Kálmán Ákos, gitáros (Rómeó Vérzik). Számomra – most már valószínű örökre – egy misztikum volt és lesz, hogy hogyan lehet úgy gitározni, úgy gondolkodni a gitározásról, mint művészetről, hogy nincs a játékban egy csepp sallang, egy csepp felesleges hang, mozdulat és közben tökéletes a hatás, a harmónia és a tudás. Ákostól többek között erre is várjuk a választ! Tisztelettel köszöntelek az oldalon.
- Ahogy a bevezetőben írtam, legyen az az első kérdés!
Először is
köszönöm a megkeresést és a kedves szavakat! Jólesik, hogy így látod a
játékomat. Azt gondolom, hogy mindig is a dal volt számomra az első. Soha nem
az motivált, hogy minél több hangot játsszak vagy technikailag bizonyítsak.
Inkább azt kerestem, hogy mi az a gitártéma vagy dallam, ami a legjobban
szolgálja az adott számot. Szerintem néha egy jól elhelyezett hang sokkal
többet mond, mint húsz gyors futam, persze szeretem a technikás játékot is, de
csak akkor, ha annak valóban helye és mondanivalója van. Mindig arra törekszem,
hogy amit játszom, annak legyen értelme, hangulata és érzelmi töltete!
- Rendben, kanyarodjunk vissza a „mindennapokba”! Ákos melyek azok a sarokpontok, melyeket mindig komolyan vettél? Gondolok itt a hangszerre, a gyakorlásra, felszerelésre!
A hangszer
mindig szerelem és egyben munkaeszköz is volt számomra, ezért nagyon fontosnak
tartom, hogy kifogástalan állapotban legyen az összes gitárom, ugyanígy a
további felszereléseim is. A legfontosabb, hogy megbízhatóak legyenek és ismerd
őket. A gyakorlás terén sem hittem soha a céltalan óraszámokban…Inkább a
tudatos gyakorlásban! Ha napi egy órát úgy töltesz el, hogy tudod, min
szeretnél fejlődni, az sokszor többet ér, mint több óra csak úgy gitározgatás.
A mai napig tanulok, mert szerintem ezen a hangszeren soha nem lehet azt
mondani, hogy kész vagy.
- A Rómeó Vérzik?
A Rómeó
Vérzik egy összeszokott, karakteres zenekar volt már, amikor csatlakoztam,
ezért természetes volt, hogy tiszteletben kell tartanom azt az örökséget, amit
a korábbi dalok képviselnek. Az volt az elvárás, hogy hitelesen szólaltassam
meg ezeket a témákat, de közben a saját személyiségemet is beletehessem úgy a
régebbi, mint az új dalokba is. Én pedig egy olyan közösséget kerestem, ahol
emberileg is jól érzem magam, mert szerintem ez legalább olyan fontos, mint a
zenei rész. Szerencsére ezt megtaláltam! Nagyon jó csapatról van szó, ez
mindegyikünk számára egy család is és ez a színpadon is érezhető.
- Ákos, van nálad egy nagyon szerencsés együtt állás! Gitárszervíz, javítás, karbantartás egy olyan ember keze alatt, aki igencsak professzionális a gitározásban. Ezzel csak arra utalok, hogy a GitáRehab – zseniális névválasztás – hasonlóan professzionális kézben van!
Köszönöm
szépen! A GitáRehab tulajdonképpen abból született, hogy mindig is érdekelt a
hangszerek működése…Nem csak játszani akartam rajtuk, hanem megérteni is őket.
Egy jól beállított gitár óriási különbséget jelent, és ezt sokan csak akkor
veszik észre, amikor először vesznek kézbe egy valóban jól beállított
hangszert. Minden javításra érkező hangszert úgy próbálunk kezelni, mintha a
sajátunk lenne. Nem futószalagon dolgozunk, hanem arra törekszünk, hogy a
tulajdonosa úgy vigye haza, hogy inspirálóbb legyen rajta játszani, mint amikor
behozta.
- Ákos, mindent, amit a terveidről tudnunk kell!
Most nagyon izgalmas időszakban vagyunk. A Rómeó Vérzikkel folyamatosan dolgozunk új dalokon, készülnek új megjelenések, és természetesen a koncertek is kiemelt szerepet kapnak. Nagyon várjuk a közös miniturnét a Dalriadával is, szerintem különleges koncertsorozat lesz. A GitáRehabot is szeretném tovább fejleszteni. Hosszabb távon az a célom, hogy egy olyan helyet hozzak létre, ahol nemcsak javítás és beállítás történik, hanem egy igazi találkozópont lesz a zenészek számára. Emellett természetesen szeretnék folyamatosan fejlődni gitárosként is, mert úgy érzem, mindig van hová előre lépni. Végül pedig szeretném megköszönni mindenkinek, aki követi a munkánkat, eljön a koncertekre vagy bizalmat szavaz a GitáRehabnak! Ezek nélkül semmi sem működne… Remélem, hamarosan minél több emberrel találkozunk személyesen is a koncerteken vagy a műhelyben! Rock!
Nagyon köszönöm, hogy időt szakítottál ránk és nagyon sok sikert a továbbiakhoz!
- Én köszönöm a lehetőséget!



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése