster való nekem, az is csak nagyjából 2 éve derült ki. Ha már lassú folyamat, a Kőbányán tanultak is kb 2 éve kezdtek beérni. Hangszedőileg úgy néz ki a Lindy Fralin-nél fogom letenni a voksomat a hosszas keresgélés után. Aztán nyilván van még egy rakat vintage sulis hangszer, amiket szívesen tudnék a tulajdonomban.
Erősítők?
Szerencsére az egyik legkedvesebb cimborám pont Mártonffy Ákos, aki megcsinálta nekem azt az erősítőt, amit megálmodtam. Mákosamp-ot mindenkinek! 50 watt, felezhető teljesítmény, így kisebb helyen is meg tudom hajtani. Két csatorna közös EQ-val. Egy ACDC csatorna, és egy fütyülős csatorna. Ha tiszta hangot akarok, akkor vagy finomabban pengetek, vagy a gitár hangerején húzok le picit. Ha nincs bedugva a lábkapcsoló, akkor csak a fütyülős, azaz szóló csatorna használható, és akkor végig kézi gázzal oldom meg a tiszta meg torz hangszíneket. Ezt direkt így kértem Ákostól. Minimál erősítő, de mégis sokoldalú. Most éppen láda illetve hangszóró vadászat van, keresem az igazit.
Zoli, gondolom, néhány effektet azért bekötsz a körbe, bár amennyire én meg tudom állapítani, nincs agyonverve a „sound” mindenféle kütyüvel. Akkor jöjjenek a pedálok?
Pedálok: csatornaváltó és hangoló, ennyi. Frász van rajtam, ha ennél több eszköz van előttem. Viszont egy Leslie ládám lesz. Ha kell össze is, rakom, ha már az erősítőm dobozát, a lábkapcsolómat, meg a gitárjaim bizonyos alkatrészeit magam raktam össze. Nem lesz egyszerű menet, de szerencsére van egy kiváló hangszerész barátom, Kovács Zoli, aki minden őrületben tudott segíteni, amit eddig kitaláltam, kvázi a személyes hangszerészem.
Zoli, zenekarokban fordulsz meg inkább, vagy a szóló vonalat helyezed előtérbe?
A kedvenc előadóim esetében az egyik dolog, amit szeretek, olyan zenekarokkal dolgoznak, hogy öröm nézni, ahogy együtt rezdülnek. Eddig három meghatározó zenekar volt az életemben, és a tagokkal a mai napig baráti kapcsolatokat ápolok. Nem szeretem, ha csak egy emberről, egy hangszerről szól a zene. Talán ezért se szerepeltem soha fényesen Kőbányán főtárgy vizsgákon, mert ott csak rólam kellett volna szóljon a dal. Őszintén, alul múltam magamat a gitár vizsgáimon. Nekem sokkal többet jelent, ha egy jó refrén után megcibálhatom egy picit, a gitárt. Hogy Szekeres Zoltánról és zenekaráról, vagy egy zenekarról van szó, aminek egyébként én is tagja vagyok, az már részletkérdés. Persze szeretnék olyan lemezt, akár lemezeket csinálni, amin az én szerzeményeim sorakoznak egymás után.
A hazai valóságot ismerve, mennyire tudod, mennyire lehet ráépíteni az életed a gitárra?
Ha csak gitározással foglalkoznék, akkor is irtó nagy mák kell ahhoz, hogy értelmes ember módjára tudjak zenélésből élni idehaza. Ez nem újság. Hogy ez miért van így ma idehaza szerintem, e véleményemet inkább megtartanám magamnak. Még nincs annyi tapasztalat a hátam mögött, hogy teljes magabiztossággal ki merjek jelenteni valamit ebben a témában.
Tudom, hogy nem szabad ostorozni a magyar közönséget, hiszen nekik, nekünk szól a gitár. Én azt veszem észre, hogy a pár évvel ezelőtti állapothoz képest, mintha valami megmozdult volna, talán egyre többen kezdenek érdeklődni a magyar gitárosok, magyar zene iránt. Jól látom?
Ezt én is észrevettem. És ez jó! Ahogy egy ismerősöm mondta anno, menj végig a zenés szórakozóhelyeken idehaza, és arra jössz rá, hogy tele vagyunk tehetséges emberekkel, akikről méltatlanul nem vesznek tudomást. Ma már fűt fát le lehet tölteni, viszont fű és fa is fel tudja tenni a zenéjét a netre (ha van rá módja, persze), és azért a jó ízlés szelektálja, hogy kit hívnak külföldre. Globalizáció. Én azt mondom, hogy aki tud, az menjen külföldre zenélni, majd visszatérve a létező összes fórumon ossza meg tapasztalatait, van mit behoznunk, amihez önmagában még nem elég, hogy tele vagyunk tehetséges muzsikusokkal.
Jelenleg merre visz az utad? Mivel foglalkozol mostanság?
2010 nyara óta a Pandora’s Box zenekarban zenélek. Egy olyan zenekarba csöppentem ismét, ahol szinte családtagként tekintünk egymásra. Egyből elfogadtak, gyorsan összecsiszolódtunk. És mint minden korábbi zenekaromban, itt is rengeteget köszönhetek a többieknek. A legelső dal, amit megtanultam a Másnak szól. Nem volt akármilyen érzés, amikor a zenekar 30 éves jubileumi lemezének bemutatóján ezt a dalt a még köztünk levő alapító tagokkal játszhattam, és elhúzhattam az első Bencsik Samu szólómat. Mindezt a kedvenc hazai zenés szórakozóhelyemen. A P.Box mellett nincs más zenekarom, egyrészt sose hittem a több zenekarban való zenélésben, másrészt a muzsikálás mellett van még bőven tennivaló. A jövővel kapcsolatban, tavasszal szeretnék csináltatni egy wesco csizmát. Hogy merre visz az utam, azt majd meglátom, de tervek nyilván vannak, igyekszem nem célom letérni az ösvényről.
Zoli, nagyon köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok Neked.
Empty Rooms-Gary Moore Cover Band. Nagy tisztelettel, és köszönettel tartozunk a zenekarnak, hogy a nemrégiben elhunyt, kiváló gitáros Gary Moore (1952-2011) zenéjét, szellemét elhozzák nekünk. Következzen az Empty Rooms! Megtiszteltetés az oldalnak, hogy lehetőséget kaptunk az interjú elkészítésére. Nyilván zenei tehetségem hiányos voltára hivatkozva, mindig csodáltam azokat a zenészeket, akik a „cover” világot választották. Nem könnyű a helyzetük, mert egy nagyon magasra tett mérce van felettük. Hogyan látjátok ezt a kérdést?
Azt gondolom, minden zenei produkció megfelelő szintű előadásához magasra kell tenni a mércét, ami ebben az esetben hatványozottan is igaz, másrészről viszont – mivel blues alapú zenéről van szó – egy olyan fajta szabadságot is ad, ami a kötöttebb zenei stílusokkal kapcsolatban nem működhet, és jó értelemben meg lehet őrülni egy-egy nóta eljátszása közben a színpadon, mindamellett, hogy az autentikus nótákat, illetve dal és dallamrészleteket a megfelelő alázat nélkül nem szabadjátszani.
Ahogy az Empty Rooms felvételeit nézem, hallgatom, egy nagyon pozitív kép, tárul elém. Egy hihetetlen igényes örömzene tárul elém, ami méltó emléket állít Gary Moore-nak. Az elmaradhatatlan kérdés! Beszélnétek a zenekar megalakulásáról, történetéről?
A zenekart 2006-ban alapítottam (Nagy László) Próbáltam olyan zenésztársakat keresni, akikkel jól kijövök, emberileg és zeneileg. Persze nem mellékes hogy szeressék is Gary Moore zenéjét. Az első felállásban még Kiss Zoltán (ZBB, Iron Maidnem..) énekelt. Szűk két évet dolgoztunk így, majd egy kis szünet következett. Eközben már tárgyaltam Bedőcs Imrével, hogy helyettes énekesnek beszállna-e a bandába. Ő elvállalta, majd 2009-ben vele kezdtünk koncertezni. Szép lassan át is vette Zoli helyét. Kiss Zoli már nem tudta összeegyeztetni többi elfoglaltságával zenekarunkat. 2010-végén Lovas Jani gitárosunk is elment, hasonló okok miatt. Őt helyettese, Magyar Zoltán váltotta. Azóta a felállás, Magyar Zoltán gitár, Bedőcs Imre ének, Kalmár Gáza billentyű, Talabér László basszus, és Nagy László-dob.
Hogyan éltétek meg, hogy meghalt a gitáros, akit például állítottatok magatok elé?
Minden olyan ember elvesztése, aki egy kicsit is fontos része az életünknek nagy veszteséget okoz, ráadásul, ha az a valaki egy olyan példakép – még ha személyesen nem ismerhettük – aki az egész világ számára olyan életművet alkotott élete során, ami sok fiatal, illetve idősebb zenész sorsát, pályafutását és életvitelét határozta meg, mint Gary Moore, szavakkal elmondhatatlan az az űr, amit ilyen fiatalon hagyott hátra maga után.
Egyedi gitártechnikával, és egyedi énekhanggal megáldott zenész nagyon ritka. Magyar Zoli gitáros és Bedőcs Imi énekes remekül megoldotta ennek a kérdésnek a szétválasztását. Mennyire volt szokatlan zeneileg, akár saját magatoknak, hogy Moore-ral ellentétben, külön választottátok a két területet?
A cél nem az volt, hogy szolgai módon lemásoljunk egy már létező produktumot, annak minden részletére aprólékosan figyelve, hanem, hogy azokat az érzéseket, gondolatokat, amiről Gary Moore zenéje szól meg tudjuk mutatni minél több embernek a koncerteken.
Koncertek. Mennyire van jelen a zenétek, amit képviseltek a fiatalabb korosztály köreiben? Mik a tapasztalatok? Direkt módon semmiképp sem. Ha épp “letévednek” egy koncertre, az biztos, hogy nem azért történik, mert mindenképp meg akarják hallgatni Gary Moore munkásságát a mi előadásunkban. Viszont hallottam már olyan visszajelzéseket, hogy az ismertebb nóták felcsendülése után nagyobb figyelmet szenteltek az általuk kevésbé vagy egyáltalán nem ismert szerzemények meghallgatására is.
Tudom, hogy Ti feltétel nélkül elfogadtátok, hogy a Mester elfordult a blues zene irányába. Azonban én több helyről hallottam, hogy azért nem volt ennyire egyszerű ez az átmenet a hallgatóság körében. Mi a véleményetek erről a kérdésről?
Ez érdekes kérdés. Úgy gondolom, hogy minden zene, amit valaki szeret szubjektív megitélés alá esik. Vannak emberek akiknek tetszik, és vannak akiknek nem. Akiknek tetszik azok elfogadják a változásokat, akiknek nem, azoknak még mindig ott a lehetőség a már meglévő lemezek újrahallgatására.
Tervezitek Gary Moore kevésbé ismert szerzeményeit is színpadra vinni?
Alapvetően ez egy rétegzene. Mindamellett, hogy a mester életműve elég nagy, csak néhány nótának sikerült “kitörni” az elszigeteltségből – gondolok itt a Still Got The Blues-ra, a Loner-re, vagy mondjuk a Walking By Myself című nótára - így ezeken a szerzeményeken kívül az átlag hallgatóság nem feltétlenül ismeri az általunk játszott repertoár nagy részét.
Ne tűnjön tiszteletlenségnek a kérdés, de nem gondolkodtok saját dalokon? Mennyire engedi a „cover” irány ezt a vonalat?
Csúnya szóval élve ez a projekt azért jött létre, mert mindannyian szeretjük és tiszteljük Gary Moore-t, és öröm játszani a dalait. Mindenkinek meg van a lehetősége, hogy emellett játszon, írjon saját szerzeményeket, de ez a felállás nem erről szól.
Az nyilvánvaló hogy nem csak Gary Moore gitárjátéka, hanem gitárhangja is fenomenális. Mivel erősen gitár orientált az oldal, egy kicsit had forduljak, Magyar Zolihoz. Beszélnél róla, hogy fordultál Moore világa felé?
A ’90-es évek első felében a “magányos” című nóta meghallgatása és megtanulása után ismertem meg Gary Moore-t. Aztán később a gitáriskolában több szerzeménye is a tananyag részét képezte, így azt mondhatom, bensőséges kapcsolat alakult ki a zenéje és közöttem. Ezek után a tavalyi évben örömmel vállaltam első körben a kisegítői szerepet, majd később a “főállású” gitáros poszt betöltését.
Kihagyhatatlan kérdés! Hallhatnánk a gitárjaidról, és egyáltalán milyen cuccot használsz, hogy ennyire jól szól a hangszer a kezedben?
Köszönöm a dicsérő szavakat. A hangszer, amit jelenleg használok egy OLP Petrucci modell. Nem az a kimondott Gary Moore gitár, viszont a megfelelő modifikációk után (DiMarzio pickup-ök, Floyd Rose tremolo rendszer), egy hihetetlen kényelmes, jól játszható, jó hangkitartású hangszer vált belőle. Tudom, hogy most sokan felszisszentek, mert nem az a kimondott csúcskategóriás gitár. Ami az árát illeti tényleg nem az, de ha kézbe veszi az ember más érzést sugall a játék rajta, mint ami az árcéduláról sejthető. Emellett van két Ibanezem (RG560, RG7420), illetve egy Squier stratóm. Ami az erősítőlket illeti: A ’90-es években engem is megfertőzött a rack építési láz, ami a mai napig is tart. Egy ADA MP-1-es előfokot használok, ART SGX 2000 Express effektprocival, a végfokom egy Marshall 9200-as. Viszont a mai magyarországi klubhelyzet már csak a szinpadok méretét megvizsgálva sem teszi lehetővé a böszme cuccok használatát, így kompromisszumot kötöttem magammal. Alapvetően nem vagyok egy orthodox hozzáállású gitáros, szeretem az újításokat és amit ma a digitalis modellezés területén produkálnak egyes gyártók az valami hihetetlen. Így vásároltam egy Line6 Spider erősítőt (itt ismét megkövezhetnek a csőimádó gitárosok) amit egy Marshall 2x12-es ládával használok. Elfér a szinpadon, a hangereje elegendő (a hangját mindenki dicséri), minden effekt benne van ami kell és nem utolsó sorban befér a kocsiba, és egyedül is elbírom. Úgyhogy a nagy motyó használatára maradnak a nagyobb szabású rendezvények nagy színpaddal, amiből remélhetőleg sok lesz a közeljövőben. A felvételekhez ’99 óta egy Line6 POD-ot használok vonalból, ezzel is tökéletesen meg vagyok elégedve.
Végül had kérdezzem meg, hogy mit terveztek a jövőt illetően, merre halad tovább a zenekar?
Szeretnénk haladni, hogy legyenek jó fellépések, nézők, hangulat. Távolabbi tervek a külföldre nyitás. Körül néztünk. Európában viszonylag kevés Gary Moore cover, tribute zenekar van. A promóciós anyagunk kész, a kapcsolatokat építjük. Remélem jövőre, megvalósulhat az elképzelésünk és kijutunk más országokba is a műsorunkkal.
Köszönöm a beszélgetést, minden jót a továbbiakhoz!
Jónás Tamás. A gitárost egy olyan apropóból köszöntöm az oldalon, amiről beszámolni minden újságnak megtiszteltetés lehet. Nem ismeretlen cég a Favored Nations. A következőkben választ kapunk, hogyan kapcsolódik össze Jónás Tamás és Steve Vai cége, a Favored Nations. Szia Tamás. Régi ismerősként köszönthetlek az oldalon. A napokban jelent meg második albumod, a „Timeless Hour”, melynek terjesztője a Steve Vai vezette Favored Nations. Minden részletére kíváncsi lennék ennek a történetnek!
Szia Udy, köszöntöm a GitárVilág olvasóit! Még számomra is elég hihetetlen a történet, hogy Steve Vai kiadója terjeszti az új lemezemet. A dolog tavasszal kezdődött, amikor a Timeless Hour felvételeinek már a háromnegyedénél jártunk, és épp arra gondoltam, hogy lassan itt lesz az ideje körülnézni a szóba jöhető kiadókkal kapcsolatban. És egy napon az e-mailjeim között egy levél várt Sean Carpenter-től, aki a Favored Nations egyik vezetője, ezen belül is a digitális üzletág, a Favored Nations/Digital Nations igazgatója. Sean arról érdeklődött, hogy mit szólnék ahhoz, hogy az új lemezt a Digital Nations terjessze világszerte. Gondolhatod, mit szóltam! A válaszom egy hatalmas YES volt, de természetesen a részleteket és feltételeket is szerettem volna tudni. Miután számos levélváltással tisztáztuk az összes körülményt, utána már csak a szerződéskötés volt hátra. Eközben persze gőzerővel folytak a felvételek, majd júniustól a keverés és a masterelés. Az anyagot szeptember végén küldtem ki a Digital Nations-nek. A Favored Nations digitális üzletágáról azt kell tudni, hogy nevéhez híven ők a lemezek digitális terjesztésével foglalkoznak. Tehát a Timeless Hour világszerte októbertól világszerte elérhető nekik köszönhetően az ősszes digitális zeneáruházban, az iTunes-től az Amazon-ig. Természetesen sokat tesznek azért is, hogy a lemez híre is sokfelé eljusson. A CD-terjesztést a szintén amerikai CDBaby végzi világszerte, itthon pedig országszerte a Hammerworld által érhető el a CD, a MetalShop hálózatában, és ezenkívül a Hammer Zenebarlangban is kapható a CD (Budapest, Fadrusz utca 2, a Móricz Zsigmond körtér közelében).
Beszélnél róla, hogy a „Timeless Hour” felvételei milyen körülmények között folytak?
Két stúdióban folytak az itthoni felvételek, az Echo Recording Studio-ban és a Witchcraft Studio-ban. Utóbbi a házi stúdióm, ahol természetesen bármennyi időt szánhattam a részletek kidolgozására. A lemezen szereplő vendégzenészek összesen három földrészről verbuválódtak, és ők szintén hazai pályán vették fel a szólamaikat, és az interneten zajlott a hangfelvételek átküldése. Ilyenkor mindig nagy örömmel gondolok arra, hogy milyen jókor élünk, mert 30 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy Brett Garsed Ausztráliában felveszi a szólamát, elküldi nekem, és 5 perc múlva én Budapesten beillesztem a szólót az adott szám megfelelő pontjához. Régen ehhez több heti postázás és csomó borotvapenge kellett volna. Szeretném név szerint is megköszönni az összes közreműködő zenésznek a részvételt. Büszkeség és öröm tölt el azóta is, hogy a legnagyobb kedvenceim közül is szerepelnek az albumon. Troy Stetina játékát mindenki ismerheti, aki találkozott már a gitártankönyveivel. Troy jelenleg az amerikai Second Soul nevű együttesben játszik, és fantasztikus, többszólamú gitárszólót alkotott a Timeless Hour egyik számához, amelynek The Unbreakable a címe. Brett Garsed is régi nagy kedvencem, és ő egy lassú számhoz írt egy csodálatos szólót. Aki nem ismeri Brett játékát, annak csak javasolni tudom, hogy a szólólemezeit, vagy a legendás Brett Garsed - T.J. Helmerich albumokat szerezze be az iTunes-ról (most már elérhető itthon is). Mats Haugen, a Circus Maximus gitárosát szintén a legnagyobb inspirációim közé sorolom. Neki külön köszönöm, hogy az új lemezük készítése közben is időt szakított arra, hogy az albumomon játsszon.Andy James, Marcel Coenen és Mattias IA Eklundh nevét sem kell bemutatni szerintem, mindannyian teljesen egyéni, saját világgal rendelkező gitárosok, akik a technikát és a dallamokat pontosan a megfelelő arányban kombinálják. Külön kiemelem a német Thorsten Koehne-t, aki az Eden’s Curse gitárosa, és aki fordított húrozású gitárokon játszik. Annak idején úgy tanult meg gitározni, hogy a vastag húrok kerültek felülre, és a vékony húrok vannak a nyak alján. Lényegében ha egy balkezes gitárt megfordítunk, és megpróbálunk így játszani rajta, akkor beléphetünk Thorsten világába. Az itt felsorolt zseniális gitárosokat Mischa Mang, a német Dreamscape volt énekese egészíti ki, aki jelenleg az Ivanhoe énekese. Bár a lemezem instrumentális anyag, de az egyik szám lassú részéhez mindenképpen szükségem volt egy többszólamú háttérvokálra, és Mischa örömmel vállalkozott a feladatra, és csodás eredmény jött ki a dologból. Mindketten sokat ötleteltünk, hogy milyen jellegű legyen a vokál, és végül a kettőnk ötleteinek a kombinációja született meg. A lemez egyik csúcspontja ez a rész.
Nos, akkor fokozzuk! JTC Records, Bluesjamtracks. Gitárvideókat értékesítő cég, ahol a világ gitárvilágának meghatározó alakjai működnek közre, említhetem Guthrie Govan-t, Alex Hutchings-t. Miután tagja lettél a körnek, mesélnél arról, hogy egyáltalán hogyan kell ezt a történetet elképzelni?
Amikor Guthrie Govan játékát jó néhány évvel ezelőtt megismertem, rögtön éreztem, hogy megjelent valaki, aki a gitározást új szintekre viszi. Azt gondolom, hogy egyáltalán nem túlzás Guthrie jelentőségét Jimi Hendrix-éhez hasonlítani. A technikája, a stílusismerete, a könnyedsége, a játékossága, a ritmusvilága, a szólók során mutatott hangválasztása egyaránt döbbenetes. Később megismertem Alex Hutchings játékát is, aki szintén angol gitáros, ő is hihetetlen dolgokra képes, mind a technika, mind pedig a dallamosság szempontjából. Mindketten a Jam Track Central-nál (korábbi nevén: Bluesjamtracks) tűntek fel annak idején. A beavatottak persze addig is ismerték őket, de igazi nyilvánosságot először itt kaptak. Ezért régi vágyam volt, hogy engem is „leigazoljon” a Jam Track Central. Idén nyáron elérkezettnek láttam az időt, hogy egy promóanyagot elküldjek a részükre, és szinte azonnal válaszoltak is, hogy örömmel látnának engem is a zenészeik között. A hozzájuk tartozó JTC Records azóta már forgalmazza is a két évvel ezelőtti első lemezemet: az album a http://www.jamtrackcentral.com/jamtracks/jonas-tamas/sharp-guitars-album/címen szerezhető be. A közös munka első része az volt, hogy a tavalyelőtti Sharp Guitars From A Flat Planet albumról kiválasztottunk néhány számot, és videóra vettük, ahogy eljátszom ezeket a számokat. Az első ilyen gitárvideó, amely a Zenith című számról készült, már meg is tekinthető a Jam Track Central YouTube csatornáján:http://youtube.com/watch?v=T9GucgDM-WwKésőbb további videók fognak megjelenni ugyanerről az albumról, sőt még az is tervbe van véve, hogy ezeket a számokat hangról hangra lekottázzák, és a tabulatúrákat és a zenei alapokat is meg lehet majd venni. De előtte egy még izgalmasabb feladatot kaptam a Jam Track Central-tól: 5 vadonatúj számot írok nekik, hagyományos instrumentális rock stílusban, és ezekre készítek 5 improvizációt. Ez az öt szám csak náluk, külön csomagban lesz kapható, kottákkal, zenei alapokkal, ismertetővel.
E-könyv. Olyan gitárosokkal kerültél egy lapra, akik minden tiszteletet megérdemelnek. Interjút készített veled a kiadó, és itt hadd lépjek be egy kicsit én is, és megköszönjem, hogy a Gitarvilag.hu rendelkezésére álltál. Nem tudom megállni, hogy fel ne tegyem a kérdést. Mi a különbség a két interjú között?
Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy mi, zenészek és zenehallgatók tartozunk köszönettel Nektek. A Gitárvilág stábjának lelkesedése, szakértelme, hozzáállása példamutató, és pontosan az ilyen elhivatott közösségeknek, zenei újságoknak, internetes zenei portáloknak köszönhető, hogy a mainstream médiában kevesebb szerepet kapó zenék, együttesek, zenészek híre eljuthat a közönséghez. Úgyhogy egy hatalmas rock n roll köszönet ezért! Ami az E-könyvet illeti, ez szintén idén tavaszi történet. Egy finn zenei oldal kezdett abba a nagyszabású vállalkozásba, hogy számos világhírű gitáros véleményét kérdezik meg az improvizálási módszereikről, az új skálák megtanulásának módjairól és a kedvenc skáláikról. Minden megkérdezett gitáros ugyanezt a három kérdést kapta, és nagyon érdekes olvasni és összehasonlítani a válaszokat. A könyv nyáron elkészült, és nagy örömömre én is a 18 megkérdezett gitáros egyike lettem, olyan társak mellett, mint a jazz-legenda Pat Martino, az akusztikus gitár egyik koronázatlan királya Tommy Emmanuel, Marco Sfogli, Mattias IA Eklundh, Dave Martone, Carl Verheyen, Neil Zaza, Derryl Gabel vagy Kiko Loureiro. Az E-könyv az „Insights From The Pros” címet viseli, és a http://BackingTracksForScales.com oldalon érhető el a regisztrált tagok számára (a regisztráció ingyenes). Aki regisztrál, és letölti az E-könyvet, az a csomagban még hasznos bónusz-anyagokat is kap, többek között a „Sharp Guitars Bonus Pack” nevű csomagot, amely az első lemezemhez készült bómusz-számot, kottákát és zenei alapokat is tartalmaz.
A fentiekből kiderül, hogy ez az E-könyv nem annyira szokványos interjút jelent, hanem inkább egy szakmai körkérdést. Nagyon örültem, hogy ilyen jellegű, zeneelméleti témákról is beszélhettem, és hogy elolvashattam a fent felsorolt gitárnagyságok válaszait, kifejezetten tanulságos, hogy ennyiféle eltérő zenei gondolkodásmód is létezik, amelyek mindegyike elvezet a sikerhez. A Gitarvilag.hu interjú pedig egyfajta hazatérés érzését jelenti számomra, hiszen 2009-ben, az első lemezem megjelenésekor, amikor még nem sokan ismerték a zenémet, Ti akkor is készséggel segítettetek nekem a hírverésben, és ezt a segítőkészséget ezúton is még egyszer köszönöm. Az külön jó a dologban, hogy a Gitarvilag.hu interjúk mindig nagyon jó és átfogó kérdéseket jelentenek, amelyekre öröm válaszolni. Adott a következő lépés, tanítás. Troy Stetina, aki a legelterjedtebb rockgitár tankönyvek szerzője, arra kért fel, hogy készíts gitároktató anyagokat a magazin számára. Troy közreműködött a „Timeless Hour” munkálataiban is. Itthon mindig kérdőjelezünk, miért, esetleg minek kell ez. Most első kézből hallhatjuk a cáfolatot! Igen, Troy Stetina tavaly indított egy új gitároktató magazint, amelynek Digital Guitar Magazine a címe. Az eddig megjelent számok a http://stetina.com oldalról PDF formátumban letölthetők. Troy igazi legenda, akinek tankönyveit és oktatóanyagait szinte mindenki ismeri, aki gitározásra adta a fejét. Úgyhogy elképzelhető az a büszkeség, amit akkor éreztem, amikor egy e-mail várt a postaládámban Troy-tól, hogy lenne-e kedvem közreműködni, és saját gitároktató anyagot készíteni a Digital Guitar Magazine számára. Mondanom sem kell, hogy itt is egy hatalmas YES! volt a válaszom, és másnap már küldtem is Troy-nak az anyagot, amely a Locrian Locusts című számomban használt skálákat járja körbe, kottákkal és hanganyagokkal. Az anyag meg is jelent a Digital Guitar Magazine 2011/2-es számában. Troy utána írt, hogy tetszett neki a „tálalás”, és volna-e kedvem a későbbi számokba is oktatóanyagokat készíteni, úgyhogy a közös munka folytatódik. A jó munkakapcsolatnak köszönhetően kézenfekvő volt, hogy Troy is szerepeljen a lemezemen. A szólója (akárcsak a többi vendégzenész szólója) nagymértékben gazdagítja a lemezt, és egyúttal felbecsülhetetlen tapasztalatot jelentett számomra annak megfigyelése, hogy ezek a sztárok milyen alázattal és mekkora szakmai tudással állnak hozzá a feladathoz. Az külön érdekes, hogy bár mindegyik zenésznek jól ismerem a munkásságát, de mégis meg tudtak lepni azzal, hogy még annál is jobb felvételeket készítettek számomra, mint ahogy ezt hittem volna. Mindig volt egy kis plusz, egy csavar a zenében, néhány olyan hang vagy egy olyan ritmus, amelyből rengeteget tanultam, úgyhogy ez önmagában is nagy érv amellett, hogy mindig próbáljunk a legnagyobbakkal együtt dolgozni, hiszen elkerülhetetlen, hogy felfelé húzzanak. Troy Stetina, Brett Garsed, Andy James, Mattias Eklundh és a többiek részvételével a lemez sokkal gazdagabb lett, olyan mélységek jelentek meg így, amelyre egyedül nem lehettem volna képes, testközelből nézhettem végig, hogy milyen felemelő tud lenni, ahogy a szinergia létrejön.
Tamás, ez a pálya olyan, ami… nem is igazán tudom leírni! Igazából arra lennék kíváncsi, hogy mi a kulcsa annak, hogy ilyen lehetőségek nyíljanak a hazai gitárosok előtt? A gitártudás elengedhetetlen, az világos, de az érzésem az, hogy önmagában ez kevés.
Ezen a kérdésen én is sokat gondolkozom. Abban biztos vagyok, hogy az egyik legfontosabb tényező az, hogy folyamatosan dolgozzunk a saját magunk továbbfejlesztésén. Ezt a bizonyostovábbfejlesztést nem csak olyan értelemben kell elképzelni, hogy igyekszünk egyre tisztább és pontosabb arpeggiókat játszani, vagy még több skálát tanulunk meg. Ennél sokkal átfogóbb a dolog. Beletartozik a saját magunkkal való kommunikáció, a szokásaink és a gondolkodásmódunk továbbfejlesztése, mert ezek a dolgok mind közvetlenül hozzájárulnak ahhoz, hogy hogyan fejlődünk a hangszerünkön (vagy az élet bármely egyéb területén). Beletartozik a bátorság, hogy akkor is továbbmenjünk, amikor minden ellenünk szól. És beletartozik az is, hogy a könnyebb út helyett a nehezebbet, de ígéretesebbet kell választanunk. A másik kulcsfontosságú tényező a kitartás. Csak a célra kell szegezni a szemünket, és menni előre. Ha a cél nagyon messze van, akkor is el fogjuk érni, ha nem állunk meg. Egyszerűen arról van szó, hogy ha látod a célt, akkor ez önmagában már azt jelenti, hogy el tudod érni. A többi rajtad múlik, nem a külső körülményeken. A harmadik tényező, amit megemlítek, az öröm. A Hangmester.hu oldalon megtalálható gitár-rovatomban nemrég azt kérdezte valaki, hogy mit lehet tenni az ellen, hogy néha nincs kedve gitározni, elfogy a lendület, nem érzi a lelkesedést. És tulajdonképpen ekkor jöttem rá, hogy nekem a sok év alatt egyetlen olyan nap nem volt, amikor nem volt kedvem gitározni. Soha egyetlen ilyen nap nem volt. Nagyon sok örömet jelent a zenélés minden egyes napon, és biztos vagyok benne, hogy ez a tényező is hozzásegített az eddig elért eredményeimhez. Befejezésül szeretnék mindenkit meghívni az alábbi oldalakra, gyertek és nézzetek körül, hallgassátok meg a zenéket, nézzétek meg a videókat, tegyetek fel kérdéseket, olvassátok el az oktató-anyagokat, és ami a lényeg: érezzetek jól magatokat!
Tamás, nagyon köszönöm a beszélgetést. Nagyon sok sikert a munkádhoz, és még egyszer köszönöm a lehetőséget.
Jung Norbert, EGO Project. „A legfőbb szempont szerintem, hogy a legfontosabb maga a zene, ami viszont nem egy szólista érdeme, hanem a csapat produktuma. Találni kell egy, vagy akár több olyan figurát, akinek inspirál a játéka, azt meg kell érteni, átemelni belőle dolgokat, aztán bátran használni, nem feledve, hogy hol találtad, és a bevett dolgok maguktól formálódnak a kezed alatt a saját stílusod szerint.” Olyan letisztult játékod van, hogy a ritkaság. Talán Phil Campbel-nek van ilyen tiszta gitármuzsika a kezében. Nem érzek egy csepp, erőlködést sem a szólóidban. Ez azt jelenti, hogy bőven van még tartalék, vagy egyszerűen ilyen?
Höhh, köszi! A szólógitáros ezekért a kérdésekért él, illetve azért a dalonkénti 10-20 másodpercért, ami jut. Nos, azért akad benne erőlködés bőven, mert nem ritkán hetekig tart mire jól összeáll egy szóló és minden játszás után formálódik egy kicsit. Nagyon fontosnak tartom, hogy sok mindent közvetítsen, de erőlködést semmiképp.
Jól van, jól van, tudom, hogy ezzel kell kezdeni, egy beszélgetést, de teljesen elborultam a gitár felé! Ismerkedjünk meg Jung Norberttel! Pár szóban, magadról! Sok zenekarban megfordultál már, melyek voltak ezek, mi volt az oka a továbblépésnek?
Nézzük az utántól, hogy megszülettem, felcseperedtem: Zongorázni tanultam kicsi koromban. Gitár is volt otthon, pöngettem is néha, de eleinte nem érdekelt túlzottan. Viszonylag későn, 16 éves koromban jött a fura kanyar, és egy évfolyamtársam, hogy bevett a zenekarába, mosmá’ ketten vagyunk és gitározzak mer’ tök jól megy. Valóban elég sok zenekarom volt azóta, MrX, Árkádok, Pokolgép, Sing Sing, Emberek, Dirty Dance, Coolheadklan stb. Úgy tűnhet, mintha v.mi házasságszédelgő ténferegne egyik bandából a másikba, de pedig nagyon nem. Volt ahonnan kiszálltam, mert már nem ugyan abba az irányba haladtunk, volt, amelyik simán kihullott alólam. Sokkal tisztességesebbnek tartom átengedni valaki másnak egy zenekarban rejlő további lehetőségeket, mint 3-4 emberből hülyét csinálva, húzni-nyúzni hónapokig, vagy évekig.
Mennyire érzed improvizatívnak a gitározásod? Gondolok arra, hogy amit rögzítesz egy stúdióban az annyi, és kész. Koncerteken mennyire engedsz magadnak szabadságot, egyáltalán mekkora a mozgástered?
Szerfölött!Igyekszem a fent említett 10-20 mp-ben összefoglalni, hogy számomra mi az aktuális dal, azt próbálom elszólózni több-kevesebb sikerrel. Ez mindig valami imprózgatással indul, ízlelgetema dolgot, hozzáteszek, elveszek belőle és ha kialakul a váz azt szoktam kigyúrni, néha 100%-ban, de van, hogy alig. Miután rögzítésre került sem marad végleges. Gyakorlás közben, próbán vagy az előadások hevében rengeteget változik. Hát igen, a szabadság, meg a mozgástér. Ezeket (szerencsére J ) nem a szólógitáros szabja meg, hanem a produkció. De amennyit enged, azt én bőven kihasználom, főleg próbán, szoktam meglepni a többieket egy-egy széles, kaján vigyorral, hogy „ide vigyázz kiskomám, mi van itt” és ha nem kergetnek meg bottal, akkor bulin is belecsempészem.
Azt kell, mondjam, hogy ha rossz kezekbe kerül a „tekerés”, az egyfajta semmirevalóság felé vezet.Sokunk próbálja a hangsúlyos, a dögös szólózást, és meglepően kevesünknek sikerül! Adnál pár tanácsot, hogy merre induljunk, hát nekem ezen az egyre göröngyösebb úton?Egyáltalán foglalkozol ifjú gitárosokkal, keresnek meg szakmai, technikai kérdésekkel?
Hát, ha sokan nem is, de néha azért kérnek tanácsot és nagyon szívesen segítek, ha tudok. A legfőbb szempont szerintem, hogy a legfontosabb maga a zene, ami viszont nem egy szólista érdeme, hanem a csapat produktuma. Találni kell egy, vagy akár több olyan figurát, akinek inspirál a játéka, azt meg kell érteni, átemelni belőle dolgokat, aztán bátran használni, nem feledve, hogy hol találtad, és a bevett dolgok maguktól formálódnak a kezed alatt a saját stílusod szerint. Dobosokra ne hallgass, ha csak nem a Belo Zsolti kotyog bele.
Nagyon leragadtam a szóló gitározásodnál. Nos nagyon megfogott nem tagadom. Azonban a hangnak valahonnan jönni kell. Beszélnél a vasról és a fáról? Az EGO koncerteken egy megfejthetetlen alap van mögötted, és már többféle gitárral is láttalak. Milyen felszerelések ezek, hogyan választasz hangszert, mik a szempontok?
Izgalmas kérdés. Ennyiféle felszerelést még nem láttam, mint manapság. Ez már a bőség zavara. Régen örültünk, ha egyáltalán zizergett valami a s*ggünk alatt. Nyilván 2-3 cuccból könnyebb választani, mint 1-ből vagy 1000-ből, de nincs ok az aggodalomra: alapvetően mindben ugyan az a 2-3 architektúra dolgozik, ami van. A cucc maga roppant egyszerű. Gitáros – gitár – effekt – erősítő – hangfal. Az én cuccom is ilyen, meg mindenki másé. Jelenleg egy saját márkás termékpalettán dolgozom, ennek prototípusai láthatók mögöttem. Gitárból pedig megpróbálok a műfajhoz választani valamit. (B*szki, de jó is lenne…!) A meglévőket szoktam farigcsálni, pick-up cserékkel, elrendezéssel, meg ilyenek. A tapasztalatom inkább az, hogy sokkal meghatározóbb a közönség szemében, hogy miket játszol és milyen kedvvel, mint az, hogy mi dübörög hátul. Manapság már mindenfajta felszerelés elérhető, de sok az egyforma cucc ilyen-olyan dobozokba rejtve.
Te hogy éred el az egyedi sound-ot, mennyire fontos az, hogy kezelhető legyen, vagy az a fontos, hogy neked tetsszen, a többit a technikus megoldja?
Ha megoldja. De szerencsére ez nem az ő dolga. Csupán annyi lenne a feladata, hogy ne rontson rajta. Továbbra is zenekarról kell beszélni. Önmagában semmit se ér egy sound. Annak tökéletesen passzolnia kell a zenekarhoz. Ez persze az összes hangszerre igaz. Szerencsénkre előttünk járnak nagy öregjeink, akik bőven adnak példát mindenre, szal van miből kiindulni és végül ott a fantáziánk és a süket haverjaink, akik szólnak, ha valami nagyon gáz.
Kifejezetten érdekelne a szólóhangok keverése. Mi kellene, ahhoz hogy nálam is így szóljon a hangszer? Rendben tekintsünk most el a gitártudástól…!
Koncerten szólóknál hangerőt és egy kis közepet emelek, és egy visszafogott 3-400ms-os delay-t teszek rá. A többit széles mosollyal pótolom.
EGO Project. Egy kiváló zenekarban gitározol. Hogy állnak az új lemez előkészületei? Ahogy hallgatom a csapatot, nem is tudom, hogy megkérdezzem, hogy egyéb zenei elfoglaltság befér az EGO mellé?
Úgy van! Remek csapat! Helyesebben: ritka jó banda, mindenestül, ahogy van. Szépen haladunk a következő albummal. A dalok jobbára készen vannak, bulikon be is mutatunk 2-3 új nótát. Most épp a hangszerelés, szerkezetek véglegesítése, demózgatás folyik. Miért ne férne? Muzsikálni tök jó! A zenekarban mindenkinek van más zenei elfoglaltsága, ami csak akkor idegesítő, ha a másik tag nem ér rá. Szerencsére azok az idők elmúltak, amikor megköveztek, felnégyeltek, máglyán égettek tetszőleges sorrendben, ha máshol is zenéltél. Belo Twins nyomja a Kalapácsot, Jó Puccer úrnak ott az Invader és együtt country rokkolunk is, Zoli a…(itt egy impozáns, hosszú lista lenne) zenekarokban tündököl, én pedig Acoustic Duo-zom és Country Rock-olok.
Norbi, köszönöm a interjút, és üdvözlet a Gitárvilágok stáb nevében. Nagyon sok sikert, és minden jót!
A Jó Isten valakiket arra teremtett, valakiknek pedig keresni kell mire is valójában. Király „Pitta” Istvánt nem tudom más „szerepben” elképzelni, mint a gitáros. Őt köszöntöm most az oldalon! Szia Pitta, üdvözöllek nálunk, és az első kérdés ne is legyen más, mint az a történet, ahogy a gitár belépett az életedbe?!
Azt hiszem 6 éves lehettem, amikor Édesapám szó szerint kezembe adta a hangszert. Ez meghatározó volt, hisz Ő maga is zenész, tehát az alapokat volt kitől elsajátítani. Sokat jártam vele bálokba, ha jól emlékszem általában 10-11 óráig bírtam is a kiképzést, aztán vagy a zenekari buszban vagy a színpadi függöny mögött aludtam. Sokáig az ütős hangszerek felé húzott a szívem, de aztán újra a gitár mellett tettem le a voksomat.
Következzen a bemutatkozás. Kit ismerhetünk meg Király „Pitta” István személyében?
Kezdjük az elejéről… Mátészalkán születtem, kisebb-nagyobb megszakításokkal az óta is itt élek, és innen próbálkoz(unk)ok részt venni a hazai gitáros életben, ami néha megkönnyíti, néha pedig megnehezíti a dolgomat. Valljuk be, a távolság nem előny ebben a szakmában. A kilencvenes évek közepén Budapesten éltem az akkori zenekar miatt, de aztán a süllyesztőbe kerültünk és nem volt értelme maradnom. Pár év elteltével kezdtem az instrumentális műfajjal foglalkozni, ami a mai napig kitart, s remélem még jó pár alkalom lesz, hogy megmutassuk elképzeléseinket. Nemrég jelent meg második önálló nagylemezünk Sides Of The Soul címmel, ami nagy örömünkre pozitív fogadtatásra talált mind a közönség, mind pedig a szakma részéről.
Bármely gitáros játékát le lehet szedni, sőt, viszonylag jól elő is lehet adni, de vigyázni kell, mert vannak olyan gitárosok, akiket meg kell érezni, nem lehet manuálisan, lélektelenül kezelni a muzsikájukat. A játékod tipikusan ilyen. Lehet egyáltalán tanulni Pitta gitárvilágát? Egyáltalán egyetértesz ezzel?
Azt gondolom, hogy nem szégyen, sőt mondhatni kötelező másokat „leszedni”, hisz tanulni, okulni szinte csak ebből lehet. Ha ezekből bizonyos dolgokat pedig magadévá tudsz tenni, az további fejlődést jelent. Azt nem tudom, hogy én milyen kategóriába tartozom, nem is az én tisztem megítélni, annyi viszont bizonyosan jól esik, hogy már többen is feldolgozták a dalaimat.
Nem árt, ha egy gitáros a játékán kívül is megjelenik a színpadon. Nincs mese központi szerep a tied, bármely aspektusból is nézzük. Mi a véleményed erről?
Nehéz szerep ez, de ezt inkább a színpadi világ mellett elvégzendő feladatokra értem. Egy zenekarvezetőnek, vagy ha úgy tetszik frontembernek nem csak annyi a dolga, hogy a színpadon bizonyos megjelenést, imázst közvetítsen a közönség felé, hanem számos más, szervezéssel kapcsolatos teendő is van, amit el kell, hogy végezzen a zenekar érdekében. Nem gondolom, hogy ez egy ösztönösen felvett szerep, inkább a zene stílusa miatt alakult ez így. Mindenesetre a lemezeinken és koncertjeinken is megpróbáljuk elérni, hogy mindenkinek jusson főszerep, ez azt hiszem eddig sikerült is.
Szerinted menyire igaz az hogy alapvetően a gitárostól függ hogyan szólal meg a kezében a hangszer, és másodsorban következik a „cucc”?
Van benne igazság,bár a modern motyók már annyira sokrétűek, hogy ötletesen is meg lehet szólalni,elrejtve az esetleges hiányosságokat. Jómagam azon a véleményen vagyok,hogy egy jó gitáros mindegy min szólaltatja meg a hangszerét, a biztos kéz, az íz, ugyanúgy megmutatkozik. Szóval igaz.
Messze nem csak az oldal jellegéből kötelező a kérdés. Hangszerek, erősítők, pedálok. Beszélnél róla hogyan épül fel a felszerelésed?
Kb. 4 éve már csak Fender gitárokat használok a magyarországi Fender képviselet jóvoltából(ez itt a reklám helye, ők szabják, faragják az ízlésemre a hangszereimet. Egy Telecastert és két Stratot használok. Jelenlegi erősítőm egy Line6 Vetta II HD, amihez két 4*12-es 300-as és egy 2*12-es láda tartozik. Nagyon megszerettem ezt az erősítőt,korábban sok mást kipróbáltam, de ehhez a műfajhozn számomra ez atökéletes. Pluszban mindössze egy Cry Baby-t és egy Whammy II-es pedált használok, ami előfokként is üzemel.
Végezetül hallhatnánk jelen munkásságodról, és a jövőt érintő terveidről?
Nemrég jelent meg második nagylemezünk, két nótáról klip is készült, és most készül a harmadik videóanyag is. Elég szép eladott példányszámmal büszkélkedhetünk, ami természetesen jó okot szolgáltat a folytatáshoz. Szeretnénk ha idén megjelenne a harmadik nagylemez is, természetesen instrumentális stílusban, de tervben van egy pár énekes dal rögzítése is, bár erre még nem hiszem,hogy idén lehetőségünk lesz..
Pitta, köszönöm a beszélgetést a Gitárvilágok nevében. Sok sikert!