2021. január 16., szombat

Sárdi Ádám, basszusgitáros, D.A.S trió


Sárdi Ádám, basszusgitáros, D.A.S trió. Ez ideig azt gondoltam, hogy a basszusgitár nem, épp az a hangszer, amely mondjuk olyan belső, lelki reakciókat hozna, mint a klasszikus szólóhangszerek. Nos... ez az általam megállapított, egyszemélyes paradigma változni látszik, amikor Ádám játékát hallgatom.
 Gratulálok!!
 
·        Ádám, nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon. Basszusgitározás egy jazz trióban! Virtuozitás, improvizáció és maga a zeneiség! Elárulnád, hogyan lehet egyensúlyt tartani a döbbenetes hangszeres tudás, és a között, hogy ne legyen „sok” a jazz?
 
    Köszönöm a lehetőséget és a kedves szavakat! Azt gondolom, hogy ez első sorban egyfajta zenei alázaton múlik. Mindig sokkal fontosabb az összkép, a teljes zenei környezet, mint bármelyik hangszer. A basszusgitár alapvetően kísérőhangszer, és bár a jazz műfaja megengedő tud lenni a virtuozitással (sőt, sokszor igényli is azt) fontos, hogy mindig a nagybetűs Zenét szolgáljuk. Röviden: a cipész maradjon a kaptafánál! A jazz műfajára különösen igaz, hogy a zenészek egymással folytatott párbeszéde adja a fő értéket, úgyhogy, ha a másik szavába vágva kiabálsz, senki nem fog érteni semmit. Persze ehhez kell a hangszerismeret és megfelelő technikai eszköztár is.



 
·         Hogyan kerültél a jazz és a basszusgitár közelébe?
 
    Először hét évesen kezdtem zenét tanulni, akkor a szüleim némi nyaggatást követően beleegyeztek, hogy a zeneiskolában dobot tanulhassak. Szerettem, de hamar elmúlt a lelkesedés, és egy-két év után abbahagytam. Ezután tizenkét éves koromban kezdtem el basszusgitározni, mert szerettem volna benne lenni a bandába, amit a legjobb haverjaim alapítottak akkoriban az osztályban. Akkor épp nagyon hosszú volt a hajam, csak rockzenét és néhány hazai alternatív zenekart hallgattam. Szerencsére az első tanárom, Koós László „Csubi” mutatott néhány funky és jazz basszusgroove-ot, például Mark King, Jaco Pastorius vagy Bootsy Collins felvételeket…Onnan nem volt visszaút. Miután Csubi külföldre költözött, elmentem Szappanos Gyurihoz, majd később a Bartók konziban végeztem.


·         Melyek voltak azok az irányzatok, zenészek, melyek igazán hatottak rád?
 
    Ahogy mondtam, kamaszként nagyon nagy hatással volt rám a rockzene. Rengeteg Guns N’ Roses, Led Zeppelin és hasonlók. Aztán később, középiskolában új zenei impulzusok értek, elsősorban jazz és komolyzene. Itt fontosnak tartom elmondani, hogy fantasztikus tanáraim voltak, akiknek nem lehetek elég hálás! Nem is kezdem el őket felsorolni, nehogy bárkit is kihagyjak. Talán sokszor nem kap elég figyelmet a zenei „fejtágítás”. Ebből a szempontból nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert mindenki, aki a pályámon egyengetett nagyon jó ízléssel rendelkezett. Megmutatták a nagy jazz klasszikusokat, mint Miles Davis, Charlie Parker, vagy épp a hangszerem miatt Jaco Pastorius. Mindig volt egy új, még jobb zene, amit még sosem hallottam, és ilyen módon megismertem. Hogy néhány konkrétumot is említsek. Nagy hatással voltak rám Avishai Cohen, Frank Zappa, John Zorn vagy épp Rachmaninoff szerzeményei. Mostanában pedig általában azok a zenészek, zeneszerzők vannak rám hatással, amelyek valamilyen zenei elemükben teljesen paradigma váltók. Nagy lelkesedéssel követem a jazz kortárs újítóit, például Louis Cole, a Snarky Puppy, Jacob Collier, Anomalie és társaikat.
 
·        Megtalálod teljesen a saját zenei elképzeléseid, a saját basszusgitár játékod a D.A.S -ban, vagy emellett jelen vagy más formációkban is?


    Számomra ez két különböző dolog. A D.A.S egyértelműen az a projekt, amiben nincsenek korlátok, teljesen kiélhetem magam. A zene nagy részét Ábel írja, de ettől függetlenül mindhárman (remélem a srácok elnézik nekem ezt a kijelentésem) teljesen magunkénak érezzük a dalokat, mindenki személyisége benne van a műsorban. Nagyon jó lenne, ha az emberek emiatt ismernének első sorban, büszke vagyok arra a zenekarra. De emellett persze szeretek új emberekkel megismerkedni, különböző stílusú zenekarokban részt venni. Játszom Weisz Gábor és János családi jazz quartettjében, ami Double Weisz néven fut. Ezen kívül időről-időre vannak session munkáim, játszom Czutor Zoli gyerekzenekarában, a Vígszínház egyik jelenleg futó darabjában. Mindig szívesen megyek, ahova hívnak. Ezek a feladatok teljesen máshogyan inspirálnak, mint a trió, de szívesen csinálom őket, mindig tanul valamit az ember.
 
·         Alapkérdés: hangszerek, pedálok, erősítők, hangtechnika. Mesélnél ezekről egy kicsit?
 
    Alapvetően nem vagyok nagy „megfejtő”, azt szeretem, amikor a színpadon nem veszem észre a cuccaimat, annyira természetes és kényelmes a játék. A két fő hangszerem jelenleg egy japán Yamaha TRB II és egy amerikai Fender Jazz Bass. Életem első kedvenc basszusgitárosa Duff McKagan volt a Guns N’ Roses-ból, az a „röfögős” jazz bass sound még mindig hatással van rám. De a Yamaha kényelme és kerek hangja (na meg az ötödik húrja) alkalmasabbá teszik a D.A.S. igényeire. Valamint sokszor olyan bulikra is ezt viszem, ahol csak egy előfok pedált használok erősítő nélkül. Ehhez a kérdéshez hozzátartozik, hogy a balkezességem nem könnyíti meg a hangszervásárlást! A trióban általában használok néhány pedált is, elsősorban két oktáv pedált, egy kis kórust, torzítást. Ezeket is elsősorban csak a szólóim vagy egy-egy téma kiemelésére használom. Ez a felállás egyrészt lehetővé teszi, hogy kísérletezzek különböző soundokkal, viszont mindig figyelembe kell venni, hogy azokat a frekvenciákat fedjem le, amikre tényleg szükség van.


·         Egy személyes kérdés, ha megengeded. A jelen helyzet bizonytalansága mennyire nyomja rá a bélyegét a mindennapjaidra? Természetesen, elsősorban a zenei környezetedre értem. 
 
    Sajnos, mint a legtöbb kollégámat, engem is meglehetősen érzékenyen érint a jelenlegi helyzet. Már alig várom, hogy újra lehessen próbálni, koncertezni. A D.A.S.-szal már egy ideje tervezzük a második lemezünk felvételeit, de jelenleg ez a projekt is szünetel. Ezen kívül az összes többi aktív zenei tevékenységem kényszerből téli álmot alszik. Persze a gyakorlást nem ide sorolva! Naivan bízom benne, hogy az előttünk álló nyár már a megszokott módon fog zajlani, és a hátunk mögött tudhatjuk ezt a borzasztó időszakot.
 
·         Végezetül ejtenél pár szót jelenlegi terveidről?
 
    Zeneileg nagyon jó lenne felvenni a már említett lemezt, és a trióval folytatni a munkát, minél többet koncertezni. Természetesen a többi zenekari is ugyanúgy hiányzik. Ezen kívül jelenleg az ELTE bölcsész karán tanulok filozófiát. Jelenleg negyedéves vagyok, de a lediplomázásom után is szeretném folytatni tanulmányaimat, és PhD fokozatot szerezni. A fő feladatot a zene és a tanulmányaim összehangolása adja, és ez szerintem egész életemben így is fog maradni. Legalábbis remélem, mert akkor elmondhatom majd magamról, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy azt csinálhatom, ami tényleg igazán érdekel.

  • Ádám, nagyon köszönöm a beszélgetést! Nagyon sok sikert a továbbiakhoz!
Köszönöm.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése