2020. július 27., hétfő

Czifra Miklós, gitáros.

Czifra Miklós, gitáros. Azt gondoltam, nem akármilyen önhittséggel, hogy nekem már nem nyílhat tágabbra a gitárok, a gitározás világa. Tévedtem. Észre kellett vennem, hogy vannak olyan gitárosok, akiknek a fa, a húr, több mint eszköz, anyag és képesek úgy megszólaltatni, hogy az beszéljen, mondjon valamit nekem. Talán ennél nincs fontosabb! Miklós játékában ezt találtam, gratulálok neki!

  • Miklós köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást, és hadd kezdjem azzal, hogy a játékod valahogy nagyon kifelé szól, és abszolút nem öncélú! Egy gitárosnak ez egy alaptulajdonság kell legyen, gondolom! Mi a véleményed?

Szia! Én Köszönöm a lehetőséget! Valójában úgy vagyok ezzel, hogy amikor játszom, elképzelem azt, hogy én mit szeretnék hallani a kedvenc gitárosaimtól az adott szituációban, illetve nagyon függ a dal hangulatától is, hogy mi passzol bele éppen. Ha úgy érzem az aktuális dalba nem kell szóló, azért nem rakok bele, hogy minden áron villogjak vele. A zene nem egy verseny.

  • Akkor most ismerkedjünk meg Czifra Miklós, gitárossal!

1979. 09.11-én születtem Pécsett. 15 éves koromban, az akkori kedvenc zenekarok hatására kezdtem el a gitározást. (Guns N' Roses, Alice Cooper, Iron Maiden, Metallica, Kreator, Nirvana, Green Day, Ugly Kid Joe ...)

Életem első hangszere egy akusztikus gitár volt, amin elsajátítottam úgy ahogy az alap akkordokat, de nagyon kényelmetlen volt rajt a játék és amint lehetett lecseréltem egy elektromos gitárra, ami annyira megbűvölt, hogy nem volt kérdés, rockzenész akarok lenni! Autodidakta módon tanulgattam megszállottan, fülről szedegettem le a zenéket kisebb, nagyobb sikerekkel, de éreztem, hogy van mit csiszolni a technikámon. Így elmentem egy pécsi gitártanárhoz Kásádácz Józsefhez, akitől megtanultam a helyes pengetőfogást, meg rengeteg skálagyakorlattal látott el. Mindemellett rengeteg oktató VHS kazit kaptam tőle. Paul Gilbert, Richie Kotzen, Reb Beach, Yngwie Malmsteen stb... Ezeket pörgettem egész nap, hogy tökéletesítsem a technikámat.

1996 és 2002 között, helyi zenekarokban játszottam, (Wild Pigs, Bad Bones, Kéklégy, Hades) de úgy éreztem, többre vagyok hívatott, kezdenem kell valamit az életemmel , és ekkor került a kezembe egy zenészmagazin, amiben a Kőbányai Zenei Stúdióról volt egy cikk Póka Egon igazgatóval.
Egyből tudtam, hogy ez lesz az az áttörés, az állóvízből való kievickélés, amit szeretnék.
Felköltöztem Budapestre és 2002-ben sikeresen felvételiztem az iskolába, ahol Maróthy Zoli, Kormos Janó , Tornóczky Ferenc, Ifj. Tornóczky Feri, Babos Gyula (RIP) voltak a tanáraim.
A suliban belekóstolhattam a rock és a metalon kívül más műfajokba is mint pl. a jazz, blues vagy a funky.
2006-ban sikeresen elvégeztem a sulit.
Azóta számtalan zenekarban megfordultam, illetve játszok is aktívan, mindemellett gitártanár vagyok. Nagyon szeretem az oktatást, szeretem átadni a megszerzett tudást, illetve én is formában tudom tartani magam. Próbálok mindig új dolgokkal készülni a tanítványaimnak, hogy változatosak legyenek az órák, de persze mindig a kiválasztott dalok tanulása a kedvenc mindenkinél. Büszkeséggel tölt el, hogy jó pár tanítványom bekerült a Kőbányai Zenei Stúdióba és azóta is aktívan zenélnek népszerű zenekarokban.

  • Miklós, melyek azok műfajok, vonalak, amelyek igazán inspirálnak, ahol igazán otthon érzed magad?

Természetesen a rock és a metalzene, illetve minden olyan stílus még, ahol megfér a torzított gitár sound a hangszereléssel, ez lehet akár elektronikus zene is. Instrumentális zenék közül is nagy a lista. Amúgy már jó pár éve visszatértem a 80-as évek pop-rock zenéihez, igazából ez vagyok én, ez az én kis oázisom, ami feltölt és kisimítja az idegeimet.
A 80-as években voltam gyerek, akkoriban az MTV-n (nem a királyi tv!)még minőségi zenék mentek egész nap, nem a valóságshow-k mint mostanában. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a 80-as években nőhettem fel.

  • Manapság a mester hangszerek hozzáférhetőek. Tehát önmagában az eszköz, megkockáztatom kicsit nagyobb odafigyeléssel az anyagi oldalon, megvehetőek. Milyen utakon indultál el, amikor a hangzást kerested? Egyáltalán vannak ilyen utak, vagy ahogy az adott hangulat dönt?

Megszállottan sound őrült vagyok! Képes vagyok napokat, heteket tekergetni az effektem, hogy azt a hangzást valóra váltsam, amit megálmodok. Régen természetesen én is erősítő párti voltam, de akkorát fejlődött a digitális technológia az elmúlt 15 évben, hogy arra jutottam váltok egy kompaktabb mobilizálhatóbb cuccra. Először Boss GT-6, GT-8, GT-10 szériát használtam, aztán jött a Line6 x3 Live. 2010 óta pedig Fractal Audio Axe Fx-et használok. Itt éreztem azt először, hogy nem kell kompromisszumot hoznom hangzás terén. Bekötöttük vonalból a színpadon, és olyan csöves sound jött a monitorból, hogy nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik. Akkoriban nekem, meg talán még pár emberkének volt itthon ilyen cucca, és ahova mentünk játszani, sorra kérdezték a technikusok, hogy úristen, miből jött ez a hang? Most már a harmadik generációját használom ennek a márkának, az Axe Fx III-at, ami a stúdióban és a koncerteken is mindig velem van.

  • Hihetetlen szép gitárjaid vannak. Amikor képbe kerül egy hangszer, vagy amikor keresel egy gitárt, mi alapján választod, illetve egyáltalán milyen szempontokat veszel figyelembe?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert az a megtiszteltetés ért 2017-ben, hogy hivatalosan is IBANEZ endorser lettem. Világéletemben Ibanez gitárokat használtam, így ezzel egy gyerekkori álmom vált valóra.
Mindig is a sportgitár fazonok jöttek be és azon belül is szerintem az Ibanez RG gitároknak van a legszebb „superstrat” formája ebben a kategóriában. Általában a forma és a szín fog meg előszőr egy hangszerben.

Aztán jön a többi része:

Fa: hársfa vagy a mahagóni testet részesítem előnyben, a nyak és a fogólap pedig juhar

Hardver: Floyd Rose rendszerű tremoló, ami az Ibaneznél az Edge és a Lo Pro Edge típus, 5 állású pickup kapcsoló, 1 hangerő, tone poti kikötve (utálom a tone potit)

Hangszedők: Csak és kizárólag Dimarzio hangszedőket használok, azon belül Paf Pro, Super Distortion, Tone Zone, Paf 7, Fusion Edge

Nyakprofil: Wizard, Superwizard,

Bundok: Extra jumbo.

  • Zenekarok!

Huhh… hát nem egyszerű, de haladjunk szép sorban. 2003-ban a Kőbányai sulis tanulmányaim megkezdése után kerültem be életem első komolyabb zenekarába, egy Budapesti hard rock zenekarba a Snake Heart-ba. A Zeneiskola évzáró gálaműsorán fedeztek fel, épp dobost kerestek a csapatba, de annyira megtetszett a játékom nekik, hogy bevettek másik gitárosnak. 2007-ig voltam a zenekar tagja.
Utána 1 évig kisegítő gitárosként játszottam az Omenben, Daczi Zsoltit (RIP) helyettesítettem, ami hatalmas megtiszteltetés volt számomra.
Ezt követően kerültem a Balkan Fanatikba, ahol a magyar népzenei elemeket ötvözték az elektronikus zenével. Igazi kísérletezős zene volt. Itt 2012-ig játszottam.
Közben voltak saját projektek is Garda Zsuzsával a Red Pill, amivel megnyertünk egy zenei tehetségkutatót is, Mári Petivel (Mad Robots, Vulgar Display Of Cover) egy őrült eklektikus elektronikus kísérletező zene a Xiqbay, illetve session munkáim is voltak mint pl.: Hevesi Tamás, Idoru, Hollywood Rose, Rage Against The Machine tribute stb…
Aztán 2012 év végén keresett meg Bödecs Andris azzal a tervvel, hogy szeretne egy ultra dallamos punkrock zenét csinálni, amire azonnal igent mondtam, mert mindig is szerettem a zenéjüket, illetve voltak már közös zenélgetések is az Idoruval.
Ez lett a POISON ALLEY zenekar, amivel egy single (All Gone) és két Ep jött ki (Break Away, Cast Away, Fade Away, Flowers of Evil), de tervezzük, hogy kiadunk egy albumot amit még idén szeretnénk megvalósítani.

Andrissal egyébként volt még egy New Dead Project nevű zenekarunk, ahol hasonlóképpen punk rockzenét játszottunk.

Leanderrel 2013-ban ismerkedtem össze egy buliban, hamar kiderült, hogy hasonló a zenei ízlésünk, mindketten szeretjük a 80-as évek zenéit, illetve a darálós metalt. Olyan jól sikerült az este, hogy azóta már 2 zenekarban is együtt játszunk. Egyik az AMIGOD, ami egy emészthető dallamos rádióbarát popzene, itt egy albumunk jelent meg Love Story néven.

A másik bandánk pedig egy metal zenekar a LEANDER KILLS. Ezt a zenekart mondhatnám a legsikeresebbnek az összes többi közül. Hatalmas közönségbázisunk van, és túl vagyunk számos hazai ill. külföldi klub bulin és fesztiválon. 3 albumunk jelent meg eddig: Túlélő, Élet a halál előtt, ami arany és platinalemez lett, illetve a Luxusnyomor, ami szintén arany és platina lett.

Miklósy Krisztián producer és dj barátommal meg van egy synthwave formációnk a QUIXOTIC. Krisztián az elsők között volt Magyarországon, aki elkezdte ezt a stílust, ami egy olyan audiovizuális műfaj, ami a 80-as évek esztétikáját, de legfőképp a kor szintetizátoros zenéit helyezi át a modern korba. Az első közös munkánk egy hazai synthwave válogatásra készült dal volt, amibe autentikus 80-as gitárszólókat kért tőlem a legnagyobb örömömre. Krisz annyira megfertőzött ezzel a stílussal, hogy azóta csak sytnhwavet és 80-as évekbeli zenéket hallgatok és filmeket nézek. Nemrég kiegészültünk egy kiváló és mellesleg nagyon csinos szaxofonos lánnyal Baracskai Ritával, akivel trióra egészültünk ki. Egy albumunk jelent meg Flamingo Drive-In néven, de nemsokára jön a folytatása.


  • Miklós, nyilván a „munka” a sok „munka” sem működhet igazán jól, tervek nélkül. Beszélnél róluk?

Tervek mindig vannak, csak baromi nehéz időt szakítani rá, hogy véghez is vigyem. A család, a gitároktatás és a négy zenekar eléggé behatárolja a mindennapjaimat. De ha már terv, akkor szeretnék mindenképp egy instrumentális szólóalbumot megjelentetni, illetve a gitároktatást még magasabb szintekre fejleszteni. Egy oktató anyagot szeretnék megvalósítani könyv és video formájában.

  • Miki nagyon köszönöm a lehetőséget és nagyon sok sikert a terveidhez!

Köszönöm.

Kontakt:

http://www.instagram.com/cziframiki777

https://www.youtube.com/user/mesa777

https://www.facebook.com/cziframiki/

3 megjegyzés:

  1. Volt szerencsém néhányszor talalkozni vele személyesen,a gitár tudása lenyűgözött,de mint EMBER is rendkìvüli,barátságos,segítőkész egyéniség!

    VálaszTörlés
  2. Miki Európa tehcnikailag legjobb, legfelkészültebb gitárosa, ráadásul csodálatos zenei világgal rendelkezik.

    VálaszTörlés
  3. CASINO RACING in Las Vegas, NV | Mapyro
    Find Casinos Near 전라남도 출장마사지 Casino RACING in 서귀포 출장안마 Las Vegas, NV, US 나주 출장안마 on Mapyro. Find Casino RACING locations, 안동 출장마사지 open 정읍 출장안마 hours and map directions.

    VálaszTörlés