Párniczky András, gitáros. Tisztelettel köszöntelek a Gitarvilagok.com oldalon. Ahogy a gitárjátékod hallgatom, az jön le először, hogy nincsenek zenei vagy stílusbeli korlátaid. Hihetetlen módon nyitottak az ajtók előtted. András, tudatosan alakítod a játékstílusod, vagy egyszerűen bementél az épp, előbb említett ajtók valamelyikén?
Nagyon köszönöm, megtisztel, ha ezt gondolod! Vannak sajnos korlátaim, bármennyire is törekszem azok leépítésére. Sok minden közrejátszott abban, ahogy most látom, illetve inkább hallom a világot. Induló sportolói karrierem hagytam abba és váltottam tizenöt éves koromban a zenei pályára, azon belül a gitározásra. Hatással akkor - Galambos Ernő, aki ma a Stageshop gitárbolt tulajdonosa és Hegyessy Ákoshangmérnök – osztálytársaim voltak rám és persze az akkori zenei ízlésük. Így Zeppelint, Deep Purple-t és más rock zenéket, később pedig progresszív zenéket például Robert Frippet hallgattam. Másfél év autodidakta gitározás után kerületem be a Postások Erkel Ferenc Zeneiskolájába, ahol az akkor a főiskolán épp végzős Juhász Gábor lett a tanárom. Itt százkilencven fokos fordulatot vett az életem. Első órán feladta John Coltrane Bessie's Blues-át, ezzel sok évig kizárólag a jazz felé fordítva az érdeklődésem. Ezután a főiskolai tanulmányaim (Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Babos Gyuszival és Horányi Sanyival, majd a Holland Királyi Zeneakadémia) alatt végig a jazz volt meghatározó. Kinn tanultam Hágában, amikor eljutottam egy olyan jazz fesztiválra, ami itthon akkor elképzelhetetlen lett volna. Három nap alatt hallottam Bill Frisellt, John McLaughlin a Shaktival, John Scofieldot, John Abercrombiet a Gateway-el, de ott volt George Benson, Pat Martino és Mike Stern is. Sokszerűen ért, hogy akiket hallottam nem egyszerűen jobbak voltak, mint én, de sokkal hitelesebbek is. Ekkor jöttem rá, hogy valami olyan gyökeret kell találnom, ami hitelessé teszi azt, amit csinálok. Így jött a Kelet-európai Yiddish népzene. Sok népzenét gyűjtöttem, írtam le és dolgoztam fel az elmúlt tizenöt évben. És persze egy idő után jöttek olyan darabok, amik már nem feldolgozások csak stilárisan beleillenek ebbe a vonalba. Mostanában pedig az előző század kortárs zenéje, azon belül is Bartók érdekel a legjobban.
Lehet, hogy egy picit banális a kérdés, de honnan jönnek a zenei ötleteid, mennyire befolyásolják ezt éppen az aktuális, akár a mindennapjaid, vagy a világ történései?
Leginkább azok a zenék befolyásolják, amiket hallgatok. De ez soha sem direkt folyamat. Sok impulzus ér és biztos vagyok benne, hogy ezek az én szűrőmön átalakulva megjelennek a zenékben, amiket írok. A zene a legabsztraktabb művészeti forma. Érzéseket közvetítünk vagy keltünk a hallgatóban, de egyáltalán nem biztos, hogy akár egy nagyon erős zenei jelenet pont ugyan azt váltja ki mindenkiből.
András, amikor tanítasz, melyek azok a fő szempontok – elkanyarodva, az előírtaktól – melyeket mindenképp követsz?
Régóta, így amit kiemelnék az talán a módszer, a módszertan. Kell, hogy legyen valami felépítettsége annak, ahogy a-ból b-be el szeretnénk jutni, de persze minden diákom más és más, így mindig hozzájuk próbálom igazítani az agyagot. Adott a végcél, hiszen olyanok jönnek hozzám, akik vagy OKJ-s vizsgát szeretnének tenni vagy felvételiznek valahova. Ez kijelöli mit kell elérnünk. A legfontosabb talán, hogy egy fiatal gitáros számára bemutassam az előzményeket, nyissam, árnyaljam azt a képet, amit a jazzről alkotott. Számomra elsődleges, hogy legyen saját, felismerhető hangja egy zenésznek így erre is bíztatok mindenkit. Rengeteg mindent meg lehet tanítani, nem véletlen évről évre egyre több nagyon magasan képzett jazz gitáros jön ki a világ valamelyik iskolájából, de a színpadi jelenlétet nem lehet tanítani. Vagy van, vagy nincs. Soha sem értettem miért figyeltek rám az emberek, amikor 20-25 éve nulla tudással felmentem a színpadra. De hálás vagyok a sorsnak, hogy megadta ezt a képességet. Ebben az évben elkezdtem a LFZE mester képzését, így ha minden jól megy, akkor újra, most már a bolognai rendszer szerint is elfogadott legmagasabb tanári státuszom lesz jövőre. E nélkül nem lehet itthon közép- vagy felsőfokon tanítani. Kíváncsi vagyok a tanulmányaim befolyásolnak-e majd a tanításban.
Rövidre véve a kérdést! A hangszereidről mindent, amit tudnunk lehet!
A másik gitárom egy francia utazó, mini gitár, amit Sébastien Gavet készített. Ez persze nincs olyan minőségű, mint a Collings, de nagyon praktikus mivel egy rémálom gitárral repülőn utazni. Több rossz élmény után úgy döntöttem kell egy b-terv. Mindkettőben Lollar pickupok vannak, amik a most gyártott hangszedők közül kiemelkedőek. PAF típusú pickup-ok, de nem remake-ek.
Erősítőm is kettő van, mindkettő Fender a Silverface érából. A '60-as évekbeli Blackface-ekhez képest ezek sokkal megfizethetőbbek, és jobb állapotban is vannak a koruk miatt. Nekem két low power erősítőm van (egy Vibro Champ és egy Princeton Reverb) és a minőségbeli visszaesés a '70-es években ezeket nem, csak a nagyobb erősítőiket érintette. Bár a most kapható kínai cuccokhoz képest ezt nehéz visszaesésnek tekinteni! Nekem ezek a régi csöves Fenderek jelentik a gitár hangot. Nehézséget jelent jó csövet szerezni, mert abból is jobbak sajnos a NOS, azaz a régen gyártott de nem használ csövek. És persze nem könnyű egy csöves erősítő, de nekem így is megéri.
Effekteket is használok természetesen. Válik Laci (gitáros, hangmérnök) mondta, hogy az a gitáros, aki nem használ torzítót az neki gyanús. Én is azt gondolom, hogy nem tudomásul venni azt a változást, ami Jimi Hendrix hozott az elektromos hangzásban butaság lenne. Ezzel együtt én szeretem a gitár hangot, így olyan pedálokat használok csak, amik nem változtatják meg alapvetően azt. Overdrive-okat (egy régi ProCo Rat II.-őt és egy KTR Klone-t), reverb/vibratot és delayt (Strymon Flint és Timeline) használok. Csupa olyan dolog, ami egy csöves erősítőben is benne lehet adott esetben. A tendencia, hogy egyre kevesebb pedálra van szükségem, tervezek is majd egy kicsi board-ot összeállítani Kis Attila barátommal, aki évek óta segít az ilyen dolgokban. Csak egy TC hangoló, egy Wampler Reverb és az említett Klone lesz majd rajta. A KTR, a legendás Centaur Klone új verziója. Ha megengedhetném magamnak sem adnék ezer dollárt egy vintage pedálért, szerintem ez baromság, de kipróbálva a KTR-t értem, hogy mi visz rá valakit, a sznobság mellett persze. Nagyon fontos még a kábel is! Sokkal fontosabb, mint sokan hiszik. A gitár kábel alapvetően egy ellenállás, ami a magasakat vágja, így pont a hang nyitottsága mehet rá ha túl hosszú, vagy nem megfelelő minőségűt használunk. Én amióta először a kezembe került Vovox kábeleket használok. Évekig próbálkoztam, hogy több effekten átküldve is azt az élő gitárhangok kapjam, mintha közvetlenül az erősítőbe dugnám a kábelt. A megfejtés egy impedancia illesztő. Ez a pedál azt imitálja mintha a gitár az erősítő bemenetébe menne közvetlenül, így utána már nem romlik a jel. A drive pedálok után érdemes lerakni mondjuk egy Lehle Sunday Drivert – az effektek sorrendje amúgy is meghatározó – elképesztő eredménnyel jár.
András, beszélnél róla, hogy milyen formációkban láthatunk?
Legtöbbet a saját zenekarommal a Nigunnal. Kevesebbet hívnak, mint , aminek az az oka, hogy mindenki azt gondolja a zenekarvezetőkről, hogy a saját dolgaikkal vannak elsősorban elfoglalva. Ezenkívül van egy furcsa tendencia a magyar jazz életben, mindig csak egy gitáros foglalkoztatott. Felkapnak valakit, aki egyszerre húsz zenekarban játszik, aminek valószínűleg lehetetlen megfelelni, majd egy-két év múlva jön egy fiatalabb gitáros. Ez egy szomorú szokás szerintem, mert a jazz annyira szerteágazó, hogy nyilván nem lehet mindenhol egyformán kiemelkedőnek lenni. Én, ha meghallom a tizedik énekes produkciót ugyan azzal a gitárossal, egyszerűen kikapcsolom. Ennél több kreativitást és egyéni ízt várok egy zenétől. Szerencsére azért van alkalmam a zenekar tagjain kívül is jó zenészekkel megosztani a színpadot. Chris Potter, John Zorn, Don Byron, Steven Bernstein, Frank London és Matt Darriau a Klezmatics-ből akikkel nagy élmény volt együtt játszani, de ami legalább ennyire említésre méltó, hogy olyan magyar zenészekkel zenélhetek időről időre, mint Dresch Misi, Lukács Miklós vagy Benkő Robi, aki a magyar szabad zene egyik legnagyobb alakja.
Kikerülhetetlen kérdés! Tervek!
Rengeteg tervem van! Az egyik ahhoz kapcsolódik, hogy a mostani Nigun felállással majd három éve játszunk együtt. Azt szokták mondani az a jó, ha valaki a leggyengébb egy zenekarban, mert így tud tanulni. Nem értek egyet, szerintem az a jó, ha nincs gyenge zenész egy zenekarban, viszont folyamatosan inspirálják egymást a tagok. Bede Péter, Ajtai Petya és Baló István ilyen zenészek. Igazi élmény velük együtt dolgozni, nem is tudom elmondani, hogy ez mennyire fontos számomra. Mára kiforrott egy program, amit a világ számos pontján eljátszottunk már New Yorktól Athénig és nagyon szeretném, ha lemezre tudna kerülni. Ehhez az kell, hogy kapjunk pályázati támogatást. A mi műfajunkban, a mai vásárlási kedv mellett máshogy sajnos nem lehet kiadni CD-t, még úgy sem, hogy elvileg van rá kiadó, a Fonó.
Ezenkívül jövő év januárjában mutatjuk be az Opus Jazz Clubban az új műsort. A munka címe Bartok Electrified. A Nigun tagjaival evezünk majd új vizekre. Meghatározó volt a népzene számomra az elmúlt másfél évtizedben, sőt azt gondolom, hogy Bartókot nem is tudnám népzenei ismeretek nélkül jól megközelíteni. Azok a tendenciák, amik Bartóknál hallhatóak és még nem kerültek be a jazz-be vagy az improvizatív zenékbe izgatnak. Talán a politóniát, több hangnem együttes jelenlétét emelném ki elsősorban. Ezt a műsort úgy is játszanám, hogy hívok vendégeket. Szeretnék egy olyan koncertet, ahol Pozsár Máté zongorista működik közre, ősszel pedig tervezem meghívni Frank Möbus gitárost és berlini zenekarának a fúvósát. Ő a kedvenc gitárosom, így ez egy különleges találkozás lehet, majd ha sikerül megvalósítani.
András, nagyon sok sikert a továbbiakhoz, és nagyon köszönöm a beszélgetést.
.jpg)
