Székely Árpád. Nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon. Hogy jutott eszedbe, hogy szivar-gitárokat készíts?
Fél évszázad után több szál futott össze az életemben, melyek végül ezeknek az egyszerű, de fantasztikus hangszereknek a készítéséhez vezettek.
A legfontosabb talán a blues imádata. Gyerekkoromban otthon nem hallgattunk zenét, mert édesapámat zavarta mindenféle muzsika. Rákosligeten (Budapest külvárosa) a „fiú-iskolába jártam, ahol egyetlen lány sem volt. Azok a fiúk, akik zenét is akartak tanulni, a „lány- iskolába” jártak, mert ott volt ilyen tagozat. (Lányoknak is tekintettük Őket, mert nem tudtak rendesen verekedni. Azok ilyen idők voltak. Ha lementünk a Rákos-patakra pecázni, vagy télen „korizni” a befagyott ártérre, biztos, hogy összeverekedtünk a rákoskeresztúri srácokkal. Ez akkoriban kötelező gyakorlat volt.)
A zenével először Sopronban a középiskolában találkoztam. Az erdészeti technikum kollégiumában vasárnap délelőttönként (szobavizit után) a folyosókra helyezett hangszórókból szólt a „Komjádi”. Emellett fakultatív módon a Luxemburgot és a Szabad Európát is hallgattuk. Mindez a 60-as évek második felében történt a beat-forradalom és a „brit blues-bumm” idején. A Beatles, Bee Gees jellegű lágyabb vonal és a hazai „nagy öregek” mellett John Mayall, Cream, Fleetwood Mac, Doors, Led Zeppelin, Rolling Stones számok hangzottak el a kolesz-rádióban. Akkor még nem tudtam, hogy ez blues, (nem a kategorizálással foglalkoztam, hanem éltem) csak éreztem, hogy hatalmába kerít ez a hangzás.
Árpád, megkísérelted az aktív zenélést?
Még az első év utáni szünidőben édesapám elvitt egy Felvidéki túrára. Hátizsákkal egy hétig barangoltunk a Szlovák Paradicsomban és a két Tátrában. Még az út elején Iglón az egyik kirakatban megláttam egy olcsó Cremona gitárt. Megvettük, bár nem tekintette túl praktikusnak, hogy végigcipeljük az egész kirándulás alatt. Aztán a kollégiumban használtuk. Szerencsére inkább azok a szobatársaim, aki „jobban tudtak úszni”.
A suli és a katonaság után ismét Pest közelbe kerültem. Volt annyi önkritikám, hogy a zenei fejlődésemre szánt energiát a képességeimhez jobban illő dobtanulásba fektettem. De mikor a tanyai erdészházból beköltöztem a városba feladtam a zenélést. A budai társasház nem volt kedvező háttér a gyakorláshoz. Akkoriban még éretlen voltam ahhoz, hogy felismerjem a gumilapozás nagyszerűségét.
Aztán következett a szokásos átlag magyar életforma - sok munka, család – amibe más nem fért bele.
Csak az ötödik X után kerültem olyan helyzetbe, hogy megint gondolhattam zenélésre. Mivel a tinédzser fiam már dobolt, más hangszer után kellett néznem, ha családi muzsikálásra vágytam. Bussy Gábor, az Impro Zenei Műhely vezetője ajánlotta a basszusgitárt, mivel az is a ritmus szekcióhoz tartozik. Később az ő segítségével –egy gitáros tanítványával társulva – power trióban játszottunk.
…de hogy vezetett innen az út a szivardobozgitárokhoz?
Nemrég a sors megajándékozott egy ghánai úttal. Elképesztő élmény volt, valóságos időutazás! Sokszor úgy éreztem magam, mintha a nagyszüleim falujában lennék 50 évvel ezelőtt, 5000 km-rel távolabb.
A kulcsszó az egyszerűség. Az általános érzésen kívül két konkrét élmény vitt aCBG gitárok készítése felé. Egyik este csavargás közben megláttam egy „kolbászsütő-bódé” árusát zenélni. (Az általunk használt fogalmakkal nem lehet leírni az ottani dolgokat, annyira más világ). A kezében egy félbevágott kókuszdió héjára rajzszögekkel felfeszített kecskebőrből, seprőnyélből készült két nejlonmadzagos „gitáron” játszott, és énekelt hozzá. (Rögtön beleszerettem a hangszerbe, és megvettem) A dalnak sok köze nem volt a blueshoz, ami nem csoda, mivel a blues nyugat-afrikai gyökerei mellett tipikusan afro-amerikai zene.
A másik egy ottani templomi élmény. Szokás szerint zene és tánc is volt a misén. A katartikus hatást a zeneszerszámok minősége okozta. A lábdobot fél téglákkal támasztották ki, a frontbőre fel volt hasadva, a kísérőtányér fele hiányzott, de a pálmát a dobverő vitte el. Hogy nem volt gyári, sőt meg sem faragták, az hagyján, de girbe-gurba volt az a két faág-darab, amivel hibátlan tempóban, élvezhetően játszott a fekete gyerek. Amikor láttam és hallottam, hogy ezt így is lehet csinálni, egy kicsit elszégyelltem magam a méregdrága Marcus Miller Jazz Bass- em miatt, amivel azt próbáltam pótolni, ami belőlem hiányzik.
Hazaérkezés után azonnal eladtam a gitáromat, és elkezdtem saját zeneszerszámokat készíteni. Egészen más érzés ezeken játszani.
Az interjú elején több szálat említettél. Beszélnél a többiről is?
A 70-es években rengeteg ingyenes vagy olcsó önképzési lehetőség adódott. mikor 20 évesen visszakerültem a fővárosba, 2-3 szakkörbe is jártam párhuzamosan, előadásokat hallgattam, szakkönyveket olvasgattam. Annyira elkapott a láz, hogy 75-ben egy hátizsákkal és hálózsákkal –autóstoppal – kimentem Párizsba, hogy eredetiben láthassam a modern képzőművészet mestereinek alkotásait. (És hogy szippantsak egyet a Montmartre levegőjéből. Ki gondolta volna, hogy az a fiatal festő, akinél baráti közvetítéssel szállást kaptam, mára az egyik legnevesebb külföldön élő művészünké válik.)
Azután - mint már említettem – elkapott az ÉLET gépszíja, és a „művészi hajlamaimat” félre kellett tennem. (Bár a barkácsolásból annyi maradt, hogy a kutyaszános korszakomban a szánjaimat magam készítettem, és ezt nagyon élveztem.)
Árpád, az elmondottak hogyan kapcsolódnak a CBG gitárok készítéséhez?
Amikor elhatároztam, hogy saját hangszereket csinálok, a legnagyobb természetességgel nekivágtam. A barkácsolási múlt nélkül nem biztos, hogy sor került volna a kivitelezésre.
Eredetileg egy „blues- szettet” szerettem volna készíteni magamnak: egy cajont lábgéppel és egyéb csörgő-börgő alkalmatossággal, valamint egy basszusgitárt. Menet közben rengeteg új ötletem támadt, és állandóan választanom kellett a változatok között. Nem akartam egyiket sem elveszíteni, ezért mindig újabb hangszerek születtek. Aztán súlyosodott a helyzet. Kezdtem úgy szemlélni a tárgyakat, hogy milyen gitárt lehetne belőlük csinálni.
Milyen kapcsolatban állnak ezek a tárgyak a képzőművészettel?
Van valamilyen konkrét célod ezzel a tevékenységgel?
Ha konkrét célom nincs is, vágyam azért van. Szeretnék hozzám hasonló blues-rajongókkal CBG együttest alakítani.
Köszönöm a lehetőséget, hogy beszélhettem erről a Magyarországon szokatlan műfajról, amely Amerikában reneszánszát éli.
Köszönöm szépen az interjút és további sok sikert kívánok a gitárvilágok.com nevében is!
Udvardy (Udy) Zsolt
0630 2261017
udy@gitarvilagok.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése