2021. január 16., szombat


Sárdi Ádám, basszusgitáros, D.A.S trió. Ez ideig azt gondoltam, hogy a basszusgitár nem, épp az a hangszer, amely mondjuk olyan belső, lelki reakciókat hozna, mint a klasszikus szólóhangszerek. Nos... ez az általam megállapított, egyszemélyes paradigma változni látszik, amikor Ádám játékát hallgatom.
 Gratulálok!!
 
·        Ádám, nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon. Basszusgitározás egy jazz trióban! Virtuozitás, improvizáció és maga a zeneiség! Elárulnád, hogyan lehet egyensúlyt tartani a döbbenetes hangszeres tudás, és a között, hogy ne legyen „sok” a jazz?
 
    Köszönöm a lehetőséget és a kedves szavakat! Azt gondolom, hogy ez első sorban egyfajta zenei alázaton múlik. Mindig sokkal fontosabb az összkép, a teljes zenei környezet, mint bármelyik hangszer. A basszusgitár alapvetően kísérőhangszer, és bár a jazz műfaja megengedő tud lenni a virtuozitással (sőt, sokszor igényli is azt) fontos, hogy mindig a nagybetűs Zenét szolgáljuk. Röviden: a cipész maradjon a kaptafánál! A jazz műfajára különösen igaz, hogy a zenészek egymással folytatott párbeszéde adja a fő értéket, úgyhogy, ha a másik szavába vágva kiabálsz, senki nem fog érteni semmit. Persze ehhez kell a hangszerismeret és megfelelő technikai eszköztár is.



 
·         Hogyan kerültél a jazz és a basszusgitár közelébe?
 
    Először hét évesen kezdtem zenét tanulni, akkor a szüleim némi nyaggatást követően beleegyeztek, hogy a zeneiskolában dobot tanulhassak. Szerettem, de hamar elmúlt a lelkesedés, és egy-két év után abbahagytam. Ezután tizenkét éves koromban kezdtem el basszusgitározni, mert szerettem volna benne lenni a bandába, amit a legjobb haverjaim alapítottak akkoriban az osztályban. Akkor épp nagyon hosszú volt a hajam, csak rockzenét és néhány hazai alternatív zenekart hallgattam. Szerencsére az első tanárom, Koós László „Csubi” mutatott néhány funky és jazz basszusgroove-ot, például Mark King, Jaco Pastorius vagy Bootsy Collins felvételeket…Onnan nem volt visszaút. Miután Csubi külföldre költözött, elmentem Szappanos Gyurihoz, majd később a Bartók konziban végeztem.


·         Melyek voltak azok az irányzatok, zenészek, melyek igazán hatottak rád?
 
    Ahogy mondtam, kamaszként nagyon nagy hatással volt rám a rockzene. Rengeteg Guns N’ Roses, Led Zeppelin és hasonlók. Aztán később, középiskolában új zenei impulzusok értek, elsősorban jazz és komolyzene. Itt fontosnak tartom elmondani, hogy fantasztikus tanáraim voltak, akiknek nem lehetek elég hálás! Nem is kezdem el őket felsorolni, nehogy bárkit is kihagyjak. Talán sokszor nem kap elég figyelmet a zenei „fejtágítás”. Ebből a szempontból nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert mindenki, aki a pályámon egyengetett nagyon jó ízléssel rendelkezett. Megmutatták a nagy jazz klasszikusokat, mint Miles Davis, Charlie Parker, vagy épp a hangszerem miatt Jaco Pastorius. Mindig volt egy új, még jobb zene, amit még sosem hallottam, és ilyen módon megismertem. Hogy néhány konkrétumot is említsek. Nagy hatással voltak rám Avishai Cohen, Frank Zappa, John Zorn vagy épp Rachmaninoff szerzeményei. Mostanában pedig általában azok a zenészek, zeneszerzők vannak rám hatással, amelyek valamilyen zenei elemükben teljesen paradigma váltók. Nagy lelkesedéssel követem a jazz kortárs újítóit, például Louis Cole, a Snarky Puppy, Jacob Collier, Anomalie és társaikat.
 
·        Megtalálod teljesen a saját zenei elképzeléseid, a saját basszusgitár játékod a D.A.S -ban, vagy emellett jelen vagy más formációkban is?


    Számomra ez két különböző dolog. A D.A.S egyértelműen az a projekt, amiben nincsenek korlátok, teljesen kiélhetem magam. A zene nagy részét Ábel írja, de ettől függetlenül mindhárman (remélem a srácok elnézik nekem ezt a kijelentésem) teljesen magunkénak érezzük a dalokat, mindenki személyisége benne van a műsorban. Nagyon jó lenne, ha az emberek emiatt ismernének első sorban, büszke vagyok arra a zenekarra. De emellett persze szeretek új emberekkel megismerkedni, különböző stílusú zenekarokban részt venni. Játszom Weisz Gábor és János családi jazz quartettjében, ami Double Weisz néven fut. Ezen kívül időről-időre vannak session munkáim, játszom Czutor Zoli gyerekzenekarában, a Vígszínház egyik jelenleg futó darabjában. Mindig szívesen megyek, ahova hívnak. Ezek a feladatok teljesen máshogyan inspirálnak, mint a trió, de szívesen csinálom őket, mindig tanul valamit az ember.
 
·         Alapkérdés: hangszerek, pedálok, erősítők, hangtechnika. Mesélnél ezekről egy kicsit?
 
    Alapvetően nem vagyok nagy „megfejtő”, azt szeretem, amikor a színpadon nem veszem észre a cuccaimat, annyira természetes és kényelmes a játék. A két fő hangszerem jelenleg egy japán Yamaha TRB II és egy amerikai Fender Jazz Bass. Életem első kedvenc basszusgitárosa Duff McKagan volt a Guns N’ Roses-ból, az a „röfögős” jazz bass sound még mindig hatással van rám. De a Yamaha kényelme és kerek hangja (na meg az ötödik húrja) alkalmasabbá teszik a D.A.S. igényeire. Valamint sokszor olyan bulikra is ezt viszem, ahol csak egy előfok pedált használok erősítő nélkül. Ehhez a kérdéshez hozzátartozik, hogy a balkezességem nem könnyíti meg a hangszervásárlást! A trióban általában használok néhány pedált is, elsősorban két oktáv pedált, egy kis kórust, torzítást. Ezeket is elsősorban csak a szólóim vagy egy-egy téma kiemelésére használom. Ez a felállás egyrészt lehetővé teszi, hogy kísérletezzek különböző soundokkal, viszont mindig figyelembe kell venni, hogy azokat a frekvenciákat fedjem le, amikre tényleg szükség van.


·         Egy személyes kérdés, ha megengeded. A jelen helyzet bizonytalansága mennyire nyomja rá a bélyegét a mindennapjaidra? Természetesen, elsősorban a zenei környezetedre értem. 
 
    Sajnos, mint a legtöbb kollégámat, engem is meglehetősen érzékenyen érint a jelenlegi helyzet. Már alig várom, hogy újra lehessen próbálni, koncertezni. A D.A.S.-szal már egy ideje tervezzük a második lemezünk felvételeit, de jelenleg ez a projekt is szünetel. Ezen kívül az összes többi aktív zenei tevékenységem kényszerből téli álmot alszik. Persze a gyakorlást nem ide sorolva! Naivan bízom benne, hogy az előttünk álló nyár már a megszokott módon fog zajlani, és a hátunk mögött tudhatjuk ezt a borzasztó időszakot.
 
·         Végezetül ejtenél pár szót jelenlegi terveidről?
 
    Zeneileg nagyon jó lenne felvenni a már említett lemezt, és a trióval folytatni a munkát, minél többet koncertezni. Természetesen a többi zenekari is ugyanúgy hiányzik. Ezen kívül jelenleg az ELTE bölcsész karán tanulok filozófiát. Jelenleg negyedéves vagyok, de a lediplomázásom után is szeretném folytatni tanulmányaimat, és PhD fokozatot szerezni. A fő feladatot a zene és a tanulmányaim összehangolása adja, és ez szerintem egész életemben így is fog maradni. Legalábbis remélem, mert akkor elmondhatom majd magamról, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy azt csinálhatom, ami tényleg igazán érdekel.

  • Ádám, nagyon köszönöm a beszélgetést! Nagyon sok sikert a továbbiakhoz!
Köszönöm.


2021. január 9., szombat

Varga Csaba, lakkmester, Varga Gitár


A hangszer szép. Akkor is szép, ha már egy kicsit ütött kopott. Ennek is megvan a varázsa. Azonban, ahogy mindennek, ami fontos nekünk, szüksége van az odafigyelésre, arra, hogy foglalkozzunk vele, úgy a hangszereknek is jót tesz, ha időről időre új állapotba kerülhetnek. A húros hangszerek felületi kezelésének szakértőjével, Varga Csabával, beszélgettem.

Csabi, nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon. Valahogy azt érzem, hogy a lakkmester, nem épp egy általános szakma. Beszélnél róla, hogy kerültél kapcsolatba egyáltalán a hangszerekkel és természetesen, hogyan alakult, hogy lakkmester lettél?

Üdv minden kedves olvasónak! Egy Új barátság kezdődött egy meghatározó és nagyon fertőző motívummal. Látogatóba mentünk a feleségem barátnője, és új párja lakásába. Rövid ismerkedés után előkerült pár gitár a barátja gyűjteményéből és egyszerű tábortűzi dalocskákkal törtük meg a csendet. Számomra akkora élmény volt, hogy elhatároztam, közöm lesz a gitározáshoz. Akkor még nem is sejtettem, hogy megváltozik az egész életem. Vettem egy olcsó gitárt, hogy gyakoroljak, de szerencsémre túl keskeny volt a nyaka. Elgondolkodtam, hogy majd én készítek magamnak egy megfelelő akusztikus gitárt, amin tudok gyakorolni. Aztán még egyet, aztán még egyet és így tovább. Azon kaptam magamat, hogy nem is igazán a gitározás, inkább a gitár készítés tölt el lelkesedéssel. Össze mérve az azóta is nagyon jó barátom nagyszerű gitárjaival valami nem teljesen volt az igazi. Persze mert neki válogatott komoly érett hangú hangszerei voltak. Azon agyaltam, mi okozza azt, hogy a rétegelt hangszerei is verték az én full-fás gitárjaimat? Mi is okozza egy gitár hang minőségét? Mi a jó hang? Építés, anyagok, méretek, formák, felületkezelés? Mi lehet ezek közül a legfontosabb? Ezután inkább kísérleti áldozattá nemesült az összes általam készült gitár. 

"Rájöttem, hogy a felület lehet a legsarkalatosabb pontja a hangminőség befolyásolásának. Ekkor határoztam el, hogy megfejtem a legjobb felületkezelés titkát, ami megjavítja a gitárok hangját." 

Aztán látványos sikereket hozott elektromos szóló és basszusgitáron, sőt hegedűn! Hogy mikor lesz az ember lakkmester? Amikor az eredményei miatt mások kezdik így illetni. Én már elértem ezt a szintet. Azért kaptam ezt a tehetséget a jó Istentől, hogy hálásan és lelkesen éljek vele. Eltökéltem, hogy akkorát alkotok e téren, hogy világra szóló legyen. Azt hiszem jó úton járok, legalább is úgy érzem minden siklik, mint a rezgések a lakkozásomon.



A hangszer tulajdonosok milyen általános problémákkal kereshetnek, illetve, mi volt a pályafutásod során a legnagyobb kihívást jelentő munka?

Kezdetben csak esztétikai szempontok miatt kerestek meg kisebb felkérésekkel. Aztán minél eredményesebb módszert tökéletesítettem, annál több hangemelés és letisztítás céljából történő felkérésem lett. Járt a kezemben több millió Ft-os gitár is, aminél már a hang javítása volt a fő feladat. A hang javítása minden esetben sikeres lett. Most már a felkérések zömét a tuningolás teszi ki. A legnagyobb kihívást az ismeretlen pálya jelentette amikor az olcsó tanulóhegedűvel sikerült lépést tartani egy koros mesterhegedűvel szemben, ráadásul Roby Lakatos tesztelte. Ezt a változást csak a lakk okozta. Az volt a kihívás, hogy nem tudtam megszólaltatni közben rendesen a hangszert, ezért mindenféle pengető meg hasonló gerjesztéssel próbáltam viszonyítani. Az eredményen még én is meglepődtem.





Gitároknál maradva. Megvannak azok a jó értelemben használt munkasablonok, melyeken elindul egy munka? Gondolok itt, ha mondjuk egy nagyon régi, értékes, spanyol gitár kerül a műhelyedbe, vagy „csak” egy „kommersz” akusztikus gitár?

Ugyan olyan alaposan kell bánnom a kisebb értékű hangszerekkel is, mert különben nincs olyan eredmény. A szemet be lehet csapni. Ha a felület csak csillog, de tökéletlen, akkor nem tud úgy rezonálni. Az egyenetlen felületen elbotlik a hang.

Csabi, elektromos gitárok. Mielőtt hozzád kerülne egy értékesebb hangszer, milyen előzetes karbantartást javasolsz?




 

Említettem már, hogy az elektromos, és hangszedős hangszernek a hangjának is nagyon számít a lakkozás. Egy jobb rezonanciájú test hangját a hangszedő is jobbnak látja. Hogy mit készítsenek elő? Jobb, ha nem nyúlnak hozzá. Esetleg egy felvételt lehet készíteni a hangjáról, hogy lehessen mérni a változást.

Ha nem titok, melyik az a zenész kör, akik igénybe veszik a segítséged?

Eléggé széles a spektruma a felkéréseknek. A jó fülű hifistától, a művelődési házak hangrendszeréig, sok izgalmas feladat adódott. Autóhifi módosítás is volt jó pár. Kerültek hozzám gitárkészítők nyers gitárjaitól, az öreg hangszerek átlakkozásai, és restaurálásai is. Ismert zenészektől az otthon zenélgetőkig, az akusztikustól a jazzgitárokig sok minden a kezembe került. Hálás vagyok érte, hogy sokan megtisztelnek a bizalmukkal, és rám bízzák a féltett kincseiket. Nekem az elfogult ügyfelek az ideálisak, akik meg vannak győződve arról, hogy amit csinálok az jó. Én már rég nem győzködök senkit. Idővel úgy is idetalálnak, ha jót akarnak kihozni a hangszerükből vagy a hangrendszerükből. Elkezdtem élvezni azt, hogy a számomra értő és kompetens emberek elismerő véleménnyel vannak a munkámról.



Esztétikum és a hangminőség kérdése. Billen valamerre a mérleg nyelve?

Régebben úgy gondoltam, hogy igen. Akkor még nem biztos, hogy a legszebb felület szólt a legjobban. Mindent beáldoztam a hang érdekében, hogy kihozzam a maximumot. A mostani lakkom már teljesen más. Gyönyörű átlátszó és fényes a felülete és mézesen csillog, és messze jobban szól a régi kompromisszumos megoldásomnál. Olyan a hatása, mint a gyári vastag lakkoknak, de töredéke a vastagsága, és sokkal síkabb, és fényesebb. Ettől szól jobban. Gyári felületkezelés tetejére is tehető és azon is kifejti jó hatását.

Apropó, hangminőség. Hogyan került képbe a hi-fi, a hangszóró tuning?



Rezonanciák, és hangok jóságának vizsgálata közben kialakult egy olyan hallásom, amivel észrevettem, hogy a hangrendszereken is van mit javítani. Egy barátommal közösen kísérleteztünk ki több olyan megoldást is, ami a hangrendszer leggyengébb pontját: a hangszóró rezgéseit tisztítja le. A membrán felületét is kezelem többek között egy speciális eljárással, ami természetesebb hangszíneket eredményez. Sikeresen tuningoltam autóhifiket, és szobai hifi hangfalakat egyaránt. Nagyon magas minőségű hangzása lesz az egyszerűbb hangfalaknak is az eljárások következtében.

Utolsó kérdésként, a jelen és a terveid!

Csak azzal fogok ezen túl foglalkozni, amit imádok csinálni. Nem fogok alantas munkahelyeken értelmetlenül életet tölteni, inkább teszem azt, amit szívesen teszek, és eredményes is vagyok benne. Készült egy weboldal is, amit folyamatosan frissítek: vargagitar.hu Kaptam felkérést világszínvonalú projektek közreműködésére, mint lakkmester, amikbe nagy izgalommal vetem bele magamat. Teszem a dolgomat, hogy: nagyszerű legyek. Szerintem mindenki az valamiben, és kívánom, hogy találjatok rá, mint én!


Csabi, nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert kívánok a munkádhoz! Még valami... kiváló fotók készülnek a munkáidról!! 

Igen! A fotók témában, a gratuláció Mészáros Ákosnak jár! Köszönöm a lehetőséget!

További képek:

Varga Csaba lakkmester munkái I.

Varga Csaba lakkmester munkái II.

Varga Csaba lakkmester munkái III.

Varga Csaba lakkmester munkái, Mészáros Ákos fotóival

Varga Csaba lakkmester munkái, Mészáros Ákos fotóival



Thom Caterpillar, Caterpillar, Vienna

Thom   Caterpillar, Caterpillar, Vienna.  Thom, I congratulate you on » Heroes Tonight« which is really cool music. I might think that in th...