2015. január 17., szombat

Kurucz Attila, Hunor Tube Pedals


Ahhoz, hogy tisztességesen szóljon egy gitár, pár körülménynek teljesülnie kell. Tehetség, és a hangok, hangzás. Az első rendben is lenne, de ha egy gitáros nem találja meg a saját hangját, az keres, kutat, és nem zenél. Minden tiszteletem Kurucz Attiláé, aki gitár effektjeivel segít a zenészeknek, hogy teljes legyen a kép!
Attila, jól látom én ezt a kérdést?

Én úgy látom, hogy a hangzás keresése is hozzátartozik egy gitáros életéhez, kevés gitárost ismerek, aki tökéletesen elégedett azzal, ahogy megszólal. Ha nem így lenne, nem lenne tele minden apróhirdetési oldal használt cuccokkal.
Viszont nagyon sokan élnek abban a tévhitben, hogy csak a kütyükkel el tudják fedni a technikai hiányosságokat, és ha azokat az eszközöket használják, mint nagy kedvencük, akkor pontosan ugyanúgy fognak szólni. Én erre mindig azt szoktam mondani, hogy meg kell tanulni rendesen gitározni, és akkor a hallgatóság szempontjából gyakorlatilag majdnem mindegy, hogy milyen technikán keresztül szólal meg az ember.
A történelmi hűség kedvéért megemlíteném, hogy az effekteket ketten tervezzük és építjük Grobe Rudolf barátommal. Bár láttam már életemben forrasztópákát és kapcsolási rajzot nem keveset, a tényleges fejlesztés és kivitelezés az ő területe, én legtöbbször csak az ötleteket, gitáros fület és gondolkodást adom hozzá és az összes többi háttértevékenységet.

Attila, mit kell tudnunk rólad, beszélnél magadról pár szóban?

Miskolcon születtem és élek a mai napig. Végzettségemet tekintve távközlési üzemmérnök és programozó vagyok, bár ez utóbbi szakmában egy percet nem dolgoztam, csak érdekelt, így megtanultam.
A zenével már tizenéves koromban elköteleztem magam. Talán 13-14 éves lehettem, amikor a mozikban játszották az AC/DC „Let there be rock” című koncertfilmjét, láttam is úgy tízszer. Ez nagy dolog volt akkoriban, mert még a külföldi bakelitlemezekhez is nagyon nehezen lehetett hozzáférni.
Talán ez a film adta az első lökést, hogy gitározni kezdjek, de pénzem nem volt rá, hogy venni tudjak magamnak, így nyári munkában egy hónapot dolgoztam egy fatelepen, hogy megvehessem az első gitáromat.
Utána ment minden automatikusan, jártam tanárhoz is, de azt egy év után
otthagytam. Egy tizenéves srác, ha gitárt fog a kezébe, nem arra vágyik, hogy órákon keresztül Kodály „Kétszólamú énekgyakorlatok” c. művéből gyakoroljon. Mai fejjel már pontosan tudom, mekkora szükségem lett volna rá, de utólag könnyű okosnak lenni... :-)
A gimnáziumi évek alatt játszottuk a szokásos zenekarosdit, megfordultam mindenféle csörömpölős zenekarban, játszottam punkot, rockot, metált, közben az iskolai énekkarban kísértük a kórust akusztikus gitáron. Aztán kezdett letisztulni a kép, és egyre inkább a blues felé kezdtem orientálódni.
Főiskola alatt még egy cimborámmal gitározgattunk időnként a kollégiumban és néha fel is léptünk, de utána a háttérbe szorult a dolog. Munka, katonaság, család, a szokásos történet... a gitár a sarokban porosodott, időnként elővettem.
Nem is merek utána számolni, de eltelt így kb. 15-18 év, amikor egy fotós cimborám (aki mellesleg basszusgitáros) szólt, hogy csinálnának egy blues zenekart, nem volna-e kedvem hozzá. Volt. :-) Igazi garázsbanda volt, élveztem nagyon. Pár év után elváltak útjaink, és úgy döntöttem, hogy ha már ennyi energiát belefektettem ebbe, ezt nem hagyom veszni és elkezdtem zenekart keresni. Ez olyan jól sikerült, hogy pár hónap múlva már 2-3 bandában játszottam. Jelenleg 3 miskolci zenekarban fordulok elő; évek óta a Kiss Csaba és barátai, Sztrapacska Blues Band és pár hónapja a Retro Music Band. Ez utóbbiba igazából két koncert erejéig ugrottam be, de aztán annyira működött a dolog, hogy ott ragadtam. Így most kiélhetem magam majdnem minden általam kedvelt műfajban; klasszikus rock, blues és a bulizósabb, könnyedebb rock is fent van a palettán. 

Rengeteg szakma létezik a világon, de a gitár effekt tervezést, kivitelezést, gyártást mindenképp unikumnak tartom! Hogyan jött képbe, hogy gitár pedálokkal foglalkozz?

Itt is vissza kell kicsit nézni a hőskorba. Annak idején (úgy a 80-as évek eleje) a jó minőségű eszközök egy átlag fiatalnak elérhetetlenek voltak. Ha hozzá is tudtál férni valamihez, megfizetni akkor sem tudtad. Így maradt a kreatív magyar barkácsolás, megtanultam forrasztani, panelt tervezni, NYÁK-ot készíteni. Ez sem volt könnyű történet, még nem volt internet, sőt az első házi számítógépeket is csak sóvárogva nézegettük a kirakatban; iszonyatos nehéz volt hozzáférni kapcsolási rajzokhoz. A speciálisabb alkatrészek elérhetetlenek voltak. Manapság már sokkal könnyebb a helyzet, ha valaki építeni akar magának valamit, pár perc alatt mindenhez hozzáfér az interneten, komplett dokumentációk letölthetők, bármilyen alkatrész hozzáférhető.
Amikor újra elkezdtem zenélni, egy kis Korg multieffekttel kezdtem, de előbújt a régi énem és elkezdtem építgetni magamnak mindenféle effekteket. Egyrészt így nagyon sok mindent kipróbálhattam, a fiókban most is lakik pár megépített, kipróbált panel. Megcsináltam, tesztelgettem, ami tetszett, beépítettem egy dobozba és használtam. Költséghatékony megoldás, ha az embernek gőze sincs róla, hogy mit szeretne hallani, de igazából élveztem, hogy ezzel foglalkozhatok. Igazi hobbivá vált az effekt építés.
Valamikor 2014 elején az akkori munkahelyünk kezdett kissé bizonytalanná válni és Rudi barátommal (aki akkor kollégám volt) azon kezdtünk gondolkodni, hogy milyen irányba kellene előremenekülni. Mert az biztosnak látszott, hogy nem fogunk magunkba roskadni és keseregni, egyikőnk sem az a típusú ember. Engem akkor már foglalkoztatott a csöves technika, építettem komplett előfokot is pusztán tesztelési célból. Véletlenül ejtettem pár szót Rudinak erről, mutattam neki rajzokat, elméleti anyagokat. Először nem igazán hitt benne, hogy az általam elképzelt technikai megoldások működőképesek lehetnek. Aztán eltelt pár hónap, és egy nagy fagylaltos doboz tetejére felszerelt pár csőfoglalatot, kapcsolókat, potmétereket és építgetni, kísérletezni kezdett. Ez a doboz a mai napig megvan, működőképes, a delay-en kívül tartalmaz minden olyan effektet, ami ma szétdarabolva megtalálható a kínálatunkban. Azt hiszem, ez a tesztdoboz sosem lesz szétszedve, elrakjuk a múzeumunk számára... :-)

Valahol egy manufaktúraként jelenik meg a céged. Irányokat akkor is kell adni neki. Beszélnél ezekről?

Nyilván amikor az ember elkezd valamit, fontos tudni, hogy milyen irányba akar haladni. Azt pontosan láttuk, hogy a távol-keleti dömpinggel nem tudunk és nem is akarunk versenyezni. Igyekszünk megcélozni a prémium kategóriát, a pedálok kézimunkával készülnek, minden egyes darab bemérve, tesztelve kerül a gazdájához. Fontosnak tartjuk a felhasználókkal való konzultációt, ezért nem is tervezzük egyelőre, hogy üzletekben, hangszerboltokban értékesítsünk. Az alapelvünk az, hogy „találkozzunk, próbáld ki, és csak akkor vedd meg, ha be tudod illeszteni a zenei világodba”.  Nyitottak vagyunk bármilyen tesztre, akár nálunk, akár egy stúdióban, próbateremben. Az elégedett felhasználó a legjobb barátunk. :-)
A másik nagyon fontos dolog, amit igyekszünk hangsúlyozni, hogy ez egy magyar termék, magyar srácok dolgoztak rajta nem keveset, és ezt igyekeztünk kiemelni a névválasztással, a logónkkal is.

Csöves, tranyós, digit! Örök dilemma! A név már mutat valamit, „Tube”. Mi a véleményed erről a kérdésről?

Igen, az én ízlésem szerint pontosan ebben a sorrendben. :-) Mindegyik kategóriában
hallottam már nagyon jót és rettenetes hangzásút is. Ez egy örök vitatéma, én úgy vagyok vele, hogy ki kell éles helyzetben próbálni az adott eszközt, és ha tetszik, akkor meg kell venni és boldogan használni.
Valamiért az én fülem érzékenyebb a digitális cuccok hangjára, nagyon kevés igazán jót hallottam eddig. De semmilyen ellenérzésem nincs feléjük, tudomásul kell venni, hogy ez a technikai fejlődés egyik útja, és ki tudja, meddig jut még el.
A csöves technika megmagyarázhatatlan okok miatt nekem egyszerűen jobban bejön. De hogy egy saját példát mondjak: alapvetően műszaki érdeklődésű ember lévén egyszer pár napig volt nálam egy jó nevű erősítőgyártó modellezős kombója próbálgatni. Napokig tekergettem, élveztem a rengeteg gyönyörű hangszínt, USB hangkártyaként is működött, 100W teljesítmény, ehhez képest hordozható, könnyű méret. Azt hittem, megtaláltam életem univerzális erősítőjét. Majd elvittem egy próbára és nem hallottam magam... tekertem fel ész nélkül a hangerőt és hallottam, hogy iszonyú hangos. Csak nem értettem... Becsomagoltam, visszaadtam és lett helyette inkább egy Blues Junior, annak értem a hangját.

Általános, vagy az egyedi hangzások felé mozdul a Hunor?

Igyekszünk egy egyedi hangzást kialakítani. Már csak a szakmai önérzetünk miatt sem szerettünk volna senkit sem másolni. Klónokat rengetegen gyártanak a világban, akár hobbi szinten is. Mi maradnánk a saját utunkon.

Attila, mennyire befolyásolja a munkád, a „nagyok” gyártmányai? Egyáltalán ki lehet ez alól a hatás alól bújni?

Kibújni egészen biztos nem lehet, és figyelemmel is kell kísérni mindenkit. Tudat alatt bennem biztos dolgoznak ezek a hatások, de én csak a tesztelésbe, a végső hangzásba szólok bele, a konkrét áramköri tervezés nem nekem jutott. Rudi barátom viszont mentes mindenféle gitáros előélettől, kevésbé kötik meg a kezét a megszokások, a konvenciók.
Ettől függetlenül előfordulhat, hogy egy adott beállítás kísértetiesen emlékeztet valamilyen hangzásra, de ez csak a véletlen műve lehet.. :-)
Ezzel kapcsolatban van egy kedves sztorim. Elhívtuk egy igen kedves és remek gitáros barátunkat, hogy kipróbálja a pedálokat. Elkezdte tekergetni a gombokat, játszott mindenféle beállítással, aztán fél óra múlva mosolyogva rám nézett: „te, ez teljesen Tibusz hangzása”. :-) Pedig a teszt cucc még csak nyomokban sem emlékeztetett a Mester felszerelésére.

Minőség, egyediség, ár! A trió! Mi a helyzet a Hunorral?

A minőséget válasszuk ketté. Egyrészt van a hangminőség, ami leginkább egyedi megítélés alapján dőlhet el. A másik értelmezése a szónak inkább a megbízhatóság. Nos, én az első nullszériás darabokat már több mint fél éve használom napi rendszerességgel pedálboardba építve. Laktak már hidegben órákig a kocsi csomagtartójában, nyúztuk órákon keresztül fellépéseken, próbákon, és azóta sem volt soha, semmilyen műszaki problémám velük. Pedig szándékosan nem kímélem őket, mert inkább most jöjjön elő valami rejtett hülyeség. De jól bírják a kiképzést.
Az egyediségre nagyon ügyeltünk mind hangzásban, mind megjelenésben. Nem véletlen, hogy minden pedál ugyanúgy néz ki, cél volt az egységes, elegáns megjelenés. Olyannyira, hogy a külső megjelenés formatervezési mintaoltalom alá is be lett jegyezve.
Az ár egy nagyon kritikus kérdés. Egy kézzel készített termék árban soha nem tud lemenni a távol-keleti sorozatgyártás szintjére. Igyekeztünk úgy kialakítani az árakat, hogy a magyar piacon is megfizethető legyen, és még nekünk se menjen el a kedvünk a további fejlesztésektől… 

Attila, beszélnél az aktualitásokról, illetve a 2015–ös tervekről?

Jelenleg gőzerővel folyik az elinduláshoz kapcsolódó munka. Rengeteg a teendő, és még a bürokrácia útvesztőjén sem sikerült teljesen átrágni magunkat.
A Facebook oldalunk már él, szeretnénk mindenkit arra biztatni, hogy lájkoljon, kérdezzen, kövessen minket:
https://www.facebook.com/hunor.tube.pedals
A honlap készülőben, az első pedálok rövidesen dobozba kerülnek. Ami a legfontosabb, a teszt videók is rövidesen elkészülnek, ahol mindenki meg is hallgathatja őket. Ez eddig sajnos időpont egyeztetési okok miatt kicsit csúszott, de már sínen vagyunk! Szóval, nem unatkozunk… :-)
Az idei év a termékbevezetés éve lesz. A legfontosabb, hogy a muzsikusok megismerjék, kipróbálják a pedálokat. Igyekszünk majd bemutatókat szervezni és mindenkihez eljutni. Egy budapesti stúdiótól már konkrét ígéretet kaptunk egy nyílt nap szervezésére, ahol ki lehet próbálni a kütyüket, akár zenélés közben is, és közben jókat lehet beszélgetni.
A fejlesztés sem áll meg, jelenleg is van pár ötletünk, de ez egyelőre maradjon titok...

Köszönettel:

Udvardy Udy Zsolt
0630 2261017

Geléria

2014. december 27., szombat

Katona Renáta, Stringsgirl

Nagy tisztelettel köszöntelek a Gitarvilagok.com csapata nevében is. Nem szólhat másról az első rész, mint a most megjelenő videódról, a „Lifelong Dream” –ről. Sajnos, nagyon sok érték mellett elmegyünk, a mindennapok túlkínálata, az élet bármely területén már fárasztó. Aztán jön Tőled a „Lifelong Dream” és végre megállhatunk a világban, mert ez szép és mesél nekünk. Renáta, hogyan született a „Lifelong Dream”?

Köszönöm a lehetőséget a Gitarvilagok.com-nak és Udy-nak! Akkor mesélek én is! A Lifelong Dream az az élethosszig tartó álom, amit a Zene világában élek nap, mint nap. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ebben a világban tölthetem mindennapjaimat. Ez egy olyan szavakkal leírhatatlan érzés, amit csak a gitár nyelvén tudok elmesélni. A Lifelong Dream hangjai is ezt az érzést hivatottak bemutatni.  A dal születése egy nagyon fontos mérföldkő az életemben, hiszen ez az első olyan dalom, ahol a dalszerzés és a felvétel teljesen saját munka volt és aminek a hangi és képi világát is sikerült profi színvonalon kivitelezni.



Nos, talán nem voltam tiszteletlen, ha nem ez a kérdés jött először. Tisztelt Olvasók, ismerkedjünk meg Katona Renátával!

'91-ben születtem, Édesanyám neve..... J Talán inkább induljunk kicsit későbbről. A gitározást Bryan Adams hatására kezdtem el. Eleinte leginkább az ő dalait tanulgattam. Majd jött Joe Satriani, John Norum és Richie Sambora, kezdetét vette a szólógitár őrület és elkezdtem a gitár nyelvén beszélni. Elválaszthatatlanná váltunk a gitárommal. Az egyetemista éveimben szinte reggeltől estig csak gitároztam, gyakoroltam és dalokat írtam. Nagyon sok olyan érzés van, amit szinte csak dallamokkal lehet megfelelően kifejezni. Ebből az indíttatásból kezdtem el instrumentális dalokat írni. Ebben nagyon sokat köszönhetek tanáromnak, Kozma Norbinak, aki egyik legnagyobb példaképem is.



Említetted, hogy a „Lifelong Dream” egy szóló project része. Beszélhetnénk erről a vonalról részletesebben?

A Stringsgirl egy nagyjából két éves projectem. Nagyon sok dalkezdemény és szöveg halmozódott fel bennem az évek során, amit a zenekaraimmal nem tudtam megvalósítani, így kezdtem bele a saját projectbe. Az álmom és tervem az, hogy a jelenlegi dalaimat profi minőségben tudjam rögzíteni és egy album formájában megjelentetni.

Renáta, nem vitás nagyon jól szól a kezedben a hangszer. Ami viszont nem igazán általános, hogy a helyén vannak a hangok, ott és úgy, ahogy azt a zene megkívánja. Ezt tartom a legnagyszerűbbnek a zenédben. Lehet ezt tudatosan kezelni, vagy intuíció az egész?

Köszönöm szépen! Mindig is a zeneiség volt az elsődleges. Egy zenei egységként tekintek a dalokra, ahol a szólógitárnak természetesen központi szerepe van, de a hangszerek csak együtt alkothatnak igazi Zenét. Soha nem úgy gondolkodom, hogy épp melyik fokokat, vagy skálákat kellene használnom a dalban, hanem megszületnek a dallamok a fejemben és ezeket "vetem papírra". Kérdésedre válaszolva tudatosan hagyom érvényesülni az intuícióimat. J

Mit vársz a hangszertől, és egyáltalán a zenétől?

A hangszereim számomra nem tárgyak, hanem az életem fontos részei, társak a Zene világában. Mit várok el tőlük? Hogy kényelmesek és megbízhatóak legyenek, jól szóljanak. A Zene pedig az életem elengedhetetlen része. Felvidít, megnyugtat, életre kelt, minden pillanatban jelen van.

Váltsunk egy picit, és nézzük a „vasat”. Hangzásvilágod! Ezt megtalálni egy nagyon nehézkes folyamat. Másrészről drága, és nem jól szól, mert nem tudni miért…. Neked mennyire okozott ez „gondot”, mennyire kellett belemenned a hangszerek, erősítők, effektek világába, hogy megtaláld a saját hangod?

Ez egy jelenleg is tartó folyamat. A fő hangszereimet már megtaláltam, viszont effekteket és erősítőt még keresgélek.
A legelső gitárom egy Aria stratocaster volt. Amikor anno bementem a hangszerboltba, csak annyi volt a kérésem, hogy „olyan gitár legyen, mint Bryan Adamsé!”.  Igaz, akkor még a Fender Strato csak egy álomnak tűnt, de lett egy olyan gitárom, ami legalább külsőre hasonlít Bryan hangszerére. Annak ellenére, hogy csak egy "alacsony kategóriás" jószág, egészen tűrhetően megszólal, évekig használtam koncerteken. Hangzásán sokat segített, hogy a híd és nyaki hangszedők ki lettek cserélve egy-egy singlebucker-re.
Amikor az Aria-t vásároltam volt a boltban egy Fender Strato (USA Highway one) is, amibe első látásra/hallásra beleszerettem és tudtam, hogy egyszer hazaviszem. Több mint 4 évet vártunk egymásra. Rendszeresen jártam be abba a hangszerboltba és amikor ott voltam, mindig az volt az első, hogy megnézzem, benn van-e még a gityó.  2012 decemberig szerencsére nem vitte el senki így végre hazahozhattam a Drágaságot. Azóta is hihetetlen érzés ezt így elmesélni. Imádom a hangját, azt az igazi strato hangot!
A Strato mellett keresgéltem rockosabb hangzású gitárt is. Egy kedves barátom jóvoltából fél éven keresztül használhattam egy Gibson Les Pault. Nagyon dögös gitár, viszont nekem eléggé kényelmetlen volt.  Viszont legújabb szerzeményem a Schecter Hellraiser Solo 6, ami a Lifelong Dream című legújabb dalomban már látható és hallható, teljes mértékben az én kezemre lett öntve.
A Gibson Les Paul-hoz képest sokkal kényelmesebb a nyaka és a teste is, a pickupok felezhetőek, így sokkal több hangzást ki lehet belőle hozni, nem mellesleg kétoktávos gitár. Nagyon harapós és gyönyörű jószág. A Stratoval pedig nagyon jól kiegészítik egymást hangzásilag. 

Az akusztikus projectjeimben két hangszert használok. 
  • Egyikük egy Fishman elektronikával ellátott Fender Telecoustic gitár. 
  • Emellett van még egy Aria elektro-akusztikus gitárom is, amit még 2008 októberében a Kowalsky Meg A Vega zenekar 5 éves születésnapi koncertjén kaptam, ugyanis én lettem az a szerencsés kiválasztott, aki megnyerte ezt a hangszert.
Erősítőkkel kapcsolatban már nem ilyen hosszú a történet, egy Marshall MG 250 dfx erősítőt használok. Kisebb klubbokban egészen jól megszólal, viszont nagyobb bulikon már kevéske, de tervezem, hogy beruházok egy fejládára. Még nem sikerült megtalálnom a nekem megfelelő erősítőt, de próbálgatok és keresgélek folyamatosan.

Renáta, végezetül, a zenei mindennapjaid, és a terveid érdekelnének.

A Zene minden pillanatban velem van, nem telik el úgy szerintem egy óra sem, hogy valamilyen formában ne legyen része az életemnek. Jelenlegi legfontosabb terveim azok, hogy saját lemez formájában megjelentessem a dalaimat, valamint hogy újra rendszeresen a színpadon zenéljek.

Renáta, köszönöm szépen az interjút és további sok sikert kívánok a gitarvilagok.com nevében is!

Udvardy (Udy) Zsolt
0630/226-1017
udy@gitarvilagok.com

Galéria

2014. december 11., csütörtök

GKG Trió


Nagy tisztelettel köszöntöm a zenekart az oldalon. Úgy érzem a jazz valahol a „modern” muzsikák királya. Természetesen ezt nem lehet definiálni, de a hangszeres tudásnak itt nagyon erősen jelen kell lenni. Ezt látom a GKG triónál és gratulálok a játékotokhoz! Szóval, a GKG Trió!

Először is szeretnénk megköszönni a megkeresést és a lehetőséget az egész zenekar nevében, nagyon örülünk, hogy tetszik a muzsikánk.

Talán nem törvényszerűen – gondolom én - de azért a jazz improvizatív műfaj. Mennyire engeditek be az improvizációt, mennyire van jelen a zenei „mindennapjaitokba”?   

Gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy az improvizáció körül forognak a mindennapjaink, akár a gyakorlást nézzük, akár a koncerteket. Természetesen nem a számok fix részeiről beszélek ez esetben, hanem a szólókról illetve azon pontjairól a nótáknak, amelyek folyamatosan változnak koncertről koncertre, attól függően, hogy éppen milyen lelki állapotban vagyunk. Próbálunk elrugaszkodni a saját kliséinktől, és teljesen átadni magunkat az adott pillanatnak, érzelmi állapotnak.



Lehet, hogy banális a kérdés – sőt biztosan - de mennyire kell a jazz műfajban, hogy a közönség megértse, meghallja a zenei mondanivalót? Ez nekem néha problémát okoz…szerk. Szóval mennyire játszotok a közönségnek, és mennyire magatoknak?

Úgy gondolom, hogy nem feltétel, hogy a közönség mindenképpen szakma értő legyen, azt mondanám, hogy legyen nyitott, és akkor nem lehet baj. Szerintem az energiák és érzelmek mindenkire hatnak és nem kell ahhoz jazz kedvelőnek lenni, hogy ezeket átérezze az ember és megérintse.
Mivel önkifejezésről beszélünk, nem lehet száz százalékban kijelenteni, hogy csak a közönségnek játszunk, természetesen igyekszünk úgy alakítani a repertoárt, hogy az változatos és élvezhető legyen.

Beszéljünk a GKG trió jelenjéről és terveiről!

A Trió évente csak keveset játszik, ami főként annak tudható be, hogy mindenki, más pop produkciók állandó tagja. Ennek ellenére a próbák rendszeresek és folyamatosan bővítjük a repertoárt, gyakorlunk együtt.
Idővel szeretnénk felvenni egy saját anyagot, és természetesen koncertezni sokat, ha lesz rá lehetőség, akkor külföldön is.

Az oldal jellegéből fakadóan gitárok! Matt Geroly nézze el nekem….szerk. Hihetetlen jól szól a trió! Nagyon fontos szempont, ha nem „jazz értő” ember hallgatja! Gotthardot, és Davidet kérdezném, a hangszerekről! Mindent, amit a „cuccról” tudnunk kell!

Mike hangszerek:

A trióban egy 1997-es american standard stratót használok, melyben ki lettek cserélve a pickupok Jeti hangszedőkre. Ezeket a hangszedőket Kéri János Jeti bácsi gyártja Sümegen és a hangjuk magáért beszél, nagyon szeretem őket.

Erősítőből egy DC 5-ös Mesa/Boogie-t ill. egy Roland JC120-at használok, melyek elé be van kötve egy BOSS BCB- 60 pedalboard. A boardban hat BOSS pedál található: egy TR-2 tremolo, egy DD-3 delay, egy CH-1 chorus, egy DS1X- distortion, egy OD-3 és egy TU-2-es hangoló.



Dávid hangszerek:
Cort Gb75 + Jeti PU + Zolkow
Ibanez GWB35+ Zolkow Fernandes LEB2 Jazzbass
Erősítő: Gallien- Krueger RB700II
Láda: Gallien- Krueger 4x10 NEO


Köszönettel:
Udvardy Udy Zsolt
0630 2261017

2014. december 4., csütörtök

Szrogh Attila - Dirty Dogs


Ami elsőre lejött a „Félúton” EP –ről, hogy kőkemény, húzós és tiszta. Fontosnak tartom, hogy a magyar rockzenében olyan biztos pontok legyenek, mint Attila. Nos, most azonban pár szót a Dirty Dogs –ról és a „Félúton” EP-ről!

A Dirty Dogs legutóbbi albuma, a Fekete mámor három évvel ezelőtt jelent meg. Változások voltak, a zenekar házatáján…. „Tavaly nyáron dobost váltottunk és Balu érkezésével újra kellett tanulnunk az egész műsorunkat, majd 2013 végén az énekesünk, Tomi távozott a zenekarból. A jelenlegi felállás - Suták Attilával a mikrofonnál - január vége óta van együtt, áprilistól már koncerteztünk is, és szerencsére elég sok meghívásunk volt. Emiatt a nótaírás is lelassult, idén már nem tudtunk elkészülni az új nagylemezzel. Ugyanakkor a már elkészült dalokat nagyon szeretnénk megmutatni mindenkinek, ezért hoztuk ki az év végére ezt a Félúton EP-t. A reményeink szerint 2015-ben végre elkészül a Dirty Dogs régóta várt harmadik albuma. Vaúúú!!!


Attila, a tagcserékkel, mennyire változott a koncepció?

Attila -Szoszo nagyon erőteljes dobos, meghatározta a zenei alapot, erőt adott a daloknak, de Balu szintén erőteljesen játszik plusz más közegből érkezett ezért még színesebbé tudta tenni a zenénket. Tomi rekedtes hangja, nagyszerű szövegei, egyénisége szintén meghatározták a zenekart és a koncepciót, viszont Ati érkezésével és tiszta hangjával el tudtunk indulni más irányba is, persze megtartva az eddigi értékeket.

Nem tudom kikerülni a kérdést!!! Döbbenetesen szól a gitár a kezedben! Szóval pár szóban a cuccról kérdeznélek!

Attila- Köszönöm! :) A cucc amit koncerteken használok és a felvételen is hallható:

  • Epiphone Les Paul Standard, EMG 81 pick up, Marshall DSL 50 fej tiszta csatornája TC Electronic  MojoMojo overdrive-al hajtva egy  Marshall  JCM 800 ládán megszólalva.
  • A szólókhoz Tc Electronic Flashback Delayt, Kasleder Wild Horses boostert használok,
  • és persze a jó öreg Dunlop Cry Babyt.

A következő linken olvashattok, egy hosszabb interjút, Szrogh Attilával.

Szóval Dirty Dogs!


2014. november 22., szombat

Dejan Toracki

Dejan Toracki guitarist from Australia. Actualy, I am always looking for the spirit in the music. Maybe it is more important than the technic of play. Your music is full of soul! Congratulate on your play! Dejan, how have you found the balance in your music?

Thank you Udy! I have been playing guitar for about 25 years and have always been very passionate and motivated to learn as many ways of expressing feelings, thoughts, emotions and problems as I could. I used to play technical thrash metal in a band named "Spectral Birth" when I was in high school and at university. We were influenced by German greats like Kreator, Sodom, Destruction and Holy Moses along with American Bay Area bands like Testament, Slayer, Metallica, Dark Angel and Anthrax. But our singer and bass player was also our local guitar teacher with a phenomenal technique. He played rock, pop, jazz, top 40 and classics but he also was into much heavier stuff like Bathory, Celtric Frost and Onslaught. So we all shared albums, chose tracks in turns and had lots of ’mini-jams’. That way we puched each other into learning technical riffs, playing clean and super fast! We would tear each other a ’new one’ if we made mistakes!!! But we also loved song writing and concerts like KISS Alive!, collecting Van Halen bootlegs and tape trading. Later on, we discovered Steve Vai just before he joined David Lee Roth and Joe Satriani through Not of This Earth. So we combined technical rhythms of metal with big melody and legato from guitar virtuoeoes to creat fun, fast, technical rock and metal of our own.




Sorry, maybe my first question should have been there are some word
about you! It would be the next! Please, say something about yourself!


I have always loved guitar music and played in a few bands like Spectral Birth and Wild Frontier. I got frustrated and wanted to express myself so decided to just start putting my own band together. I eventually wrote enough songs to record my first album „Deep Blue Cathedral” in 2000. Drummer Klaudius Kryšpín (Pražský výběr) really helped me a lot and taught me about arrangement, tightness, recording and did all of the drums on that album. He was an amazing musician and I was very lucky to have him as my friend and mentor. In 2008 I was lucky to play and open for Joe Satraini during his ’Professor Satchafunkilus and the Musterion of Rock Brisbane show’, which was the best experience of my musical life. I have been endorsed by Ibanez guitars in Australia for the last 4 years and do lots of clinics to help demonstrate guitars, Laney and Line 6 amps and various efffects. Late last year I recorded and released my second instrumental album „Atmospheric Disturbance”. It is available on iTunes and through my website. (www.toracki.com)




What were the main points in your way which determined the style of your play?

I tried to pick up lots of techniques from different players and then use a little in my own. When I was practicing, I was obsessed with REH + Hot Licks videos!! I got Steve Lynch –Eight finger guitarsist for my 17th birthday and learned everything!! Then I got Richie Kotzen’s Rock Chops and became obsessed with legato and arpeggios. Then I had lessons with an amazing teacher called Joe Cool who played with Virgil Donati at our local pub every Friday night in a band called Roar. Then, we were hearing about Paul Gilbert, Vinnie Moore and Michael Lee Firkins who all came and did clinics in our local area in Melbourne. Everyone was a shredder! But then when grunge came and killed everything off, I just stayed determined to keep playing the shred style because to me it was much more fun and challlenging than depressing lyrics and sloppy techniques that the Seattle scene brought. About inspiration, as we all live on the beach and much of the music our band now writes is inspired by surfing and the ocean.

I am sure the bad sound is able to degrade a great theme in the music! Your sound is great! Let's talk about this!

I had some great guys from the local music industry who have help me get big tones and know gear inside and out. Chris Lowe is an expert in everything Mesa Boogie and helped me really understand rhythm tone, clarity and punch, lead tones with sustain and harmonic overtones, effects chains, pick ups, everything. We basically recorded the drums live at Vault Studios in Warana, QLD with engineer Dave Harper. Guitars were done in two tracks, clean at home with a second Line 6 working tone strainght into Cubase and Logic, and then sent to Chris Lowe for reamping. He has a bullshit VST database and set-up!! Once reamped, everything went back to Dave Harper at Vault for final editing, mixing and mastering.

Dejan, thank you for interwiev, and you know, my page is alwas open before you!

Udvardy (Udy) Zsolt
0630 2261017
udy@gitarvilagok.com

Galéria

2014. november 13., csütörtök

Székely Árpád

"Szivardobozgitárok" magyarosan

Székely Árpád. Nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon. Hogy jutott eszedbe, hogy szivar-gitárokat készíts?

Fél évszázad után több szál futott össze az életemben, melyek végül ezeknek az egyszerű, de fantasztikus hangszereknek a készítéséhez vezettek.
A legfontosabb talán a blues imádata. Gyerekkoromban otthon nem hallgattunk zenét, mert édesapámat zavarta mindenféle muzsika. Rákosligeten (Budapest külvárosa) a „fiú-iskolába jártam, ahol egyetlen lány sem volt. Azok a fiúk, akik zenét is akartak tanulni, a „lány- iskolába” jártak, mert ott volt ilyen tagozat. (Lányoknak is tekintettük Őket, mert nem tudtak rendesen verekedni. Azok ilyen idők voltak. Ha lementünk a Rákos-patakra pecázni, vagy télen „korizni” a befagyott ártérre, biztos, hogy összeverekedtünk a rákoskeresztúri srácokkal. Ez akkoriban kötelező gyakorlat volt.)
A zenével először Sopronban a középiskolában találkoztam. Az erdészeti technikum kollégiumában vasárnap délelőttönként (szobavizit után) a folyosókra helyezett hangszórókból szólt a „Komjádi”. Emellett fakultatív módon a Luxemburgot és a Szabad Európát is hallgattuk. Mindez a 60-as évek második felében történt a beat-forradalom és a „brit blues-bumm” idején. A Beatles, Bee Gees jellegű lágyabb vonal és a hazai „nagy öregek” mellett John Mayall, Cream, Fleetwood Mac, Doors, Led Zeppelin, Rolling Stones számok hangzottak el a kolesz-rádióban. Akkor még nem tudtam, hogy ez blues, (nem a kategorizálással foglalkoztam, hanem éltem) csak éreztem, hogy hatalmába kerít ez a hangzás.

Árpád, megkísérelted az aktív zenélést?

Még az első év utáni szünidőben édesapám elvitt egy Felvidéki túrára. Hátizsákkal egy hétig barangoltunk a Szlovák Paradicsomban és a két Tátrában. Még az út elején Iglón az egyik kirakatban megláttam egy olcsó Cremona gitárt. Megvettük, bár nem tekintette túl praktikusnak, hogy végigcipeljük az egész kirándulás alatt. Aztán a kollégiumban használtuk. Szerencsére inkább azok a szobatársaim, aki „jobban tudtak úszni”.
A suli és a katonaság után ismét Pest közelbe kerültem. Volt annyi önkritikám, hogy a zenei fejlődésemre szánt energiát a képességeimhez jobban illő dobtanulásba fektettem. De mikor a tanyai erdészházból beköltöztem a városba feladtam a zenélést. A budai társasház nem volt kedvező háttér a gyakorláshoz. Akkoriban még éretlen voltam ahhoz, hogy felismerjem a gumilapozás nagyszerűségét.
Aztán következett a szokásos átlag magyar életforma - sok munka, család – amibe más nem fért bele.
Csak az ötödik X után kerültem olyan helyzetbe, hogy megint gondolhattam zenélésre. Mivel a tinédzser fiam már dobolt, más hangszer után kellett néznem, ha családi muzsikálásra vágytam. Bussy Gábor, az Impro Zenei Műhely vezetője ajánlotta a basszusgitárt, mivel az is a ritmus szekcióhoz tartozik. Később az ő segítségével –egy gitáros tanítványával társulva – power trióban játszottunk.

…de hogy vezetett innen az út a szivardobozgitárokhoz?

Nemrég a sors megajándékozott egy ghánai úttal. Elképesztő élmény volt, valóságos időutazás!  Sokszor úgy éreztem magam, mintha a nagyszüleim falujában lennék 50 évvel ezelőtt, 5000 km-rel távolabb.
A kulcsszó az egyszerűség. Az általános érzésen kívül két konkrét élmény vitt a CBG gitárok készítése felé. Egyik este csavargás közben megláttam egy „kolbászsütő-bódé” árusát zenélni. (Az általunk használt fogalmakkal nem lehet leírni az ottani dolgokat, annyira más világ). A kezében egy félbevágott kókuszdió héjára rajzszögekkel felfeszített kecskebőrből, seprőnyélből készült két nejlonmadzagos „gitáron” játszott, és énekelt hozzá. (Rögtön beleszerettem a hangszerbe, és megvettem) A dalnak sok köze nem volt a blueshoz, ami nem csoda, mivel a blues nyugat-afrikai gyökerei mellett tipikusan afro-amerikai zene.
A másik egy ottani templomi élmény. Szokás szerint zene és tánc is volt a misén. A katartikus hatást a zeneszerszámok minősége okozta. A lábdobot fél téglákkal támasztották ki, a frontbőre fel volt hasadva, a kísérőtányér fele hiányzott, de a pálmát a dobverő vitte el. Hogy nem volt gyári, sőt meg sem faragták, az hagyján, de girbe-gurba volt az a két faág-darab, amivel hibátlan tempóban, élvezhetően játszott a fekete gyerek. Amikor láttam és hallottam, hogy ezt így is lehet csinálni, egy kicsit elszégyelltem magam a méregdrága Marcus Miller Jazz Bass- em miatt, amivel azt próbáltam pótolni, ami belőlem hiányzik.
Hazaérkezés után azonnal eladtam a gitáromat, és elkezdtem saját zeneszerszámokat készíteni. Egészen más érzés ezeken játszani.

Az interjú elején több szálat említettél. Beszélnél a többiről is?

Ezek is a gyerekkorból erednek. Szabadidőnkben számítógépezés helyett barkácsoltunk, faragtunk, agyagoztunk. Én szerettem rajzolni is, és az akkor kapható hat gombos műanyagpalettás vízfestékkel festegettem magamnak.
A 70-es években rengeteg ingyenes vagy olcsó önképzési lehetőség adódott. mikor 20 évesen visszakerültem a fővárosba, 2-3 szakkörbe is jártam párhuzamosan, előadásokat hallgattam, szakkönyveket olvasgattam. Annyira elkapott a láz, hogy 75-ben egy hátizsákkal és hálózsákkal –autóstoppal – kimentem Párizsba, hogy eredetiben láthassam a modern képzőművészet mestereinek alkotásait. (És hogy szippantsak egyet a Montmartre levegőjéből. Ki gondolta volna, hogy az a fiatal festő, akinél baráti közvetítéssel szállást kaptam, mára az egyik legnevesebb külföldön élő művészünké válik.)
Azután - mint már említettem – elkapott az ÉLET gépszíja, és a „művészi hajlamaimat” félre kellett tennem. (Bár a barkácsolásból annyi maradt, hogy a kutyaszános korszakomban a szánjaimat magam készítettem, és ezt nagyon élveztem.)

Árpád, az elmondottak hogyan kapcsolódnak a CBG gitárok készítéséhez?

Amikor elhatároztam, hogy saját hangszereket csinálok, a legnagyobb természetességgel nekivágtam. A barkácsolási múlt nélkül nem biztos, hogy sor került volna a kivitelezésre.
Eredetileg egy „blues- szettet” szerettem volna készíteni magamnak: egy cajont lábgéppel és egyéb csörgő-börgő alkalmatossággal, valamint egy basszusgitárt. Menet közben rengeteg új ötletem támadt, és állandóan választanom kellett a változatok között. Nem akartam egyiket sem elveszíteni, ezért mindig újabb hangszerek születtek. Aztán súlyosodott a helyzet. Kezdtem úgy szemlélni a tárgyakat, hogy milyen gitárt lehetne belőlük csinálni.

Milyen kapcsolatban állnak ezek a tárgyak a képzőművészettel?

Nem tekintem képzőművészeti alkotásnak a hangszereimet, bár rendelkezem olyan elméleti háttérrel, hogy be tudnám bizonyítani az ellenkezőjét is. Nekem nem ez a fontos, hanem az elkészítés szertartása, amelynek rengeteg közös vonása van a (képző) művészi alkotási folyamattal. Én legalábbis így élem meg. Ugyanazt érzem, mint amikor egy képet szeretnék megkomponálni. A lényegi dolgok azonosak: képzelet, kreativitás; nagyfokú szabadság, de megadott kereteken belül. A szivardobozgitár nem csak eszköze a bluesnak, hanem hasonlítanak is egymásra. Meg vannak a formai, tartalmi kötöttségek, de azon belül lehetőség van az improvizálásra. Ebbe belefér az is, hogy nem szivardobozból készülnek a hangszereim. A szivarozás itthon nem elterjedt szokás, így nem is egyszerű ilyen dobozokhoz hozzájutni. Viszont van boros díszdoboz, sakktábla és egyéb alkalmas használati tárgy. Így a saját egyéniségednek és lehetőségeidnek megfelelően tudod alakítani a gitárokat. Ez pedig már képzőművészeti kategória. Bár ezek is tekinthetők egyfajta népi hangszernek, de nagyon eltérnek a hazaiaktól, melyeknél sokkal erősebbek a hagyományos kötöttségek, és mindenképpen a népművészet körébe tartoznak.

Van valamilyen konkrét célod ezzel a tevékenységgel?

Ez magától jött, kivédhetetlenül, és szeretném hamarosan befejezni, mert nem olcsó mulatság. Nem üzleti tevékenységnek szántam, és csak addig folytatom, amíg ötletem van. Alapvető szempont, hogy minden darab más legyen: vagy formában, vagy a kihangosítás elvében (mind megszólal erősítőn is), a hevederek pedig a kedvenceim. Ettől függetlenül 10-20 gitár nekem sok, így néhánytól meg kell válnom, bármennyire is a szívemhez nőttek.
Ha konkrét célom nincs is, vágyam azért van. Szeretnék hozzám hasonló blues-rajongókkal CBG együttest alakítani.
Köszönöm a lehetőséget, hogy beszélhettem erről a Magyarországon szokatlan műfajról, amely Amerikában reneszánszát éli.


Köszönöm szépen az interjút és további sok sikert kívánok a gitárvilágok.com nevében is!


Udvardy (Udy) Zsolt
0630 2261017
udy@gitarvilagok.com

Galéria