2023. jan. 20.

Makó Béla, gitáros

Makó Béla, gitáros. A gondolataink, érzéseink kifejezésének egyik legszínesebb útja a zene, ennek eszköze lehet a hangszer, a gitár. Hogyan válik valaki igazán jó gitárossá? Ha a hangszerén keresztül be tud lépni a saját világomba, beszélni tud hozzám, egyetért vagy vitatkozik velem és az sem zavarja különösképp, ha megsértődöm, és lehalkítom! Egy kiváló gitárossal ismerkedhettem meg, Makó Béla személyében.

  • Béla, nagy tisztelettel üdvözöllek és talán egy kicsit furcsa a bevezető…. valójában azt szerettem volna kifejezni, hogy akkor tud élni, létezni a zene, ha hatása van a hangszernek, a játéknak. Hogy látod ezt?

    Köszönöm a felkérést és üdvözlök minden olvasót / hallgatót/. ...Válaszolva az első kérdésre, mindenképpen hatásokról van szó, akár hangszer, akár előadók, akár zenei stílus legyen a motiváció. Az öregek /környezetemben/ azt mondták " a gitár csak ürügy a csajozásra, a többi már rajtad múlik ".

    Nekem mindig először a zene volt az indítás, azután a zene és a zene. Az, hogy voltak lányok is a közelben csak az indíttatást erősítették. Szóval a gitár viszonylag későn érkezett, tizenhét évesen kezdtem el az első akkordokat megfejteni. Hamarosan rájöttem, hogy az alap, tábortűzhöz jó gitártudás nekem nem elég, sokkal többet kell tanulnom és még sokkal többet. Így hát nekifogtam...

  • A blues gitározást, a szóló részeket áttenni a jazz világába, aztán visszatérni a blues alapokhoz, számomra a legérdekesebb zenei kirándulások közé tartozik. Nálad ez mesterien működik. Szóval a kérdés, a blues és a jazz kapcsolata a zenei világodban!  

    Először klasszikus zenét tanultam, hét éves koromban kezdtem csellózni, majd hat év után rájöttem, hogy soha nem leszek 'szomorúzenész'. Akkor rájöttem, hogy dobolni jó, és doboltam. Utána rájöttem, hogy dobbal nem lehet kifejező dallamvilágot kiépíteni, bőgőzni kezdtem. Éééés jött a gitár. Beatles rajongó voltam, de nem a slágerek érdekeltek először, hanem a rejtőző kincsek. Ezért nem a „Here comes the sun”, vagy a „Something” volt a cél, hanem a „Sun King” kifinomult csembaló kísérete. Meg is tanultam, innen már nem volt nehéz rátalálni hasonló stílusú zenéken keresztül a jazz és a fúziós zene lehetőségeire. Elmélyültem a jazz rock frissen fejlődő, rendkívül színes világában. 75-77-et írtunk. A Bluest nem tartottam izgalmasnak, de valahogy a keleti Német lemezek, blues fesztivál antológiák bekerültek a gyűjteménybe és persze lassan fertőztek. 

    Az általános fejlődés szerint az ember a blues gyökereken keresztül érkezik a jazz zenéhez. Én fordítva csináltam. Nehéz is a bonyolultabb harmónia körök után "leegyszerűsödni"...nem is ment simán. Vért izzadtam, hogy alázatosan tudjam hozni a kívánatos riffeket, és dögös is legyen. Azután később valahogy egymás mellé rendeződtek a stílusok a fejemben és meg is maradtak így.


  • Beszélnél róla, melyek voltak azok a sarokpontok a pályádon, amik igazán befolyásolták a zenei útvonalaidat?

Már beszéltem az indulásról, de a változások mindig észrevétlenül kezdődtek. Volt olyan, hogy Country bandába kerestek énekest gitárost és mentem. Nálam csak a jól működő zene van. Egy amerikai barátomtól kérdeztem régen, milyen stílust játszol, azt mondta, mindent és mindegy, mindent tudni kell jól játszani ha zenész vagy. Persze van az embernek stílusa, szerelme, de nem árt, ha mindenhez is ért egy kicsit.

    Persze a jazz a nagy kedvenc, de ha hallottam valami jó latin vagy orientális zenét az mindig felvillanyozott. Persze a legendákkal való találkozás is meghatározó, sok olyan zenésszel volt alkalmam muzsikálni, akik valódi mérföldkövei a szakmának. Nem tudok felsorolást tartani hajdani példaképekről, akik később barátok lettek...egy pár név Pataki Laci /Syrius/, Németh Oszkár / Fonográf /. Túri Árpi /Liversing / stb és sértődés ne essék.... Felkai Miki megtisztelő  barátsága éééésatöbbi.

A fiatalabbak: Megya. Megyasszay Pisti...Miklós Milán … Minden találkozás hozzátett valamit ahhoz, amit ma úgy és ahogyan játszom.

  • Béla, kihagyhatatlan kérdés, az oldal jellegéből adódóan. Mit kell tudnunk a gitárjaidról, erősítőidről?

    A gitárjaim nem a leg márkásabb világból jöttek. van kézzel készített, van széria darab középkategóriás néhány de mind a megfelelő stílushoz a legkézhezállóbb. Szám szerint kilenc darab. Erősítők: ZT, Chromachord Acoustic, Fishman Loudbox, effektek: Gr 55, Looperek, erősítő szimulátorok...ennyi…

  • Ritkaság ennyire kifinomult gitározást hallani, mint a tied. Gratulálok hozzá! Gondolkodtam, hogy megkérdezzem vagy se… nos… mit tanácsolnál, ha valaki szeretne ebbe az irányba indulni? Melyek azok a kiemelt és kikerülhetetlen leckék melyek közelebb visznek a stílusodhoz?   

    Nem tudok tanácsot adni. Abban hiszek, hogy akinek van ízlése - önálló - az már is tudja, merre menjen tovább... csak higgyen benne, bízzon önmagában…

  • Hogyan viselted a COVID hozta szükséghelyzetet? Zenei téren befolyásolt valamit?  

    Nos, a Covid. Gyakorlatilag megszűntem zenésznek lenni. A szerződéseimet felmondták egyik napról a másikra. A volt munkaadóim azóta sem jelentkeztek. Jómagam alkalmatlan vagyok a szervezésre, a menedzselésre így polgári munkát vállaltam és a mai napig így dolgozom. Alkalmi fellépéseket még vállalok, de már feladtam. 

  • Tudom, egy kicsit most a tervekről kérdezve, nevetségessé válhatnék, de nem! Jövő van, terv vagy – vagy! 


 
Nincsenek terveim a jövőre nézve. Ha lesz zene nekem jó, ha nem az se baj, majd csinálok mást. Megtanultam a Covid alatt, hogy mindennek van ára, de értéke már semminek se maradt. Én gitározom ahogy csak bírok és ez mindig így marad amíg élek.

  • Tökéletes végszó és nagyon köszönöm a beszélgetést!

Én köszönöm!

2022. nov. 12.

Hikisch Péter basszusgitáros, Sziasör?


Hikisch Péter, Sziasör? Tagadhatatlan, hogy szeretem, ha egy zenekar jól szól! Jó a fülnek! Ezt a mai, akár „házi-stúdiós” világban, össze lehet hozni. Azonban totál káosszá válhat egy letisztult rockzene is, ha ezt egy értelmetlen szövegvilággal agyoncsapják. A „Sziasör? – Egyensúly” című dalában tökéletes az együttállás… hm… az egyensúly! Kiváló szöveg, kiváló zenével tálalva! Gratulálok!

  • Szia Péter, az interjú nem titkolt apropója már péntek reggeltől látható, hallható! Az „Egyensúly”! A „miértekről” kérdeznélek!

Szia! Először is köszönjük a lehetőséget és a gratulációt. Az 'Egyensúly' rövid története két részre bontható. Maga a zene azért nagyon különleges számunkra, mert a legelső közös demo-nk adta az alapját, amit jó pár évvel ezelőtt még gimis korunkban írtunk. A szöveg viszont nagyon friss, most nyáron írtam egy három hónapos elvonulás után. Még az élmények hatása alatt voltam mikor megszületett a dalszöveg, azt hiszem ez érződik is rajta.

Az ilyen nótákra szokták azt mondani, hogy nagyon meg van írva! Azt már tudjuk mi adta az ihletet. Hogyan folytak a felvételek?

Viszonylag könnyű dolgunk volt, a meglévő demo-t jól megírtuk anno. Első körben adtunk neki egy ráncfelvarrást, majd fel is vettük a szintetizátor sávokat, illetve a basszusgitárt. A szintivel viszonylag sok időt eltöltöttünk, kerestük a tökéletes hangzást. Minden otthoni körülmények közt lett felvéve, mi így szeretünk dolgozni, a mi tempónkban, saját ötletekkel, saját megoldásokkal. Ezután felvettem a kapcsolatot zenésztársammal Vidics Ferenc-el, aki egyébként Győri kötődésű. Vele már egy ideje dolgoztunk egy-két projekten, meg van a kölcsönös tisztelet és mondhatom, hogy mára jó barátokká is váltunk. Tetszett neki elsőre a nóta, így el is vállalta a producerkedést, mixelést, masterelést. Abban egészen biztos vagyok, hogy nélküle nem született volna meg ez a dal. A gitár dallamokat is ő játszotta fel. Én pedig közben elkezdtem felvenni az éneksávokat. Így folyt a munka párhuzamosan két külön városban, Feri Győrben, én pedig Budapesten. Közben Bolyki Marci barátom elkészítette a vokálokat, ugyanúgy, mint az első Sziasör? dalnál. Igazából ez a formáció ilyen kötetlen módon működik, többen is dolgozunk az adott projekten más-más zenészekkel és producerekkel. Ez a mostani csapat és koncepció annyira bevált, hogy szerintem lesz folytatás.

  • Sajátos név választás! Sziasör? Többen, vagyunk így ezzel…! Ennek kell lenni valami történetének!

(nevet) Ezzel a formációval őszintén szólva nem akarunk semmi komolyat, csak olyan zenéket írni, amihez éppen kedvünk van. Azon gondolkoztunk milyen névvel lehetne ezt kifejezni. És így jött az ötlet, hogy a zenénk olyan, mint mikor a haverod péntek délután oda jön hozzád a kocsmában rád néz, és csak annyit kérdez megértően, hogy: szia, sör?

  • Péter mit vártok az „Egyensúly” -tól?
 
Elvárásaink alapvetően nincsenek. Ezzel a dallal adni szeretnénk egy kis pozitivitást az embereknek, ellensúlyozva a mai negatív trendek térhódítását, ami legyünk őszinték sajnos a zenében is megfigyelhető. Elég csak ránézni a Youtube felkapottak listájára. De persze mindennek meg van az oka. Mi ezt a nótát tesszük a mérlegre. Mert ugye az egyensúly örök!

  • Lenne itt még valami. „New Finger – Hadd legyek én is”. Másik zenekar? A zenei vonalat párhuzamosra vettétek a Sziasör? -rel? Hogy is van ez?

Így van! Sőt, számunkra a New Finger "A ZENEKAR", a mi alfánk és omegánk. Ott kezdtünk együtt zenélni, és a mai napig is aktív a banda. Jövő tavasszal lesz is egy nagykoncert. A Sziasör? -t pedig azért hívtuk életre, mert szerettük volna kipróbálni magukat más műfajokban is. Ez lett a mi side project-ünk Geri-vel.

Ami elsőre lejött, - mind a kettő videóból – az a hangszerelés. Beszélnél a technikai háttérről?

Ha konkrétumokat szeretnél hallani, kezdeném a New Finger dallal: alapvetően zúzós, riffes gitárzene végig: az intro a verze témájának a "kinyújtása", kiegészítve jó kis bluesos 7-es akkordozással. Jól ki van panorámázva két gitár téma feljátszás, hogy dúsítsa a hangzást, erre megy rá egy szinti lead (ez ilyen mélyebb dallam, ami besimul a gitárok közé). A verzében unisono a bass + gitár, erre a jó kis pattogós riffre megy rá a szinti - ezek adnak egy jó feszességet a számnak. Refrénben hasonló a helyzet, mint az introban, kiegészülve egy szólógitár riffel, a vokálokat imádjuk, úgyhogy jó kis három szólam hallható. Kiállás szépen rávezet a zúzdára, ott kegyetlen oktáveres sávokkal egészül ki a gitár sound, hogy kicsit kapjon a fülünk a metál flessekből. (ha jól figyelünk, ki lehet hallani, hogy az utolsó "dúr vagy mol"-nál a moooooooooooll egy óriási hörgés, csak picit vissza van véve, hogy a Petőfi is le tudja játszani a dalt) Végerefrén előtt szintén három szólam + csujogatások, aztán katarzis duplarefrén után egy jó kis unisono lezárás, aminek a legvégén lehet hallani, hogy a szinti lead soundon folyamatosan tekergettük a filtereket, így az utolsó közös hangra "ér vissza a helyére".
Az "Egyensúly"-nál konkrétabb volt az elképzelés, az elejétől tudtuk milyen hangzást szeretnénk, így az jött magától. Direkt úgy lett felépítve, hogy minél nagyobbat üssön a refrén. Kemper -> Marshall JCM2000 a torz gitár, a tiszta az Vox AC30. Gibson SGJ a gitár. A többi mind in the box, pluginekkel lett keverve. Gitárból nyers sávokat nem is vettünk fel, mert már a felvételkor tudtuk, hogy mit szeretnénk bele.

  • Hangszerek. A „vas”!

Nekem a zenélés hobbi, és az is marad örökre. Ehhez mérten kerestem egy olyan basszusgitárt, ami minden igényemet kielégíti, és ha rajta múlik akkor egy életen át szolgál. Így találtam rá a Fender Mustang PJ Bass-re. Nagyon kényelmes rajta játszani, nekem ez főleg a koncertek miatt szempont, mert szeretek a közönséggel együtt mulatni. A hangszedő konfiguráció nagy szabadságot ad, bármilyen műfajban is játszok, be tudom állítani a kívánt hangzást. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt a hangszert választottam társamnak. Már most csupa szép emlékek és számomra fontos dalok kötnek minket össze, és a történetünk még korántsem ért véget. És nem mellesleg nagyon jól néz ki! Igen, nekem ez is fontos, nem tagadom.

  • Péter, egy kicsit kiszámíthatatlan a világ. Optimizmussal, hogy álltok?

Nagyon örülök, hogy ez a zárókérdésed, mert pontosan ezért íródott a dal. Az teljesen rendben van, hogy kiszámíthatlan a világ, ennek a Földi létnek ilyennek kell lennie. Az a nem mindegy, hogy az ember hogyan reagál a dolgokra, és milyen szerepet vállal az univerzum működésében. 

Nagyon köszönöm a beszélgetést és nagyon sok sikert a zenekaroknak!

Köszönjük.

2022. nov. 6.

Pszota Szilárd, basszusgitáros, ComeOn R.B


Pszota Szilárd, basszusgitáros, Come On R.B. Amikor egy basszusgitáros tökéletes pályát biztosít a szólóhangszereknek ahhoz, hogy a rock ’n roll megkaphassa az ízét, a szabadságát. Egy atomóra pontosságával, döbbenetes dinamikával kaptam a basszust Esztergomban, a Kalifa-tanyán tartott mini-Woodstock koncerten. Nos, ha már megkapta az előbb említett rock ’n roll az ízét, akkor Szilárdtól megkapta a sava-borsát. Gratulálok a játékodhoz!!
  • Szilárd, nagy tisztelettel köszöntelek az oldalon. Szóval, zenekar, basszus, basszusgitár! Miért a basszusgitár? Mi volt az, ami olyan szinten megfogott benne, hogy ilyen magas szintre hoztad a játékod?
 
     
    Mivel mindenki gitáros vagy énekes akart lenni a basszusgitár tűnt a legjobb választásnak számomra sok, sok évvel ezelőtt. Jolana Iris bőgőn kezdtem játszani, de igazából mindig is egy amerikai Fender Jazz Bass volt az álmom, amit hosszú idő után sikerült is megvennem.  Négy húr, de tökéletesen megfelel arra, hogy színesebbé és ritmikusabbá tegye a zenét, mellesleg nekem, mint énekes bőgősnek kicsit máshogy kell felállítani az előadásmódot, mivel valljuk be, nem olyan egyszerű a kettőt egyszerre csinálni. Talán ezért is annyira letisztult a játékom, mert ezt is figyelembe kell vennem.
  • A Come On R.B. egy professzionális zenekar. Beszélnél róla hogyan vezetett az utad a csapatba, illetve melyek voltak azok az állomások, amelyek meghatározták a zenei pályádat?   

A Come On zenekarba rendes meghallgatáson vettem részt. Teljesen ismeretlenül megszólított Petrás Attila a dobosuk ezzel az ajánlattal. Elküldtek pár Radics Béla nótát, hogy tanuljam meg. Kicsit máshogy játszottam, mint a felvételen szóltak, de talán pont ezért döntött a zenekarvezető és a többi zenész úgy, hogy bevesznek a csapatba. Már a katonaság alatt is zenéltem. Utána megalakítottuk a Klinika zenekart, ami egy alternatív zenét játszó banda volt. (YouTube-csatornán megtalálható) Játszottam megzenésített verseket is a Jel zenekarral, ahol elkezdtem zenéket is írni. A Klinikával játszottunk olyan legendás helyeken is, mint a Tilos az „A” vagy éppen a Fekete Lyuk. A Sziget Fesztivál is megvolt többször. Aztán jött a Red Rooster. Ez egy grunge formáció volt, itt már énekeltem és nyomtam a basszert is egyidőben. Kiadtunk egy lemezt, jól sikerült, de aztán kifulladtunk és vége lett. Később még volt a Crack zenekar, ami kicsit Red Hot Chili Pepperses volt, majd a Dirty Fred zenekarban kísértük Ron Ringwood amerikai énekest. De ez már a blues műfaja. Dolgoztam együtt Hubert Tubbs-szal is, aki a Tower Of Power amerikai zenekar énekese is volt 1973-75 között. Majd Errol Linton Londonban élő herflissel is, aki a jamaicai reggae zenét ötvözte a bluessal. A Johnie Shephard Band tagjaként kiadtunk egy lemezt, ami bluesos, funkys volt. Johnie Shephard remek gitáros több amerikai előadóval is dolgozott együtt. Egyébként Pásztor János a neve és kb. 15 évig zenéltünk együtt több formációban is. Aztán jött a Come On RB, amit láttál és hallottál is élőben. Legvégül itt van a No Para zenekar. Visszatértem egy kicsit az alternatív pop-rock kategóriába.

  • Azt figyeltem a játékodban, hogy hihetetlen precizitással húzol határokat. Hogy mire is gondolok? Gitározást, illetően van, hogy a kevesebb játék többet ad, és több játék szinte semmit sem tesz hozzá a bandához! Mi a véleményed erről?
    Én a basszust kísérőhangszernek tartom. A dobbal együtt adják meg a többi hangszernek a luxusérzést, hogy szárnyalhassanak a játéknak. A legtöbb bőgős szerény, nem tolakodik előre. Csak annyit játszok, hogy ne legyen túl sok. Pontosan annyit, hogy jó és természetes legyen, ne legyen erőltetett. Nem szeretem szétdurrantani, a zenét. Amikor kell, dobok egy kis szólót, ha kel döngölök a zene alá vagy éppen akkordfelbontásokkal díszítem a produkciót.

  • Szeretnék pár tanácsot kérni Tőled, a gyakorlást illetően. Melyek azok a fő „szabályok” melyeket tartasz amikor gyakorolsz?
    A gyakorlás kérdése érdekes, mivel gitáron és zongorán is játszom, megpróbálom a riffeket átvinni, a basszusra és addig nyúzom, amíg nem áll a kezemre úgy, hogy jól megszólaljon. Naponta 2-3 órát gyakorlok, de általában úgy, hogy kész zenei alapokra. Nagyon, jó segítség ebben a YouTube. Ha akarok rockot vagy éppen bluest, vagy jazzt játszom.

  • Szilárd, kihagyhatatlan kérdés. Nagyon jól szól a gitárod. Letisztult, és végtelen „dögösen” jön. Tudom, hogy ennek a kézben kell lennie, de azért van ott más is! Szóval mindent, amit a „basszus cuccodról” tudni kell!

Van egy Fender Rumble 500, egy Hartke KB12 erősítőm és egy Fender Downtown Express előerősítő pedálom, ami akár a mixpultra is ráköthető és tökéletesen szól, nem kell cipelni mindenféle ládákat. Ahhoz, hogy nyugodtan tudjak mozogni a színpadon és ne botladozzak a kábelekben az Xvive u2 wireless guitar system rendszert használom. Beszúrom az erősítőbe és a hangszerbe és már galoppozhatok is a színpadon. Soha nem csalódtam, még benne, úgy szól, ahogyan kell, nincs hangcsúszása, és egy kis dobozban elfér.

  • Végül, de nem utolsó sorban. Minden bizonytalan mostanság, de azért valami elképzeléseket le kell gyártanunk a jövőnket illetően… szóval röviden, tervek!

    Meglátjuk, mint hoz a jövő, bizakodó vagyok. Sok, sok koncertet szeretnénk még lenyomni a zenekarral, közös turnét más zenekarokkal és természetesen lemezt is. Hogy melyik formációval, még nem tudom, de biztosan folytatom a zenélést a Come On Rock Banddal bármilyen formában.

Szilárd, nagyon köszönöm a beszélgetést!

 Köszönöm.

Kálmán Ákos, gitáros (Rómeó Vérzik)

Kálmán Ákos, gitáros (Rómeó Vérzik) . Számomra – most már valószínű örökre – egy misztikum volt és lesz, hogy hogyan lehet úgy gitározni, úg...