Oldalak

2017. május 11., csütörtök

Északi Szabolcs, gitáros


Északi Szabolcs, gitáros. Úgy érzem, nagyon hangos, zajos a világ. A csend sem kivétel ez alól. A zene az a nyelv ami meg tudja adni azt a spritualitást, ami vissza tudja adni a csendet nekünk. Szabolcs az a gitáros aki kiválóan érti ezt a nyelvet, beszéli, játssza. Új albuma, a Beyond of Stratosphere, címet kapta. Szabolcs, nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon,  beszéljünk az albumról. Szabolcs mi inspirált? Melyek voltak azok a fontos pontok, melyek alapján megszületett az album?

“A fejemben a hangok mutatták az utat” így szokták mondani, ami igaz is lehet. Tudod a zene olyan hogy meg vannak a terveid de aztán a munka közben magával ránthatnak újabb ötletek és azok diktálják hogy mi lesz. Engem elsősorban a játék inspirál. A zeneszerzés egy folyamat az ötlet a legfontosabb,megtetszik és elkezded komolyan venni aztán építgetni és végül érdemesnek kell tartsd arra hogy ezt megmutasd másoknak. Mindig belekerülnek azok a dolgok amik akkor éppen foglalkoztatnak, meg kell hogy legyen a koncepciód de a legfontosabb a játék, amíg egy zenén dolgozol az nagyon nagy öröm. Szerintem a zene most egy filozofikusabb irányba tart a nagy technikai korszak végére értünk. Ezzel a lemezzel is ezeket a törekvéseket erősítem. Nehezen szántam rá magam egy instrumentális albumra, ami arról szól hogy a gitár a főszereplő. Elsősorban dalokat írtam, szövegeket zenésítettem meg és verseket, hangszereléseken agyaltam. Instrumentális zenét csinálni 2017-ben, erre időt szánni és abban reménykedni hogy ezt sokan meghallgatják majd úgy gondolom totál öngól. Felmértem esélyeimet végig gondoltam hogy mennyi van a klasszikus Gilbert, Satriani, Vai, és a többi  gitárhősök  meg a több 1000 mai megfelelőik mellett, akiket már egyre kevesebben hallgatnak. Szóval nem sok értelme van. Végül mégis arra jutottam hogy miért ne. A bakancslistámon volt ez a dolog. Ha már közönség sincs, csak haverok és zenésztársak és “világsztárok” se lehetünk már, akkor magam miatt ,mert ezzel már régóta tartoztam magamnak. Másrészt pedig kritikus vagyok, nagy volt a pofám és mindenki aki dumál az csináljon zenét és aztán ugasson tovább.


Miért Beyond of Stratosphere?

Mert az egész a magányos utazásokról szól,ami a fejünkben zajlik, (elindulni képzeletben valahová). Tehát amikor zenét hallgatunk,zenélünk, akkor mintha kilépnénk a földről ezt szimbolizálja. Régóta járom ezt az utat más projektekben is használtam ezekből a hangzásokból, arra jutottam hogy csinálok egy instrumentális  
 “ post-rock szerű” lemezt, begyúrva minden eddigi dologgal amit használtam.Elkezdtem kutatni a mappákban azok az ötletek után amik felhasználhatóak lennének ehhez.Felvettem esőt az udvarból mikrofonnal (pl. innen a H2O háttere .Más dalnál  a föld külső zaját használtam (NASA felvételekből). Az "I go to Mars"-nál űrhajó száll le éppen egy résznél. Szóval kísérletezgettem, olyan dolgokkal is amikről azt gondolom pszichológiailag hatnak a hallgatóra, egyfajta hangulatot adnak a számoknak.

Beszélgessünk most Északi Szabolcsról!

Északi Szabolcs. Gitár oktató és zenész  Baján. Család, tanítványok, zenekarok. Nem könnyű vidéken de én szeretek itt élni. Veracruz, Hegyhengergetők, Október32, Felhőtánc és akusztikus formációk. Sok ügyes gitáros indult tőlem, büszke vagyok rájuk, elmondhatom hogy sok kreatív emberkét neveltem, akik közül rengetegen zenélnek aktívan ma is. A zenekaraimról annyit hogy nagyon  jó zenészekkel dolgozok együtt és nagyon jó barátokkal  (hála ezért az égnek). Szóval a nyugalmasabb kisvárosi Jimi Hendrix pozíciót választottam és ezek mellett stúdiózok.

Merre, tovább az miért Beyond of Stratosphere?

Elküldtem egy két blognak hogy ne csak a facebook ismerőseim hallják-lássák, de nehéz kérdés. A menedzselés nem érdekelt soha az nem  zenésznek való dolog. Kicsit pszichopata dolognak tartom aki a marketingben hisz és az irányba dolgozik. Addig jutottam hogy elérhető az "itunes spotify" és hasonló helyeken meg a youtube oldalamon. Ha koncertet csinálnék belőle tök jó zenekart kitudnék tenni mert sok kíválló kollégám van de ingyen nem várom el senkitől hogy dolgozzon a zeném. Szerintem lesz ebből koncert de egyedül nem állok ki backing trackra, mert izgalmasabb játszani,szeretem ahogy a zenekar inspirálja magát,koncerten olyan lenne hogy ezek a témák megmaradnának sok játékkal fűszerezve sokkal szabadabb.
 

Nagyon jól szól az lemez. Egy ilyen lemeznek jól kell szólnia. Szabolcs, most a technika kérdése jönne! Minden aminek köze volt a hanghoz?

Stratocasterek - hangkártya - Pc-Logic pro. Semmi extra technika. Illetve egy Squier precko halható a basszussávokon, sokszor pengetővel. Egyedül oldottam meg mindent. A masteringet egy jó barátom végezte, Magi Krisztián, aki egyébként kiválló zenész is.

Szabolcs, nagyon köszönöm a beszélgetést, és gratulálok a Beyond of Stratosphere -hez!
Én köszönöm. Sziasztok. 

2017. április 5., szerda

Turi Csaba, gitáros


Turi Csaba, gitáros. Sok mindent kereshet az ember a művészetekben, a zenében, de az biztos, hogy az "ez most megérte" érzést akkor érzi úgy igazán szívből, ha valami egyéniségre, egyediségre bukkanik. Hát, így jártam Turi Csabával, akit nagy tisztelettel köszöntök az oldalon. Csabának hihetetlen inspiratív a játéka, és ahogy szólnak a hangok a gitárjából... van szép, van jó a világban!
Első kérdésként, ismerkedjünk meg Turi Csaba, gitárossal!

Sziasztok!  Mivel az interjú nem „élőben” megy és látom az átküldött anyagban a bevezető néhány méltató sort, elöljáróban el kell, mondjam, hogy nagy szerencsém, hogy csak egy klaviatúra van előttem, ugyanis nehezen tudom leplezni a zavarom. Túl hízelgő ez nekem. Bár tudjuk, hogy senki sem próféta saját hazájában, az ismerősökön keresztül én inkább azzal szembesülök, hogy nem kellene ezt a „pózolást” közel ötven évesen már erőltetni… a zeneművelés minden szegmensében csupán egyszerű amatőrnek tekintem magam, aki  gyermekkora óta mániákusan szereti a zenét, azon belül a rockzenét és a gitár hangját. Amit most csinálok, mindennek következménye és teljesen önazonos, nincs benne póz, de elfogadom azt is, ha valakinek ez szokatlan, atipikus, sőt irritáló attitűd.


Így is kezdődött minden. Mert olyan nincs, hogy valaki ilyen rajongással gimisként meghallja a „Highway Star”, a „Metal Heart” vagy a „Mr. Crowley” gitárszólóját és nem gondol arra, hogy ezt ő játssza, a lehető legteljesebb átéléssel. Márpedig erre még a szocializmusban is volt lehetőség. Igaz, inkább csak elvi, mint gyakorlati. El lehetett menni Szegeden a Kárász utcai hangszerboltba, meg lehetett venni némi spórolás után a Musima hangszert 5300 forintért, lehetett a szakival legyártatni egy „torzítót”, ami a szaki szerint tök egyszerű dolog, a végeredmény mégis inkább valami elfuserált fingszimulátor lett, majd beleapplikálni mindezt egy zöld szappantartóba, és el lehetett kezdeni gitározni.   Aztán rá lehetett jönni gyorsan, hogy valami nem ok, ez a rádióra kötött, azzal kierősített, recsegő akármi nem egészen úgy szólal meg, mint a Mr. Crowley szólója… és nem is csak a gitár, a „torzító” és rádió miatt…

Na, ott és akkor elkezdődött egy kőkemény harc a hangszer és köztem. nem volt Youtube, nem voltak kották, tabulatúrák, ötletelni kellett, hogy ezt ugyan, miképpen lehet eljátszani, a gitár pedig nehezen adta meg magát. Nem is sikerült teljesen legyőzni, ha úgy tartja kedve ma is, azt csinálja, amit ő akar, nem azt, amit én…. Ebbe belefárad azért az ember, főleg, ha rádöbben arra, hogy mások sokkal könnyebben megtanulnak bizonyos dolgokat. Igen, be kellett látnom, hogy nyilván nem vagyok igazán tehetséges. Keserű felismerés volt, de miért kellett volna magamnak hazudni? Aztán szerencsém lett, mert évek múlva, nyári diákmunka keretében Pesten dolgoztam éjszakai portásként egy youth hostelben, de egy-két hajnalban beeső, térben és időben is eltévedt koreait leszámítva nem volt forgalom, aludni nem lehetett, hát maradt a gitár. Két hónapon keresztül napi 7-8 óra. Na, ott azért behoztam elég sok lemaradást. Más kérdés, hogy ezt is sikerült bénán csinálni. Ahelyett, hogy a hangképzéssel vergődtem volna, engem csak az érdekelt, hogy az arpeggio végre megszólaljon a kezem alatt. Ugyanis Yngwie-t (Far Beyond The Sun) meghallani egy rádióműsorban, maga volt a felfoghatatlan csoda. De tény, hogy úgy kezdtem a szorgalmi időszakot szeptemberben, hogy az arpeggio –ha szarul is- de végre megszólalt. 




Aztán itt meg is ragadtam évekig. Zenekarosdi nem volt, de volt helyette tök értelmetlen gitár-alibizés lakodalmakban, egy-két saját ötlet, dalkezdemény, de nem látszott, hogy, hogy ebből bármi értékesebb legyen. Szerettem a hangszert a kezemben tartani, ötleteim is jöttek, de nem úgy szólalt meg a gitáron, ahogy én belül hallottam… nem voltam technikailag elég jó, hogy eljátsszam őket. Bántott, de úgy tűnt, hogy ebben ennyi van. Megint ugrunk az időben, 40 évesen alakult úgy az életem, hogy újra lett időm a hangszerrel többet foglalkozni. Most nem a youth hostel, most más. Két és fél évig csak arra figyeltem, most már tudatosan, napi többórás gyakorlással, hogy rendszerezzem a tudásom, aztán két év után a régi ötletek is megszólaltak és az életemben bekövetkező gyökeres változásnak köszönhetően jöttek a dalok is… Alapvetően rendkívül fájdalmas időszak, de ugyanakkor a kreativitás szempontjából izgalmas, semmihez sem hasonlító érzés volt.
Csaba, amikor már képben kerültél a hangszerrel, hogyan tudtad megőrizni, hogy a saját utadon, a saját gitárvilágodban maradj?

Ha valaki nem törekszik arra, hogy mindenáron utánozzon valakit és hangról-hangra mások által írt szólókat szólaltasson meg, akkor ez törvényszerűen alakul így, véleményem szerint. Kicsit olyan ez, mint a kézírás. Nincs két ember, aki egyformán ír, holott a betűket elvileg ugyanúgy tanuljuk. Ha hagyjuk, hogy a tanultak mellett az egyéniségünk ne vesszen el, akkor szükségszerűen kialakul a stílusunk. Nagyon sok zenét, nagyon sok gitárost  kell hallgatni, meg kell ismerkedni a nekünk tetsző technikákkal, de senkit nem jó teljesen leutánozni. És nem igazán értem azt sem, hogy gitárosok tömkelege képes betanulni brutális munkával és akarattal/gyakorlással Guthrie Govan/Petrucci/Steve Vai/Satriani stb. dalokat/szólókat, anélkül, hogy saját dalokkal próbálkozna, vagy ezeket a saját képére formálná. Én erre technikailag sem lennék képes, de nem is érdekel kicsit sem. Nekem többet ér, hogy bár technikailag inkább vagyok képzetlen, mint képzett, de akik ismernek,  azonnal kiszúrják, pl. egy sok-sok gitárost felvonultató közös projektből is, hogy mikor következek én. Lehet, hogy nagyképűen és ostobán hangzik, de ha választhatnék aközött, hogy saját dalaim vannak, vagy elfogadhatóan elnyomok egy Satriani nótát, gondolkodás nélkül előbbit választanám. Utóbbi talán nehezebb, előbbi viszont nekem értékesebb, ez lenne az önkifejezés lényege, - a „művészet” szót azért óvatosságból nem használnám. A profik persze mindkettőt tudják, de én ebbe a klubba soha nem lépek már be… Igen, van néhány feldolgozás is a videóim között, de messze elszakadva minden esetben az eredeti változattól. Így nekem belefér, hangról hangra eljátszva viszont értelmét veszti, ott az eredeti, azt kell meghallgatni.



A dalszerzés. El lehet határozni? Muszáj megélni? Beszélnél a dalszerzésről?

A dal jött, jön. Kopogtat belülről, hogy itt vagyok, én pedig ilyenkor nekiülök és addig nincs nyugalmam, amíg el nem készül, és fel nem veszem. Jellemzően nem riff/dallam ugrik be, bár ilyen is előfordul, hanem egy leküzdhetetlen vágy/érzés, hogy most azonnal csinálni kell. Nekiülök és jön. Aztán felveszek mindent, gitárokat, basszust, billentyűket, a dobot pedig megszerkesztem külön. Ezek konkrétan alvás nélküli napok. Volt olyan munkatársam pl. aki azonnal kiszúrta, hogy „Túrinak új dala van, mert fizikálisan és mentálisan nincs itt!” . Ez egy megváltozott tudatállapot, még ha igyekszek is uralkodni rajta. És ez megint csak nem arról szól, hogy ezek jó dalok vagy sem. Nem is szólnak igazán jól, nem lesz belőlük soha semmi, produkálnak majd jó esetben, maximum néhány ezres lejátszást az évek során, esetleg néhány kövér dislike minősítéssel, mert stúdió-és gitártechnikailag egyik sem tökéletes, de a történet lényege nem ez, nem erről szól.
Nekem ezek a dalok rendkívül fontosak, az életem (utazások, fájdalmak, örömök) nagyon fontos pillanatai úgy képben, mint zenében, és nyilván vállalhatónak is tartom őket, amúgy nem adnám közre nyilvánosan, de a lényegük, hogy tökéletesen, a legutolsó, talán nem is pontosan intonált hangig bennük vagyok. Nagyon örülök, és zavarba jövök (lásd most), ha más is elismerően nyilatkozik róla, de elsősorban nekem, a lelki békém miatt készülnek.
 
Csaba, zárásként. Beszélnél a terveidről?
 
A terveket illetően nagy és titkos vágyaim a zenével kapcsolatban nincsenek. Maradjon minden így még sokáig. Hangszereim, felszerelésem megvan, Vannak dalaim és szeretném, ha még születnének is újabbak. Tagja vagyok jelenleg egy zenekarnak, ahol nagyon élvezem, hogy többek között Gary Moore, Santana, Creedence, Tina Turner, Vaya Con Dios dalokat játszhatunk élőben. Mindenem megvan, tényleg. Gitár fanatikus voltam, vagyok és leszek is. Ez a világon az egyik legjobb dolog!



Csaba, nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert kívánok a továbbiakhoz.

Köszönöm.

https://www.facebook.com/csaba.turi.14

Galéria

2017. március 9., csütörtök

Szijártó Zsolt gitáros, Kárpátia



Szijártó Zsolt, gitáros. Azon zenészek 5% -ba tenném Őt, aki tudja, hogyan kell a játéktempót, a virtuozitást használni, hogy az, egyéniséget adjon a gitárosnak. Kiválóan irányítja, vezényli ezt a két nagyon nehéz jellemzőt. Zsolti, nagyon köszönöm, hogy időt szakítasz ránk. Kötelező kérdés. Zsolti beszélnél a jelen gitárvilágodról?

A jelenlegi gitárvilágom az olyan, mint a 25 évvel ezelőtti, amikor már belekerültem a zenei avatar gépezetbe, ami az esős, unalmas, szar napokat át tudja változtatni, gitárhőssé. Ha gitározol kicsit olyan érzés, mint mikor a szupermen felveszi az s méretű pizsamáját, hátára teríti az abroszt és indul világot megváltani.

Ahol megjelensz, ott a produkció a kirakatba kerül. Ez nagyon kevés gitárosnak sikerül... és kevesen is maradnak. Egy picit próbáljunk meg közelíteni ehhez a világhoz. Beszélnél azokról a pontokról az életedben, karrieredben, ami a szólógitározás ilyen fokához vezetett?


Apám dobos volt, anyám énektanár, a szomszédom basszusgitáros. Kiskoromban is már mindent gyűjtöttem, bélyeget, képregényt, pecabotokat… ahogy 10 éves koromban gitárt kaptam, már csak zenében tudtam gondolkodni. Vettem rocker dzsekit, szegecseket, felvarrókat, kazettákat, bakeliteket, Metál Hammert, pengetőket, posztereket, jelvényeket, kiskutyafülét… a gyakorlás nem volt nyűg, mert aki ennyire szereti a zenét, az szeret is zenélni. Persze az első zeneiskolámból én is kapituláltam, ahogy illik! Később magamtól visszatértem, mint a Jedi.

Veled kapcsolatban egy dolog mindig felmerül. A szóló vonal. Tervezel ilyen utakat is?

Tervezem a szóló lemezem, már vannak is dalok, de ez még a jövő zenéje lesz. De ez nem ilyen szétdarált, szét arpeggiózott, technikai bravúr lemez lesz, hanem próbálok maradandó dalokat, hangulatokat megtalálni a gitáron. De azt úgy azért, hogy senkinek ne legyen semmilyen téren hiányérzete.

Zsolti, tudnál pár tanácsot adni, mivel nagyon sokan Téged egyfajta etalonnak tartanak, meg kell, mondjam joggal. én is. Szóval gyakorlati tanácsokat gitárosoknak!

Persze! A legfontosabb, hogy legyél jó csapatjátékos! Egy zenekarban rengeteg kompromisszumot kell kötni. Az nem elég, hogy jó vagy, hanem lehessen is veled együtt működni.  Ez nem azt jelenti, hogy légy elnyomott balfék és ne légy önmagad, hanem találd meg azt az utat, ahol még te is jól érzed magad. Persze az sem elég, ha nagyon aranyos vagy, de zeneileg egy gyík. Gyakorolni is kell nem csak jó fejnek lenni. Törekedni kell rá, hogy ha valamit tudsz, azt mutasd is meg. Az előbbre viszi a produkciót!  Aki színpadra áll az ne legyen egy mamlasz visszahúzódó szerencsétlen csomag, persze ne is legyen öncélú, magamutogató ripacs. Tudni kell, mit tudsz, azt viszont ki kell hozni magadból és próbálni egyre jobb lenni, akár önelemzéssel. Az amatőr zenekarok 10 szer elpróbálnak egy dalt és mindig ugyan ott elrontják. Ahelyett, hogy megállnának annál a résznél és át néznék minek is kellene történnie ott.

Szólni is kell valahogy, valahogy? Zsolti, jöjjön a cuccod!

Peavey Triple xxx 120w fej
Marshall 1960 A láda 4x12 ( Celestion G12T -75 hangszórókkal)
Boss GT 100. (Csak az effektek jönnek belőle az erősítő hangja szól)
Dimarzio kábelek.
2 db Medgyesi Tibor mesterhangszer
 Ibanez jem 7dbk,
 Musicman Steve Morse

Zsolti, nagyon köszönöm a beszélgetést és nagyon sok sikert kivánok a Gitarvilagok.com csapat nevébe!

Köszönöm

2017. február 28., kedd

Vincze László, basszusgitáros, FRONT zenekar



Vincze László, basszusgitáros, FRONT zenekar. Amikor egy zenekarban a szerepek kiosztásra kerülnek, rögtön ki is alakulnak azok az – írott, íratlan – szabályok, melyek, ha nem is esetlegesen zavaróan, de kereteket szabnak. Laci játéka az, ahol a basszusgitár szólóhangszerré válik, úgy hogy ez nem megy az alapok kárára, hanem kiemeli, hangsúlyt ad a klasszikus szólóhangszereknek. Jazz – rockot vagy progresszív zenét játszik a zenekarában? Megtudhatjuk Tőle, de mindennek előtte egy kiváló basszusgitárost köszönthetek az oldalon!
Laci, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. Ahogy a bevezetőben már céloztam rá. Stílus. Mi irányított arra az útra, hogy kilépjél a basszusgitározás klasszikus formáiból?

A zenével való első találkozásom még gyerekkoromban volt, amikor a szomszédban a nagyobbak már a Szabad Európa rádiót hallgatták, viszont a gyenge vétel miatt kellett egy jó antenna, így rám esett a választásuk, hogy a kilógó vezeték végét megfogjam, s addig tartsam ott, amíg a Cseke László műsora tart. Egy idő után már fejből tudtam a zenekarok neveit, a nóták címeit és az összekötő, ma már tudom, hogy kódolt tartalmú üzeneteket. Alig vártam, hogy vége legyen.


 Ezért a zenéhez való első élmények inkább negatívan hatottak rám. Az én korosztályomból többen állítják, hogy a Beatles volt az a zenekar, amin felnőtt. Bár nagyra becsültem őket mindig, az én esetemben valahogy kikerültek az érdeklődési körömből. A hazai előadókon kívül viszonylag korán megismerkedtem olyan külföldi együttesekkel, akik akkor, de még ma is hatással vannak rám. Ilyen a Pink Floyd, Yes, Frank Zappa, Fermata, Weather Report.  Volt zenész múlt is a családomban, apám tubán játszott egy fúvós zenekarban, a bátyám egy pop zenekarban volt dobos. Engem kezdetben a ritmus –szólógitár vonzott, de egy újabb szerencsétlen baleset, illetve a második kézsérülésem miatt úgy tűnt, végképp le kell mondanom a gitározás öröméről. Majd később, ami egyébként az első zenekarom is lett, basszusgitárosnak hívtak, amit vonakodva bár, de elvállaltam. A nevére is emlékszem „Brevi” Így kezdődött a basszusgitár története az életemben. Azokban a zenekarokban, amiket felsoroltam és sokat hallgattam, olyan basszusgitározást hallottam, amit az előtt és máshol nem. A Yes együttesből Chris Squire, a Fermátából   Fedor  Freso, vagy a géniusz Jaco Pastorius. Ők kiléptek a tradíciók, konvenciók határaiból. Megőrizték a basszus szerepét egy zenekarban, de ezen túl még is új szerepet kapott a hangszer. Azt gondolom, hogy a mai modern basszusgitározás alapjait, ők teremtették meg. Az internet világában szerencsére már egyre több kitűnő basszerost láthatunk, hallhatunk, sőt technikailag már sokkal ügyesebbeket is, de az alapokat, a gyökereket, a fordulatot a hangszer szerepében, az előbb felsoroltak teremtették meg.  
Az ő játékukat hallva szerettem és maradtam meg, a basszusgitárnál. Aztán jött a következő zenekar, a GM 75, ahol a saját nóták mellett feldolgozásokat is játszottunk.  Szinte minden rendben volt, hiszen jó barátok voltak a zenekartagok, sok fellépésünk is volt, éveken keresztül telt házak voltak a bulikon, de szerettem volna valami mást. Valami olyat, mint amit otthon is hallgattam. Ez pedig nem lehetett más, csak valami hasonló, mint a Yes, a Fermata, a Weather Report. Ezért a billentyűssel, Szilágyi Petivel egy viharos zenekari beszélgetés után eljöttünk és úgy döntöttünk, hogy új zenekart alapítunk.   A dobos, Fekete Sanyi egy másik zenekarból jött, a gitáros jelölthöz a lakására mentünk megismerkedni, aki egy utcával arrébb lakott a billentyűsünktől. Ott találkoztam először Alapi Pistivel, aki miközben beszélgettünk, közben csak úgy, eljátszott néhány AL DiMeola nótát. A kérdés itt el is dőlt, kész a zenekar. Mindez még 1981-ben történt. A zenekarnak a FRONT nevet adtam.
Ezt követően elindult a Front a saját stílusában, a saját rögös útján, a 80- as évek elején itthon ritkaságnak számító instrumentális jazz rock stílusban. Fejlesztettük a hangszerparkot és a hangosítást, folyamatosan kilincseltünk a próbaterem lehetőségért, de már készültek az első saját zenék, közben zeneiskola kihelyezett jazz tanszak, jöttek a koncertek, rádió felvételek, ORI vizsga, majd 83-ban a "KI MIT TUD", ahol az országos televíziós döntőben, jazz kategóriában a második, zenekarok között az abszolút első helyezést értük el. A nagy elhatározások és menetelések alatt itt ért az első villámcsapás, amikor a zsűri e műfajt értékelő tagja, a nemrég elhunyt, közismert magyar dixiland zenekar vezetője, klarinétosa, az élő adás előtt egy órával a folyosón közölte velünk, hogy bocs fiúk, de a másik zenekarban tanítványaim is vannak.
Ugye megértitek, hogy nem tehetem meg azt, hogy benneteket javasoljalak a jazz kategória első helyére.  Akkor, ott, másképp értékeltük ezt, de ma már nincs harag. A győztes dixi zenekarra akkor sem volt. Aztán megnyertünk egy országos hanglemez pályázatot egy következő tehetségkutatón, de mivel instrumentális zenét játszottunk, a lemezgyár akkori vezetőjének döntése az volt, hogy ebben a műfajban nem hajlandó lemezt kiadni. Mi nem adtuk fel, készültek a nóták és játszottunk tovább.  Fontos állomás volt még Moszkva, ahol 1985-ben a Világ Ifjúsági Találkozón Berki Tamással játszottunk, melyet 1-2 éven keresztül még további  hazai és külföldi közös fellépések követtek, a saját koncertek mellett. A 80- as évek végén aztán rá kellet jönnünk, hogy ezzel a stílussal – műfajjal az akkori hazai viszonyokban átléphetetlen korlátokhoz értünk, ezért a zenekar életében rövidebb - hosszabb szünet következett. Egy idő után aztán a zene szeretete és a barátság erősebb volt, mint az, ami miatt a szünet bekövetkezett, ezért aztán először trióban, majd újra Alapi Pistivel, már az eredeti felállásban játszunk. A Front bulikon a korai, vagy már az újabban készült instrumentális nótákat is játsszuk, de időnként neves vendégművészek is megtisztelnek bennünket közös fellépésükkel, mint Berki Tamás, Babos Gyula, Török Ádám (Mini), Fischer László (Korál), Karácsony János (LGT).

Kikerülhetetlen volt az első kérdés, de most beszéljünk Vincze Lászlóról, a FRONT basszusgitárosáról!

 

Jelen pillanatban immár 27 éve, azaz 1990-óta vagyok Mátraszele település polgármestere. Többek szerint ez nem gyakori párosítás, de bármelyiket is nézem, a szabályosság és a kreativitás fontos mindkét esetben, ezért vica versa szerintem jó hatással van mindkét tevékenységemre. Ez a hivatás bár eléggé behatárolja a szabadidőmet, de a zene mellet a motorozás még az, ami pont oly rég óta tart, mint a basszusgitározás. Ritka év, amikor barátaimmal ne motoroznánk be újra meg újra, a számomra megunhatatlan Erdély és a Kárpátok hegyeit.  Fantasztikus érzés kanyarogni a Fogarason, a Hargitán megpihenni a hármas kereszt alatt, vagy a Gyimes völgyében felnézni a felhőkre, miközben a fülesben szól a jazz.

Laci, beszéljünk a zenekari munkáidról. A zenekaraidban már tudatosan hoztad a FRONT-ban is hallható szólótémákat, vagy ezért pár kört kellett ezzel futnod? 

Amikor duó, vagy trió felállásban játszom más a szerepem, ott a mellett, hogy a nótákban általában többet kell játszanom, a lehetőségem is több az improvizációra, vagy olyan megszólalásra, ahol a basszus dominál. A Front műsor kötöttebb, ott a nóták többségét úgy írtuk, hogy a zenekari részek szerkezete szorosan összefügg a szóló betétekkel, az pedig elsősorban a két kitűnő szólista, Alapi Pisti gitáros és Szilágyi Peti billentyűs szerepe. Van, amikor a saját Front műsorunkat is „feldolgozásban” játsszuk, vagy eleve feldolgozást játszunk, ahol lehetőség nyílik basszus szólókra, improvizációra.

Laci, hangszerek! Hallhatunk a „vasról”?

Abban a tekintetben, hogy hogyan szólal meg a basszusgitár egy nótában, szerencsére sokat változott a világ az elmúlt fél évszázadban. Ahogy a zenében betöltött szerepe részben megváltozott, ezzel együtt a „sound” is egyre hangsúlyosabbá vált. Ami a hangszert illeti, nálam az örök szerelem, a Fender Jazz Bass. Ma már elég sok, jól felszerelt, modern hangzású, jó minőségű, kényelmesebb hangszer beszerezhető. Ebben is sokat változott a világ. Én viszont azt szoktam mondani, hogy mosóporból is azt szeretem, ami habzik. Itt főleg a sound, ami számomra meghatározó. Fender Am. Standard gitárokból használok bundozott, bund nélküli passzív, és aktív (Deluxe) változatokat, továbbá egy Music Man Stringray HS – t. Általában a stílus, illetve a nóták határozzák meg, hogy épp melyik hangszert használom. Duóban, trióban, standard JB fretless, Front műsorban a standard JB bundozott, vagy Deluxe, illetve a Musicman. A Fender gitárokban a gyári hangszedőket kicseréltem custom shop 60, illetve a zseniális hazai mester, Fodor Tamás Woodhead hangszedőire. Ami az effektet illeti, Boss GT- 10B multit használok és egy Boss RC50 loopert. Az erősítőm leggyakrabban Ampeq SVT3 Pro, 2X10” + 1X15” ládákkal. Méretekben kisebb helyszínekre a Mesa Boogie D800, 1X12” + 1X15” ládákkal viszem magammal. Hangszerek terén örök gyűjtögető vagyok, nehezen válok meg tőlük, ezért a felsoroltak mellett még meg van az a Cimar Jazz Bass gitár is, amivel 1982-ben játszottam fel a rádió felvételeket, bár ezt a hangszert már a középső fiam, Tamás használja, aki szintén basszusgitáros egy zenekarban. Öröm hallani, milyen jól szól a kezében.

Végül, beszéljünk a tervekről! 


A zenekarral készülünk a Front lemezre, hamarosan minden nóta rögzítve lesz. Készülök a közelgő  fellépésekre, de e mellett foglalkozom új nótákkal is, mert úgy érzem, hogy van, amit még nem írtam meg és van, amit még nem játszottam el. A zenekar tagjai remek muzsikusok és egyben a barátaim is. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy kitűnő zenészekkel játszhattam együtt. Remélem, ez még sokáig így marad.

A Gitarvilagok.com stáb nevében is nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert a továbbiakhoz!

Köszönöm. 

2017. február 19., vasárnap

Elmo Karjalainen gitarist and composer


Elmo Karjalainen gitarist and composer. I have always been interested in those musicians, composers who are able to speak in language of music fluently. I feel theirs thoughts and I understand theirs words, sentences… I hope! ….but the most beautiful then these words get theirs tone and purport with theirs instruments. Elmo Karjalainen is a great one of them! Elmo, you are welcome to Gitarvilagok.hu and thank you very much to accept my invitation.

First I would like to talk about your topicality! „Age of Heroes”! Soon your new album will be released! Nowadays This album is the best what I heard. It is diffrent from the everyday directions of guitar music! Extrem border-lines! Light and very very hard play at the same time….was it a main conception? 
  
I had the idea to make an album that combines extreme playing with melody and feeling. I really love Yngwie Malmsteen and all those shred guys, which is the extreme side of it. I was also in a few competitions last year which meant I practiced more than usual, and I had a real shred phase going on. But at the same time I love Jeff Beck, Pat Metheny, the slow stuff by Devin Townsend (plus his heavy stuff of course) and all kinds of other music that has an emphasis on feel and/or melody, and I wanted that to come through as well. 



One thing I also wanted was to make an album that’s not edited to death, and not played again and again in the studio, until it’s „perfect”. Nothing is perfect anyway, or if it is it’s only perfect through its imperfections. Editing a lot and aiming for perfection is a sure way to suck the life out of a recording. I hear a lot of bands nowadays that sound really good, the production is nice, everything is nice, but still there’s nothing there.
After a couple of minutes I don’t know which band I’m listening to, because it sounds so much like a ton of other bands. There’s nothing to distinguish a lot of new bands from each other. Same sounds, and no human element. Listen to Deep Purple and Led Zeppelin, and they both sound great, but different. Jeff Beck is no machine. Yngwie Malmsteen can play really sloppy stuff, even on his records, and his production isn’t always the best. Meshuggah sound different, and Opeth has gone for an old school approach with sounds. So I use old Marshalls, I don’t edit, other than to fix terrible mistakes in takes that were otherwise great, I don’t plan my solos too much, I improvise them, and even though I use programmed drums (living in a small town means there’s not a ton of drummers to choose from) in about half of the songs, it all leads to something more human and recognisable than many of the new things coming out today, especially among shredders.  

Elmo, I don”t want to be a waylayer but Is your life tipical of this?

Musically I’m a bit of a split personality. I’m also that way when it comes to sport. I play football (soccer for those of you who have a funny idea of football), and I’m really competitive, so much so that I got the nickname „The Animal” from the rest of the lads. In regular life I’m very calm. Maybe that’s something that shows in my music as well. Also, I’ve noticed that when I get angry, I get really angry. Luckily that’s very rare.


I have to say….It is very hard thing to ambrace whole style of music perfectly! From hard or heavy to everywhere…Why have you choosen this way?  
 
It’s like I said, I like so many different styles of music, that it will all come out in some way. In a way I didn’t choose this way, it chose me. What happens is that I get bored doing just one thing for long periods. I started out wanting to be Gary Moore, Steve Vai or Yngwie, but I’ve later realized that all along I was also listening to really calm music. That’s kind of escalated to where I can listen to Meshuggah one minute, and a really calm Pat Metheny thing the next. For me they balance each other. I still want to be Yngwie though! Haw haw!

Elmo, As I think….Every work has a main aim. What is your one with „Age of Heroes”?

To become a world famous rock star! Haa haa! I tried to push the boundaries. I wanted more extreme playing, heavier sounds, more brutal stuff, but I also wanted to marry those things with melodies, feelings, and music that breathes life. A lot of shred stuff doesn’t do that. Subconsciously I think I wanted to combine shred guitar with some extreme stuff, and marry those to an old school approach where the music is alive. Kind of like a live album in the studio...with a drum machine!

Sound and tone. Very important question! Could you say something about your actual rig?

I use strats that I send via a Fender YJM overdrive into a Marshall 1987X head, and from that into a Marshall cab with Greenbacks. I record it with an AKG C414 (polar pattern 8) in a very small room to avoid the room sound. Then I add delay in the mix and EQ it depending on the song. This time I used a regular Marshall cab for rhythm sounds to make it a bit different. I also have the Fractal Audio Axe-FX II, which I sometimes use live. I’ve modelled my studio sound with that, and it’s really close. I used it for two or three songs on the album. The Marshall is still better though. For rhythm, and occasional leads I might use an Ibanez Universe, especially if I need 7 strings. I also have a Schecter 7 string tuned to open C, with a low G for the really heavy stuff. 


Finally, I would like to congratulate on you, your play, your work!!! Plans! 

This album has really left me tired. Doing all the marketing and promotion after you’ve written, recorded and mixed the whole thing is seriously not fun. I enjoy interacting with fans, and some people who review albums are really nice. But mostly you sit around sending tons of emails, and get very few replies.
So I guess I need a holiday. It doesn’t look like I’ll get one though. I have the second acoustic album written, and I’ll record that some time this year. I have a project going called „Rising Horse”, which is basically my material with vocals. It’s more traditional neo classical and metal. On top of that I play in Kilpi (which is making new music at the moment) and Helena & Kalevi, plus Seagrave. So there really is a ton to do. On top of that I have been considering putting together some kind of band around this solo thing. At the very least I need to do a few shows with backing tracks. Financially a band playing this kind of stuff is a bit difficult, so it might be I’ll only do shows with backing tracks. I also do solo acoustic shows, so it doesn’t look like I’ll get a holiday.

Have a nice day

Elmo, thank you very much, all the best!!!

Galéria