2014. július 25., péntek

Géczy Viktor


Géczy Viktor gitáros. 
Az közel sem baj, ha egy gitáros játékát valamely kategóriába helyezzük. Viktor játékát én nem tudom. Elkanyarodik, aztán visszatalál egy eredeti koncepcióhoz. Hihetetlen érdekes gitározás az Övé. Ez fontos, mert ami érdekes, az iránt érdeklődik a hallgatóság, és talán az egyik legfontosabb rész, egy gitáros pályáján. Viktor, mi a véleményed erről?

Köszönöm szépen -szeretném azt gondolni és hinni, hogy egyedi a gitározásom és a hangzásom-, a visszacsatolások alapján lehet ebben valami, folyamatosan dolgozok rajta és részben tudatosan is. Alapvetően a modernebb blues irányzatot próbálom szélesíteni, nagyoktól tanulva/ellesve és beleépítve játékomba. Eric Clapton bluesból indulva azt funk, jazz/bebop elemekkel bővítve (Robben Ford-tól John Scofield-ig … ) persze még nagyon az elején járok ennek a hosszú útnak.

Mielőtt tovább mennénk, ismerkedjünk meg Géczy Viktor gitárossal!

Miskolc, 1977. – majd egészen 14 éves koromig nem gondoltam, hogy gitározni fogok, míg végül apukám Jolana Futurama III gitárját elő nem vettem (bár eleinte az elektronika része jobban érdekelt). Folyamatos fúrás faragás (elképesztő használhatatlan hangszedője volt) mire évek alatt zsebpénzből feljavítgattam. Első Fender Stratocasterem 1997-ben vettem, amikor a miskolci Lóg a Ritmus (Bűdi Szilárd vezetésével) zenekarral nyertünk hatalmas pénzdíjat egy tehetségkutatón. Párhuzamosan a középiskola és egyetem mellett folyamatos gitározás, órákra járás, különféle tanárokhoz (erről kicsit később). Jelenleg saját informatikai cégem vezetése mellett próbálok a gitározásnak kellő időt szentelni, e nélkül félember lennék.





Improvizáció. Meghatározónak érzem a játékodban. Jól látom ezt?

Igen, pontosan! Valahogy kimaradt az életemből a számok megtanulása, egészen mostanáig. Hogy jó vagy rossz, nem tudom, de maximum érdekes „lick”-eket (figurákat) tanulgatok, skálákat hallgatgatok – ebből próbálok építkezni, megérteni, hogy a fenébe szól jól néha teljesen élet idegennek tűnő skála egyes helyzetekben. Emellett sok időt szánok a kísérő-gitározásom fejlesztésére, főleg ritmus szempontjából. Meglepő, hogy sokan mennyire nem foglalkoznak ezzel, engem a funk miatt ez nagyon megérintett, sokkal hangsúlyosabbnak gondolom.

Hol találtad meg azokat a zenei alapokat, melyekre ráépítetted a saját gitárvilágod?

Leginkább a gitártanáraim „fertőztek” meg, szerencsém volt azt gondolom, mert sok műfaj keveredett – Spirkó S.K. Károly akinél eszméletlen jó blues alapozást tanultam, később Kerékgyártó Füles István (Legi-team, Török Ádám) akinél a funk/jazz irányokat elkezdtem felfedezni és aki eszméletlen jó gitárosunk volt, sajnos csak múlt időben, mert már nincs közöttünk. Majd Mohai Tamáshoz jártam, aki ugyancsak teljesen más aspektusból világított meg dolgokat.

Viktor, úgyszólván gitár centrikus az oldal. Hallhatunk a gitárjaidról, és egyáltalán a felszerelésedről?

Hogy ma vagy holnap milyen felszerelésem van vagy lesz? Nem mindegy J. Folyamatos cserebere a hangzások keresgélése miatt mind a gitárok mind a pedálok területén, ami azért a kedvencek közé tartozik: Fender Vintage Hot Rod '52 Telecaster 2004-ből. Nem vagyok klasszikus értelemben vett telecasteres, de ebben a duplahangszedő elől vastagabb, kicsit jazz-funk hangzást tesz lehetővé és rendkívül univerzális hangszerré varázsolja. Hasonlóan egy Gibson LP Standard Plushoz, ami jó krémes hangzást ad. Stratocasterhez most „találok vissza” – egyszerűen hiányzik a közép „ütés” hang belőle, rájöttem, hogy rózsafa fogólap a megfejtés illetve megfelelő pedálok – szereztem egy Deluxe stratocastert, ugyancsak 2000-es évjárat, kísérletezgetek. Mint láthatod ezek nem ritka vintage darabok, de prémium hangszerek.
Erősítő: Mesa Boogie Mark III – nagy szerelem, rendkívül (néha túlságosan is) karakteres kis kombó. Emellett első Marshallom (!) nemrég szereztem be egy Morcz Csaba 1987 (50w plexi másolat) példányában. Van még tovább egy Fender Showmanszépségem 1967-ből.
Pedálsor: sokkal fogósabb kérdés, amit kikísérleteztem most, mint ideális vonat: Vox wah, Catalinbread Naga Viper (treblebooster), Lovepedal Kalamazoo, Ibanez TS9, Xotic AC Booster (strato mellé mindig bekapcsolva) és egy Catalinbread Belle Epoch. De van sok a „polcon” amit még próbálgatok/megfejtegetek.

Viktor beszélnél a gitáros jelenedről, és a tervekről?

Nagy álmom, hogy megcsináljam az ország egyik legjobb funk zenekarát, ezen most pár komoly zenésszel elkezdtünk dolgozni, remélem idén már lesz eredménye. A Bűdi Szilárd és a Jazztelen projektben is most kezdtem aktívan dolgozni. Emellett egy nagyon érdekes Sting tribute zenekar (PoliStingis alakul Bozsik Patrik vezetésével. A maradék szabadidőben pedig a SelectGuitars gitárüzlet arcaként folyamatosan veszünk fel anyagokat kiváló hangszerekkel és amerikai butikpedálokkal, ami hatalmas szakmai kihívás, elsőre nem is gondolná az ember.



Lee Ritenour Six String gitárverseny?

2012-ben és 2014-ben is döntőbe jutottam a blues kategóriában, 2012-ben még egy 1 hetes gitárfesztiválon is részt vehettem Amerikában, Montanaban, ahol 2. helyezést értem el a kategóriában. Hatalmas élmény és megtiszteltetés volt, azóta sem dolgoztam fel igazán. Különösen pozitív, hogy ott az emberek mennyire őszintén rajonganak az élő gitárzenéért. Ugyan csak rövid időre, de igazi sztárnak érezhettem magam.

https://www.youtube.com/funkervik


Viktor, köszönöm az interjút, és további sok sikert kívánok a gitárvilágok.com  nevében is!

Udvardy Udy Zsolt
06/30-226-1017

Galéria

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése