2014. november 13., csütörtök

Székely Árpád


"Szivardobozgitárok" magyarosan

Székely Árpád. Nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon. Hogy jutott eszedbe, hogy szivar-gitárokat készíts?

Fél évszázad után több szál futott össze az életemben, melyek végül ezeknek az egyszerű, de fantasztikus hangszereknek a készítéséhez vezettek.
A legfontosabb talán a blues imádata. Gyerekkoromban otthon nem hallgattunk zenét, mert édesapámat zavarta mindenféle muzsika. Rákosligeten (Budapest külvárosa) a „fiú-iskolába jártam, ahol egyetlen lány sem volt. Azok a fiúk, akik zenét is akartak tanulni, a „lány- iskolába” jártak, mert ott volt ilyen tagozat. (Lányoknak is tekintettük Őket, mert nem tudtak rendesen verekedni. Azok ilyen idők voltak. Ha lementünk a Rákos-patakra pecázni, vagy télen „korizni” a befagyott ártérre, biztos, hogy összeverekedtünk a rákoskeresztúri srácokkal. Ez akkoriban kötelező gyakorlat volt.)
A zenével először Sopronban a középiskolában találkoztam. Az erdészeti technikum kollégiumában vasárnap délelőttönként (szobavizit után) a folyosókra helyezett hangszórókból szólt a „Komjádi”. Emellett fakultatív módon a Luxemburgot és a Szabad Európát is hallgattuk. Mindez a 60-as évek második felében történt a beat-forradalom és a „brit blues-bumm” idején. A Beatles, Bee Gees jellegű lágyabb vonal és a hazai „nagy öregek” mellett John Mayall, Cream, Fleetwood Mac, Doors, Led Zeppelin, Rolling Stones számok hangzottak el a kolesz-rádióban. Akkor még nem tudtam, hogy ez blues, (nem a kategorizálással foglalkoztam, hanem éltem) csak éreztem, hogy hatalmába kerít ez a hangzás.

Árpád, megkísérelted az aktív zenélést?

Még az első év utáni szünidőben édesapám elvitt egy Felvidéki túrára. Hátizsákkal egy hétig barangoltunk a Szlovák Paradicsomban és a két Tátrában. Még az út elején Iglón az egyik kirakatban megláttam egy olcsó Cremona gitárt. Megvettük, bár nem tekintette túl praktikusnak, hogy végigcipeljük az egész kirándulás alatt. Aztán a kollégiumban használtuk. Szerencsére inkább azok a szobatársaim, aki „jobban tudtak úszni”.
A suli és a katonaság után ismét Pest közelbe kerültem. Volt annyi önkritikám, hogy a zenei fejlődésemre szánt energiát a képességeimhez jobban illő dobtanulásba fektettem. De mikor a tanyai erdészházból beköltöztem a városba feladtam a zenélést. A budai társasház nem volt kedvező háttér a gyakorláshoz. Akkoriban még éretlen voltam ahhoz, hogy felismerjem a gumilapozás nagyszerűségét.
Aztán következett a szokásos átlag magyar életforma - sok munka, család – amibe más nem fért bele.
Csak az ötödik X után kerültem olyan helyzetbe, hogy megint gondolhattam zenélésre. Mivel a tinédzser fiam már dobolt, más hangszer után kellett néznem, ha családi muzsikálásra vágytam. Bussy Gábor, az Impro Zenei Műhely vezetője ajánlotta a basszusgitárt, mivel az is a ritmus szekcióhoz tartozik. Később az ő segítségével –egy gitáros tanítványával társulva – power trióban játszottunk.

…de hogy vezetett innen az út a szivardobozgitárokhoz?

Nemrég a sors megajándékozott egy ghánai úttal. Elképesztő élmény volt, valóságos időutazás!  Sokszor úgy éreztem magam, mintha a nagyszüleim falujában lennék 50 évvel ezelőtt, 5000 km-rel távolabb.
A kulcsszó az egyszerűség. Az általános érzésen kívül két konkrét élmény vitt aCBG gitárok készítése felé. Egyik este csavargás közben megláttam egy „kolbászsütő-bódé” árusát zenélni. (Az általunk használt fogalmakkal nem lehet leírni az ottani dolgokat, annyira más világ). A kezében egy félbevágott kókuszdió héjára rajzszögekkel felfeszített kecskebőrből, seprőnyélből készült két nejlonmadzagos „gitáron” játszott, és énekelt hozzá. (Rögtön beleszerettem a hangszerbe, és megvettem) A dalnak sok köze nem volt a blueshoz, ami nem csoda, mivel a blues nyugat-afrikai gyökerei mellett tipikusan afro-amerikai zene.
A másik egy ottani templomi élmény. Szokás szerint zene és tánc is volt a misén. A katartikus hatást a zeneszerszámok minősége okozta. A lábdobot fél téglákkal támasztották ki, a frontbőre fel volt hasadva, a kísérőtányér fele hiányzott, de a pálmát a dobverő vitte el. Hogy nem volt gyári, sőt meg sem faragták, az hagyján, de girbe-gurba volt az a két faág-darab, amivel hibátlan tempóban, élvezhetően játszott a fekete gyerek. Amikor láttam és hallottam, hogy ezt így is lehet csinálni, egy kicsit elszégyelltem magam a méregdrága Marcus Miller Jazz Bass- em miatt, amivel azt próbáltam pótolni, ami belőlem hiányzik.
Hazaérkezés után azonnal eladtam a gitáromat, és elkezdtem saját zeneszerszámokat készíteni. Egészen más érzés ezeken játszani.

Az interjú elején több szálat említettél. Beszélnél a többiről is?

Ezek is a gyerekkorból erednek. Szabadidőnkben számítógépezés helyett barkácsoltunk, faragtunk, agyagoztunk. Én szerettem rajzolni is, és az akkor kapható hat gombos műanyagpalettás vízfestékkel festegettem magamnak.
A 70-es években rengeteg ingyenes vagy olcsó önképzési lehetőség adódott. mikor 20 évesen visszakerültem a fővárosba, 2-3 szakkörbe is jártam párhuzamosan, előadásokat hallgattam, szakkönyveket olvasgattam. Annyira elkapott a láz, hogy 75-ben egy hátizsákkal és hálózsákkal –autóstoppal – kimentem Párizsba, hogy eredetiben láthassam a modern képzőművészet mestereinek alkotásait. (És hogy szippantsak egyet a Montmartre levegőjéből. Ki gondolta volna, hogy az a fiatal festő, akinél baráti közvetítéssel szállást kaptam, mára az egyik legnevesebb külföldön élő művészünké válik.)
Azután - mint már említettem – elkapott az ÉLET gépszíja, és a „művészi hajlamaimat” félre kellett tennem. (Bár a barkácsolásból annyi maradt, hogy a kutyaszános korszakomban a szánjaimat magam készítettem, és ezt nagyon élveztem.)

Árpád, az elmondottak hogyan kapcsolódnak a CBG gitárok készítéséhez?

Amikor elhatároztam, hogy saját hangszereket csinálok, a legnagyobb természetességgel nekivágtam. A barkácsolási múlt nélkül nem biztos, hogy sor került volna a kivitelezésre.
Eredetileg egy „blues- szettet” szerettem volna készíteni magamnak: egy cajont lábgéppel és egyéb csörgő-börgő alkalmatossággal, valamint egy basszusgitárt. Menet közben rengeteg új ötletem támadt, és állandóan választanom kellett a változatok között. Nem akartam egyiket sem elveszíteni, ezért mindig újabb hangszerek születtek. Aztán súlyosodott a helyzet. Kezdtem úgy szemlélni a tárgyakat, hogy milyen gitárt lehetne belőlük csinálni.

Milyen kapcsolatban állnak ezek a tárgyak a képzőművészettel?

Nem tekintem képzőművészeti alkotásnak a hangszereimet, bár rendelkezem olyan elméleti háttérrel, hogy be tudnám bizonyítani az ellenkezőjét is. Nekem nem ez a fontos, hanem az elkészítés szertartása, amelynek rengeteg közös vonása van a (képző) művészi alkotási folyamattal. Én legalábbis így élem meg. Ugyanazt érzem, mint amikor egy képet szeretnék megkomponálni. A lényegi dolgok azonosak: képzelet, kreativitás; nagyfokú szabadság, de megadott kereteken belül. A szivardobozgitár nem csak eszköze a bluesnak, hanem hasonlítanak is egymásra. Meg vannak a formai, tartalmi kötöttségek, de azon belül lehetőség van az improvizálásra. Ebbe belefér az is, hogy nem szivardobozból készülnek a hangszereim. A szivarozás itthon nem elterjedt szokás, így nem is egyszerű ilyen dobozokhoz hozzájutni. Viszont van boros díszdoboz, sakktábla és egyéb alkalmas használati tárgy. Így a saját egyéniségednek és lehetőségeidnek megfelelően tudod alakítani a gitárokat. Ez pedig már képzőművészeti kategória. Bár ezek is tekinthetők egyfajta népi hangszernek, de nagyon eltérnek a hazaiaktól, melyeknél sokkal erősebbek a hagyományos kötöttségek, és mindenképpen a népművészet körébe tartoznak.

Van valamilyen konkrét célod ezzel a tevékenységgel?

Ez magától jött, kivédhetetlenül, és szeretném hamarosan befejezni, mert nem olcsó mulatság. Nem üzleti tevékenységnek szántam, és csak addig folytatom, amíg ötletem van. Alapvető szempont, hogy minden darab más legyen: vagy formában, vagy a kihangosítás elvében (mind megszólal erősítőn is), a hevederek pedig a kedvenceim. Ettől függetlenül 10-20 gitár nekem sok, így néhánytól meg kell válnom, bármennyire is a szívemhez nőttek.
Ha konkrét célom nincs is, vágyam azért van. Szeretnék hozzám hasonló blues-rajongókkal CBG együttest alakítani.
Köszönöm a lehetőséget, hogy beszélhettem erről a Magyarországon szokatlan műfajról, amely Amerikában reneszánszát éli.


Köszönöm szépen az interjút és további sok sikert kívánok a gitárvilágok.com nevében is!


Udvardy (Udy) Zsolt
0630 2261017
udy@gitarvilagok.com

Galéria

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése