2013. február 9., szombat

ParanoiD

Paranoid, a Felvidékről. Győrben találkoztam a zenekarral a Hungarica és a Cool Head Clan társaságában. A Paranoid vegytiszta heavy metal muzsikája igencsak jól indította a koncertet. Köszöntöm a zenekart az oldalon. Kezdjük az alapkérdéssel, mit kell tudnunk a Paranoidról?

Ivancsik Sándor: A zenekar 1998-ban alakult. A zenekar alapból azért alakult, mert a klasszikusnak mondott heavy metalt – ami meghatározta az én zenei ízlésemet - ezt a dallamos kemény zenét senki nem játszotta és nem is játssza Felvidéken. Mindig is ilyen zenét szerettem volna játszani. Innen jött az ötlet. Az eredeti felállásból már csak én vagyok. Kisebb, nagyobb tagcserék után alakult ki a jelenlegi felállás. Mondhatom azt, hogy 2009 óta a zenekar többet ért el, mint 98-2009-ig. Köszönet ezért barátainknak, akik hittek bennünk, a teljesség igénye nélkül, nem szeretnék senkit sem kihagyni, mindenki tudja, kikről van szó (családjainktól kezdve a Cool Head Klanon keresztül a rengeteg zenekarig, akikkel együtt játszottunk), motoros barátaink, fesztivál és koncertszervezők, a sajtó képviselői (internetes és nyomtatott sajtó), mindenki, aki hitt és hisz bennünk a mai napig. A Paranoid zenekar egy egyszerű, sima, mint ahogy írtad is egy vegytiszta heavy metal zenekar, se több se kevesebb. Nem akarjuk megváltani a világot, olyan zenét játszunk, amilyet szeretünk, hallgatunk.

Mik voltak azok a fordulópontok, melyek után a Paranoid Felvidék meghatározó rock zenekarává vált?

I.S.: Én nem hinném, hogy a Paranoid zenekar Felvidék meghatározó rock zenekara lenne. Rajtunk kívül sok jó banda található Felvidéken. pl. Totalica – Jókáról, Friday – Ipolyságról, Raf-II – Dunaszerdahelyről, de még sorolhatnám. Felvidéken viszonylag keveset koncertezünk, bár remélem, hogy ez idén megváltozik.
V.A.: Nem vagyunk meghatározóak, de meg kell hagyni, hogy az esetek szinte 100%-ban kitűnő hangulatú bulijaink vannak, még ha csekélyebb is a közönség száma, a hangulat mindig fokozott.

Végignyomtátok a klasszikus Pokolgép számokat. Ami már eleve feltételez egy nagyon komoly hangszeres tudást. Utalván Kukovecz Gábor briliáns gitárjátékára. Most a zenekar gitárosait kérdezném, hogyan kerültetek a heavy metal, ill. egyáltalán a gitározás közelébe?

I.S.: Komolyabban 12 évesen fogtam először gitárt a kezemben. Az első 3 akkord, amit megtanultam az a klasszikus E-C-D 2 húron, és nyomattam ameddig tudtam. Dalokat írtam belőle J Utána kezembe került egy szlovák gitárakkord füzet, és amilyen akkordok találhatóak voltak benne, mindet megtanultam. Az első dal, amit elejétől a végéig el tudtam játszani az egy mulatós dal volt. A Pokolgép zenekaron nőttem fel, még szép, hogy ismerem a dalaikat. Sőt, 2000-ben 2x is volt lehetőségünk játszani velük. Eleinte nagyon sokat szólóztam, rengeteget gyakoroltam, de 2009 óta, mióta Ati átvette a szólógitáros szerepét, nekem inkább az ikerszólók maradnak és a harapós riffek. De azért néha kiveszem a részem egy – két dalban.
V.A.: Nálam kb 12-13 koromban kezdődött, de ha egész pontos akarok lenni, akkor 9évesen, ugyanis akkor voltam életem első rock buliján, ami egy Karthago koncert volt. Az nekem nagyon tetszett, utána otthon előkerültek apu bakelit lemezei, azokat hallgattam, de pár hónap múlva alábbhagyott a lelkesedés. Az „őrület” a már említett 12-13 éves korom táján jött, újra előkerültek a lemezek, amelyeknek nagyon imádtam a hangulatát, magának a lemezhallgatásnak. Külön élmény, amikor recsegve szól a lemez. Ebből adódóan szeretem a jó kis 70-80as évek rockzenéit Karthago, Piramis, a régi Edda, Omega, külföldről Deeap Purple, Black Sabbath, nagy kedvencem Mike Oldfield 80-as évekbeli munkássága, de sorolhatnám még hosszú sorokon keresztül. A metal zene szeretete a Metallica Black – albumával kezdődött. Még kazetta formájában került a kezembeJ. Utána szépen sorban jöttek a többiek. Mindemellett főleg esténként szokásom klasszikus muzsikákat is hallgatni: Mozart, Brahms, Paganini. Ez a zeneszeretet nagyjából 16 éves koromra oda „fajult”, hogy elhatároztam, meg tanulok gitározni. Egy hideg januári estén sétáltam be Sanyihoz, hogy szeretnék tőle tanulni, és ő elvállalta. Kb. 1 évig tanított, míg azt nem mondta, hogy innentől már rajtam áll a dolog. Azóta volt 1,5 zenekarom. Azért 1,5, mert az egyik csak próbatermi formáció volt – ez a fél, a maradék egyel pedig volt 7-8 koncertünk is feloszlásig. Ezután jött a Paranoid, ahol azóta is tevékenykedek J.
B.J.: már 9-10 éves koromban elkezdtem hallgatni bátyám Moby Dick, Judas Priest és Skid Row kazettáit. Már akkor nagyon megtetszett a metal zene, de miután meghallottam a Just is for all… kazettát a Metallica-tól onnantól nem kellett sok a Motörhead-hez. Az első koncert, ami meghatározó volt az egy Paranoid koncert volt 15 évesen, utána találkoztam Sanyival, dumáltunk és mondta, ha tetszett, akkor menjek el nyugodtan a próbájukra.
Ott találkoztam a zenekarral és a hangszerekkel testközelben, akkoriban Pepének már megvolt a B4-es Cort bőgője, mely nagyon megtetszett hangzásilag. Később egyik alkalommal mentem át Sanyihoz, aki kint ült akkori tanítványával ifj. Vörös Attilával. És később mikor már én is beszereztem a magam hangszerét, már Attilát kértem fel hogy tanítson a hangszer helyes használatára J. Azóta volt 2 zenekar ahol tevékenykedtem, de a tagok egyike sem volt annyira elkötelezett a zene iránt, mint én, így ott abba maradt a 2 zenekar. Később Attilával játszottunk közösen egy zenekarban ami már épp felbomlóban volt, s akkor megkeresett Sanyi az ötlettel, hogy „mi lenne, ha…” aminek már lassan 3 éve.



Melyek azok a célkitűzések, amik mozgásban tartják a zenekart?

I.S.: Sokat koncertezni, főleg olyan helyeken, ahol még eddig nem  ismernek bennünket, vagy csak hallottak rólunk. Szerencsénkre a koncertnaptárunk szinte napról napra bővül.
V.A.: Minél több emberhez eljuttatni a zenénket. Igen, bővül szépen, pl. ezen a héten befutott 3 tuti koncert, egy 4. pedig tárgyalás alatt van.

Térjünk egy kicsit vissza a gitárok világába. Beszélnétek a gitárcuccokról? Nagyon jól szólt a zenekar. Érdekelne, hogy a kiváló játéktudást mi zúzta ki a színpadról?

I.S.: Kezdjük az alapoktól. Egy Peavey Supreme 300W-os 8 Ohmos láda szól egy AVT szériás 150 W-os előfokcsöves Marshall fejjel. Nyers, erős erősítő 4 csatornával (2 tiszta és 2 torzított). Gitárom egy nemrég vásárolt fehér Vintage V100AW LP, Wilkinson hangszedőkkel, mahagóni test és nyak, rózsafa fogólap. Nem olyan rég a győri Zenebutikban, akik szintén támogatnak minket, Robi barátunk ajánlotta nekem a 12-es Elixíreket a vadiúj gitáromra. Előtte 10-eseket használtam, de gyakran szakadtak. Megmondom őszintén, hogy kicsit ódzkodtam tőle, mivel túl vastagnak hittem, de miután felraktam és kipróbáltam meglepődtem, hogy mennyire kényelmes és dögös a hangja. A pengetőim változóak, de a vastagság maradt 1mm. Szeretem a George Dennis pengetőket, már ha hozzá lehet jutni.
V.A.: Én Marshall 1960A jelzésű ládát használok egy full csöves Line 6 HD 100as fejjel, hozzá   a Line 6 FBV Shortboard vezérlőpedál. Gitárom egy Floyd Rose-al szerelt ESP/LTD M1000es modell, EMG 81-es aktív hangszedő szett, égerfa test, jávor nyak, rózsafa fogólap. 9-46-os hibrid Elixir húrok feszülnek rajta, szólóknál könnyebb dolgom van így, és a riffek is megdörrennek vele. Már régóta a George Dennis pengetőkre esküszöm, közülük is az 1 mm-esekre. Sajnos egyre nehezebb beszerezni ezeket a pengetőket.
B.J.: Tetszenek a szép idomok, így nem csoda hogy egyből bele szerettem az ESP LTD F-104-esbe. Gyönyörű 4húros, agatis test, jávor nyak, rózsafa fogólap, 2x ESP SB-4 hangszedő, volume & balance controls, ESP ABQ-2 aktív EQ, fekete hardver, ESP DB-4 húrláb, 24 XJ érintő, 50’-es Pro Steels húrokkal. Az erősítéséhez egy Behringer ULTRABASS BX600 kombót használok, és egy Ashdown MAG 300 EVO II - 300W basszusfej, mely egy Warwick 410 PRO - 300W láda immáron szerves tagja.

Hogyan látjátok a Felvidék helyzetét a rockzene szempontjából?

I.S.: Vannak kisebb nagyobb fesztiválok, motoros találkozók, kevés a club. Jó lenne, ha több lehetőséget kapnának a zenekarok, ezért kell ezt a keveset is kihasználni, ami adódik.

A zenekar tagjai: Both Sándor, Brinzik József, Ivancsik Sándor, Vörös Attila

A zenekar hivatalos oldala: www.paranoid-felvidek.hu

Köszönettel:
Udvardy Udy Zsolt

Galéria



Udvardy Udy Zsolt
0630 2261017
udy@gitarvilagok.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése