2022. máj. 9.

Gyémánt Bálint, jazzgitáros

Gyémánt Bálint, jazz gitáros. Számomra valahol ez az megnevezés az, ami a legtöbb tudást, a legtöbb érzékenységet hordozza a zenésznek, a hangszer által, a közönség felé közvetített gondolatok megjelenítéséhez, kifejezéséhez. Aki a saját zenei világára, saját zenei fantáziájára tudja formálni jazz-t, talán a legnagyobb zenei eszköztárhoz tud jutni. Ezt látom amikor Gyémánt Bálint gitározását hallgatom.

Bálint, nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon és talán nem ezzel kellene kezdeni egy beszélgetést, de hallhatnánk róla, hogyan kell, lehet úgy gitározni, hogy ennyire természetesen jönnek a harmóniák, a dallamok a hangszeredből?

Először is köszönöm, hogy itt lehetek, nagy öröm ilyen díszes társaságba keveredni! A gitározás számomra az a kifejezési forma, amelyben a leginkább otthon érzem magam. Azért gyakorlok most már körülbelül 25 éve, hogy minél könnyebben, magabiztosabban és választékosabban tudjam átadni a gondolataimat a zenében. Azt remélem, hogy ez nem jár felesleges virtuozitással, vagy öncélúsággal. Szerzőként is az a célom, hogy egy dal szinte saját magát írja meg, miközben játszom. A számomra legcsodálatosabb zenék mindig olyanok mint a népdalok. Olyan mintha mindig ismertük volna őket, mintha csak egy régi barát egy új történetet mesélne el.

  • Akkor most ismerkedjünk meg Gyémánt Bálint jazz gitárossal!
Talán nem is nevezném magam jazzgitárosnak, inkább gitárosnak. Való igaz, hogy a Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén diplomáztam, de annyira sok minden érdekel a zenében, hogy a műfajokat tekintve nem tartom magam semmilyen előre fixált megoldáshoz, vagy kerethez. Viszont a szabadság attitűdje mindig végigkísérte az előadó művészetemet, ezt mindenképpen a jazznek köszönhetem. Ez sokkal inkább egy nézőpontot, egy hozzá állást jelent számomra, mint egy zenei stílust.
  • Bálint, mi a véleményed, a jazz választja a gitárost, vagy a gitáros a jazzt?

Mindenképpen a gitáros döntése, hogy mi az ami őt a legjobban érdekli a zenében. És persze ne feledjük, hogy mindannyian folyamatosan változunk. Én hatalmas Tankcsapda rajongóként kezdtem, gyakoroltam a Metallica és az Extreme zenekar riffjeit, miközben már tízenévesen is lenyűgözött Gerendás Péter muzikalitása és előadó művészete. Szerintem mindenki azt csinálja amit úgy érez, hogy csinálnia kell. A jazz előadóművészeit biztosan nem a hírnév, vagy a "facebook like-ok" vezérlik. Ez az elköteleződés egy életen át tart, még akkor is ha a végeredmény nem is feltétlenül sorolható be egyetlen zenei műfaj sajátosságai közé.

  • Kizárólagos a műfaj az életedben?

Nem. Mint említettem, nem vagyok jazz gitárosnak a szó azon értelmében, hogy rengeteg más is érdekel a jazz zenén kívül. A jazz az a nyelvezet, azaz eszköztár és szempontrendszer melyben a legkomfortosabban ki tudom magam fejezni, de ez inkább a hozzáállást tükrözi, nem a zenei végeredményt. Sokszor meg sem tudnám mondani, hogy pontosan milyen zenei műfajhoz tartozó zenét is játszom, de az igazat megvallva, ezt nem is tartom fontosnak.

  • Ha nincs is erről „megállapodás”, de a jazz, képvisel egy, szerintem elég jól körülhatárolható hangzást, hangzás világot. Azt érzem, hogy nem is akarnak, kilépni ebből a gitárosok. Hogy látod ezt?

Szerintem éppen ez a legsokrétűbb műfaj, amely képes szinte bármivel fuzionálni. Sting, saját zenekarát például gyakran a világ legjobb jazz zenészeiből állította össze és Branford Marsalis, Vinnie Colaiuta vagy Kenny Kirkland egy pillanatra sem szűntek meg jazz zenésznek lenni amikor vele koncerteztek. Szerintem a legelőremutatóbb, legkülönlegesebb zenészek mindenképpen szippantottak magukból a jazz attitűdjéből. 

  • Hangszer. A Fender Stratocaster. Miért a Fender?

Nem tartom magamat gyűjtőnek, de van több hangszerem. Fender Strat Plus-ból tartok otthon rózsafa és éger fogólaposat is. Ezen kívül van egy ES 335-ös Gibsonom és három Collings gitárom. 2 akusztikus és egy I35LC elektromos hangszer is. A nylon húros gitár mindig is fontos volt számomra, van egy Godin Multiac Nylon SA-m is.
Legtöbbet viszont tényleg a Fenderrel állok színpadra. Nagyon kedvelem ezeket a gitárokat, nagy rajongója vagyok a Lace Sensor hangszerdőknek is, melyek a 30 évvel ezelőtti idők mércéjével nézve zajtalanok és egy kicsit fedetebb hangzással rendelkeznek. Ez a fedett sound engem emlékeztet a jazz gitárok kicsit tompább, nazális hangzásához, miközben megmarad a stratocaster sokszínűsége és univerzalitása.

  • Bálint, megismerkedhetünk, a hangzásvilágod technikai környezetével?

Igazából roppant egyszerű. Nagyon kedvelem a stereo megszólalást, a zengetők és delayek adnak egyfajta éteri hangzást, melyet nagyon szeretek visszaadni nem csak a lemezeken, de a koncertjeimen is. Szóval többnyire két erősítővel játszom. Nagy rajongója vagyok a régi Polytone erősítőknek, rendelkezem is néhánnyal otthon. Általában ha az adott helyszín rendelkezik valamilyen csöves erősítővel, akkor azt szoktam párosítani a saját tranzisztoros erősítőmmel. Sok féle effekt pedál képezi részét a fegyvertáramnak, rendszeresen variálom őket az adott este és a kedvem függvényében. A stereo effektek a jól bevált Strymon-ok. (BigSky és TimeLine) De újabban újra használok Line6 DL4-et. Szeretem az overdrive pedálokat. A JHS Morning Glory és a Strymon Sunset is rendszeresen része a boardnak. Nyitott vagyok az úl hangzásokra és szeretek kísérletezni is velük. Gyakran játszom elektronikus vonóval, azaz eBow-val. De használok oktávert, vagy Whammy pedált is ha úgy érzem, hogy az adott zenei környezetben jól szólna.

  •  Végezetül, de nem utolsó sorban. Tervek!

Az utóbbi néhány év megtépázta az előadó művészet vitorláit. Sajnos ez a nézőszámokon is érezhető, de ez egy cseppet sem vesz el a motivációnkból, vagy az elkötelezettségünkből. Óriási örömömre végre idén ősszel megjelenik a Harcsa Veronikával közös új lemezünk, melyet ősszel a Művészetek Palotája Nagytermében mutatunk be. Ezek mellett éppen most kezdődnek meg a nem régiben rögzített trió lemezem utómunkálatai. Ezt az albumot csak 2023 elején szeretném elérhetővé tenni, úgyhogy rengeteg megvalósítandó terv vár rám a közeljövőben.
Ezen kívül sokan nem tudják, de az előadó művészet mellett kiemelt jelentőséggel bír a pedagógusi hivatás az életemben. Fontos számomra, hogy a tudást és mentalitást tovább is tudjam adni. Már közel 10 éve vagyok a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola főtárgy tanára. Idén ráadásul elkezdtem tanítani a Zeneakadémián is és viszek egy aprócska online kurzust a Debreceni Egyetemen is. Épp a múlt héten fogadták el a Zeneakadémián a doktori kutatási témámat, úgyhogy alig látok ki a tervekből és feladatokból, de az igazat megvallva nagyon élvezem és kivételesen szerencsésnek érzem magam.

A zenével foglalkozni mindig öröm, mindannyian kiváltságosok vagyunk akik már korán megtaláltuk ezt a csodát az életünkben.


 Bálint, nagyon köszönöm a beszélgetést és nagyon sok sikert kívánok neked!

Köszönöm. 

2022. febr. 6.

Jakab Szilárd, New Horizon


 
Jakab Szilárd, New Horizon. Ami elsőre nagyon bejött nekem, hogy új távlatok felé indul el egy olyan zenekar, amely ezt kőkemény, klasszikus rockzenei alapokkal képzeli el. Hogyan? Van itt valami ellentmondás? Nincs! Irgalmatlan határozottsággal feszegetik azokat az ajtókat, melyek tényleg megnyitják az új horizontokat! 
 
Szilárd, nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon! Beszélnél róla, hogy milyen „iskolák” adták meg a zenekarnak azt a stílust, mely igencsak határozottra sikeredett? 
 
Szia, én is üdvözöllek a zenekar nevében! Tudod, a zenekar tagjai közül hárman – többek között én is - X-generációsok vagyunk. Felnőttünk a Beatrice, Lord, Edda, Pál Utcai Fiúk és még sorolhatnám hány zenekar – lázadó vagy kemény hangvételű - zenéin, és nem múlt el nyom nélkül. Én személy szerint az alapokat zeneiskolában elsajátítva már idejekorán – mintegy 9 évesen – kezdtem el zenélni, gitározni, tangóharmonikázni és billentyűzni. Persze jöttek az iskolai zenekari próbálkozások – mint mindannyiunknál –, kisebb fellépések, de komolyabbra csak „érett” fejjel fordult a dolog. Basszusgitárosunk, Jakab Tamás – aki egyébként az öcsém – inkább a keményebb, metálosabb irányba indult, ő alapította anno a Mad Horse zenekart, ahol még egyszer én is előfordultam billentyűsként. Utódzenekara, a NightSide még a mai napig is működik. 

 Ritmusgitárosunkkal, Varga Lászlóval (ő egyébként a „korelnök”) először a RockZóna zenekarban találkoztam, de hamarosan rájöttem, hogy a feldolgozások előadása nem jó irány nekem a gondolatok kifejezéséhez. Kiléptem a zenekarból, és saját csapatot alapítottam Deep Mirror néven, ahová nem kis meglepetésemre jött Laci is, meg még páran a RockZónából. Írtunk pár dalt, jöttek a próbák, de még mindig nem volt meg az a hang, amit elképzeltem, elképzeltünk. Közben munkákból, és a világjárvány berobbanásából adódóan a zenekar működésképtelenné vált, de a dalok, dallamok még mindig ott voltak fejben, csak nem tudtak kiszabadulni. Ekkor Varga Lacival eldöntöttük, hogy nem hagyjuk annyiban, új formációt kezdünk, ekkor alapítottuk meg a New Horizon zenekart mi négyen: Varga Laci, Jakab Tamás, Kovács Kristóf és én. Kristóf a legfiatalabb, roppant energikus, határozott, és nem utolsósorban remek dobos. Nagyon sokat hozzátett a kialakult hangzásvilágunkhoz. A korlátozások, a világban történő negatív irányú változások kihozták belőlünk a hangot, amit már régóta kerestünk. Feltört, kirobbant, és ez mind a zenei stílusban, mind a dalszövegekben érezhető. 
 
„A falnak is füle van” hallgatva a nótát, az jön le nekem, hogy a dal szövegvilága és a zene – végre – teljes összhangban van. Nincs túlbeszélve, és – hála Istennek – nincs „szétgitározva”! Röviden…. a szövegírás és a hangmérnöki feladatokról hallhatnánk! 
 
A szövegek általában az én fejemben születnek meg, én úgy szoktam mondani: „ki akarnak jönni”, ez alól egy dal képez kivételt, a „Násztánc”, amelyet Szepesi Richárd „Ricsosz” barátom – a Druida és az Avatar zenekar alapítója - írt, és a rendelkezésünkre bocsátott. A zenei alapokra általában írok egy vázlatszerű zenét, amit aztán a srácok – ki-ki hangszere szerint – kidolgoznak. A „Falnak is füle van” c. dal apropóját egy – a médiában is agyonharsogott – sztori adta, pontosabban egy politikai-személyiségjogi jogi botrány. Azért figyelünk arra, hogy a szövegeink ne legyenek vulgáris, sértő hangneműek, de mindig a lényeget ragadják meg, bizonyos dolgokra fókuszálva. A gitártémák és rövidke szólók pont úgy vannak megalkotva, hogy ne vonják el a figyelmet a mondanivalótól, szinte „jelzéserejűek”. A komolyabb hangmérnöki munkát, stúdiózást Markó Attila barátunk „követte el” saját kis stúdiójában. 
 
Hogyan látjátok, hogy a New Horizon és az általa képviselt klasszikus rockzene mennyire fogja meg a fiatalabb generációkat? 
 
Fontos erre figyelni a mai „mindent hallunk, mindent látunk” világban? Figyelj, egyre több pozitív visszajelzést kapunk nagyon fiatal korosztályból is. Érdekes látni, hogy a mai generáció is vissza-visszafordul a korai rockzenei irányzatokhoz. Ez látszik egyébként a koncertek fellépések közönségének összetételéből is. Szerintem nagyon fontos, hogy egy zene szóljon „valamiről” , hívja fel a figyelmet, lehessen értelmezni. A mai viszonyokat tekintve – amikor az interneten, és egyéb médiában – egy adott dologról ezerféle különböző variácó jelenik meg, nehéz eligazodni, utat találni közöttük. Mi próbálunk tisztán látni, és a látottakat ugyanúgy átadni másoknak. A fejlődés nem megy, ha mindent úgy fogadunk el, ahogy megmondanak, kell a kételkedés, és némi lázongás is. A lázadó hangnem pedig rockzenével kombinálva mindig hatásos, és ezt érzi a fiatalabb generáció is. Afféle „Mátrixos” kifejezve: Valami nincs rendben, de nem tudod, hogy mi…. Ezeket a témákat próbáljuk boncolgatni, kifejteni. 
 
 
Izlések és pofonok… tudom, tudom! Azonban ami nagyon bejött elsőre az a hang, a hangzás! Beszélnétek a felszerelésről? Minden, amit tudnunk kell a „vasról”! 
 
Nos, a dob alapot Kristóf kezei (és persze lábai) alól egy Tama Superstar dobszerkó adja, Meinl cinekkel szerelve. Tamás egy Warwick Rockbass Corvette basszusgitárt nyúz, egy Zoom G11 multival és egy RCF712A MK IV. kombóval, Laci barátom LTD/Esp 256ec gitárjából, NUX MG300 multijából és Laney LV 300 kombójából csiholja a kíséretet. Az én „cuccom” egy Ibanez S670FM egy Line6 POD HD500-al, és egy Marshall 100-as csöves kombó. Ezek persze csak száraz technikai paraméterek, a legfontosabb „vas” az, ami bennünk van, és amit kifelé megmutatunk, átadunk. Enélkül „csak” egyszerű hangszerek lennének... 
 
  
Szilárd, kikerülhetetlen kérdés… hogyan élte meg a zenekar, milyen hatása volt a New Horizon mindennapjaira a COVID-19-nek? 
 
Nézd, ez senkinek nem volt egyszerű, és még most sem az. Korlátozások, utazási nehézségek több problémát is okoztak. A stúdiófelvételek elkészítésében is voltak emiatt gondok, szerencsére technikailag sikerült megoldani a dolgot, így végül elkészült az album dalainak felvétele. Nyilván a koncertlehetőségek is beszűkültek egy időre, szerencsére az utóbbi időben egyre jobban jönnek vissza a rendezvények. Néhányunkat érintett a „bezártság” élménye is, ezt azonban ki lehetett használni gyakorlásra, fejlesztésre, dalok készítésére. 
 
Végül, de az egyik legfontosabb téma! Beszélnél a tervekről? Tervek? 
 
Azok mindig vannak. Már most sok felkérést kaptunk és látjuk, hogy mozgalmas évünk lesz. Ezen felül az első negyedévben szerzői kiadásként jelenik meg a „Micsoda Mennyország” c. albumunk, amely a 2021-es év dalait tartalmazza. Készülünk 3 új videoklipet is leforgatni, valamint már elkezdtük a következő album dalait is próbálni. Általánosságban elmondható, hogy minden hónapban születik egy új dalunk, így került az albumra is 11 dal (decemberben „megpihentünk”) És természetesen az állandó terv: meglátni, meghallani, kimondani! 
 
  
Szilárd, nagyon köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok nektek!
 
Köszönöm!

2022. jan. 29.

Fazekas Ákos, Art of Haven


Art of Haven – Kimondatlanul. Fazekas Ákossal beszélgettem, a zenekar gitárosával. A ballada, a „lassú” szám talán az egyik legnagyobb kihívása egy gitárosnak, zenekarnak. Én mindig egy kicsit tartok tőlük, de a „Kimondatlanul” nagyon betalált. Tökéletes egyensúly, a hangszerek mondanivalója és a szövegvilág között! Nem tagadom, és nagyon nem bánom, hogy a lassan védjegyeddé váló 7-húros Ibanez is megjelenik a dalban. Gratulálok!

Ákos, nagy tisztelettel és régi barátként köszöntelek az oldalon! Nem tudom más témával kezdeni… beszélnél a „Kimondatlanul” születéséről? Amikor hallgatom, azt érzem, hogy ez a dal egy tökéletes, nyugalmi egyensúly! 

Szia Udy, sziasztok! Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy újra itt beszélgethetünk, köszönöm szépen! A „Kimondatlanul” című dal mindenképpen egy különleges szerzemény a zenekar eddigi pályafutásában. Ránk ugyanis leginkább a power/heavy metal-os pörgősebb dalok a jellemzőek, manapság pedig elkanyarodtunk egy kicsit a modern metal világába. Mégis szerettünk volna a lemezre egy kis „pihenőt” egy elgondolkodtató, szívhez szóló, de semmiképpen sem glam rock-os, sablonos balladát. A dalszöveg írásakor elkalandoztak a gondolataim, hogy manapság mennyire aktuális az a probléma, hogy az emberek egyszerűen nem mondják ki mit éreznek, csak dolgoznak, megy a napi rutin. elég csak felszállnod egy villamosra, és máris látod a „rezzenéstelen, megfáradt arcok”-at. Szóval nem is szeretném túlmagyarázni, mert szerintem a dalszöveg eléggé egyértelmű. A szimpla hétköznapi élet, az elfojtott, soha ki nem mondott dolgok ihlették a dalt.

Ha egyensúly, akkor ideértem természetesen a hangszerelés kérdését is! Milyen szempontokat vettetek előre, mi volt a kiemelt cél a keverőpultnál?

Szerettünk volna mindenképpen egy ívet adni az egésznek. Előszőr csak a gitár indít, majd jön az ének, és a dob igazán csak a refrénben kapcsolódik be először. Nálam mindig nagyon fontos szempont a keverésnél hogy a gitárok szépen panorámázva, természetes szépséggel szólaljanak meg, Ezt tanácsként is mondanám, hogy érdemes a gitárfelvételt úgy elkészíteni, hogy utána ne kelljen rá egy raklapnyi EQ, mert az elveszi a naturális hangzást, és ebbe a hibába könnyen bele lehet esni. És ha már EQ, akkor is mindig inkább a „tisztítás” vágás, mintsem kiemelés, mivel utóbbit megoldható az erősítóvel, illetve effektezéssel is a felvétel során. Tehát nálam a jól beállított preamp és természetes hangzás a kulcs a felvételek során, beleértve az összes hangszert, éneket.

Hangszerek. Hihetetlen jól néz ki, és nagyon finoman szól az akusztikus gitárod. Gratulálok! Beszéljünk, a gitárokról, és kapcsoljuk egy picit ide az erősítőket és tulajdonképpen mindent, ami ebbe a kosárba tartozik! 

Köszönöm szépen! Az akusztikus gitár ami a klippben is szerepel egy Ibanez AEW szériás darab. Nagyon szeretem, mert egyrészt nagyon inspirláló a hangja, másrészt nagyon kényelmes a nyaka. Olyan érzés rajta játszani, mint egy szólógitáron, szóval nem tipikus akusztikus nyaka van, hanem inkább karcsúbb, sportosabb, ami nekem nagyon kényelmes. A festés is nagyon ott van szerintem, ez is egy szempont volt a hangszer beszerzésénél, hogy ne legyen az a sablon klasszikus dizájn. Erősítők tekintetében jelenleg élőben a Blackstar Series One 100 Wattos fejet használok, egy 4x12-es Marshall 1960A ládával. A végeredmény fenomenális sound, csilingelő magasak, fal bontó mélyek. A klippben szereplő gitár egy héthúros Ibanez RG752AHM-AW. Úgy gondolom, sem a márkát, sem a hangszert nem kell különösebben bemutatnom, elképesztően kényelmes nyak, válogatott fákból készült hangszer, letaglózó hangzással. Ugyanilyet használ többek között  Lukács Peta a Bikini-ből, csak a zöld top festésű kiadást.

Akkor most kanyarodjunk vissza hozzád és az Art of Haven -hez! Beszélnél a Te és a zenekar jelenéről? Mennyire befolyásolták a vírus okozta szükséghelyzetek a munkátok?

A zenekar jelenleg sajnos nem teljes felállásban működik, ugyanis jelenleg is keressük basszusgitárosunkat! (Jelentkezni a facebook oldalunkon lehet). Alapvetően szerencsére még így is meg tudjuk oldani az esetleges fellépéséket, mert így is-úgy is használunk samplert a szintik miatt, így szimplán berakjuk a lemezen hallható basszussávot. A sampler használat persze megkívánja a hibamentes végigjátszását a daloknak, és a dobos részéről pedig az atompontos játékot, mert ha elcsúszna a tempó, akkor bizony rosszkor szólalna meg a basszus meg a szinti. Szóval összegezve a dolgokat, a vírushelyzet ellenérei is tudunk aktívan próbálni, készülni az élő fellépésekre. Az más kérdés, hogy sajnos a közönséget nagyon megnyirbálja ez a helyzet, és még a főállású zenekaroknak is nagyon nehéz most teltházas bulit szervezni. 

A munkálatok 90%-a az én házi stúdiómba készült, a dobfelvételt pedig a megoldotta a dobosunk otthon, egy elektromos dobcuccon, így nem kellett találkoznunk sem emiatt a vírushelyzet közepén.

Az előző kérdés általános volt, akkor most következzen, a „In Montibus Eram (2021)”. Mindent amit az új lemezről tudnunk kell!

Az egész projekt létét tekintve ez sorban a kilencedik nagylemez, az első hét azonban instrumentális, tehát ha csak az énekes albumokat akkor a második kiadványunk. Már nagyon régóta készen volt a dalok többsége, de egyszerűen a családi dolgok, és a személyes munka mellett nem mentek gyorsabban a stúdiós munkálatok. Pláne, hogy nemcsak a gitárokat, de a basszust, és a szintiket is én játszottam fel. Nagyjából egy másfél éves folyamat volt, és ezúttal tényleg rengeteg munka van benne. Már a felvételek közben felmerült bennünk, hogy a mai világban minek egyáltalán nagylemezt készíteni, mivel még egy-egy dalt is egyre nehezebb eljuttatni a közönséghez, egyre több munka a promóció, és nagyjából olyan a zenei helyzet, mintha egy kavicsot dobnánk az Óceánba, ami a bedobást követően nem sokkal elmerül. Ennek több oka is van: egyik fő oka az internet ami kétélű fegyver. Egyszerre lehet jó lehetőség, de köszönhetően a sok semmire való tartalomnak, zenének nevezett akármiknek, egyszerre megnehezíti a dolgát a valódi zenészeknek. A másik nem kis probléma a pandémia, ami miatt az élő lemezbemutatók és egyéb fellépések megszervezése is nagyon bonyolult, arról nem is beszélve, hogy ha sikerül is az eseményt letárgyalni, jön a következő kérdés: ki fog eljönni? Szóval a mai trendeket elnézve, jobb megoldásnak tűnik nekünk a jövőben, ha inkább kevesebb dallal jövünk ki. Egy EP vagy egy single-el ugyanazt el lehet érni online mintha egyből 10 dalt zúdítanánk a közönség nyakába, miközben nemzetközi szinten naponta több száz vagy ezer rock/metal album jelenik meg, nagyobbnál nagyobb kiadóknál. Nem beszélve arról, ha csak egy dalra kell koncentrálni, a végeredmény is kerekebb lehet, pláne, ha egy profi klippel adod ki. Az a tapasztalat, hogy az emberek inkább a videoklipeket szeretik nézni, sok esetben mobilon.

Visszatérve, a lemezhez: a korongon 10 dal található. Öt magyar és négy angol nyelvű dal, valamint zárótételként a nálunk már hagyományossá vált, instrumentális gitáros nóta hallható. Újra felvettük a soproni városdalt is, mely „Mindennap Sopron” címmel jelent meg, videoklip formájában a YouTube-on még 2017-ben. Ez a dal méltó tisztelgés a szülővárosom előtt, és nagyon aktuális volt az újrakiadása tavaly, mivel Sopron a 100. évfordulóját ünnepelte annak a népszavazásnak, ahol végérvényesen eldőlt, hogy nem Ausztriához fog tartozni, hanem magyar város marad.

Ákos, végezetül, de nem utolsó sorban. Tervek!

Tervek! Rengeteg tervem van: minden tekintetben szeretnék még jobban fókuszálni az új dalok írására, mind a 3 projektnemnél. (Art of Haven, Montivagus, Akos Fazekas) Az instrumentális / ambient / metal projektemet is szeretném még több emberhez eljuttatni, mert nagyon kezd kiforrni a koncepció, és eddig szinte semmit nem foglalkoztam a marketinggel. 

Útjára indult egy Montivagus sorozat „The Red Triangle Route” ( A piros háromszög útvonal ) címmel, mely egy koncepcióra épülő, igazi gitáros zenei utazás. Aki szokott túrázni az tudja, hogy a piros háromszög egy turista jelölés az erdőkben, mely egyrészt súlyosabb, nehéz túrát jelöl, másrészt domb vagy hegycsúcs felé vezet. A túra közben megelevenednek a különböző gondolatok, érzések az életről, a világ aktuális helyzete. Egy ilyen kirándulásra hívja meg a kedves hallgatót a Montivagus projekt legújabb sorozata.

Az Akos Fazekas projektemmel is tavaly jött ki egy single „Mind contact” címmel, mely egy instrumentális rock dal. A dal attól különleges számomra, hogy első ízben vetettem be az Ibanez JS2410-es gitáromat, mely a rock / blues műfajban, egyszerűen felülmúlhatatlan hangszer. Olyan sokrétű elektronikája van, olyan gyönyörűek kiegyensúlyozottak a magas-közép-mély tónusok, hogy amikor először kézbe vettem, szó szerint tátva maradt a szám. Rengeteg hangszer volt már a kezemben, mert egy időben hangszerboltban is dolgoztam, de ehhez foghatót sehol sem láttam. Sokan azt szokták mondani, hogy a "signature" modellek csak reklámgitárok. Na, itt ez 1%-ban sem igaz. Olyan fantasztikusan szól csak simán erősítés és effektek nélkül is, hogy az elképesztő. Ha pedig bekötöd bármilyen erősítőbe, tekered a hangszín potmétert, valóban változik a hangszín, nem úgy mint a legtöbb hangszernél, hogy simán csak tompítja a magasat. Itt a leghalkabb hangerőn is énekel a hangszer. Úgy énekel, mint semmi más, amit eddig valaha is hallottam.

Art of Haven-el jelenleg rendszeresen zajlanak a próbák, és a vírushelyzet ellenére is, igyekszünk megragadni minden lehetőséget az élő előadásra. Nem mondom hogy könnyű helyzetben vagyunk, de nem adjuk fel! Aki pedig esetleg soproni vagy környéki, és jól bánik a basszusgitárral, jelentkezzen nálunk, a zenekar facebook oldalán! 

Ákos, nagyon köszönöm a beszélgetést és nagyon sok sikert a zenekarnak!

Köszönöm.

Linkek:

Hivatalos oldal: https://www.akosfazekas.com/ 

"Kimondatlanul" videoklip: https://www.youtube.com/watch?v=JjdVep7CH14 

Album:

https://www.youtube.com/watch?v=aGsMsGo93lM&list=OLAK5uy_kGFHbTPel9a-9VDlV00RBAXOFSKR3VJEo&index=6

Montivagus album: https://www.youtube.com/watch?v=7JYrfwKpzKk

2022. jan. 10.

Flowcat Works, vendég Nagy Ádám


Flowcat Works - War (feat. Nagy Ádám). Ladocsi Gábor & Horváth Balázs. Valahogy az van bennem – és tudom, hogy ez a vonal egészen más irányokba is húzható – hogy akinek az alapigazság a kezében van, az tudja igazán szóra bírni a hangszert. Annak beszélni, mesélni fog a kezében a rockzene. Alapigazság? Ok. Gibson gitár és a Marshall amps. Nagy tisztelettel köszöntöm a duót az oldalon!

Azt érzem, hogy a hangulatvilágokat nézve a „Flowcat” videónak egyenes folytatása a „War”! Ami nagyon bejön, hogy döbbenetes vegytiszta rockzene, nincs benne a gyakran felesleges útkeresés bizonytalansága… csak gratulálni tudok hozzá! Szóval…. „Flowcat”-tól a „War” videóig. Mi történt veletek, hol tart most a duó!

Ladó: Köszönjük! Mi is így gondoljuk. Így terveztük mi is, hogy a kijelölt iránynak alapvető folytatása legyen a War. A videó megjelenítésben is mindenképpen szintet akartunk lépni, ezért kértük meg az Epic Film csapatát.

Balázs: Köszönjük szépen! Igyekszünk úgy választani/írni a dalokat, hogy a hangulatvilága, stílusa passzoljon egymáshoz. Igaz ez még csak a második szerzemény, de erre próbálunk figyelni majd a jövőben is. Az első dal után jött a nyár, mindenki picit a saját zenekarára koncentrált. Hála Istennek volt pár koncert mindkettőnknek, így ahogy említettük korábban, ezek mellet készülnek a FlowcatWorks dalok. Év végére azért sikerült összehoznunk a War-t.


Ha van olyan gitáros, akinek szólóit, zenei fantáziáját nem lehet összekeverni, nem nagyon lehet kategorizálni, az Nagy Ádám. Ja… szóval a technikai varázslatairól nem is beszélve! Beszélnétek Nagy Ádám és a Flowcat Works kapcsolatáról?

Ladó: Próbáltuk úgy kiválasztani a vendég gitárost, hogy a zenénk azért illeszkedjen az ő stílusához. Mivel kimondottan egy jazz-rockos gitárszóló kör lett megálmodva a szerzeménybe, ezért ötleteltünk és Ádámra gondoltunk, akinek amúgy is nagy tisztelői vagyunk. Természetesen segített az is hogy én baráti kapcsolatban vagyok vele, ez sokat könnyített a megkeresés paráján.

Balázs: Tanakodtunk, hogy kinek állhatna jól az a zenei rész. Aztán hirtelen leegyszerűsödött a kérdés. Egy beszélgetés alkalmával szóba került Ádám és Ladó ismeretsége, innen már nem is agyaltunk rajta tovább. Nagy örömünkre igent mondott!

Nem tudom kihagyni a kérdést. A Covid milyen hatással volt a duóra? Remélem, az egészséget illetően jól vagytok! Vegyük a zenei munkálkodások, koncert, illetve egyáltalán megjelenési lehetőségek szempontjából?

Ladó: Köszi, jól vagyunk. A nyár sok koncerttel telt mindkettőnknek a saját zenekarával, így egy kicsit háttérbe szorult a Flowcat Works project, illetve a war szerzemény megszólalásának és a videó klip leforgatása volt fókuszban csak. Persze már vannak előkészítve új vázlatok, ötletek, de ez már csak 2022 évben fog megvalósulni, reméljük, hogy több szerzeményt is sikerül majd megcsinálnunk.

Balázs: Ironikusan mondva, csodával határos módon túléltük! Az idegrendszeremet kezdi ki néha! De komolyra fordítva, a koncertek számának csökkenésén kívül nem befolyásolta a dolgainkat. Szerencsére van saját kis „kuckónk”, ahol tudunk dolgozni, dalokat írni, felvenni. Megjelenés tekintetében manapság minden javarészt online formában történik, amit szintén tudtunk itthonról intézni.



Apropó, zenei útkeresések. Komolyan… el nem tudom képzelni, hogy ebbe a számomra tökéletes hangzásvilágba, valami még megjelenjen. Mennyire foglalkoztok ezzel a kérdéssel?
  
Ladó: Igen. Többen mondták már, hogy miért nincs énekes a szerzeményekben? Lehet, hogy ez is eljön majd, nem zárkózunk el ettől a verziótól sem. A hangzásvilág pedig folyamatosan fejlődik. Balázs rendkívül sok időt tölt el a sound kérdésével, ami remélem nem csak nekünk hallható tényező. Én inkább kapkodósabb vagyok, ha elsőre tetszik valami, akkor nem is foglalkozok a további lehetőségekkel, csináljuk, haladjunk. Balázs ilyen szempontból óriási türelemmel rendelkezik, de ez pont tökéletes így, mert ő mindig visszahúzza a gyeplőt, amikor én már rohannék a világnak. Sokat tanultam tőle 1 év alatt a türelemről és a precízség témaköréről.

Balázs: Ebben a projectben ugye a két gitár kapta a főszerepet. Egyik kísér, másik játssza a dallamot így egyszerűen fogalmazva. Nyilván itt – ott megjelenik egy - két szinti szólam, de ez még belefér a koncepcióba. Eszünkbe jutott, hogy később énekeseket is megkeresünk, de ez még várat magára. Nekem az már picit másabb lenne az alap koncepciótól, amit elképzeltünk annak idején, de nem zárkózunk el semmi elől.

Hogyan látjátok, mennyire „díjazzák” a nem zenész, gitáros hallgatók az instrumentális gitármuzsikát?



Ladó: Több embernek nagyon bejön, de sokan hiányolják az éneket… Ez egy nehéz ügy, de nyilván ezt tudtuk, amikor ebbe belevágtunk. Nyilván tudjuk, hogy nem fogjuk felrobbantani a rádiók lejátszási listáit gitáros számokkal.

Balázs: Meglepően sokaknak tetszik szerencsére. Kb mindenki felteszi a kérdést, aki meghallgatta, hogy „énekes nem lesz?”, türelmesen elmondjuk, hogy ez egy ilyen project, lehet később, talán... Elég kevés, mondhatni nulla instrumentális zene szól a rádiókból sajnos. A nem zenész zenehallgató nem ehhez van „szokva/szoktatva”. Szakmán belül tudjuk, hogy léteznek olyan hangszeresek, akik a saját zenekaruk mellet szólóalbumot adnak ki, de sajnos ezek sem jutnak el a nagyközönséghez, pedig igazán megérdemelnének nagyobb publicitást.




Ha valaki erre az útra lép, mit tanácsoltok neki, melyek legyenek azok a fő szempontok, amik elengedhetetlenek ebben a műfajban? Vegyük ide a felszerelés kérdését is!

Ladó: Én hiszek benne, hogy végig kell járni az utat. Bár ennek az utazásnak soha sincs vége A mai felgyorsult világban azért egy kicsit átalakult minden, a fiatalok sokkal gyorsabban és könnyebben hozzájutnak mindenhez. Ez szerintem nem biztos, hogy annyira jó, mert így pont a lényeg, az „út” marad ki. Van olyan ember, aki még nem is látott élőben egy JCM800-as fejet, de 2 kattintással hozzájut elég jó szoftveres hangzásokhoz.. és osztja az észt ezekről a dolgokról.  
 A cucc kérdése mindig egy folyamatos fókuszban lévő dolog, aki ezzel foglalkozik, az tudja, miről beszélek. Én a tapasztalás híve vagyok. Szeretem kipróbálni a gitárokat, erősítőket, pedálokat, bármit, ami érdekes lehet. Összekötni mindent mindennel, kihajtani, behajtani, stb.. De alapvetőn sokan mondták már, hogy a kézben van a hang, ami igaz is, de a jó cucc szerintem legalább olyan fontos hosszútávon. A gitározás tanulás pedig nem egy 1 hónapos dolog. De erről majd Balázs tud jobban nyilatkozni, mert ő ezzel is foglalkozik, tanítja a fiatalokat.

"Nekem vannak Marshall erősítőim, jó pár pedálom, amikből már léteznek szoftver verziók is, de én jobb szeretem összedugni, mikrofonozni, felvenni, tekergetni, csűrni, csavarni.. Ennek a feelingjét nem pótolja semmi…"

Balázs: Dalok tekintetében én nem vagyok híve az öncélú magamutogatásnak, se az összes titkomat elárulni egy dalban...nem... Az inkább szakmai megközelítés. Én jobb szeretek fülbemászó dallamokat írni, amit vissza lehet dúdolni akár. Azért előfordul, hogy az ember elengedi magát, de nekem ott is fontos a dallam, az ötletesség. Persze mindenki saját maga dönti el mit szeretne megmutatni a nagyvilágnak magából. Ez leginkább belülről jön, ebben nehéz utat mutatni…


Felszerelésben pedig nem hátrány, ha az embernek vannak olyan minőségű eszközei, amivel ezeket meg tudja valósítani. Mostanában nagyon sokan szoftvereket használnak, leginkább ugyan azokat. Szoktam hallgatni a fiatalokat, nagyon ügyesek, de a hangszín majdhogynem ugyan az mindenkinél. Én jobban figyelnék ezekre, hogy a dalok mellett igyekezzenek figyelni a hangzásra is. Nekem vannak Marshall erősítőim, jó pár pedálom, amikből már léteznek szoftver verziók is, de én jobb szeretem összedugni, mikrofonozni, felvenni, tekergetni, csűrni, csavarni.. Ennek a feelingjét nem pótolja semmi… Nem beszélve, hogy teljesen más érzet egy szoftveren, vagy egy igazi fej/ládán pengetni. Nyilván ez anyagi kérdés is, meg van e az embernek helye hangoskodni, stb, de el kell indulni az úton, megtapasztalni több féle rendszert.

Végül, a közeli és – mégha talán egy kicsit értelmetlen is most a kérdés – a távlati tervekről?

Ladó: Haladunk tovább a tervezett úton és szeretnénk még több hazai gitármágussal együtt dolgozni. Illetve ami az én mániám, az a Spotify! Alig várom, hogy legalább 4-5 szerzeményünk kész legyen és szeretném, hogy a Flowcat Works elérhető legyen minden streamelő zenehallgató számára is az egész világon!

Balázs: Időnkhöz mérten csináljuk tovább a dolgokat. Mindenképp jönnek még Flowcat Works dalok!

Balázs és Ladó nagyon köszönöm a beszélgetést... és sikerekben gazdag, boldog Új esztendőt kívánok a Flowcat Works-nek!

Hasonló jókat!!! Köszönjük!  

Kapcsolat:

Kálmán Ákos, gitáros (Rómeó Vérzik)

Kálmán Ákos, gitáros (Rómeó Vérzik) . Számomra – most már valószínű örökre – egy misztikum volt és lesz, hogy hogyan lehet úgy gitározni, úg...