2017. június 19., hétfő

Josef Mr.Joe Horváth, énekes




Josef Mr.Joe Horváth. Léteznek a világban olyan hangok, melyek magukba foglalják es kifejezik, mit is jelent a hard rock zene. Ha jó kezekbe kerül, talán a legnagyobb kifejező erővel bíró műfaj. A tolmács a hang, az énekes. Mr. Joe a hard rock műfaj egyik kiemelkedő őrzője... ott van benne, a szívében, lelkében. Nagy tisztelettel köszöntelek a Gitarvilagok.com -on. Amikor felismerted, hogy megvan az Isten adta tehetség, a hang, hogyan alakította ez az életed?
Elég könnyű volt az éneklés, mert az egész család zenész és ráadásul az általános iskolában is zenei tagozatra jártam. A ház tele volt tulajdonképpen hangszerekkel, és úgy mindig gyakorolhattam, mert tele volt zenével és zenészekkel. Aztán volt egy egyszerű kis rock zenekar, én lehettem 10 éves maximum. 12 és elvittek egyszer egy koncertre, fellépésre, és soha nem felejtem el, hogy volt egy zongoránk, amin én játszhattam. Alig látszottam ki a zongora mögül, amin játszottam, de nagyon tetszett. De viszont az iskolában nem szerettem énekkarra járni. Ezért az énektanárom nagyon haragudott rám, mert tudta, hogy jól tudok énekelni. Lassan elindult a football pályafutásom, és így elhanyagoltam a zenét. Otthagytam a zeneiskolát ahova zongorázni jártam. És én egyszerűen megmondtam, hogy nem szeretnék zenész lenni, már csak azért sem, mert láttam az édesapámat, hogy ő szinte soha sincs együtt velünk a családdal a szakmája miatt. De édesapám elég rafinált volt ahhoz, hogy visszahozzon a zenei életbe.
Szóval azért a jó énekes mellé nem árt egy jó zenekar. Szóval zenekarok?
1980. Május elsején édesapám berakott engem a zenekarába, mint tanuló zenész, és hát, mint egy 16 éves fiút, hát rájött arra, hogy tud pénzt szerezni és csajozni. Úgyhogy így indult el a pályafutásom. Aztán amikor elkezdtem énekelni, észrevettem, nagyon sokaknak tetszik a hangom, mellette megtanultam a basszusgitározni is. 1984 végén kikerültem Svédországba szüleim után és ott letelepedtem, aztán bekerültem egy görög éjszakai bárba zenélni, több stílusban játszottunk. Elég sokat tanultam ott, és amikor bekerültem elég sok stílust kellett játszani, és amikor elkezdtem énekelni világslágereket, aktuális dalokat, észrevettem, hogy nagyon tetszik a hangom, megtanultam írni, olvasni angolul, egész jól éreztem magam. Mindig kérdezték, miért nem csinálok ezt vagy azt, de az igazság az, hogy ott maradtam a vendéglátásban. Már csak azért is, mert sok helyet bejártam, sok helyen megfordultam.



Mennyire engedted magad befolyásolni, és mennyire inspiráltak akár hazai, akár a külföldi énekesek, zenészek?
A zene az mindig utat mutatott nekem, kiskoromban nagyon sokat hallgattam Deep Purple-t, Nazarteh-et, az épp 70-es, 80-as évek jó zenéit, amit el lehetett érni. A magyarok közül szerettem Omegát, LGT-t, és P. Mobilt… abban az időben. De valahogyan egyik se fogott meg. Talán más volt az ízlésem. Szerettem a Dinamit és Korál nevezetű zenekarokat. De mivel nagyon sokat zenéltem, valahogy kialakult bennem egy stílus, egy kis „lopás”, de ezt mindenki csinálja, létrejött a Mr. Joe stílus. Mindenki tudja, hogy szerepeltem egy tehetségkutató műsorban. Nem szeretném mondani a nevét, reklámot csinálni neki. Ezáltal megismertek Magyarországon is. Próbálgattak hívni zenekarokba, mint például Slamovits István (Slamo), az Edda volt gitárosa, sokat gyakoroltunk, de valahogy nem sikerült összehozni, egy jó ütős zenekart. Aztán meghívott a zenekarába Felkai Miklós nagyszerű gitáros, akivel csináltunk is egy CD-t közösen, ami szerintem egész jól sikerült. Aztán közben felkért egy ukrán metál zenekar, hogy énekeljek be nekik egy CD anyagot, megtettem és az is nagyon jó anyag lett, amivel mehettünk volna turnézni Európába, Ausztráliába is. De én betegség miatt nem tudtam elvállalni, úgy éreztem nem lenne elég erőm, nem tehettem volna meg, hogy legyen vége mihamarabb a koncertnek. És ha valamibe belekezdek, akkor 100%-osan magamat szeretném adni.
Joe, beszélhetünk a mindennapjaidról? Az aktuális helyzet?
2015. Január 20.-án elhagytam Magyarországot, visszajöttem Svédországba betegségem miatt, és tulajdonképpen itt vagyok kint, 2016. November óta dialízisre járok. Sajnos túl gyenge vagyok ahhoz, hogy zenével foglalkozhassak, és ráadásul a családi életem is megromlott. Nem érzem jól magam itt kint Svédországban.
Végezetül, a tervekről!
A jövőt úgy szeretném létrehozni, hogy új életet kezdek. Ezt az új életet nem tudom máshol elképzelni, mint a szülővárosomban, Keszthelyen, vagyis Magyarországon. Ez ad nekem egy kis lelki erőt, hogy újra ott lehetek, ahol engem szeretnek. Ha minden igaz, szeptembertől a keszthelyi dialízis osztályra fogok járni. Meg szeretnék gyógyulni, felerősödni, újra zenélni, énekelni, hogy adhassak szeretetet, és kaphassak szeretetet. Ha valakit, vagy valamit kihagytam volna ebből az interjúból, akkor elnézését kérem. Ölelek és üdvözlök minden kedves olvasót és rajongót.
Joe, nagyon köszönöm a beszélgetést, jobbulást és minden jót kívánok neked!
Köszönöm, sziasztok.

2017. június 8., csütörtök

Kustán Sándor, gitárgyűjtő


Kustán Sándor, gitárgyűjtő. Amikor Kusti gyűjteményét megnéztem, azt a hangszert kerestem ami beoltotta a hangszerek, a gitárok szeretetét az egész életembe, a mindennapjaimba. Jolana Galaxis... Musima DeLux....! Nem tudom miért, de én már lemondtam róla, hogy szembe jönnek velem ezek a gitárok. Gratulálok a gyűjteményedhez és nagyon köszönöm, hogy egy kicsit visszanézhettem magam.
Rengeteg vintage hangszer van a piacon. Kusti, miért épp például a Jolana került képbe?
Szia, sziasztok! Gyerek koromban egy Jolana Galaxis basszusgitáron kezdtem pötyögni ami akkoriban magasabb volt nálam ha mellém rakták. Kb. 10 éve lehetett amikor arra gondoltam hogy kellene a falra egy ilyen gitár emlékbe. Akkor elhatároztam, hogy megkeresem azt a gitárt de sajnos nem jártam sok sikerrel viszont az internet segítségével sikerült feltérképeznem ezt a márkát és utána magával is ragadott a formájuk és az egésznek a hangulata. Innentől pedig nem volt megállás el kezdtem gyűjtögetni mindenféle régi gitárt amíg hely szűkében nem lettem.
Szervizeled, javítod is a gitárjaid?
Nem. Eszemben sincs. A gitárjaim Mészáros Zoltán Dániel (Mészi) (Hangszerelem) szervizeli illetve javítja. 
http://hangszerelem.blogspot.hu
Szerintem ma Magyarországon ő az aki ugyanúgy nyúl egy régi Jolanához, mint egy régi Fenderhez vagy Gibsonhoz. És képes olyan műveleteket végrehajtani rajta amitől sokan óvakodnak. Én inkább csak amolyan tisztítási munkákat végzek el a gitárokon.
Mennyire ragaszkodsz a teljesen eredeti megjelenéshez? Jelen esetben, mondjuk egy Moni Second gyári állapotához?
Csak gyári állapot jöhet szóba a gyűjteményemnél. Például poti vagy jack csere még belefér. Vagy esetleg megtekercselt hangszedő, bundozás vagy binding javítás. Utóbbi például elég gyakori a Jolana gitároknál.
A Moni gitárok a gyengéim jól rátapintottál. Tudomásom szerint nekem van meg eredeti hiánytalan és módosítatlan állapotban a 4 féle Moni elektromos és basszus gitár. Ez nekem hatalmas dolog, mert 9 évig vadásztam őket mire végül megtaláltam. Mondhatjuk, hogy a gyűjteményem szent grálja ez a négyes. Hatalmas eszmei értékkel. Már 1-2 éve külföldi gyűjtők is keresnek nálam ilyen gitárokat.
A gitárosok nagy többségénél a hangszedő csere az első mozdulat, ahogy kézbe veszik a gitárt! Be lehet szerezni manapság tényleg „sixties vintage”  alkatrészeket?
Igen be lehet itthon és külföldön is egyaránt. Természetesen mindent be lehet szerezni de ha eredeti kell akkor az biztosan többe fog kerülni, mint egy kíni alkatrész.  Sokan keresnek meg különféle kérésekkel, hogy mit szerezzek meg vagy tudok-e adni például Brilant De Luxe hangszedőt vagy Rellog Gitona-t. Természetesen annyi soha nincs amennyi kellene de igyekszem eleget tenni a kéréseknek. Hamarosan a honlapomon elérhető lesz egy menüpont ahol beszerezhetőek lesznek alkatrészek is. 
Kusti, kikerülhetetlen kérdés egy gyüjtő esetében a finanszírozás – már ami ide tartozhat – kérdése. A hangszerekkel kapcsolatban az üzleti rész is jelen van, vagy ebbe az irányba nem megy a Sixties Guitars?
Igen a finanszírozás egy igen kényes téma ,mert ez bizony már egy bizonyos szint után fájni is tud. Egy gyűjtőnek mindig vételre kész állapotban kell tartani a pénztárcáját. Sokan gyűjtik már a régi hangszereket és sokan is kereskednek vele. Egy–egy gitárért őrült harc is ki tud alakulni és persze gyűjtők közti sértődések is.
A második kérdésedre a válasz az meg az , hogy természetesen jelen kell, hogy legyen az üzleti rész is, mert minden egyes gyűjtemény egyben egy befektetés is. Vagyis annak kell lennie. De ez csupán az én véleményem. Senki nem fog olyan dologra rengeteget áldozni ami 10-20 év múlva fabatkát sem fog érni.
Az irány mindenképp a kereskedelem viszont addig az út nagyon hosszú és rögös.
Itt nem lehet úgy kereskedni, mint a porszívóval aminek minden háztartásban kell lennie.  http://www.sixtiesguitars.com 
Itt bizony ki kell várni azt az embert aki meglátja és beleszeret az adott hangszerbe. ami lehet akár több hónap vagy év is. Szóval  ez inkább szerelem amivel szívesen foglalkozom de megélhetést nem fog biztosítani.
Végezetül. Tervek!
Tervem egy új honlap ami már nem a gyűjteményt prezentálja hanem a mások számára is elérhető alkatrészeket és eszközöket.
És természetesen kialakítani a sixtiesguitars brendet ahol beszerezhetők olyan dolgok amiket már 30 éve sem tudtál megvenni a Triálban. Köszönöm ,hogy megtiszteltél az interjúval.
Én köszönöm a lehetőséget, és nagyon sok sikert az elkövetkezőkben!

Galéria

2017. május 11., csütörtök

Északi Szabolcs, gitáros


Északi Szabolcs, gitáros. Úgy érzem, nagyon hangos, zajos a világ. A csend sem kivétel ez alól. A zene az a nyelv ami meg tudja adni azt a spritualitást, ami vissza tudja adni a csendet nekünk. Szabolcs az a gitáros aki kiválóan érti ezt a nyelvet, beszéli, játssza. Új albuma, a Beyond of Stratosphere, címet kapta. Szabolcs, nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon,  beszéljünk az albumról. Szabolcs mi inspirált? Melyek voltak azok a fontos pontok, melyek alapján megszületett az album?

“A fejemben a hangok mutatták az utat” így szokták mondani, ami igaz is lehet. Tudod a zene olyan hogy meg vannak a terveid de aztán a munka közben magával ránthatnak újabb ötletek és azok diktálják hogy mi lesz. Engem elsősorban a játék inspirál. A zeneszerzés egy folyamat az ötlet a legfontosabb,megtetszik és elkezded komolyan venni aztán építgetni és végül érdemesnek kell tartsd arra hogy ezt megmutasd másoknak. Mindig belekerülnek azok a dolgok amik akkor éppen foglalkoztatnak, meg kell hogy legyen a koncepciód de a legfontosabb a játék, amíg egy zenén dolgozol az nagyon nagy öröm. Szerintem a zene most egy filozofikusabb irányba tart a nagy technikai korszak végére értünk. Ezzel a lemezzel is ezeket a törekvéseket erősítem. Nehezen szántam rá magam egy instrumentális albumra, ami arról szól hogy a gitár a főszereplő. Elsősorban dalokat írtam, szövegeket zenésítettem meg és verseket, hangszereléseken agyaltam. Instrumentális zenét csinálni 2017-ben, erre időt szánni és abban reménykedni hogy ezt sokan meghallgatják majd úgy gondolom totál öngól. Felmértem esélyeimet végig gondoltam hogy mennyi van a klasszikus Gilbert, Satriani, Vai, és a többi  gitárhősök  meg a több 1000 mai megfelelőik mellett, akiket már egyre kevesebben hallgatnak. Szóval nem sok értelme van. Végül mégis arra jutottam hogy miért ne. A bakancslistámon volt ez a dolog. Ha már közönség sincs, csak haverok és zenésztársak és “világsztárok” se lehetünk már, akkor magam miatt ,mert ezzel már régóta tartoztam magamnak. Másrészt pedig kritikus vagyok, nagy volt a pofám és mindenki aki dumál az csináljon zenét és aztán ugasson tovább.


Miért Beyond of Stratosphere?

Mert az egész a magányos utazásokról szól,ami a fejünkben zajlik, (elindulni képzeletben valahová). Tehát amikor zenét hallgatunk,zenélünk, akkor mintha kilépnénk a földről ezt szimbolizálja. Régóta járom ezt az utat más projektekben is használtam ezekből a hangzásokból, arra jutottam hogy csinálok egy instrumentális  
 “ post-rock szerű” lemezt, begyúrva minden eddigi dologgal amit használtam.Elkezdtem kutatni a mappákban azok az ötletek után amik felhasználhatóak lennének ehhez.Felvettem esőt az udvarból mikrofonnal (pl. innen a H2O háttere .Más dalnál  a föld külső zaját használtam (NASA felvételekből). Az "I go to Mars"-nál űrhajó száll le éppen egy résznél. Szóval kísérletezgettem, olyan dolgokkal is amikről azt gondolom pszichológiailag hatnak a hallgatóra, egyfajta hangulatot adnak a számoknak.

Beszélgessünk most Északi Szabolcsról!

Északi Szabolcs. Gitár oktató és zenész  Baján. Család, tanítványok, zenekarok. Nem könnyű vidéken de én szeretek itt élni. Veracruz, Hegyhengergetők, Október32, Felhőtánc és akusztikus formációk. Sok ügyes gitáros indult tőlem, büszke vagyok rájuk, elmondhatom hogy sok kreatív emberkét neveltem, akik közül rengetegen zenélnek aktívan ma is. A zenekaraimról annyit hogy nagyon  jó zenészekkel dolgozok együtt és nagyon jó barátokkal  (hála ezért az égnek). Szóval a nyugalmasabb kisvárosi Jimi Hendrix pozíciót választottam és ezek mellett stúdiózok.

Merre, tovább az miért Beyond of Stratosphere?

Elküldtem egy két blognak hogy ne csak a facebook ismerőseim hallják-lássák, de nehéz kérdés. A menedzselés nem érdekelt soha az nem  zenésznek való dolog. Kicsit pszichopata dolognak tartom aki a marketingben hisz és az irányba dolgozik. Addig jutottam hogy elérhető az "itunes spotify" és hasonló helyeken meg a youtube oldalamon. Ha koncertet csinálnék belőle tök jó zenekart kitudnék tenni mert sok kíválló kollégám van de ingyen nem várom el senkitől hogy dolgozzon a zeném. Szerintem lesz ebből koncert de egyedül nem állok ki backing trackra, mert izgalmasabb játszani,szeretem ahogy a zenekar inspirálja magát,koncerten olyan lenne hogy ezek a témák megmaradnának sok játékkal fűszerezve sokkal szabadabb.
 

Nagyon jól szól az lemez. Egy ilyen lemeznek jól kell szólnia. Szabolcs, most a technika kérdése jönne! Minden aminek köze volt a hanghoz?

Stratocasterek - hangkártya - Pc-Logic pro. Semmi extra technika. Illetve egy Squier precko halható a basszussávokon, sokszor pengetővel. Egyedül oldottam meg mindent. A masteringet egy jó barátom végezte, Magi Krisztián, aki egyébként kiválló zenész is.

Szabolcs, nagyon köszönöm a beszélgetést, és gratulálok a Beyond of Stratosphere -hez!
Én köszönöm. Sziasztok. 

2017. április 5., szerda

Turi Csaba, gitáros


Turi Csaba, gitáros. Sok mindent kereshet az ember a művészetekben, a zenében, de az biztos, hogy az "ez most megérte" érzést akkor érzi úgy igazán szívből, ha valami egyéniségre, egyediségre bukkanik. Hát, így jártam Turi Csabával, akit nagy tisztelettel köszöntök az oldalon. Csabának hihetetlen inspiratív a játéka, és ahogy szólnak a hangok a gitárjából... van szép, van jó a világban!
Első kérdésként, ismerkedjünk meg Turi Csaba, gitárossal!

Sziasztok!  Mivel az interjú nem „élőben” megy és látom az átküldött anyagban a bevezető néhány méltató sort, elöljáróban el kell, mondjam, hogy nagy szerencsém, hogy csak egy klaviatúra van előttem, ugyanis nehezen tudom leplezni a zavarom. Túl hízelgő ez nekem. Bár tudjuk, hogy senki sem próféta saját hazájában, az ismerősökön keresztül én inkább azzal szembesülök, hogy nem kellene ezt a „pózolást” közel ötven évesen már erőltetni… a zeneművelés minden szegmensében csupán egyszerű amatőrnek tekintem magam, aki  gyermekkora óta mániákusan szereti a zenét, azon belül a rockzenét és a gitár hangját. Amit most csinálok, mindennek következménye és teljesen önazonos, nincs benne póz, de elfogadom azt is, ha valakinek ez szokatlan, atipikus, sőt irritáló attitűd.


Így is kezdődött minden. Mert olyan nincs, hogy valaki ilyen rajongással gimisként meghallja a „Highway Star”, a „Metal Heart” vagy a „Mr. Crowley” gitárszólóját és nem gondol arra, hogy ezt ő játssza, a lehető legteljesebb átéléssel. Márpedig erre még a szocializmusban is volt lehetőség. Igaz, inkább csak elvi, mint gyakorlati. El lehetett menni Szegeden a Kárász utcai hangszerboltba, meg lehetett venni némi spórolás után a Musima hangszert 5300 forintért, lehetett a szakival legyártatni egy „torzítót”, ami a szaki szerint tök egyszerű dolog, a végeredmény mégis inkább valami elfuserált fingszimulátor lett, majd beleapplikálni mindezt egy zöld szappantartóba, és el lehetett kezdeni gitározni.   Aztán rá lehetett jönni gyorsan, hogy valami nem ok, ez a rádióra kötött, azzal kierősített, recsegő akármi nem egészen úgy szólal meg, mint a Mr. Crowleyszólója… és nem is csak a gitár, a „torzító” és rádió miatt…

Na, ott és akkor elkezdődött egy kőkemény harc a hangszer és köztem. nem volt Youtube, nem voltak kották, tabulatúrák, ötletelni kellett, hogy ezt ugyan, miképpen lehet eljátszani, a gitár pedig nehezen adta meg magát. Nem is sikerült teljesen legyőzni, ha úgy tartja kedve ma is, azt csinálja, amit ő akar, nem azt, amit én…. Ebbe belefárad azért az ember, főleg, ha rádöbben arra, hogy mások sokkal könnyebben megtanulnak bizonyos dolgokat. Igen, be kellett látnom, hogy nyilván nem vagyok igazán tehetséges. Keserű felismerés volt, de miért kellett volna magamnak hazudni? Aztán szerencsém lett, mert évek múlva, nyári diákmunka keretében Pesten dolgoztam éjszakai portásként egy youth hostelben, de egy-két hajnalban beeső, térben és időben is eltévedt koreait leszámítva nem volt forgalom, aludni nem lehetett, hát maradt a gitár. Két hónapon keresztül napi 7-8 óra. Na, ott azért behoztam elég sok lemaradást. Más kérdés, hogy ezt is sikerült bénán csinálni. Ahelyett, hogy a hangképzéssel vergődtem volna, engem csak az érdekelt, hogy az arpeggio végre megszólaljon a kezem alatt. Ugyanis Yngwie-t (Far Beyond The Sun) meghallani egy rádióműsorban, maga volt a felfoghatatlan csoda. De tény, hogy úgy kezdtem a szorgalmi időszakot szeptemberben, hogy az arpeggio –ha szarul is- de végre megszólalt. 




Aztán itt meg is ragadtam évekig. Zenekarosdi nem volt, de volt helyette tök értelmetlen gitár-alibizés lakodalmakban, egy-két saját ötlet, dalkezdemény, de nem látszott, hogy, hogy ebből bármi értékesebb legyen. Szerettem a hangszert a kezemben tartani, ötleteim is jöttek, de nem úgy szólalt meg a gitáron, ahogy én belül hallottam… nem voltam technikailag elég jó, hogy eljátsszam őket. Bántott, de úgy tűnt, hogy ebben ennyi van. Megint ugrunk az időben, 40 évesen alakult úgy az életem, hogy újra lett időm a hangszerrel többet foglalkozni. Most nem a youth hostel, most más. Két és fél évig csak arra figyeltem, most már tudatosan, napi többórás gyakorlással, hogy rendszerezzem a tudásom, aztán két év után a régi ötletek is megszólaltak és az életemben bekövetkező gyökeres változásnak köszönhetően jöttek a dalok is… Alapvetően rendkívül fájdalmas időszak, de ugyanakkor a kreativitás szempontjából izgalmas, semmihez sem hasonlító érzés volt.
Csaba, amikor már képben kerültél a hangszerrel, hogyan tudtad megőrizni, hogy a saját utadon, a saját gitárvilágodban maradj?

Ha valaki nem törekszik arra, hogy mindenáron utánozzon valakit és hangról-hangra mások által írt szólókat szólaltasson meg, akkor ez törvényszerűen alakul így, véleményem szerint. Kicsit olyan ez, mint a kézírás. Nincs két ember, aki egyformán ír, holott a betűket elvileg ugyanúgy tanuljuk. Ha hagyjuk, hogy a tanultak mellett az egyéniségünk ne vesszen el, akkor szükségszerűen kialakul a stílusunk. Nagyon sok zenét, nagyon sok gitárost  kell hallgatni, meg kell ismerkedni a nekünk tetsző technikákkal, de senkit nem jó teljesen leutánozni. És nem igazán értem azt sem, hogy gitárosok tömkelege képes betanulni brutális munkával és akarattal/gyakorlással Guthrie Govan/Petrucci/Steve Vai/Satriani stb. dalokat/szólókat, anélkül, hogy saját dalokkal próbálkozna, vagy ezeket a saját képére formálná. Én erre technikailag sem lennék képes, de nem is érdekel kicsit sem. Nekem többet ér, hogy bár technikailag inkább vagyok képzetlen, mint képzett, de akik ismernek,  azonnal kiszúrják, pl. egy sok-sok gitárost felvonultató közös projektből is, hogy mikor következek én. Lehet, hogy nagyképűen és ostobán hangzik, de ha választhatnék aközött, hogy saját dalaim vannak, vagy elfogadhatóan elnyomok egy Satriani nótát, gondolkodás nélkül előbbit választanám. Utóbbi talán nehezebb, előbbi viszont nekem értékesebb, ez lenne az önkifejezés lényege, - a „művészet” szót azért óvatosságból nem használnám. A profik persze mindkettőt tudják, de én ebbe a klubba soha nem lépek már be… Igen, van néhány feldolgozás is a videóim között, de messze elszakadva minden esetben az eredeti változattól. Így nekem belefér, hangról hangra eljátszva viszont értelmét veszti, ott az eredeti, azt kell meghallgatni.



A dalszerzés. El lehet határozni? Muszáj megélni? Beszélnél a dalszerzésről?

A dal jött, jön. Kopogtat belülről, hogy itt vagyok, én pedig ilyenkor nekiülök és addig nincs nyugalmam, amíg el nem készül, és fel nem veszem. Jellemzően nem riff/dallam ugrik be, bár ilyen is előfordul, hanem egy leküzdhetetlen vágy/érzés, hogy most azonnal csinálni kell. Nekiülök és jön. Aztán felveszek mindent, gitárokat, basszust, billentyűket, a dobot pedig megszerkesztem külön. Ezek konkrétan alvás nélküli napok. Volt olyan munkatársam pl. aki azonnal kiszúrta, hogy „Túrinak új dala van, mert fizikálisan és mentálisan nincs itt!” . Ez egy megváltozott tudatállapot, még ha igyekszek is uralkodni rajta. És ez megint csak nem arról szól, hogy ezek jó dalok vagy sem. Nem is szólnak igazán jól, nem lesz belőlük soha semmi, produkálnak majd jó esetben, maximum néhány ezres lejátszást az évek során, esetleg néhány kövér dislike minősítéssel, mert stúdió-és gitártechnikailag egyik sem tökéletes, de a történet lényege nem ez, nem erről szól.
Nekem ezek a dalok rendkívül fontosak, az életem (utazások, fájdalmak, örömök) nagyon fontos pillanatai úgy képben, mint zenében, és nyilván vállalhatónak is tartom őket, amúgy nem adnám közre nyilvánosan, de a lényegük, hogy tökéletesen, a legutolsó, talán nem is pontosan intonált hangig bennük vagyok. Nagyon örülök, és zavarba jövök (lásd most), ha más is elismerően nyilatkozik róla, de elsősorban nekem, a lelki békém miatt készülnek.
 
Csaba, zárásként. Beszélnél a terveidről?
 
A terveket illetően nagy és titkos vágyaim a zenével kapcsolatban nincsenek. Maradjon minden így még sokáig. Hangszereim, felszerelésem megvan, Vannak dalaim és szeretném, ha még születnének is újabbak. Tagja vagyok jelenleg egy zenekarnak, ahol nagyon élvezem, hogy többek között Gary Moore, Santana, Creedence, Tina Turner, Vaya Con Dios dalokat játszhatunk élőben. Mindenem megvan, tényleg. Gitár fanatikus voltam, vagyok és leszek is. Ez a világon az egyik legjobb dolog!



Csaba, nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert kívánok a továbbiakhoz.

Köszönöm.

https://www.facebook.com/csaba.turi.14

Galéria

2017. március 9., csütörtök

Szijártó Zsolt gitáros, Kárpátia



Szijártó Zsolt, gitáros. Azon zenészek 5% -ba tenném Őt, aki tudja, hogyan kell a játéktempót, a virtuozitást használni, hogy az, egyéniséget adjon a gitárosnak. Kiválóan irányítja, vezényli ezt a két nagyon nehéz jellemzőt. Zsolti, nagyon köszönöm, hogy időt szakítasz ránk. Kötelező kérdés. Zsolti beszélnél a jelen gitárvilágodról?

A jelenlegi gitárvilágom az olyan, mint a 25 évvel ezelőtti, amikor már belekerültem a zenei avatar gépezetbe, ami az esős, unalmas, szar napokat át tudja változtatni, gitárhőssé. Ha gitározol kicsit olyan érzés, mint mikor a szupermen felveszi az s méretű pizsamáját, hátára teríti az abroszt és indul világot megváltani.

Ahol megjelensz, ott a produkció a kirakatba kerül. Ez nagyon kevés gitárosnak sikerül... és kevesen is maradnak. Egy picit próbáljunk meg közelíteni ehhez a világhoz. Beszélnél azokról a pontokról az életedben, karrieredben, ami a szólógitározás ilyen fokához vezetett?


Apám dobos volt, anyám énektanár, a szomszédom basszusgitáros. Kiskoromban is már mindent gyűjtöttem, bélyeget, képregényt, pecabotokat… ahogy 10 éves koromban gitárt kaptam, már csak zenében tudtam gondolkodni. Vettem rocker dzsekit, szegecseket, felvarrókat, kazettákat, bakeliteket, Metál Hammert, pengetőket, posztereket, jelvényeket, kiskutyafülét… a gyakorlás nem volt nyűg, mert aki ennyire szereti a zenét, az szeret is zenélni. Persze az első zeneiskolámból én is kapituláltam, ahogy illik! Később magamtól visszatértem, mint a Jedi.

Veled kapcsolatban egy dolog mindig felmerül. A szóló vonal. Tervezel ilyen utakat is?

Tervezem a szóló lemezem, már vannak is dalok, de ez még a jövő zenéje lesz. De ez nem ilyen szétdarált, szét arpeggiózott, technikai bravúr lemez lesz, hanem próbálok maradandó dalokat, hangulatokat megtalálni a gitáron. De azt úgy azért, hogy senkinek ne legyen semmilyen téren hiányérzete.

Zsolti, tudnál pár tanácsot adni, mivel nagyon sokan Téged egyfajta etalonnak tartanak, meg kell, mondjam joggal. én is. Szóval gyakorlati tanácsokat gitárosoknak!

Persze! A legfontosabb, hogy legyél jó csapatjátékos! Egy zenekarban rengeteg kompromisszumot kell kötni. Az nem elég, hogy jó vagy, hanem lehessen is veled együtt működni.  Ez nem azt jelenti, hogy légy elnyomott balfék és ne légy önmagad, hanem találd meg azt az utat, ahol még te is jól érzed magad. Persze az sem elég, ha nagyon aranyos vagy, de zeneileg egy gyík. Gyakorolni is kell nem csak jó fejnek lenni. Törekedni kell rá, hogy ha valamit tudsz, azt mutasd is meg. Az előbbre viszi a produkciót!  Aki színpadra áll az ne legyen egy mamlasz visszahúzódó szerencsétlen csomag, persze ne is legyen öncélú, magamutogató ripacs. Tudni kell, mit tudsz, azt viszont ki kell hozni magadból és próbálni egyre jobb lenni, akár önelemzéssel. Az amatőr zenekarok 10 szer elpróbálnak egy dalt és mindig ugyan ott elrontják. Ahelyett, hogy megállnának annál a résznél és át néznék minek is kellene történnie ott.

Szólni is kell valahogy, valahogy? Zsolti, jöjjön a cuccod!

Peavey Triple xxx 120w fej
Marshall 1960 A láda 4x12 ( Celestion G12T -75 hangszórókkal)
Boss GT 100. (Csak az effektek jönnek belőle az erősítő hangja szól)
Dimarzio kábelek.
2 db Medgyesi Tibor mesterhangszer
 Ibanez jem 7dbk,
 Musicman Steve Morse

Zsolti, nagyon köszönöm a beszélgetést és nagyon sok sikert kivánok a Gitarvilagok.com csapat nevébe!

Köszönöm