2012. július 22., vasárnap

Kozma Norbert


Kozma Norbert. Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy olyan gitárosokat mutathatunk be nektek, akik a magyar gitárkultúra világát nagy elhivatottsággal, és nagyon komoly tehetséggel gazdagítják. Norbi ezen gitárosok táborába tartozik. Köszönettel tartozunk neki, hogy elkészíthettük ezt az interjút! Szia, Norbi, nagy tisztelettel üdvözöllek a Gitárvilág.hu oldalon. Had kezdjem rögtön azzal, hogy hogyan született a „Sunrise in the Box”?

Ez a nóta egyetlen éjszaka alatt állt össze. Éjfél körül kezdtem el, és reggel hatra meg is volt a nóta alapja, dallama, harmóniája és szerkezete. Mire elkészült, a reggeli napsugarak már beszűrődtek a szobámba, innen a cím!

Már első hallásra nagyon közel tud jönni a játékod. Hogyan alakult ki nálad ez a végtelen finom, de mellette nagyon határozott stílus?

Igazán megtisztelő, köszönöm! Sohasem gitározásban gondolkodom, hanem arra törekszem, hogy a nótát globálisan nézzem. A gitározásnak sosem a technika oldala állt hozzám közel, inkább a feeling átadására törekszem. Nem a gitározás a fontos, hanem maga a zene, a harmónia, a dallamok, hiszen ezek a dolgok azok, amelyek egy laikus zenehallgatónak is „átmennek”.

Következzen a kötelező kérdés, amit talán elsőre illik feltenni, de nem tudtam elmenni az első kettő mellett! Norbi beszélnél magadról?

9 évesen kezdődött nálam ez az „őrület”. 1990 szilveszterén édesapám, aki maga is hobbizenész, mutatott egy gitártémát, amit én estétől reggelig egyfolytában játszottam. Akkor megfertőzött ez a dolog, és az óta sem tudtam abbahagyni. Édesapáméknak volt egy klubzenekara, ahol Deep Purple, Led Zeppelin, Hendrix, Ten Years After számokból állt a repertoár. Először koncerten 13 éves játszottam velük. Egy olyan rendelet volt érvényben hogy 16 éven aluliak nem tartózkodhatnak a szórakozóhelyeken. Engem „becsempésztek” a helyre, és amikor jöttek a rendőrök, engem eldugtak a raktárba. Tök jó élmény volt, még gyerek voltam, de felhívtak a színpadra és én megpróbáltam odatenni magam. Nagyon tetszett az embereknek hogy egy kis fiatal srác virtuóz módon játszik. Az elkövetkezendő néhány év, hasonló módon telt és közben persze gyakoroltam, igyekeztem továbbfejleszteni a tudásomat. 17 éves voltam, amikor egy debreceni zenész srác, Bosnyák Gergő belefulladt a Tiszába, az ő emlékére szerveztek egy koncertet egy FiKlub nevű helyen, ami akkor egy nagyon népszerű koncerthelyszín volt a városban.  
A koncert délutánján keresett meg egy barátokból álló társaság, hogy lenne e kedvem egy pár gitárszóló erejéig jam-elni velük? Mondtam a srácoknak, hogy oké, csak kérnék 5 percet, ahol „meg tudok nyilvánulni”. És micsoda véletlen, éppen ott volt a Games People Play zenekar frontembere, Mezősi Levente. A zenekar éppen akkor gitáros-problémákkal küszködött. Levente a fellépés után odajött hozzám, és egyszerűen közölte velem, hogy: „te nálam fogsz játszani”. Én pedig közöltem vele hogy „jó”. A Games People Play egy nagyon jó grunge zenekar volt, ami a ’90es években divatos seattle-i rock hangzását hordozta magában. Nekem ez a zenei vonal akkoriban teljesen új volt, de megfertőzött, és a mai napig az egyik kedvenc műfajom ez a fajta seattle-i rock. A GPP-vel csináltunk egyébként egy szerzői kiadású anyagot, majd egy országos turnén vettünk részt a Black-Out zenekarral 98-ban. Nagyon sok tapasztalattal és kellemes emlékkel gazdagodtunk. Ennek a csapatnak sajnos vége lett, de én bekerültem az akkor Debrecenben már nagy rajongótáborral rendelkező Bugs nevű funk-rock formációba. Számos sikeres koncertünk (7 év alatt 350 koncertünk volt!) -fellépésünk volt, és több alkalommal megmérettettük magunkat tehetségkutatókon is-az ilyen alkalmakról általában díjakkal tértünk haza. Csináltunk egy lemezt, ez azonban sajnos nem került kiadásra. Ennek a formációnak sajnos vége lett, ez után következtek a „diszkós évek”:), amikor is a Kerozin élő formációban vettem részt. Ez után már jöttek session munkák… az elmúlt években számos lemezt játszottam fel gitárosként, az utóbbi időben pedig már dalszerzőként is feltűnök több helyen. Valamint a debreceni Rocksuli gitártanára vagyok hat éve, és ez egy csodálatos közösség immáron húsz éve!

Sokan beleállnak ismert gitárosok muzsikáiba, ami nem baj, ha jól csinálják. Ami viszont az egyik legfontosabb adu egy gitáros kezében, ha egyedi a stílusa, és felismered a játékát bárhol is hallod. Neked megadatott ez a tulajdonság. Azonban az érdekelne, hogy mennyire volt rád hatással más gitárosok játéka?



Nem mindegy hogy az ember hogyan „szocializálódik” vagyis hogy milyen indíttatást kap otthonról. Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan közegben nőttem fel, amilyenben. Az öregem mindig nagyon jó zenéket hallgatott és hallgat most is, és hetente egyszer összegyűlt nálunk a „szakma”, ilyenkor ment a sörözés, a zenehallgatás és a gitárok is rendszeresen előkerültek. Nekem a Beatles volt az első zenekar, ami meghatározta a stílusomat és a zenéhez való hozzáállásomat, mert nagyon jó dallamokból és harmóniákból építették fel a dalaikat. Természetesen meg kell említenem a nagy gitárosokat, mint Eric Clapton, Gary Moore, Satriani, Steve Vai, Steve Lukather, Richie Kotzen stb... A jazzen belül Mike Stern a nagy kedvencem. Az abszolút Nr. 1 előadó számomra egyébként Richie Sambora.  De mostanában rengeteg Porcupine Tree-t, Skunk Anansie-t, Anouk-ot és Seal-t, Sade-t hallgatok! Nagyon sokfajta zenéből álló CD gyűjteményem van (jó pár négyzetméter), amiben a jazztől a metálig sok minden található, és elmondhatom, hogy nem csak hallgattam ezeket, a zenéket, hanem nagy részét le is szedtem. Alapvetően a rock-ot szeretem, de mindig azt szoktam mondani, hogy a „blues az igazi otthonom”. Hiszen az igazi és tiszta mondanivaló az, hogy bizonyos kvalitás segítségével az ember megszólaltassa azt a hangot, ami mindenkiben benne van nagyon mélyen! Igazából ez az a dolog, ami meghatározza az ember stílusát! Szerintem....! Én még a régi vágású gitárosok közé tartozom. Mi úgy tanultunk zenélni, hogy a fülünkre hagyatkoztunk, és mai napig hagyatkozom! Nekünk sokszor egy kazettáról hallgatva ki kellett találni, hogy ez vagy az a dolog hogyan is néz ki! Ma egy fiatal, ha megtetszik neki egy nóta vagy egy téma, beírja a Youtube-ra hogy „lesson” vagy „cover” és egyből kész információja van az egészről. Szerinte...  Szóval, ez hosszú évek verejtékes munkája, hogy az ember eljusson arra a szintre, hogy felismerjék a játékát!

Norbi, következzen a szakma. Hangszerek! Beszélnél a gitárjaidról?

Ez azért nagyon komoly kérdés, mert az a hangszer, amin én annak idején elkezdtem játszani, az egy ’50es években gyártott Szegedi gitár volt (annak idején volt szegeden egy hangszergyár néhány évig). Ez egy félig akusztikus hangszer volt.  A húrtávolság minimum másfél centi volt, így elmondhatom hogy minden egyes hangért, akkordért keményen megdolgoztam. Amikor már zenekarokban játszottam akkor már egy orosz gyártmányú elektromos gitáron játszottam, amihez az egyik haverom vajas dobozból (!!!) készített torzítót és így tapasztaltam meg milyen torz hangszínen gitározni. Ezzel egy időben hangszerboltokba jártam be, és ott jó hangszereken, jó erősítőkön, jó effekteken próbálgattam azt, amit azelőtt otthon verejtékes munkával kigyakoroltam. Amikor a korábban említett GPP zenekarba bekerültem, akkor nem is volt például hangszerem, így amikor elindultunk egy budapesti tehetségkutatóra, elmentünk valakihez egy gitárért, és én a színpadon fogtam meg először azt a hangszert, amin aztán játszanom kellett. Sajnos pénzhiány miatt nem volt akkor még lehetőségem arra, hogy bejátsszak egy hangszert, vagy megszokjam a sound-ot vagy ilyesmi. Azzal játszottam, amit tudtam szerezni! Aztán az egyik tehetségkutatón nyertem egy erősítőt, amit Fejes Tominál becseréltem az Ibanez gitáromra, ami a mai napig velem van. Ez egy 1973-as Ibanez Custom Les Paul, ami az óta teljesen fel lett újítva. Új elektronika, egy Gibson Classic-57 pickup került bele. Új rajta a bundozás a kulcsok, a szemöldök is ki lett cserélve. Szívem csücske ez a hangszer, nagyon büszke vagyok rá. Egyszer -kétszer már kiadtam a kezemből, de mindig sikerült visszaszereznem. Több hangszerem is volt e mellett, használtam Fender Stratocaster-t és MusicMan Steve Lukather Signature modell-t is. Ami az Ibanezen kívül most a birtokomban van még az egy Gibson Les Paul Golt Top, ez a másik szívem csücske. Ezzel a hangszerrel dolgozom a legtöbbször, nagyon sokoldalú. 5 éve van meg, egyébként egy 2004-es modell. Ebben minden eredeti, semmit nem cseréltem rajta. Van még egy Godin elektroakusztikus színpadi gitárom. Ezzel is maximálisan meg vagyok elégedve. Előtte nagyon sokszor használtam nagy testű elektroakusztikus gitárokat a színpadon, de sajnos a hazai klubviszonyokban nem adott az a lehetőség, hogy rendesen behangosítsanak egy nagy testű gitárt úgy, hogy annak érvényesüljön is a hangja. A Godin viszont éppen erre van kitalálva, nagyon jó elektronikával van felszerelve és a kis test, nem szedi össze a zajokat, így minden körülmények között használható. Körülbelül egy hónapja vásároltam egy ’85-ös Ibanez Flying-V gitárt, ami Shaller pick-upokkal rendelkezik. Ezt a modellt néhány évig gyártották, így nagyon büszke vagyok rá, hogy 1 az én tulajdonomban van. Érdekessége, hogy az eddigi egyetlen mentorom, Köteles Sándor tulajdona volt. Amikor 10 éves lehettem ő a híres-hírhedt debreceni haj-metál csapatban, a Diktátorban zenélt, és én akkor megfogadtam, hogy ez a hangszer egyszer az enyém lesz. És most megtörtént….



Van olyan gitár, amire azt mondanád, hogy nem keresek tovább, ez az, amit mindig is kerestem? Hogy jön ez le nálad?

Én nem vagyok hangszergyűjtő, általában pénz függvénye hogy meg tudok e venni egy hangszert vagy sem, de ez egy olyan szenvedély, ami sosem fog elmúlni. Szeretnék még egyébként egy jó Telecaster-t, egy jó Strató-t, egy MusicMant… Szóval terv az van bőven. Szerintem sosem lesz olyan, hogy ennek vége…

Valamin szólni is kell a gitároknak! Erősítők, pedálok?

Stúdióban egy Pod Xt-t használok, ez azért tök jó, mert elfér a táskámban, és el tudok úgy menni, melózni, hogy nem kell utánfutót hívni a ládák cipeléséhez. Nagyon jó kis kütyü nobilis vagyok vele. Színpadi set-up: van egy 4X12-es és egy 1X12-es Mesa Ládám, valamint egy 2X12-es ENGL ládám. Mindig az aktuális bulinak és helyszínnek megfelelően választok ezek közül. A rack-emben egy Mesa-Boogie Fifty/Fifty végfokot használok, e mellett van egy Mesa-Boogie Tri-Axis előfok, ami ugyancsak csöves. De Használok Orange cuccokat is! Valamint egy TC Electronic G-Major Effectet is de csak a Delay-t és a Reverbet használom. E mellé szereztem be még Boss és ArTec pedálokat, és néhány más kütyüt. Van például Ibanez TubeScreamer, természetesen van Chorus, Overdrive, Octavert, Flangert, valamint van egy Whammy pedálom is. Ennek a hangzását Joe Satriani zenéjében fedeztem fel és szerettem meg!

Norbi, a szóló utak mellett gondolom zenekarokban is, előfordulsz. Hogy állsz ezzel a kérdéssel?

Jelenleg több formációban is játszom. Az egyik ilyen az Acustic Gallery, ahol Koroknai Árpád (P.Box, Ómen, Társulat) barátommal akusztikusan, duóban szoktunk fellépni klubokban, rendezvényeken. Kb. 80-100 számból áll a repertoárunk. Érdekesség hogy sokszor a debreceni klubkoncerteken kiegészülünk zenész ismerősökkel, barátokkal számos jam-melések erejéig. Nagyon izgalmas bulikat szoktunk csapni! Imádom! A közelmúltig party zenekarokban is játszottam, az első ilyen az Abrakazabra volt, amit 8 évig csináltam, ennek a zenekarnak 250 számos repertoárja van, és itt volt alkalmam  olyan nagyágyúkat kísérni, mint Somló Tamás, Demjén Rózsi, Horváth Charlie, D Nagy Lajos, Kovács Kati, Keresztes Ildikó és  néhány  Megasztár-t is! Ez után egy másik party zenekar, a Sun Factory következett, amiből nemrég kiszálltam. Nemrég felkértek, hogy legyek az X-Faktor Band gitárosa, amire természetesen igent mondtam. Van az Alien nevű formáció, ahol instrumentális zenét csináltunk. Sajnos, ez most nem túl aktív formáció, mert 4-en négyfelé vagyunk Sóder a Kowalsky meg a Vega dobosa, Szabó Zsolti (bass) babázik, Czirják Zityi Zoltán, akivel az Abrakában és a Sun F-ben is együtt zenéltem, elindította saját bandáját, a Woodland-et. Az itthoni home stúdiómban Kozma Norbi néven csiszolgatom ezeket, a szerzeményeket, és remélem, hogy a tagokkal hamarosan le tudunk ülni, egyeztetni, hogy ezeket, a dalokat az újjáalakult Alien égisze alatt mutathassuk be élőben a nagyérdeműnek... 

Mit tanácsolnál azoknak, akik most veszik fel a gitárt? Mit csináljanak, hogy álljanak neki, hogy örömöt adjon nekik a hangszer?

A kérdésedben benn foglaltatik a válasz. A lényeg, hogy aki hangszert fog a kezébe az örömmel tegye azt, ne külső kényszer hatására. Én nem gondolom, hogy a mai nagy gitárosok azért lettek nagyok, mert a szülő vagy a tanár nádpálcával állt mellettük hogy „márpedig édes fiam ezt meg azt kell gyakorolni”. Az igazi örömzene és úgy egyáltalán a gitáralapú zenék Alfája és Omegája egyébként a blues, én mindenkinek azt tanácsolom, hogy játsszon minél többet ebben a stílusban.

Norbi, köszönjük a lehetőséget, és nagyon sok sikert kívánunk a következőkben!

Köszönöm a lehetőséget, sziasztok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése