Sziasztok, a Klippel Mór Szilárd vagyok, a Red One House
zenekar basszusgitárosa, pár mondatban szeretném bemutatni a zenekart és
a következő részben a hangszereit is.
A blues banda Veresegyházon
alakult, mai arculata hosszú évek alatt alakult ki. A tagok és a díszlet
folyamatosan változott, az alapítók közül már csak a zenekar vezetője van a
csapatban. A tagcserékkel egy színvonalasabb ütőképesebb banda jött létre, így
több koncertre és utcazene fesztiválra kapott meghívást. Mára már nem
"csak" veresegyházi zenészekből áll a zenekar. Gyakran dolgozunk
meghívott zenészekkel is, és szívesen lépünk fel más zenekarokkal együtt.
Ezekből a zenei kapcsolatokból, az idők folyamán barátságok alakultak ki. Nagy
örömünkre a XIII. Kerületi utcazene fesztiválon első helyezést értünk el. Szerepeltünk
rádióadásokban, legutóbb a Klub Rádió, "Kék Ördögök" című
műsorában. Sikerült több zenei anyagunkat is feltölteni az internetre, három
kislemezünk jelent meg eddig...
Nagy hangsúlyt fektettünk a
megjelenésre, próbáltuk a 20-as évek Amerikáját megidézni.
A Red One House zenekar az ország
első és egyetlen hokum blues bandája.
„ A veresegyházi vándorzenészek
ezt a rég elfeledett műfajt modernizálták, de előadásmódjukban még a régi
vaudville színházak világát idézik. Dallamos, magyar nyelvű saját szerzeményeikben
dolgozzák fel a hétköznapi ember ügyes-bajos dolgait, érzelmeit,
élethelyzeteit. Varázslatos egyedi készítésű hangszerek és a blues zenei
sokszínűsége teszi igazi unikummá műsorukat.”
Számos összművészeti fesztiválon
(Vidor Fesztivál, Comedium Corso, Kolorfesztivál, Zalavölgyi Kultúrtivornya) és
utcazenei rendezvényen (Tokaj, Szeged, Eger, Cegléd) mutattuk meg magunkat a
nagyérdeműnek. Külön örömünkre szolgált, hogy Zalaszentgróton a fesztivál
különdíját, Angyalföldön (2018) pedig az 1. helyezettnek járó
közönségdíjat vehettük kézbe.
Több rádiós műsorban is
vendégeskedtünk: Klubrádió - Kék Ördögök, Panda Rádió – Jambalaya, Civil Rádió
– Dalok Galopp, Poptarisznya – Bluesmegálló, RockFM - Magyar Hangok.
Facebook: https://www.facebook.com/redonehouse/
Instagram: https://www.instagram.com/redonehouse/
Youtube:
Vida Krisztina - ének
Pál Zoltán Márk -gitár,
ének, bőrönd-lábdob, stomp box
Meleg Dezső - szólógitár,
szájharmonika, ének, vokál
Klippel Mór Szilárd - basszusgitár,
vokál
Héjja Balázs - dob, tajon,
nagybőgő, citera
Kiss Márton Gellért - cajon, mosódeszka, csörgődob
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése