2013. január 14., hétfő

Galacs

Galacs. A magyar punk-rock egyik meghatározó személyiségét köszönthetem a Gitarvilagok.com oldalon. Nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. Galacs, beszélnél róla, mivel foglalkozol mostanság?

Köszönöm a meghívást, üdvözlöm az olvasókat. Miután kiszálltam az Aurorából pizzafutárként sikerült elhelyezkednem. Szerettem volna egy kis pihenőt, távol a zeneipartól. Tudod, közel 30 év, ahogy mondani szokás, az még gombócból is sok. Most, több mint egy év kihagyás után láttam elérkezettnek az időt, hogy egy kisebb, amolyan hobbi-zenekart alapítsunk néhány baráttal. Még a kezdeti fázisban vagyunk.

Mit jelentett, jelent az életedben a punk?  

Fiatal korunkban ez volt az a műfaj, amiben úgy éreztük, igazán ki tudtuk fejezni elégedetlenségünket a fennálló rendszerben uralkodó viszonyokkal szemben, azaz a zenében egy felfokozott rock’n’roll-t, a szövegekben a megalkuvás nélküli lázadást.

Amit a Te neved, a zenéd nekem jelent, az a kompromisszumoktól mentes, kőkemény, pontos, basszusgitározás. Miért a basszusgitár?

Az az igazság, az alakuláskor eredetileg ritmusgitáros szerettem volna lenni, de az akkori basszusgitáros nem vette elég komolyan a zenélést. Vigi szólt, hogy ha szeretném, vegyem át a szerepet. Végül így is történt, amit azóta se bántam meg, mert rájöttem, hogy az egyik legjobb hangszer és pont nekem való.

Ha már a hangszerről esett szó, beszélnél a cuccodról?

Az erősítőm egy 400W-os Warwick A gitárom egy 1987-ben gyártott amerikai Fender Precision, amit nagyon sok zenekar részesített már előnyben, úgy mint a Sex Pistols, a Guns and Roses, U.K. Subs, még sorolhatnám. Már több mint 20 éve használom, közel 1500 koncerten játszottam vele, és egész egyszerűen nem lehet benne csalódni.

Galacs, tervek. Beszélnél a terveidről, egyáltalán mennyire kell tervezni a mai punkot?

Ha a zenei tervekre gondolsz elsősorban, ahogy már említettem, egy kis zenekart alakítgatunk. Lelkesen gyakorlunk, visszajött a zenébe vetett hitem. Azt hiszem, ez a műfaj nem annyira tervezhető, inkább a spontán dolgok működnek jól benne. A tagokat is ilyen véletlen, szerencsés találkozásoknak köszönhetem. Egyelőre az énekest még keressük. Ha esetleg valaki kedvet érez hozzá, nyugodtan keressen meg.

Nagyon köszönöm a beszélgetést, és az új zenekart „elvárjuk” az oldalon!

Köszönöm.

Köszönettel:
Udvardy Udy Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése