2017. december 29., péntek

Gamsz Árpád gitáros, énekes



Gamsz Árpád, gitáros. Szóval kezdem újra. Énekes. Hogy együtt hogy áll a dolog azt nem tudom, de az a gitározás, az utazás a gitározás játékstílusai, a technikák között, nekem elsősorban egy döbbenetes jó gitárost jelent Gamsz Árpád. Hát, ami a zenészek álma, hogy élettel teljenek a húrok...

….köszöntelek az oldalon, és gratulálok a játékodhoz, és rögtön következzen, kit ismerhetünk meg Gamsz Árpád személyében?
 
Szia, köszönöm szépen a gratulációd, és azt is hogy megtaláltál, és köszönöm, hogy ez az interjú létre jöhetett! Én egy Szegeden született és Szegeden élő, nem zenész családból származó fiúgyermek vagyok. Zenei pályafutásom alapjait szüleimnek köszönhetem, ők gondoskodtak arról, hogy már 4-5 évesen is Dinamit, Edda, és Tom Jones lemezek kerüljenek fel a bakelit lejátszóra. Az egész történet ott fordult komolyra, amikor megismertem Mike Oldfield, a Dire Straits, és Gary Moore egy-egy lemezét... ez 11 éves koromban történt. Leginkább Gary Moore volt az, aki miatt a szüleimet nyaggattam egy gitár megvásárlásáért. Kezdetben magánórákat vettem, az azóta sajnos elhunyt gitártanártól, Kovács Lászlótól. Hozzá 2 évig jártam, és sikerült elsajátítani a gitározás alapjait. A szakközépiskola kezdetével egyidejűleg tanárt is váltottam, és az épp akkor induló szegedi magán zeneiskola, a Hammido klasszikus gitárszakára jelentkeztem, ahol Árok Sándor növendéke lettem. Sokaknak furcsa lehet ez a hirtelen váltás, pedig eléggé kézenfekvő, hogy a klasszikus zene, illetve a klasszikus gitártechnika szinte minden műfajra hasznosítható, azonban visszafelé ez nem feltétlenül igaz. Mindemellett imádtam Johann Sebastian Bachot és W. A. Mozartot, érdekelt a kottaolvasás, valamint a szolfézs illetve zeneelmélet részre már fogékonyabb voltam, mint korábban. A klasszikus gitározás mellett szintén a magán zeneiskola keretein belül a rock gitár tanszakot is elkezdtem, Mészáros Rudolf segítő szárnyai alatt. A két gitárstílus párhuzamos tanulásával és nagyszerű tanáraim segítségével, rövid idő alatt sokat fejlődtem zenei téren.
Alapjában véve zenei téren mindenevő vagyok, ez azt jelenti, hogy Bachtól a Roxette-ig elég széles a spektrum, azonban a szívemhez leginkább a 70-es 80-as évek rockzenéje áll közel. Ez annyira erős és a mai napig tartó hatás, hogy a 2000-es évek zenéi és hangzásai nem nagyon tudnak magukkal ragadni. Ezzel tulajdonképpen most azt mondtam, hogy a zenei lelkületem egy őskövület.


 
Árpád mi a titka, hogy a különböző játéktechnikák – mellesleg baromi nehéz technikák – nagyon könnyedén jönnek, és nem érzem az erőlködést, sőt megkockáztatom, olyan mintha nem is Malmsteen –t hallottam volna Tőled! 

Köszönöm a kedves bókot! Igazából nagy titok nincs, szerintem mindenki számára ismert a recept: türelmes gyakorlás egy metronóm segítségévelJ Most persze ezt nyilván kicsit eltúloztam, valóban jó, ha az embernek megmutatják, hogy mit hogyan kell vagy kellene, milyen pengetés technikával lenne érdemes játszania, így sokkal hamarabb eléri a kitűzött célt, ami sok esetben egy skála gyors eljátszása, vagy a kedvenc gitárosának egy-egy szólóját jelenti. Nekem szerencsére Sándor és Rudolf ott volt, hogy segítsenek ennek elsajátításában. A titok talán másik kevésbé ismert része, amire senki nem gondol, az-az, hogy felejtsd el, hogy a nagy példaképeid hogy játsszák az adott szólókat, találd meg saját magadnak azt a játékstílust, ami neked  a legkényelmesebb. Amúgy az ember bármennyit gyakorol illetve bármennyire rutinos, mindig lesznek olyan hangszeres részek, amibe bele lehet izzadni, akár a saját száma, akár máséJ
 
Azt látom, hogy nagyon széles a paletta, de nem kell ezt egy picit kordában tartani? Gondolok arra, hogy az olyan gitár fanatikusokon – mint, én – kívül is van azért hallgatóság.

Én is azon a véleményen vagyok, hogy az ember jöjjön rá, melyik az a stílus, amiben a legjobb, és csinálja azt. Viszont az sosem árt, és sosem baj, ha más stílusokban is el tud kalandozni, feszegeti saját határait, próbára teszi magát más-más stílusirányzatokban. Jó példa erre Gary Moore munkássága, aki a prog-jazz-től kezdve a hard rockon át a blues-al bezárólag gyakorlatilag egy zenei utazást valósított meg, mindezt tökéletesen mind a három műfajban. Mondjuk Gary Moore egy géniusz volt, és nem is nagyon ismerek más olyan gitárost, aki ennyi stílusban kipróbálta magát, és maradandót is tudott alkotni. Vegyük például Malmsteent, ő csak abban jó, amit csinál, és erre rá is jött Nem hallasz tőle jazz lemezt, nem hallasz tőle tradicionális blues anyagot, vagy éppen andalúziai flamencót... ő tisztában van azzal, hogy amit csinál, abban ő a király.
Ami az én palettámat illeti, valahol a kettő között szeretnék mozogni. De én tudom, hogy belőlem sosem lesz jazzgitáros, sem pedig klasszikus zenész. Nálam a fő csapásvonal a rock/hard rock, ezekbe teszek bele innen-onnan más elemeket. Az, hogy a youtube-on sokfajta videóm van, ezt nem a hallgatóság miatt teszem, hanem mert ezek a dalok hatottak rám, és úgy éreztem, hogy el kell őket játsszam. 

Valahogy törvényszerűnek érzem – legalább is, ha magamból indulok ki – hogy egy instrumentális szólólemez is kikerül a stúdiódból. Szóval törvényszerű? 

Ha még a 80-as években élnénk, akkor igen. Ahogy korábban említettem Bachot és Mozartot, nekik nagyon sok, gyakorlatilag instrumentális zenekari művük volt (cemballo szvit, hegedűverseny, zongoraverseny stb.) amiket imádok is. Ebből kifolyólag engem nem zavar, ha 50 percen keresztül instrumentális zenét hallok. 2017-ben más világ van, mint a 70-es évek végén, amikor teljesen természetes volt, hogy Mike Oldfield csinált egy teljesen instrumentális lemezt. De mondhattam volna a 80-as évekből Jean Michel Jarre-t is. A lemezeikre volt igény, a közönség imádta a korongokat. A hard rock/metál muzsika terén picit másnak érzem a terepet, még Yngwie Malmsteen 84-es szólólemeze sem volt teljesen instrumentális. Ugyanakkor voltak olyan gitárhősök (Winnie Moore és Tonny MacAlpine) akik teljes instrumentális lemezekkel rukkoltak elő, és sikeresek is tudtak benne lenni. Szóval a kérdésre válaszolva, nem mondanám törvényszerűnek, mindenképp felmérném, hogy van-e rá manapság igény, mert üres teremnek én sem szeretnék játszani 50 percen keresztül gitárfutamokat.

Zenekarok? 



Legelső bandáim Szegedhez köthetőek, az itteni barátaimmal csináltunk pár együttest. A legelső a Contact névre hallgatott, amely onnan kapta a nevét, hogy a Hohner Rockwood típusú elektromos gitárom állandóan zörgött, csörgött, búgott, az akkori énekesünknek támadt az ötlete, hogy a kontakhibás gitáromról legyen a zenekar elnevezveJ Ez a banda tagcseréken ment keresztül, és később kialakult belőle a Fade Out nevű formáció. Ezzel párhuzamosan egy MÁJER nevű zenekart is létrehoztam, melyben már aktívan énekeltem is a gitározás mellett. A Fade Out legénységével elkészítettünk 4 demo lemezt, majd angliai kiutazásom miatt a zenekari tagságom megszűnt. Angliában sokáig csak a négy fal között gitároztam, illetve énekeltem, néha felléptem kisebb pub-okban, kvázi backing trackekre énekeltem és gitároztam. Egy ilyen fellépésemre jött el Szehoffner Peti, aki nagyon ambíciózusan hitt abban, hogy nekünk együtt kell zenélni Létrejött az Avenford, a szokásos tagcserék lezajlása után kialakult egy teljesen magyar formáció, és elkészítettük első lemezünket, ami a Mortal Price névre hallgat. Ki hitte volna, de újabb tagcserék következtek. Majd egy nemzetközi felállással elkészítettük második lemezünket is, amely a New Beginning nevet kapta. Az Avenford mellett a mikrofon mögé álltam a Csiga Sándor vezette Black Box zenekarban, 2016 június-december időszakban. Ezután 2017 januárjában hivatalosan is a Mobilmánia zenekar főállású énekesi posztját kaptam meg. Mobilmániás tagságom azért is nagyon szerencsés, mert együtt játszhatok olyan zenészekkel, mint Zeffer András, Donászy Tibor, Kékesi „Bajnok” László és gyerekkori énekes-példaképem, Vikidál Gyula. Márciustól beindult a tavaszi turné, gyakorlatilag az egész országot körbe jártuk, nagyon sikeres bulikat tudtunk a hátunk mögött. A Mobilmánia éppen 2017-ben tervezte egy új lemez megjelentetését, amelynek megírásában, hangszerelésében, már én is közreműködtem. Ennek eredményeként született meg a Vándorvér névre keresztelt új Mobilmánia lemez, amely már októbertől elérhető országszerte a boltokban.

Kihagyhatatlan kérdések. A hangsúlyos játék a szívből jön, de azért nem baj, ha a legjobb „vasak” vannak mögötted. Hangszerek, erősítők és minden, amit a cuccodról megismerhetünk!

Mint már mondtam őskövület vagyok, így hangszerek tekintetében és régimódi vagyok. Már gitártanulásom kezdetekor álmodoztam egy Gibson Les Paul modellről, erre csekély 20 évet kellett várjak, hogy megszerezhessem. Ugyanakkor a palettán ott volt egy amerikai Fender Stratocaster birtoklása is tervben, ami az angliai létem során vált valóra. Egyetlen gitárgyűjtemény sem lehet teljes Fender Telecaster nélkül. Így muszáj volt egyet beszerezzek. Szerintem ennél a három gitárnál több nem szükséges. Természetesen az évek során pár akusztikus gitárt is beszereztem, Yamaha illetve Martin márkák mellett tettem le a voksom. Régebben a multi effekt kütyüket részesítettem előnyben, most már inkább az analóg pedálkák felé orientálódok. Nem variálom túl a pedálboardomat, néhány alap pedál van benne, úgy mint a jól ismert Ibanez TS9, Boss zajzár, TC kórus és delay. De ez mind semmit nem ér, ha nincs egy jó csöves erősítő, és én a Marshall mellett döntöttem, egy JCM900-as modellt használok, illetve kisebb helyekre egy Peavey mini 6505 csöves fejet, mindez egy Marshall 1960AV ládában végződik. Mivel nem szeretném ha a lábamra tekeredne a sok kábel, így wireless adóvevő rendszert használok.



Végezetül, tervek.

Most legjobban az idei évben hátralévő Mobilmánia bulikra koncentrálok, amiken már az új lemezről is játszunk pár nótát... itt nemcsak énekelni, de gitározni is fogok. Az igazi nagy durranást viszont 2018. január 6-ára tartogatjuk, amikor is bevonulunk a budapesti Papp László Arénába, ahol a „Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10 Életmű koncert” keretén belül egy több, mint 3 órás koncertet élvezhet a tisztelt publikum. Izgatottan várom már az Aréna napját, minden zenész életében meghatározó pont egy ilyen nagyszabású produkció.

Árpi nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert az elkövetkezőkhöz!

Köszönöm. 

2017. december 13., szerda

Kardos-Tomor-Molnár Trió, KTM.



Kardos-Tomor-Molnár Trió.  Amikor az ember kilép a megszokott világából, előfordulhat, hogy nem érti az adott környezetet. Az igazi zenészek arra törekednek, hogy ezt a környezetet foghatóvá tegyék. A Trió egy olyan zenei világot magyaráz meg nekünk, mutat be, ami teljesen sablonmenetes és ebből kifolyólag nehéz. Az igazi titka a Triónak, hogy ebben a szokatlan környezetben tökéletesen teszi az idegenvezetők dolgát. Világossá és érthetővé vált a világuk minden hangja. Nagy tisztelettel köszöntöm a Kardos-Tomor-Molnár Triót az oldalon. Hogyan sikerült összeülni három embernek, akik egy tökéletesen „fogalmam sincs milyen zenei műfajú” zenei világba utaznak és visznek el minket?

Kardos Dániel: Barna és én nem igazán ismertük egymást közelebbről. Voltaképpen egyfajta kölcsönös emberi szimpátia és szakmai megbecsülés hozott minket össze. Miután megismerkedtünk, sokat beszélgettünk zenéről és mindketten kíváncsiak lettünk, milyen közös zenei világot tudnánk létrehozni. Molnár Dani személye, mint dobos pedig adott volt, mivel mindketten zenéltünk már vele korábban.
Molnár Dániel: Nagyjából 10 éve „kerültem be” Kardos Dani zenekarába, a Kardos Négyesbe, pár koncert erejéig. Addig egy számomra teljesen ismeretlen dimenzió nyílt meg, ami az óta is - Danit hallgatva - a hatalmába kerít. Ez az ő saját világa, amit nagyon szeretek és tisztelek. Rengeteg páratlan ritmussal kellett megbirkózni, amihez korábban nem volt közöm. A zenekar akkori tagjai nagyon türelmesen jó tanár módjára segítettek elsajátítani a repertoárt, ami zeneileg nagyon sokat segített nekem. Körülbelül ugyanekkor kerültünk kapcsolatba Barnával, akivel gyakorlatilag az első másodperctől egymásra hangolódtunk. Úgy érzem, az elmúlt 10 évben csak még jobban összecsiszolódtunk. Nagyon szeretek vele játszani, mert könnyű… semmi felesleges hang, pontosan tudja hol a helye a zenében, mikor mit kell csinálnia. Amikor felmerült a trió ötlete, nem lehetett nemet mondani rá, hiszen két ilyen fantasztikus zenésszel bármikor hatalmas élmény együtt játszani (azóta is minden koncertet nagyon várok.)
Tomor Barnabás: Én Molnár Danitól hallottam elsőként Kardos Daniról, a Kardos Négyesről. Mivel kíváncsi lettem utána néztem a YouTube felvételeknek és rögtön éreztem, hogy kell valami közöset csinálnunk. Aztán írtam Daninak, közös ismerősön keresztül koncerten is megnéztem, véletlenül is összefutottunk, dumáltunk és 2011 novemberében már elkezdtünk próbálni, szerencsére ennek már 6 éve. A másik Dani, akkor már három éve atom biztos ritmusszekciós társam volt, nem volt kérdés ki lesz a dobos. Az egyik „szívem csücske” ez a formáció is.


Akkor most konkretizáljuk. Kik is alkotják a Kardos-Tomor-Molnár Triót?

Tomor Barnabás: Kardos Dániel akusztikus gitáron, jómagam basszusgitáron és Molnár Dániel dobokon, három különböző karakter hasonló zenei „fertőzéssel”.       
Bővebben itt olvashatnak rólunk: www.barnabastomor.com/performer/kardos-tomor-molnar-trio

A Trió zenéje első hallásra is olyan „téma gyűjtemény”, ami kimeríthetetlennek tűnik. Hogyan vagy hol húzzátok meg a határt, hogy tényleg ennyire érthető a zenétek?

Kardos Dániel: Nem mondhatnám, hogy azzal lennénk elfoglalva, mennyire érthető vagy nem érthető a zenénk, ötletelünk, ami tetszik, azt pedig megvalósítjuk.
Molnár Dániel: Nem érzem, hogy bármilyen határt húznánk. Általában érthető (könnyen érthető) zenei gondolatokat fogalmazunk meg a saját zenei nyelvünkön, ha nem azért dolgoznánk amiért (hogy örömből a saját dolgainkat játszhassuk), akkor nem is lenne értelme csinálni, mert az mindenkiből kivenne, azzal szemben ami - a saját nevemben nyilatkozva - inkább hozzánk tesz.
Tomor Barnabás: Na, az biztos, hogy az sosem fordult meg a fejünkben, hogy érthető vagy ne érthető legyen, már egymást hallgatva ráéreztünk a közös nevezőre és ösztönösen jött, ami jött. Kardos Daniéból és az én szerzeményeimből kerültek be a mindhármunk számára egyértelműen „kátéemesíthető” dalok és a folyamat elindult, mindig bővül a műsor.

Gyakran hallom – de vitatom – hogy egy minimális képzettség is korlátokat szabhat a zenei szabadságnak. Nos, nálatok a tökéletes ellentétét látom ennek. Iskola ver. alkotói szabadság?

Kardos Dániel: Pont fordítva van. Aki zeneileg képzett, annak eszköztár áll a rendelkezésére, és ha ez az eszköztár elég bőséges, akkor tudjuk igazán szabadon használni.
Ez persze nem jelenti azt, hogy zéró képzettséggel valaki ne tudna szabadon zenélni és alkotni… kérdés, hogy mennyire lesz jó hallgatni.
Molnár Dániel: Szerintem semmilyen jelentősége nincs annak, hogy valaki kijárt egy iskolát, vagy sem. A nyitottság, az érdeklődés, a kíváncsiság sokkal többet tudnak segíteni. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán ki milyen adottságokkal születik meg.
Tomor Barnabás: Hasonlóan gondolom, mint a srácok. Fontos is lehet a képzettség és elég is lehet némi képzettség, ha ösztönösséggel, nyitottsággal párosul, ahogy Molnár Dani is említette legfontosabb az adottság. A mi esetünkben még talán az, hogy nagyon szeretünk együtt játszani és minden esetben „szabadfelfogásúak” vagyunk, így hát akadályok sem képződnek.

Végezetül, egy talán megszokott, de fontos kérdés! Tervek! 

Tomor Barnabás: Ebben az évben jelent meg egy CD, amin a KTM Trió is szerepel. Nevezetesen a „Tomor Barnabás Live at A38”, amin három kompozíció kapott helyet, két saját szerzeményem és az első közösen összerakott „African Way” c. dalunk. A tervek között szerepel, hogy egy stúdió nagylemezt vegyünk fel a közel jövőben, melyen az eddig játszott és az új számok is szerepelnek majd.


Az albumról bővebben: www.barnabastomor.com/albums


Nagyon köszönöm a beszélgetést, kellemes ünnepeket, és nagyon sok sikert!!

Köszönjük.