2016. április 21., csütörtök

Bodrik Alexander, gitárkészítő mester


Bodrik Alexander, gitárkészítő mester. Láttam az egyik munkáját, és hirtelen nem tudtam hova tenni. Azon vettem észre magam, hogy gyönyörködöm benne. Soha nem gondoltam volna, hogy a képzőművészet irányába viszi el a gondolataimat egy gitár. Gratulálok Alexandernek. Hangszerkészítés. Nem egy általános szakma. Beszéljünk Bodrik Alexander hangszerkészítőről!

A kiinduló pont mindig a művészet, és ha nem az, akkor semmit sem kell csinálni. Az inspirációt tehát csak egy megragadó művészi szerzemény válthatja ki, amihez, ha válaszolni szeretnék arra, valamilyen fajta eszköz szükséges, ez az én esetemben a gitár. Eleinte vásároltam a gitárokat, de mivel ezek a hangszerek nem megfelelő módon szolgáltak, nemsokára saját gitárok építéséhez folyamodtam.


Mi tud inspirálni, mi az ami azt mondatja neked, hogy ebből a gondolatból hangszer, gitár lesz?

Elejétől fogva olyan gitárokat akartam faragni amelyek nem találhatók a piacon, az utánzókból van elég, így a design-okat úgy készítem, hogy minden áron másak legyenek mint a már meglevő modellek. Sok olyanfajta finomsággal látom el a hangszereimet amit csak kézbe véve lehet érzékelni, itt speciálisan a nyakról van szó. A hangszedőket magam tekercselem, beépítem a gitárba és annyiszor cserélem amíg elérem a megfelelő hangzást. Többfajta erősítőim vannak, ezek azért szükségesek, mert egy kiváló gitár nem feltétlen működik jól minden erősítővel, és persze itt még a stílusok is közbe játszanak. Felfogásom szerint a hangszerek visszatükrözik az építő szellemét!

Nem tudom miért, de valahogy a gitárjaid hangulatát a festészethez hasonlítanám. Ha egy vásznon látnám vissza, rendben. Sajátos, a színvilágod. Következzenek a színek!

A gitárépítés mellet festészettel is foglalkozom, azaz 1989/90 a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára is jártam, így nem is akkora meglepetés ha egy bizonyos újfajta színvilágot hozok a FINISH-be.

Alexander, ha nem titok, hallhatunk, konkrétan, szakmai szempontok alapján a hangszereidről?

A gitár alapja nekem feltétlenül a fa,ehhez persze nagy tapasztalat és intuíció is szükséges, tehát ha egy bizonyos gitártípus építésére szánom el magam,kell tudnom milyen fafajtákkal érhető el. Épp most rendeltem "US-Red Alder" Amerikai vörös égerfát, mert ha egy FENDER-es STRATOCASTER hangzást akarunk, akkor ez e fa kell, és még abból is nagyon jó! A fákat jól megkopogtatom és így döntöm el a test, nyak kombinációt. 




Nagy Dénes, Dini esetében a tervezés így történt:
Láttam és hallottam a koncerten - STÍLUS.
Főleg SG-n játszik, STRAT-nál nem használ tremolót, tehát mahagóni fa kell rideg híddal, és a gitár ne legyen túl súlyos. A fáim közül kiválasztottam egy könnyű egy-darabban levő KHAYA-mahagónit, hozzá keményebb mahagóni nyakfa jött. Három pickup-ot kap - így egy kissé a STRAT is benne van.

Mennyire zenei vagy játék stílus "specifikusak" a gitárjaid? Egyáltalán felmerülhet ilyen kérdés?

Igenis, fel kell merüljön! Ez az első kérdéssel alapvetően összefügg, a zenei műfajt, stílust szeretnem kell,csak így jöhet létre az invenció a gitár hangzása iránt. Nekem a BLUES nagyon elöl áll,ebben az esetben olyan gitárt készítek ami e műfajban a lehető legjobb kifejező erővel rendelkezik.

Alexander, végezetül, szóljunk a terveidről!

Már több gitárosnak módosítottam a hangszereit, nagyon boldogak voltak és mindegyikük arra akart bírni, hogy saját műhelyt nyissak, de akkor nagyon mögötte kell ám állni és másra nem igen marad idő. Összeköttetés nélkül nem megy semmi,az nekem persze abszolút nincs! A jó fa beszerzése igen nehéz és költséges lett,ez pedig a legfontosabb tényező. Ezért inkább  gitár-tervezéssel  szeretnék a  piacra törni-esetleg nagy cégekkel összedolgozni.

Alexander, nagyon köszönöm a beszélgetést, és még egyszer nagyon sok sikert kívánok a munkáidhoz! 

Köszönöm a beszélgetést.

Galéria

2016. április 20., szerda

Hegyi "Dizsó" Dezső, erősítők


"...Nem vagyok profi erősítő építő, ez csak a hobbim. A találkozón az első "igazi" erősítőmet és az aktuális, a sorban harmadik projectemet vittem el. Az első erősítőm egy öt csatornás kombó volt, 15W-os teljesítménnyel. Ismert erősítők elő fokait zsúfoltam egymás mellé, nagyjából ötletszerűen. Eredetileg 2x8 colos hangszóróval épült, de átalakítottam 1x12-re, mert mint kiderült, a 8 colosoknak korlátozottak a lehetőségei. A találkozón bemutatott erősítő már a korábbi tapasztalataim alapján sokkal "megtervezettebb" darab. A hordozhatóság volt az egyik fő szempont, ezért nem kombó, hanem önálló fej. Mivel a zenekarom nem igényli a nagy hangerőt, ezért csak 5W-os. Ezt sem tekerhetem ki próbán. Két hangszín kör köré van építve két-két csatorna. Ezeken sokminden kapcsolható: gain-boost-fat-deep-bright... És amitől érdekes az egész, az előfok mellé került egy effekt kör, legnagyobb részt csöves megoldásokkal: tremolo, vibe, ring modulator, flanger, chorus, digitális és analóg delay, reverb és parametrikus eq, de készülőben van egy kompresszor is. Persze itt a csövek mellett megjelennek ic-s oszcilátorok, késleltető chipek és hangolható ic-s filterek. De amennyire csak lehet, tartom magam a csöves technikához, még ha ez önmagában nem is jelent semmit... Jelenleg 16 előfokcső és egy végfokcső van a dobozban."

A Dizsóval készült teljes interjút hamarosan olvashatjuk a www.gitarvilagok.com oldalon. Nagyon köszönöm neki a lehetőséget, és gratulálok a munkáihoz.....!!!

Köszönettel

Udy

Galéria

2016. április 11., hétfő

SHG guitars Dirty Korina modell by Nádasi


SHG guitars

Dirty Korina modell



  • Test: fekete korina, magasfényű poliuretán lakkozás
  • Nyak: wenge, nyitott pólusú, selyem matt poliuretán lakkozás
  • Indiai rózsafa fogólap
  • 24 db jumbo bund
  • 12” fogólap rádiusz
  • 25.5” menzúra
  • Graphtech nyereg
  • Hangolókulcsok: Schaller M6 Locking
  • Tremolo: Schaller Tremolo 2000
  • Bare Knuckle Nailbomb humbucker szett + Bare Knuckle Irish Tour single coil
  • Push-push potik
  • 5 állású pickupváltó kapcsoló
 
A gitár teste egy darab fekete korinából, más néven fekete limbából készült. Közepesen nehéz fáról van szó, a mahagónihoz hasonló a hangzása. A nyak anyaga wenge fa. Ezt a fát erős pattogós közepek jellemzik. A nyak kövér C profilú.


A hangról az Angliában kézzel gyártott Bare Knuckle prémium minőségű hangszedők gondoskodnak. Viszonylag nagy jelű Nailbombhumbuckerek (híd: 15.7kΩ, kerámia mágnes; nyak: 9.8kΩ alnico V), a középső pozicióban pedig egy Bare Knuckle Irish Tour kapott helyet. A hangszín potival a humbuckereket lehet felezni, a hangerő push-push potija pedig 7 állású kapcsolóvá alakítja a standard ötállású pickupváltó kapcsolót. Így az ötödik állásba a hídi és a nyaki hangszedő működik egyszerre, negyedik állásban pedig az összes hangszedő dolgozik.

A sok kapcsolási lehetőség rendkívül sokoldalúvá teszi a hangszert. A blues-tól, a death metálig mindenhol megállja a helyét. A humbuckerek tiszán is szépen csilingelnek, alacsony torzításnál pedig, ha lefelezzük a humbuckereket a jel szépen kitisztul. A sound erős torzításnál sem lesz túl kásás, érthető, dinamikus marad.

Sokoldalú hangszer, rendkívül nagy skálán lehet a hangszínekkel és a beállításokkal variálni. Sokoldalú, de mégis karakteres a gitár hangja, nagyon jól kihallatszik a zenekarból.

SHG guitars Dirty Korina modell 

Ferivel hamarosan egy hosszabb interjút is olvashatunk az oldalon, amit így előre is ngyon köszönök neki. Gratulálok a munkáihoz!!!!! 

Köszönettel

Udy

2016. április 6., szerda

AMATILD. Az új lemezről. "Esik a nap".


Pénzes Matilddal beszélgettem az AMATILD új lemezéről, mely "Esik a nap" címmel jelent meg. Bemutató, Április 9-én, Leányfalun, a Faluházban, 18.00 órai kezdettel. Kiváló, magyar költők versei jelennek meg a lemezen a természetről, az évszakok változásáról az Amatild zenéjével. Gratulálok a lemezhez! Matild, beszélnél a témaválasztásról?

A lemez címe Babits Mihály „Nyár” című versének kezdősora. A CD az évszakok körforgását mutatja be magyar költők szavaival. Minden évszakról 3-3 vers szól. Téllel indulva háromszor járjuk körbe az évet, míg végül a lemez egy karácsonyt megidéző Pilinszky verssel zárul. Az „Esik a nap” lemezcím utal a természet felborult egyensúlyára, arra, hogy az évszakok közötti különbségek kezdenek összemosódni. Nagyon változatos zenei anyag készült, hiszen ugyanazt az évszakot, természeti jelenséget az egyes költők más és más módon láttatják velünk. Az ő szemükön keresztül megismerhetjük az évszakok sajátos színeit, hangulatait, melyeket talán e versek, dalok nélkül sohasem vennénk észre. És ki tudja, meddig lesznek még évszakok?



Tizenhárom vers, hét zenész. Különböző gondolatok, inspirációk, benyomások. Verseket, nagyok verseit megzenésíteni az egyik legnehezebb műfaj. Szóval kompromisszumok a lemez születése körül. Hallhatunk erről pár szóban?

A lemez témáját ugyan én találtam ki, és a verseket is jómagam válogattam, de a legnagyobb feladat a megzenésítés, gitáros zeneszerzőnkre Veress Gábor Csabárahárult. Nagyon hamar, gyakorlatilag két hét alatt születtek meg a dalok. December végén még csak József Attila: Tél című verse volt készen és április elején már kezünkbe foghatjuk a kész CD-t. A vonós és vokál hangszerelést Szirtes Edina „Mókus” készítette. Az ő személyisége nagyon meghatározza az egész anyag megszólalását. Itt szeretném megemlíteni a többi muzsikusunkat is, akik nélkül nem jött volna létre ez a lemez: Bede Péter (tárogató), Földes Gábor (basszusgitár), Clemente Gábor (ütőhangszerek), Kertész Endre (cselló). A CD megszólalása a fantasztikus hangmérnök Tót-Bagi Csaba keze munkája. Azért esett rá a választásunk, mert ő igen csak otthon van az akusztikus zenében, hiszen ő Al Di Meola hangmérnöke. Meg kell említenem még a kiadónkat Gryllus Dánielt is, aki szabad kezet adott nekünk mindenben. Összefoglalva: nem voltak kompromisszumok, hiszen fantasztikus emberekkel dolgozhattunk együtt.

Aki versel, verseket énekel meg, annak közel kell élnie a természethez, a természetességhez. Aki így él az jobban érzi a szépet, a jót. Ha ezt oda tudja adni a többi embernek, az valami csodálatos tehetség. Ezt érzem, amikor hallgatlak. Mit gondolsz erről?

Vidéki lány vagyok. Egy szabolcs-szatmári kis faluban nőttem fel és ma is falun élek, igaz Budapesthez közel. A természet és a természetesség mindig része volt az életemnek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a szüleimtől is stabil alapokat kaptam. Fontosnak tartom az önismeretet, a belső nyugalmat és a lélek folyamatos „tisztogatását”. Próbálok éneklés közben olyan ősi érzésekhez, képekhez visszanyúlni önmagamban, melyek kortól, nyelvtől és hovatartozástól függetlenül bennünk élnek. Nagy megtiszteltetés és felelősség is számomra, hogy ilyen formátumú magyar költők verseit énekelhetem. A lemez az alábbi költők verseit tartalmazza: József Attila, Áprily, Babits, Pilinszky, Kányádi, Kosztolányi, Lukács László és Puszta Sándor.

Matild, visszakanyarodva a témaválasztáshoz. Ahhoz, hogy a lemez mondanivalója tényleg elérje a célját nagyon bíznod kell az emberekben! Jól látom?

Szeretem az embereket, és sokra tartom őket. Az a tapasztalatom, hogy a közönségünk érzi ezt és nyitott szívvel hallgatják a dalainkat kortól és nemtől függetlenül. Hiszem, hogy akihez kell, eljut az üzenetünk.



Kihagyhatatlan kérdés! Tervek?

Rengeteg megvalósulásra váró ötletünk van! Ebben az évben az új „Esik a nap” c. lemezünkkel koncertezünk. Találkozhat velünk a közönség többek között a váci Püspöki Palotában, Budapesten a Párbeszéd Házában, és Kapolcson a Művészetek Völgyében is. Már két lemezanyag meg van írva és kidolgozásra vár a fiókban. Az egyik az első lemezünk a „Föld és ég” folytatásaként saját dalokból és dalszövegekből áll.A másik a „Falusi zsoltár” c. lemezünk nyomán Puszta Sándor pap-költő által írt, 33 versből álló zenemű, melynek Misztikus Rapszódia a címe. És már körvonalazódik a következő tematikus lemez anyag témája is, melyen majd ismét ismert magyar költők versei szerepelnek majd. De ne szaladjunk ennyire előre! Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutnának a dalaink. Köszönöm, hogy Te is segítesz minket ebben!

Matild, nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert Nektek!

Köszönjük, és szeretettel várunk Bennetek.

Fotók: Mernyó Ferenc és Szóráh Gyula

Galéria

2016. április 1., péntek

Megyaszay István, basszusgitáros, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára


Hamarosan, Megyaszay István, basszusgitárossal, a Kőbányai Zenei Stúdió tanárával olvashatunk egy hosszabb interjút. Nos, ahogy a cím is mutatja, jöjjön a "vas"! 

"Hangszerek! Minden amit a "vasakról" tudnunk kell!

Az Eden Bass Amplification endorsere, tehát támogatott művésze vagyok így alkalmam van minden terméket használni, kipróbálni. A legkisebb EC8-as kombótól a legnagyobb WTP900-ig minden értelmet nyer a napjaimban, de leggyakrabban a WTX-264 és D112 párost használom, ami egy nagyon mobilis, kiválóan használható, nagyon jó hangú rendszer. A bemutatókhoz egy BOSS RC-30 loopert használok, amit nagyon szeretek, jót szórakozok vele sokszor itthon is. Három hangszerem van elől hagyva, készenlétben. Van egy velem egyidős, 1977-es Fender Precision-om, amitől nem tudok jobbat ha funkot vagy rockot kell játszani. A szívem csücskét, a nekem készített Blasius Kata SC hathúros basszusgitáromat akkor veszem elő, ha jazz triókban vagy a basszusgitáros zenekarban improvizálni, akkordozni, egyszóval "gitározni"  is kell. A fő hangszerem viszont egy mindenes csodagitár, egy Fodera Emperor. Mostanában ez lehet engem legtöbbször látni, hallani."



Előre is nagyon köszönöm Megyának a lehetőséget,

Udy