2017. december 29., péntek

Gamsz Árpád gitáros, énekes



Gamsz Árpád, gitáros. Szóval kezdem újra. Énekes. Hogy együtt hogy áll a dolog azt nem tudom, de az a gitározás, az utazás a gitározás játékstílusai, a technikák között, nekem elsősorban egy döbbenetes jó gitárost jelent Gamsz Árpád. Hát, ami a zenészek álma, hogy élettel teljenek a húrok...

….köszöntelek az oldalon, és gratulálok a játékodhoz, és rögtön következzen, kit ismerhetünk meg Gamsz Árpád személyében?
 
Szia, köszönöm szépen a gratulációd, és azt is hogy megtaláltál, és köszönöm, hogy ez az interjú létre jöhetett! Én egy Szegeden született és Szegeden élő, nem zenész családból származó fiúgyermek vagyok. Zenei pályafutásom alapjait szüleimnek köszönhetem, ők gondoskodtak arról, hogy már 4-5 évesen is Dinamit, Edda, és Tom Jones lemezek kerüljenek fel a bakelit lejátszóra. Az egész történet ott fordult komolyra, amikor megismertem Mike Oldfield, a Dire Straits, és Gary Moore egy-egy lemezét... ez 11 éves koromban történt. Leginkább Gary Moore volt az, aki miatt a szüleimet nyaggattam egy gitár megvásárlásáért. Kezdetben magánórákat vettem, az azóta sajnos elhunyt gitártanártól, Kovács Lászlótól. Hozzá 2 évig jártam, és sikerült elsajátítani a gitározás alapjait. A szakközépiskola kezdetével egyidejűleg tanárt is váltottam, és az épp akkor induló szegedi magán zeneiskola, a Hammido klasszikus gitárszakára jelentkeztem, ahol Árok Sándor növendéke lettem. Sokaknak furcsa lehet ez a hirtelen váltás, pedig eléggé kézenfekvő, hogy a klasszikus zene, illetve a klasszikus gitártechnika szinte minden műfajra hasznosítható, azonban visszafelé ez nem feltétlenül igaz. Mindemellett imádtam Johann Sebastian Bachot és W. A. Mozartot, érdekelt a kottaolvasás, valamint a szolfézs illetve zeneelmélet részre már fogékonyabb voltam, mint korábban. A klasszikus gitározás mellett szintén a magán zeneiskola keretein belül a rock gitár tanszakot is elkezdtem, Mészáros Rudolf segítő szárnyai alatt. A két gitárstílus párhuzamos tanulásával és nagyszerű tanáraim segítségével, rövid idő alatt sokat fejlődtem zenei téren.
Alapjában véve zenei téren mindenevő vagyok, ez azt jelenti, hogy Bachtól a Roxette-ig elég széles a spektrum, azonban a szívemhez leginkább a 70-es 80-as évek rockzenéje áll közel. Ez annyira erős és a mai napig tartó hatás, hogy a 2000-es évek zenéi és hangzásai nem nagyon tudnak magukkal ragadni. Ezzel tulajdonképpen most azt mondtam, hogy a zenei lelkületem egy őskövület.


 
Árpád mi a titka, hogy a különböző játéktechnikák – mellesleg baromi nehéz technikák – nagyon könnyedén jönnek, és nem érzem az erőlködést, sőt megkockáztatom, olyan mintha nem is Malmsteen –t hallottam volna Tőled! 

Köszönöm a kedves bókot! Igazából nagy titok nincs, szerintem mindenki számára ismert a recept: türelmes gyakorlás egy metronóm segítségévelJ Most persze ezt nyilván kicsit eltúloztam, valóban jó, ha az embernek megmutatják, hogy mit hogyan kell vagy kellene, milyen pengetés technikával lenne érdemes játszania, így sokkal hamarabb eléri a kitűzött célt, ami sok esetben egy skála gyors eljátszása, vagy a kedvenc gitárosának egy-egy szólóját jelenti. Nekem szerencsére Sándor és Rudolf ott volt, hogy segítsenek ennek elsajátításában. A titok talán másik kevésbé ismert része, amire senki nem gondol, az-az, hogy felejtsd el, hogy a nagy példaképeid hogy játsszák az adott szólókat, találd meg saját magadnak azt a játékstílust, ami neked  a legkényelmesebb. Amúgy az ember bármennyit gyakorol illetve bármennyire rutinos, mindig lesznek olyan hangszeres részek, amibe bele lehet izzadni, akár a saját száma, akár máséJ
 
Azt látom, hogy nagyon széles a paletta, de nem kell ezt egy picit kordában tartani? Gondolok arra, hogy az olyan gitár fanatikusokon – mint, én – kívül is van azért hallgatóság.

Én is azon a véleményen vagyok, hogy az ember jöjjön rá, melyik az a stílus, amiben a legjobb, és csinálja azt. Viszont az sosem árt, és sosem baj, ha más stílusokban is el tud kalandozni, feszegeti saját határait, próbára teszi magát más-más stílusirányzatokban. Jó példa erre Gary Moore munkássága, aki a prog-jazz-től kezdve a hard rockon át a blues-al bezárólag gyakorlatilag egy zenei utazást valósított meg, mindezt tökéletesen mind a három műfajban. Mondjuk Gary Moore egy géniusz volt, és nem is nagyon ismerek más olyan gitárost, aki ennyi stílusban kipróbálta magát, és maradandót is tudott alkotni. Vegyük például Malmsteent, ő csak abban jó, amit csinál, és erre rá is jött Nem hallasz tőle jazz lemezt, nem hallasz tőle tradicionális blues anyagot, vagy éppen andalúziai flamencót... ő tisztában van azzal, hogy amit csinál, abban ő a király.
Ami az én palettámat illeti, valahol a kettő között szeretnék mozogni. De én tudom, hogy belőlem sosem lesz jazzgitáros, sem pedig klasszikus zenész. Nálam a fő csapásvonal a rock/hard rock, ezekbe teszek bele innen-onnan más elemeket. Az, hogy a youtube-on sokfajta videóm van, ezt nem a hallgatóság miatt teszem, hanem mert ezek a dalok hatottak rám, és úgy éreztem, hogy el kell őket játsszam. 

Valahogy törvényszerűnek érzem – legalább is, ha magamból indulok ki – hogy egy instrumentális szólólemez is kikerül a stúdiódból. Szóval törvényszerű? 

Ha még a 80-as években élnénk, akkor igen. Ahogy korábban említettem Bachot és Mozartot, nekik nagyon sok, gyakorlatilag instrumentális zenekari művük volt (cemballo szvit, hegedűverseny, zongoraverseny stb.) amiket imádok is. Ebből kifolyólag engem nem zavar, ha 50 percen keresztül instrumentális zenét hallok. 2017-ben más világ van, mint a 70-es évek végén, amikor teljesen természetes volt, hogy Mike Oldfield csinált egy teljesen instrumentális lemezt. De mondhattam volna a 80-as évekből Jean Michel Jarre-t is. A lemezeikre volt igény, a közönség imádta a korongokat. A hard rock/metál muzsika terén picit másnak érzem a terepet, még Yngwie Malmsteen 84-es szólólemeze sem volt teljesen instrumentális. Ugyanakkor voltak olyan gitárhősök (Winnie Moore és Tonny MacAlpine) akik teljes instrumentális lemezekkel rukkoltak elő, és sikeresek is tudtak benne lenni. Szóval a kérdésre válaszolva, nem mondanám törvényszerűnek, mindenképp felmérném, hogy van-e rá manapság igény, mert üres teremnek én sem szeretnék játszani 50 percen keresztül gitárfutamokat.

Zenekarok? 



Legelső bandáim Szegedhez köthetőek, az itteni barátaimmal csináltunk pár együttest. A legelső a Contact névre hallgatott, amely onnan kapta a nevét, hogy a Hohner Rockwood típusú elektromos gitárom állandóan zörgött, csörgött, búgott, az akkori énekesünknek támadt az ötlete, hogy a kontakhibás gitáromról legyen a zenekar elnevezveJ Ez a banda tagcseréken ment keresztül, és később kialakult belőle a Fade Out nevű formáció. Ezzel párhuzamosan egy MÁJER nevű zenekart is létrehoztam, melyben már aktívan énekeltem is a gitározás mellett. A Fade Out legénységével elkészítettünk 4 demo lemezt, majd angliai kiutazásom miatt a zenekari tagságom megszűnt. Angliában sokáig csak a négy fal között gitároztam, illetve énekeltem, néha felléptem kisebb pub-okban, kvázi backing trackekre énekeltem és gitároztam. Egy ilyen fellépésemre jött el Szehoffner Peti, aki nagyon ambíciózusan hitt abban, hogy nekünk együtt kell zenélni Létrejött az Avenford, a szokásos tagcserék lezajlása után kialakult egy teljesen magyar formáció, és elkészítettük első lemezünket, ami a Mortal Price névre hallgat. Ki hitte volna, de újabb tagcserék következtek. Majd egy nemzetközi felállással elkészítettük második lemezünket is, amely a New Beginning nevet kapta. Az Avenford mellett a mikrofon mögé álltam a Csiga Sándor vezette Black Box zenekarban, 2016 június-december időszakban. Ezután 2017 januárjában hivatalosan is a Mobilmánia zenekar főállású énekesi posztját kaptam meg. Mobilmániás tagságom azért is nagyon szerencsés, mert együtt játszhatok olyan zenészekkel, mint Zeffer András, Donászy Tibor, Kékesi „Bajnok” László és gyerekkori énekes-példaképem, Vikidál Gyula. Márciustól beindult a tavaszi turné, gyakorlatilag az egész országot körbe jártuk, nagyon sikeres bulikat tudtunk a hátunk mögött. A Mobilmánia éppen 2017-ben tervezte egy új lemez megjelentetését, amelynek megírásában, hangszerelésében, már én is közreműködtem. Ennek eredményeként született meg a Vándorvér névre keresztelt új Mobilmánia lemez, amely már októbertől elérhető országszerte a boltokban.

Kihagyhatatlan kérdések. A hangsúlyos játék a szívből jön, de azért nem baj, ha a legjobb „vasak” vannak mögötted. Hangszerek, erősítők és minden, amit a cuccodról megismerhetünk!

Mint már mondtam őskövület vagyok, így hangszerek tekintetében és régimódi vagyok. Már gitártanulásom kezdetekor álmodoztam egy Gibson Les Paul modellről, erre csekély 20 évet kellett várjak, hogy megszerezhessem. Ugyanakkor a palettán ott volt egy amerikai Fender Stratocaster birtoklása is tervben, ami az angliai létem során vált valóra. Egyetlen gitárgyűjtemény sem lehet teljes Fender Telecaster nélkül. Így muszáj volt egyet beszerezzek. Szerintem ennél a három gitárnál több nem szükséges. Természetesen az évek során pár akusztikus gitárt is beszereztem, Yamaha illetve Martin márkák mellett tettem le a voksom. Régebben a multi effekt kütyüket részesítettem előnyben, most már inkább az analóg pedálkák felé orientálódok. Nem variálom túl a pedálboardomat, néhány alap pedál van benne, úgy mint a jól ismert Ibanez TS9, Boss zajzár, TC kórus és delay. De ez mind semmit nem ér, ha nincs egy jó csöves erősítő, és én a Marshall mellett döntöttem, egy JCM900-as modellt használok, illetve kisebb helyekre egy Peavey mini 6505 csöves fejet, mindez egy Marshall 1960AV ládában végződik. Mivel nem szeretném ha a lábamra tekeredne a sok kábel, így wireless adóvevő rendszert használok.



Végezetül, tervek.

Most legjobban az idei évben hátralévő Mobilmánia bulikra koncentrálok, amiken már az új lemezről is játszunk pár nótát... itt nemcsak énekelni, de gitározni is fogok. Az igazi nagy durranást viszont 2018. január 6-ára tartogatjuk, amikor is bevonulunk a budapesti Papp László Arénába, ahol a „Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10 Életmű koncert” keretén belül egy több, mint 3 órás koncertet élvezhet a tisztelt publikum. Izgatottan várom már az Aréna napját, minden zenész életében meghatározó pont egy ilyen nagyszabású produkció.

Árpi nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert az elkövetkezőkhöz!

Köszönöm. 

4 megjegyzés:

  1. Imádom a zenédet de biliárdban még van mit fejlődnöd. :)Vecsi Kocsma

    VálaszTörlés
  2. Végignéztem a YouTube- ra feltett anyagait Árpinak.Nagyon tetszettek!
    Énekeseket,énekes gitárosokat,azok hangszer és ének tudását tekintve Árpi egyedi színt képvisel Hazánk zenei palettáján.Igényes zenész akitől tanulhatnak a szakma leendő követői.Rockzenét szerető közönség örömére briliáns zenészekből álló Zeffer András vezette Mobilmániát erősíti. Január 6.-án ott leszünk az ARÉNÁBAN!

    VálaszTörlés
  3. Ami nagyon érezhető, legalábbis számomra az a precizség,jó a játékod
    Gratula!

    VálaszTörlés