Josef Mr.Joe Horváth, énekes




Josef Mr.Joe Horváth. Léteznek a világban olyan hangok, melyek magukba foglalják es kifejezik, mit is jelent a hard rock zene. Ha jó kezekbe kerül, talán a legnagyobb kifejező erővel bíró műfaj. A tolmács a hang, az énekes. Mr. Joe a hard rock műfaj egyik kiemelkedő őrzője... ott van benne, a szívében, lelkében. Nagy tisztelettel köszöntelek a Gitarvilagok.com -on. Amikor felismerted, hogy megvan az Isten adta tehetség, a hang, hogyan alakította ez az életed?
Elég könnyű volt az éneklés, mert az egész család zenész és ráadásul az általános iskolában is zenei tagozatra jártam. A ház tele volt tulajdonképpen hangszerekkel, és úgy mindig gyakorolhattam, mert tele volt zenével és zenészekkel. Aztán volt egy egyszerű kis rock zenekar, én lehettem 10 éves maximum. 12 és elvittek egyszer egy koncertre, fellépésre, és soha nem felejtem el, hogy volt egy zongoránk, amin én játszhattam. Alig látszottam ki a zongora mögül, amin játszottam, de nagyon tetszett. De viszont az iskolában nem szerettem énekkarra járni. Ezért az énektanárom nagyon haragudott rám, mert tudta, hogy jól tudok énekelni. Lassan elindult a football pályafutásom, és így elhanyagoltam a zenét. Otthagytam a zeneiskolát ahova zongorázni jártam. És én egyszerűen megmondtam, hogy nem szeretnék zenész lenni, már csak azért sem, mert láttam az édesapámat, hogy ő szinte soha sincs együtt velünk a családdal a szakmája miatt. De édesapám elég rafinált volt ahhoz, hogy visszahozzon a zenei életbe.
Szóval azért a jó énekes mellé nem árt egy jó zenekar. Szóval zenekarok?
1980. Május elsején édesapám berakott engem a zenekarába, mint tanuló zenész, és hát, mint egy 16 éves fiút, hát rájött arra, hogy tud pénzt szerezni és csajozni. Úgyhogy így indult el a pályafutásom. Aztán amikor elkezdtem énekelni, észrevettem, nagyon sokaknak tetszik a hangom, mellette megtanultam a basszusgitározni is. 1984 végén kikerültem Svédországba szüleim után és ott letelepedtem, aztán bekerültem egy görög éjszakai bárba zenélni, több stílusban játszottunk. Elég sokat tanultam ott, és amikor bekerültem elég sok stílust kellett játszani, és amikor elkezdtem énekelni világslágereket, aktuális dalokat, észrevettem, hogy nagyon tetszik a hangom, megtanultam írni, olvasni angolul, egész jól éreztem magam. Mindig kérdezték, miért nem csinálok ezt vagy azt, de az igazság az, hogy ott maradtam a vendéglátásban. Már csak azért is, mert sok helyet bejártam, sok helyen megfordultam.



Mennyire engedted magad befolyásolni, és mennyire inspiráltak akár hazai, akár a külföldi énekesek, zenészek?
A zene az mindig utat mutatott nekem, kiskoromban nagyon sokat hallgattam Deep Purple-t, Nazarteh-et, az épp 70-es, 80-as évek jó zenéit, amit el lehetett érni. A magyarok közül szerettem Omegát, LGT-t, és P. Mobilt… abban az időben. De valahogyan egyik se fogott meg. Talán más volt az ízlésem. Szerettem a Dinamit és Korál nevezetű zenekarokat. De mivel nagyon sokat zenéltem, valahogy kialakult bennem egy stílus, egy kis „lopás”, de ezt mindenki csinálja, létrejött a Mr. Joe stílus. Mindenki tudja, hogy szerepeltem egy tehetségkutató műsorban. Nem szeretném mondani a nevét, reklámot csinálni neki. Ezáltal megismertek Magyarországon is. Próbálgattak hívni zenekarokba, mint például Slamovits István (Slamo), az Edda volt gitárosa, sokat gyakoroltunk, de valahogy nem sikerült összehozni, egy jó ütős zenekart. Aztán meghívott a zenekarába Felkai Miklós nagyszerű gitáros, akivel csináltunk is egy CD-t közösen, ami szerintem egész jól sikerült. Aztán közben felkért egy ukrán metál zenekar, hogy énekeljek be nekik egy CD anyagot, megtettem és az is nagyon jó anyag lett, amivel mehettünk volna turnézni Európába, Ausztráliába is. De én betegség miatt nem tudtam elvállalni, úgy éreztem nem lenne elég erőm, nem tehettem volna meg, hogy legyen vége mihamarabb a koncertnek. És ha valamibe belekezdek, akkor 100%-osan magamat szeretném adni.
Joe, beszélhetünk a mindennapjaidról? Az aktuális helyzet?
2015. Január 20.-án elhagytam Magyarországot, visszajöttem Svédországba betegségem miatt, és tulajdonképpen itt vagyok kint, 2016. November óta dialízisre járok. Sajnos túl gyenge vagyok ahhoz, hogy zenével foglalkozhassak, és ráadásul a családi életem is megromlott. Nem érzem jól magam itt kint Svédországban.
Végezetül, a tervekről!
A jövőt úgy szeretném létrehozni, hogy új életet kezdek. Ezt az új életet nem tudom máshol elképzelni, mint a szülővárosomban, Keszthelyen, vagyis Magyarországon. Ez ad nekem egy kis lelki erőt, hogy újra ott lehetek, ahol engem szeretnek. Ha minden igaz, szeptembertől a keszthelyi dialízis osztályra fogok járni. Meg szeretnék gyógyulni, felerősödni, újra zenélni, énekelni, hogy adhassak szeretetet, és kaphassak szeretetet. Ha valakit, vagy valamit kihagytam volna ebből az interjúból, akkor elnézését kérem. Ölelek és üdvözlök minden kedves olvasót és rajongót.
Joe, nagyon köszönöm a beszélgetést, jobbulást és minden jót kívánok neked!
Köszönöm, sziasztok.

Megjegyzések

Vincze László basszusgitáros, Front zenekar

Hendrix project