2012. aug. 17.

Diego Budicin

Diego Budicin. I like listening guitar music, which gives me a pleasure. As I have been watching his play, It came to me very close at once. Diego’s music is full of soul, and very intelligible. Congratulate on you! In the name of hungarian fans, I would like to greet you on The Gitarvilag.hu. Diego, Could you speak about yourself?

First of all, I want to thank you for this interview and for your comments about my music! I’m happy to realize that my playing can touch the heart of people. What can I say about myself? I’m a normal boy, with a normal life. I’ve been in love with music since I was a child and I’ve always expressed my feelings trought the notes of my instrument(s). The music gives me many possibilities to be happy, to meet people and to travel! I really like all kinds of music, from the techno to the metal, classical, jazz ecc. I don’t like the competition, because I think that feelings aren’t assessable. When you write a song you write your own feelings, you express yourself and that’s why it is not calculable. It feels different person to person.
I just love the music and the feeling it gives me.  

Mindenek előtt nagyon köszönöm a lehetőséget, és a véleményedet a játékomról! Nekem a legfontosabb, hogy a játékom közel tudjon kerülni az emberek szívéhez. Mit is mondhatnék magamról? Normális ember, normális életet él. Gyermekkoromban érintet meg először a zene, és észre kellett vennem, hogy az érzelmeim kifejezésének a legjobb útja a gitár, maga a zene. Nagyon sok mindent kapok tőle. Boldog vagyok, utazhatok, remek emberekkel találkozhatom. Nincs műfaj korlát. Techo, jazz, metál, klasszikus… Nem szeretem a versengést, nem lehet a zenék között rangsorokat felállítani. Amikor gitározol, nem szabhatsz meg előre kalkulálható távolságokat, korlátokat. Ahogy a zene, úgy az emberek is különbözőek. Röviden, mindent szeretke amit a zene ad nekem.   



As I see it, you are a well-known musician. I am interested in how have you led your career to reach your aims?

I don’t think to be a well-know musician, I just play and someone likes me but it’s a        long
way to the Top! I’m starting my career with fear of what can happen to me, because I always have fear of the new. If I get used to do something It’s difficult for me to change the set of my life. Well I do it the same, but „changing” is for me sorrow! I want to precise that I don’t smoke and I don’t use drugs ahahah!

Nem hiszem, hogy valami nagyon ismert zenész lennék. Én csak gitározom, ha ez tetszik valakinek, már megérte, igen, ez egy nagyon hosszú út lesz! Egy ilyen úttól én tartok egy kicsit, mert félek minden újtól, ami megváltoztathatja az életem. Sajnos, vagy nem de én igen csak a megszokásokban élek. Azért annyira nem tragikus a helyzet, nem iszom, nem drogozom… hahahaha

Could you say about the main stations of your guitar world?

As I told you before I love all music styles, when I was younger I loved Steve Vai, Joe Satriani and John Petrucci. I also loved Mark Knopfler and his Stratocaster. Nowaday I listen to Guthrie Govan, Greg Howe, Kaki King, John Mayer, Tommy Emmanuel and many others! These guys expresses their feelings so good!

Ahogy már beszéltünk róla, nálam minden stílus bejön. Nagyon szeretem Steve Vai, Joe Satriani, vagy Joe Petrucci. Igen, Mark Knopfler és a Stratocaster. Mostanában Guthrie Govan, Greg Howe, Kaki King, John Mayer, Tommy Emmanuel, de minek is sorolom, nem érek a végére… Minden jót amit a zene adhat, kifejezhet ők megadják nekem.

What I wrote by way of introducton, It is very important quality I think. Are you agree with me?

Yeah! I thank you again for your compliment! I’m happy to touch the heart of people!

Igen, és még egyszer köszönöm, hogy ilyen jó véleménnyel vagy a játékomról.

If I was wrong, sorry, but generally I see you alone on the stage. Don’t you have a band, or just you take part in some supergroup?

I usually play alone, just me and my laptop with my backing tracks! I haven’t found yet someone who could share with me my music feelings. I would like to create a superband to do great things on the stage!   

Általában egyedül dolgozom. Én és a háttérzenéim a laptopomról. Még nem sikerült olyan valakiket találnom, akikkel meg tudnám osztani a zenei elképzeléseim. Tudod ebben a megszokás is szerepet játszik, sajnos. Egyszer alakítani fogok egy „superband”-et, és nagyszerű lesz a színpadon.

From Greg Howe to Guthrie Govan! Diego, This is a fantastic line! Were you influenced their style or you simply like ther play?

I really like their playing and, of course, I’m influenced by their music because If I listen to it a lot, my mind sometimes start to think in their style!

Ahogy hallgatom őket, természetesen a befolyásuk alá kerülök, és talán a játékom is tükrözheti ezt, de igyekszem megmaradni magamnál. Persze, néha játszom a számaikat…
    
This is the one of the most important questin! Okay, turn to your guitars! Is your favourite guitar the Ibanez?  Simply I would like to know everything about your guitars!

I haven’t a favourite guitar, It depends of my mood! In this period I play my Stratocaster most of the time! If I wanna be more rocky or more jazzy I use my Ibanez or my Gibson Les Paul!

Nincs kifejezetten kedvenc gitárom. Az hogy éppen min játszom, nagyon hangulatfüggő. Mostanában a leginkább a Fender Stratocasterem használom. Abban az esetben, ha valami rocky, vagy jazz jön a képbe, rögtön váltok a Gibson vagy az Ibanez gitárjaimra.

Diego, Not only the beautiful girls but „Swimming Pool Blues” is amazing! I very like this! Your sound is great! Next step amps, and pedals?

That’s funny because Swimming Pool Blues is a song that I composed, wrote and recorded just in one afternoon (2 days before my departure for my first tour in the U.S.). To record I have a little Beringer mixer, I use Samplitube and I create my backing tracks playing bass and keyboards! I use a drivemachine to generate the drum tracks! I have  Line6 PodXt live. I use it on-stage and also to record my tracks! I also use a Marshall MG 100 fx to play, when I’m at home!

Ez egy vidám történet, mert a Swimming Pool Blues az a nóta, amit szereztem, megírtam, és rögzítettem, mindössze egy dálután. Két nappal azelőtt történt mielőtt az első amerikai turnéra indultam. Kellett hozzá egy kis Beringer keverő, képbe jött a Samplitube, aztán elkészítettem és felvettem a basszus és a billentyűs részeket is. A dob részekhez „drivemachine” használtam. Amit a szinpadon és az otthoni munkáknál használok az a Line6 PodXt. Erősítők? Marshall MG100 Fx ha otthon vagyok.

I would like you to give some advice to hungarian players, how became very good guitarist like you!

Oh, you are so kind! Well, the only think I can say about it is just: looking for your own way.

Nagyon rendes hogy tőlem kéred ezt, de igazán csak azt tudom mondani, hogy minden gitáros keresse a saját útját.

These are very good last words. Diego, thank you very much for your interwiev. Have a good time!

Thank you very much. Greetings for Udy www.gitarvilagok.com

2012. aug. 12.

Andervald György

Andervald György. Progresszív rockzene, rock gitározás.  Nekem ez most olyan, mintha egy képtárba csöppentem volna, ami gyönyörű, de el kellene némi kalauzolás. Következzen most az egyik legkiválóbb idegenvezető Andervald György személyében. Szia Gyuri, tisztelettel köszöntelek az oldalon, és köszönöm a lehetőséget. Progresszív rock. Beszélnél róla, hol is van helye egy gitárosnak ebben a műfajban?

Szia Zsolti! Részemről a megtiszteltetés. Mindjárt rá is térnék a kérdés megválaszolására, Szerintem egy gitárosnak éppen ebben a műfajban van igazán csak helye! Én pl.: ebben a pogresszív zenélésben tudom magam a legjobban kiélni, itt tudom az eddig gitározással töltött nem kevés idő  gyümölcseit leszüretelni.

Amit a Prestige zenekaroddal hoztok, ahhoz csak gratulálni tudok. Nagyon felszabadult, és az igazi szabadságot érzem a játékodban. Elég neked ez a mozgástér?

Köszönöm! Igazán felemelő érzéssel tölt el mikor az ember munkáját, dicsérik, ha valakinek tetszik, hiszen ezek a zenék a sajátjaim, a saját gyermekeim, és én büszke szülőként tekintek rájuk. Valószínüleg a felszabadult gitározás is ennek az eredménye. A mozgástér maximálisan kielégítő, hiszen a teret saját magam határozom meg.

Gyuri, ezek a kérdések kikívánkoztak belőlem rögtön az elején, de remélem nem voltam faragatlan, és most kérdezném meg, hogy kit tisztelhetünk Andervald György személyében?


1965-ben születtem Miskolcon, 4-éves koromtól foglalkozom zenéléssel, 12-éves korom óta gitározással. Egy autodidakta módon tanult, tanuló és fejlődő gitáros vagyok, aki ezt a dolgot már jó régen kezdte 1977-ben. Ekkor kezdtem az ismerkedést a Gitár nevű hangszerrel.

Tökéletesen „érthetően” gitározol. Nem találni semmi feleslegességet a játékodban. Ezt azért írom, mert sok tehetséges fiatal gitáros, hajlamos, arra hogy elgitározza magát. A stílusod taníthat, ezért érdekelne, hogyan alakult, alakítottad a gitárjátékodat?

Mint már említettem. magamtól tanultam a gitározást, valószínű, hogy ennek             köszönhetőek az egyedi stílusjegyek, igyekeztem nem utánozni senkit sem ha lehetett, kevés zenét hallgattam ebben az időben ,hogy az se befolyásoljon. Hát valahogy így történt!
      
Remélem észrevehetően gitár centrikus az oldal. Igencsak jól áll a kezedben a fehér Ibanez! Következzen a hangszer, mint olyan! 

Igen ez az egyáltalán nem elhanyagolható részlet nem kerülte el a figyelmemet! Sajnos el kell, hogy keserítselek nincs fehér Ibanezem! Nem titkolom Ibanez mániás, vagyok! A 10- gitáromból 5 Ibanez. Bordó: Ibanez roadstar R540-es, Sötétkék: Ibanez RG-270-es világoskék Ibanez RG-550-es, fekete Ibanez Akusztikus gitár, ezüst Ibanez Prestige RG 2570-es (valószínűleg ezt nézhetted fehérnek! Ezen kívül Egy Line 6 Variax 500-as modellező gitár mely nagyon sok híres gitártípus hangját tudja modellezni, többek között  gyönyörű 12- húros gitárokét ezért nagyon szeretem használni stúdió felvételeken. Ezen kívül van egy Ephiphone Gibson Lespaul classic standardom, és egy Fender Stratocaster másolatom és egy Wasburn 5-húros basszusgitárom, ja és egy spanyol gitárom. Az Ibanezekre visszatérve, mindenkinek csak ajánlani tudom, mert rendkívül széles spektrumú, és kellemes, kényelmes hangszerek és minden szempontból csak dicsérni tudom!

Erősítők, ládák, pedálok! A sorrend lényegtelen, ami belefér!

Előre le szeretném szögezni, hogy én Marshall mániás voltam világ életemben!  Mind addig, amíg a Line 6 márkával nem találkoztam és azt ki nem próbáltam. Azóta szegény 2- nagy konyhaszekrény méretű Marshall szettem a sarokban porosodik. Line 6 Spider III -ast használok és annak az effektjeit, valamint a távvezérlőjét. Mindenki mondhat, amit akar, én maximálisan meg vagyok vele elégedve! Aki azt állítja ,hogy műanyag hangja van az elsősorban a saját kezeiben keresse a hibát!

Gyuri, milyen célok állnak előtted a saját, ill. a zenekari gitárvilágodban?

Lassan az 50-hez közeledve úgy döntöttem, hogy a további 50-év karrieremet tudatosan fogom megtervezni! ... de mivel még csak 48-vagyok, erre van még 2-évem!

Gyuri, nagyon köszönöm a beszélgetést a Gitarvilagok.com nevében is.

Köszönöm, sziasztok.


Mika László

Mika László. Szia, Laci, üdvözöllek a Gitarvilag.hu oldalon, és gratulálok a játékodhoz. Megismerhetnénk egy kicsit közelebbről is téged?

Szia, Zsolt! Először is köszönöm a meghívást! Nos, Édesapám révén gyakorlatilag már születésem napjától fogva gitárok közt nőttem fel, így elkerülhetetlen volt, hogy ne fertőződjem meg. Úgy 8-9 éves koromban meg is ragadtam a hangszert és az óta sem tettem le. Jelenleg Hódmezővásárhelyen élek, és két zenekarban játszom.

Te Jézus Krisztus, hogy gitározik ez az ember!-mondtam, első látásra. Aztán másodikra is. Laci, beszélnél róla, hogy alakult ki nálad ez a stílus?

Oh, köszönöm! De legyünk objektívek. Könyvtárakat lehetne megtölteni azzal a tudással, amit még nem tettem magamévá és őszinte leszek, nem is feltétlenül vágyom rá. Azért igyekszik az ember a technikáját is fejleszteni, hiszen ad egyfajta magabiztosságot a zenében és bizonyos esetekben kifejezőbb lehet a produkció. Közhely, de a technika „csak” egy eszköz és semmi esetre sem végcél. A lényeg, hogy mondanivalója legyen annak, amit csinálsz, hiszen számomra a megfogott hang a muzsikus aktuális lelkiállapotának lenyomata. Ezért preferálom az ösztönös hangszereseket, úgy, mint például Hendrix, Malmsteen vagy Kotzen. Természetesen, mint mindenki másnak, nekem is megvannak a főbb hatásaim. Mindössze 8 éves voltam, amikor Apám polcáról átcsempésztem Hendrix Monterey koncertjét, miért is tagadnám, „szerelem” volt első látásra, ami az óta is tart. Rajta növesztettem füleket magamnak. Megemlíteném Blackmore-t, aki szintén meghatározó volt. Azt kell mondanom, tulajdonképpen egészen 19 éves koromig ők voltak a legfőbb „mentoraim”. Majd jött Túri Csabi barátom és először tőle láttam közelről, élőben arpeggio-t. Így jött Yngwie a képbe. Óriási hatással volt rám és van ma is. Az az ember eladta a lelkét az ördögnek, csak hogy úgy játszhasson, mint egy Isten! E három zseni stílusát igyekeztem ötvözni a játékomban, ami nem egyszerű feladat. No, nem tudatosan – zenélni sosem tanultam, és órákat sem vettem senkitől – viszont éveket töltöttem a videókat nézve és a lemezeket hallgatva, gitárral a kezemben. Ma már persze igyekszem megtalálni a saját „hangom”, de le se tagadhatnám, hogy hatásuk érezhető a játékomon.  Ettől függetlenül igyekszem naprakész lenni. Rengeteg hangszeres munkáját figyelemmel kísérem, de mint fő hatások a fenti három zenészt kell megemlítenem.


Az tény, hogy érzek némi Malmsteen beütést a játékodban, de messze nem érzem koppintásnak. Jól látom ezt?

Alapvetően a klasszikus zene és rock fúziójának ötlete nem Yngwie-től származik, de Paganini szellemét ő engedte ki a palackból. Ezért ha valaki az ő felfogásában nyúl a hangszerhez, óhatatlan, hogy ne vonjanak párhuzamot. Jómagam már nem törekszem minden esetben, ebben a felfogásban közelíteni a zenéhez. A saját dalaimban ez nem ennyire nyilvánvaló. Igyekszem változatosan és színesen játszani, még ha nem is mindig sikerül. A témáim egy része például a Funky és a Blues gyökereiből táplálkozik, oda meg nem igazán illik bele az efféle játékmód. A zenén belül a szólók tekintetében is törekszem a harmóniára.  Ez tehát csak egy szelet a tortából. Ettől függetlenül, Yngwie hatása nyilvánvaló, ez tagadhatatlan.  

Hogy fogadja a közönség a játékod? Gondolok itt arra, hogy ha csak gitárt értő emberek ülnek a nézőtéren, akkor ez a kérdés fel sem merül. De hát nem lehet mindenki az!

Azt látom, hogy az emberek nagy része nem igazán foglalkozik azzal, hogy te mennyire vagy toppon, a hangszereden. Persze észreveszik, ha aznap este „jól” játszottál, de ennyi. Nagy részüknek az a fontos, hogy jó koncertet adj és ez rendben is, van így. Nagyon fontos számomra a visszajelzés, az objektív kritika. Szigorú vagyok magammal szemben, hiszen, ha nincs önkritikád, és nem ismered fel a hibáid, azt sem tudod megállapítani, miben kell még fejlődnöd. Ezért fontos a külső vélemény, még ha olykor negatív is. Ha buli után odajönnek, és azt mondják, „ember,  tetszik, amit csinálsz” - én meg közben magamban azt gondolom „a fenébe, szarul játszottam” - akkor nem tud feldobni. Jól kell játszanom, jó koncerteket kell adnom, mert ez tesz boldoggá. Nem mondhatom azt, „Ok, ma nem voltam éles, de holnap az leszek. Azért azt hozzá kell tennem, elsősorban, mint zenész és dalszerző szeretnék sikereket elérni, hogy milyen gitárosnak tartanak, nos, ez számomra nem annyira lényeges. Persze, jólesik, ha egy kollégának, vagy hozzáértőnek pozitív a véleménye a játékomról.

Sokszor hallom kritikaként, hogyha valaki gyorsan, virtuóz stílusban játszik, az hajlamos „túlgitározni” magát. Nálad nem érzem ezt. Az biztos, hogy nagyon „sokat” játszol, de nem öli meg a zenédet! Erre tudatosan figyelsz, vagy egyszerűen így jön? Mi a véleményed erről?

Tudod, igyekszem annyit játszani amennyit a zene, megkíván, ezért sok esetben nem játszom ki magam a dalokon belül. Persze, olykor elkap a hév, és gyakorlatilag hülyére gitározom magam. Nem mindig sikerül visszafogni a dolgokat, sajnos. Nagy hiba. Ugyanakkor sokszor olyan hangszeresek élnek ezzel a kritikával, akik nem látnak ki a Blues pentatonból, ami önmagában ugyan csodálatos a megfelelő zenei környezetben, de mégis más dolog tudatosan visszavenni valamiből, mint olyan dolgot kritizálni, aminek nem vagyunk birtokában. Azzal viszont egyetértek, hogy az igazán nagyok sajátja, hogy éppen annyit játszanak, amennyit kell, szóval van hová fejlődni, ez tény.

Körülnézel más stílusok, más gitártechnikák világában is?

Ma már nem gondolkodom stílusokban. Vagy hat rám valami vagy sem, ezért mindenféle zenét meghallgatok. Nekem simán elfér az életemben az Abba és a Dream Theater vagy Loreena McKennitt és Britney Spears. Ez a felfogás főleg a zenémben érezhető. Ami a játékot illeti, nagy szerelmem a Blues, szóval igen.


Triviális a következő kérdés, hogy lehet megtanulni, ha egyáltalán lehet tanulni, ezt a hihetetlen gyors, de hihetetlen precíz gitározást?

No, szerintem átlagos sebességem van, - már ha épp van kedvem tekerni - és a precizitásban is van hová fejlődnöm. Őszintén mondhatom, nem tartom lényegesnek, és soha nem azért ültem le a hangszerhez, hogy minél gyorsabb legyek. Állítom, hogy akinek van érzéke és némi tehetsége hozzá, az kitartó gyakorlással évek multán komoly szintet érhet el. A varázslat nem a technikai tudástól függ. Attól csak sokoldalúbb, színesebb lesz a produkció. De kezeljük a helyén, eszköz, tanulható. Van az a bizonyos plusz, ami miatt a nagyok kiemelkednek a többiek közül, és egy-két hangból fel lehet ismerni őket. Vagy rajtad van Isten ujja, amikor játszol, vagy nincs. Mi halandók erre vágyunk, úgy hiszem. Én mindenképp.

Mennyire gitárfüggő ez a stílus? Azért kérdezem ezt, mert ilyen játékot általában „strato” vagy „strato” jellegű gitárokon látok.

Nem tudom, igazából látunk ellenpéldákat is szépszámmal. Sokaknak már nem is felel meg ez a 60 éve megálmodott és alapvetően, tulajdonságaiban azóta sem sokat változott hangszer. Szerintem mindenki igyekszik olyan hangszert választani, ami számára ideális. Nekem ez a Strato. Persze próbáltam mást is, de végül ennél a típusnál maradtam. Nekem megfelel ehhez a játékstílushoz is, más nevében meg nem nyilatkozhatom.  

Ha már gitár, beszélnél a gitárjaidról részletesebben is?

Sokakkal ellentétben nem vagyok egy gitárhalmozó típus. Nemrég adtam el egy Gibson LP-t és egy Jackson Solois-t, mert nem igazán tudtam velük mit kezdeni. Jelenleg két Strato-t használok és a harmadik úton, van. Az egyik egy American Standard, a másik pedig egy 90-ben gyártott Classic széria. Ebben Dimarzio HS-3-as pickup-okat használok. Nagyon kényelmes, beérett hangszer, szeretem.

Nem tagadom, nekem nagyon bejön az a „búgós”, „fuvola-szerű” gitárhang. Jöhetnek az erősítők, pedálok!
Jelenleg egy Marshall JCM 800-ast használok - még a régi kiadás - a régi Plexim falával, ami egy döntött, szintén Marshall láda. Próbálkoztam különböző multi-effektekkel, de az igazat megvallva sosem voltam az a típus, aki képes órákat szórakozni a különféle kütyükkel. Sajnos nekem az nem megy. Ezért igyekszem egyszerűsíteni a dolgokat, amennyire lehet. Javarészt Bosch pedálokból építgetem effektparkom, már ahogy a pénztárcám engedi. Így drágább ugyan, de megkönnyíti az életem. Persze az is szempont, hogy a hangszer és az erősítő hangját ne „kenje” el az effekt. Szerencsére már megvan, hogy mit szeretnék visszahallani, igyekszem tájékozódni is, így többé-kevésbé tudom, mit kell megvennem a kívánt hangzás érdekében.

Ez a fajta gitár világ, nekem valahogy a szólólemezek, szólópálya irányába mutat. Hogy állsz ezzel a kérdéssel?

Meg fogsz lepődni, nincsenek efféle terveim jelenleg. Bár a készülő lemezre írtam instrumentális dalokat is, de a többi dalban van ének. Persze sosem lehet tudni.

Zenekarok?

Jelenleg két zenekarban játszom. A „fő” banda a Purple Rain. (www.purplerainband.eoldal.hu) Már régóta kerestem a megfelelő társakat, akikkel meg tudom csinálni a zenémet, és amikor Ildire (Csintalan Ildikó - ének) rátaláltam már tudtam, hogy a nehezén túl vagyok. Ezután csatlakozott a zenekarhoz Kiss Ernő basszuson és Szegény István dobon. Mindhárman kiváló muzsikusok, öröm velük az élet. Ez egy Poppos muzsika. Javarészt Funky, Rock és Blues gyökerekkel. A másik zenekar a Bacilus névre hallgat. Instrumentális, saját zenét játszunk. Nem a tipikus gitáros-instrumentális zene ez, noha több dalban is a gitáron van a hangsúly. Ettől függetlenül, nem nevezném annak, hiszen a többi hangszer is főszerepet kap. A stílusát nem tudnám behatárolni.

A gitározást illetően, mivel foglalkozol mostanság?

Jelenleg javarészt a dalaimon dolgozom, folyamatosan próbálok két zenekarral és gyakorlom. Mivel nem ebből élek, sajnos más kötelezettségeimnek is eleget kell tennem, így néha macerás, de hát ez van.

Laci, beszélnél a terveidről? Mi a következő lépés, feladat?


Nos, most a Purple Rain készülő első lemezére koncentrálok a társaimmal. Az anyag gyakorlatilag kész, így most a felvételekkel foglalkozunk. Szeretnénk a rendelkezésünkre álló keretből és lehetőségekből a lehető legtöbbet kihozni. Majd természetesen minden létező fórumon promotálni az elkészült anyagot és majd meglátjuk, mi lesz. Közben persze megy a koncertszervezés ezerrel. Ami a Bacilust illeti, ott még javában a dalszerzés időszakát éljük, így egyelőre még csak a próbateremben létezik a banda. Végezetül, szeretném megköszönni a beszélgetést és a lehetőséget, hogy bemutatkozhattam, a Gitárvilágok csapatának pedig sok sikert kívánok a továbbiakban is.

Az oldalnak megtiszteltetés hogy interjút adtál nekünk. Nagyon sok sikert kívánok!

Köszönöm, sziasztok!

Lugosi László


A magyar rockzene, a ’80-as vagy a ‘90-es évek kultúrpolitikája ellenére, nagyon gazdag volt. Ha most a gitárosokra akarnám kihegyezni a dolgot, azt kell mondanom, hogy messze megelőzték saját korukat. Sok kiváló gitáros táplálkozik még ma is, az akkor kapott élményekből. Hála Istennek, beszivárgott a vasfüggönyön keresztül némi „nyugati” zene. Jók voltak azok, de valahogy amikor meghallom a „Meditáció”-t (Beatrice) elfelejtem őket. Ott volt egy gitáros, aki megmutatta nekünk, hogy a győri Vasutas Művelődési központ a rock fővárosa. Őt úgy hívják, hogy Lugosi László. Ha elsétálok az épület mellettem még ma is eszembe jutnak a járőröző Lada 1200s rendőrautók, a motozások. Hm… mégis szép volt! 
Szia Laci. Megtisztelő, és köszönöm a Gitárvilágok.com nevében, hogy elkészíthetjük ezt az interjút. Megtudhatjuk, hogy mi indított el a rockzene felé?  

Sziasztok! Számomra is megtisztelő, hogy olyan dolgokra vagytok kíváncsiak, ami egy gitárost tényleg érdekelhet, és hogy ezt pont tőlem kérdezitek. Köszönöm szépen!
Rockzenét játszani egy életszemlélet. Ha az ember a rockzenében tudja megfogalmazni az elképzeléseit, az indulatait, a gyengédségeit, akkor azt válassza kifejező eszközének. A rockzenében élni, az egy életmód. Mellette bármilyen muzsikát szeretni nem kizárt dolog. A rockzenét az ember választja, mert úgy érez, úgy él. Meg hogy gitárt választ az ember hangszeréül. 



Ki inspirált, hogy ilyen legendásan kőkeményen gitározzál? Egyáltalán mennyire befolyásolták a játékod, más muzsikák, vagy gitárosok?

Amikor én elhatároztam, hogy gitározni fogok, akkor a Beatles és későbbiekben a Rolling Stones lett a világon a legnépszerűbb muzsika, és az elején a Beatles rajongók közé tartoztam. De ha a gitározással akartam foglalkozni, akkor éjszakánként, és hajnalban George Benson-t hallgattam a Luxemburg rádión, és igazság szerint egy falum béli cimborám mutatott nekem olyan zenéket, amiket addig még elég kevesen hallhattak, ami a Mahavishnu Orcestra volt, ahol úgy gitározott a John Mclaughlin, ahogy az akkor számomra elképzelhetetlen volt. Aztán sok Al di Meolát hallgattam, sok Santana-t, sok Led Zeppelin-t, Deep Purple-t, és Jimi Hendrix-et. És mindig olyan muzsikákat hallgattam, ami a jó gitározás felé vitte az ízlésemet. Aztán azok az emberek, akikkel találkoztam, akikkel közös zenekarban játszottunk, mutattak más olyan zenéket, amik megint egy újfajta zenei világot nyitottak. Az ember mindig kiválasztja azt, ami illik hozzá, amiben el tudja képzelni saját magát. Azért azt meg kell említeni, hogy mire amatőrből profivá válik az ember, annyiféle muzsikát megtanul, és annyiféle emberrel találkozik, és annyi furcsa követelménynek van kitéve, hogy végül is az emberen múlik, hogy ebből mit „mixel” össze magának.

Most talán ellentmondok magamnak, de a „dögös” gitározás mellett, szívvel-lélekkel jöttek a szólóid. Laci, lehet ezt egyáltalán tanulni? Mi volt, ha volt, a titka ennek?

Ez a mixelés, az amiben, sok minden benne van. Benne vannak az érzelmek, benne vannak az indulatok, az hogy miről szól a muzsika, benne vannak azok a képességeid, amik ez alatt az idő alatt kialakultak, amivel színesen tudod elgitározni a gondolataidat. Persze mindig van mihez képest hasonlítani, mert mindig van egy Pink Floyd ami olyan világot ad, amit szeretnél átélni, vagy leutánozni a saját zenédben. Persze, hogy lehet tanulni, csak legyen benned befogadóképesség arra, hogy erről mindent tudni akarsz. Ez egy gömbölyű érzés, amikor minden porcikájában érzed azt, amit te ki akarsz fejezni, amikor tudod, hogy mit kell oda gitároznod, amikor tudod, hogy melyik az a hang, ami azt az érzelmi húrt pengeti, amit a szöveg már elmondott. Amikor megtanultam a Lazy-t (Deep Purple) az eltartott vagy két hétig, és amikor már tényleg tudtam a frazírokat is, és már gördülékenyen tudtam játszani, akkor teljesen biztos voltam abban, hogy megismertem Ritchie Blackmoore-t.

Én a barna Gibson SG-vel láttalak először, és én mai technikai szint ellenére sem hallok ennyire rendben szólni Gibson gitárokat. Mitől szólt ilyen jól a gitárod?

Mert a Gibson egy olyan gitár, ami hogyha nem sikerül, akkor hosszába felvágják, eldobják és csinálnak egy másikat. Rossz gitár nem jön ki a Gibson cégtől. Egyrészt. Másrészt nagyon sokszor bántott, hogy nem a hallható a gitár hangja, és ez nem a hangerőtől függött, hanem a hangszíntől. Én nagyon sok olyan gitárhangot hallgattam, ami közül válogathattam, hogy mi tetszik nekem jobban. És mindig arra jöttem rá, hogy a hang akkor a legáthatóbb, ha a legtermészetesebb. Nekem nem tetszett a gyári pickup a Gibsonban (Dirty fingers). Hozzá jutottam egy EMG-58 pickup-hoz amit kipróbáltam alul fölül, és kiderült, hogy ez az a hang, amit kerestem. Aztán ebből beszereztem egy EMG - 81 est is. Aztán ezt még szétraktam sztereóba, adtam hozzá egy kis chorust (Ibanez PDM-1), plusz 2 százas Laney-t és buliról bulira vittem a saját teremet magammal, amit a sztereóhangzás produkált.

Laci, az Gibson SG-n kívül milyen gitárokat használtál még és miért?

Az első gitárom egy névtelen áruházi hangszer volt, ami egy Gibson SG kópia volt. Mindig olyan hangszert kellett választanom, ami valamennyire szimmetrikus volt, lévén, hogy balkezes vagyok. Nekem mindig át kellett fordítanom a húrokat. Végül is meg kellett erőszakolnom egy jobbkezes gitárt, mert akkoriban még nem nagyon voltak balkezes hangszerek, csak rendelésre, amihez nekem még nem volt elég pénzem. Aztán mikor Nagy Feró azt mondta, hogy „De aztán úgy szóljon ez a gitár, mint ahogy az elődödnek az L6-S Gibsonja (amin egy 12 állású potméter kapcsoló volt, 12 féle hangszínnel és a Fischer Laci gitárja volt), mert különben röpülsz!”. Erre kaptam 3 hónapot. Az első dolgom az volt, hogy szétkaptam a gitár elektronikáját és kiderült, hogy a humbucker házban csak szimpla pickupok voltak. Mind a két pickup-hoz taszításra beraktam két csappantyú mágnest. Ettől aztán hangosabb is lett, és jobb lett a torzítása. Nagyon sokan hitték azt annak idején, hogy igazi Gibsonom van.

Csappantyú mágnes? Uram, atyám…

Aztán ezt a gitárt, úgy tudtam eladni, hogy a srác, aki megvette, előre kifizette az árát és én még utána 2 bulit lejátszottam vele. Abból a pénzből, amit kaptam érte, plusz, amit addigra összegyűjtöttem mindenféle alkalmi munkákból (tejeseknél voltam kocsikísérő, szedtem a krumplit, kőműveseknél dolgoztam) vettem annyi német márkát, hogy tudjak venni belőle egy Gibson gitárt, ami még mindig nem volt balkezes. Ezt a gitárt Nagy Feró édesanyja hozta be Németországból, és amilyen egyszerű tiszta faszínű hangszer volt, könnyedén tudta áthozni, nagyon kis vámmal, mert játék hangszernek minősítették. A probléma sajnos nem oldódott meg, mert hiába volt nagyon jó hangszer a Gibson, sajnos a balkezességem nem tette lehetővé, hogy kényelmesen tudjak rajta gitározni. Idő múlásával aztán kiderült, hogy már vannak balkezes hangszerek. Közben a Beatricében kerestem annyi pénzt, hogy ennek a balkezes igényemnek valahol egy bécsi hangszerüzletben találtam egy Kramer Nightswan gitárt. Persze innen is kiszórtam a Seymour Duncan pickup-okat, és beraktam az EMG-ket Ez volt az a sötétkék alapon villámokkal szórt gitár, amivel az „Utálom az egész XX. Századot” albumot és még pár másik lemezt vettem fel. A 20 éves Beatrice koncerten is rajta játszottam, csak már festék nélkül, natúr faszínben, mert a festék állandóan totyogott a testen.(szűcsös volt…). Jelenleg egy Hohner testű Ibanez nyakú öszvér stratom van, és egy Schecter Blackjack ATX – em. Hohner-en játszottam a 30 éves Ricse bulin.

Laci, nagyon köszönöm. Megtiszteltetés volt elkészíteni veled ezt a beszélgetést és nagyon sok sikert kívánok az elkövetkezőkben.

Köszönöm, sziasztok.


2012. aug. 6.

Iron Maidnem Tribute Band

Iron Maidnem Tribute Band. Szóval így visszaadni az Iron Maiden zenéjét, hangulatát igen nagy hangszeres és zenei tudományt, valamint nem akármilyen önbizalmat feltételez. A névválasztás pedig a magyar nyelv dicsérete mellett, zseniális. Nagy tisztelettel üdvözölöm az Iron Maidnem Tribute Band-et a Gitárvilág.hu stábja nevében is. Valami nagyon szerencsés holdállás kell ahhoz, hogy hat ember ennyire egy irányba induljon el. Beszélnétek róla, hogy jött ez össze az Iron Maidnem esetében?

Töfi: Én mindig is szerettem Maiden dalokat játszani, hiszen az ő zenéjükön nőttem fel. Nagy álmom volt, hogy a Hallowed Be Thy Name-et egyszer egy igazán nagy közönségnek játszhassam. Azóta ez valóra is vált, hiszem Belgrádban több, mint 10000 embernek volt alkalmunk zenélni, ami felejthetetlen élmény! A zenekar ötlete konkrétan 1995-96 környékén merült fel először, amikor Bozsik Patrikkal játszottam együtt a Macbeth-ben. Hamar kiderült, hogy Patrik remekül énekeli a Maiden nótákat, így igazából adta magát, hogy csináljunk egy ilyen tribute csapatot. Az elképzeléssel megkerestem Miskát, akivel gyerekkorunkban már zenéltünk együtt és többek között Maiden dalokat is nyomtunk. Ő azonnal benne volt a dologban.
Miska: Aztán összeültünk ketten Töfivel és összeállítottunk egy több, mint 30 számból álló listát, amelyen azok a Maiden számok szerepeltek, amiket el akartunk játszani. Akkoriban még elégé illuzórikusnak tűnt, hogy ennyi számot megtanuljunk, pedig ma már 70 Maiden dal környékén járunk. Le is egyeztettük, hogy ki melyik számban melyik szólót illetve melyik gitáros részeit játssza. Tehát megszegtünk rögtön egy tribute zenekaros szabályt, mert mi nem ragaszkodunk ahhoz, hogy az egyikőnk csak az anyazenekar egyik gitárosának a dolgait, a másikunk pedig csak a másik gitárosét játssza. Persze 96-ban még azt sem tudtuk, hogy létezik olyasmi, hogy tribute zenekar. Mi csak Maiden számokat akartunk játszani a lehető legjobban. Miután megegyeztünk a számokat illetően, elkezdtünk azon gondolkodni, hogy ki legyen a dobos és a basszusgitáros. Dobosra Töfinek volt ötlete. Nekem meg eszembe jutott, hogy a Denevér Stúdió akkori keverőse mondta, hogy akkor fejezte be a felvételeit a Tequilla Sunrise és, hogy annak a bőgőse egész Steve Harris-es témákat játszik. Gondoltam, akkor ki is próbálhatnánk, hogy milyen az, ha ez a srác tényleg Steve Harris témákat játszik. Mint kiderült, bejött a dolog, mert Boros Béla volt ez az illető, aki a mai napig velünk nyűvi a húrokat.

Tudatosan építettétek a Maidnem arculatát, vagy ez alapból bennetek volt, jött. Egyértelmű, hogy az Iron Maiden nem egy szabványos, szokványos heavy metal zenekar. Egyedi hangulata, egyedi arca van, és itt nem kifejezetten Eddie-re gondolok. 

Miska: Kezdetben nem építettünk semmilyen arculatot. Attól eltekintve persze, hogy az énekesnek azért vannak kötelező show elemei egy Iron Maiden tribute zenekarban. Tehát természetesen a „Scream for me…” kiáltásnak többször el kell hangzania egy koncerten és persze nem lehet csak tétlenül ácsorognia. Persze a monitorládákra mi is feltettük a lábunkat, viszont ez, annak ellenére, hogy a Maiden hozta divatba, manapság már annyira elterjedt, hogy némelyik fesztiválon rá is írják a technikusok a monitorokra, hogy „NEM LÁBTARTÓ!” Persze néha a zenészek jellemző mozdulatait is utánozzuk, például a Steve Harris-re annyira jellemző basszusgitárral „géppuskázást” szokta Béla csinálni, de többnyire azt csináljuk a színpadon, ami éppen eszünkbe jut. Viszont egy ideje a színpadi látvány tekintetében is próbálunk legalább valami hasonlót adni a közönségnek, mint a Maiden. A 10 éves születésnapi buli előtt kezdte el forszírozni Töfi a dolgot, hogy látványban is kéne nyújtani valami pluszt. Akkor merült fel, hogy legyen egy saját Eddie-nk. A színpadi elemek kapcsán felmerült a kérdés, hogy lemásoljunk-e egy adott színpadképet az Iron Maiden valamelyik korszakából vagy próbáljunk ki valamiféle saját dolgot. Az utóbbi mellett döntöttünk. Persze Eddie szerepel minden paravánon és a háttérvásznon, de nem pont ugyanúgy, ahogy azt az Iron Maiden színpadképein láthattuk.

Az hogy „tribute” egy zenekar az feltételezi, hogy a Maidnem tagjai maximálisan követni próbálják a példát, vagy azért saját stílusok is elférnek mellette. Arra gondolok, hogy a Maiden minden tagja külön, külön is egy fogalom, egy zenei egyéniség. Bár Janick Gers-szel én egy kicsit hadilábon állok, de ez legyen az én bajom.

Töfi: Általában nagyon pontosan leszedjük az eredeti verziókat, mivel szeretnénk, ha valóban az szólalna meg, amit a lemezeken, vagy a koncerteken hallunk tőlük. Mi nagyon komolyan vesszük ezt. Valószínűleg ennek is köszönhetően mondják ránk sokan, hogy zeneileg mi hasonlítunk a legjobban az eredetire. Mivel a Maiden-nél is előfordul, hogy a szólókat improvizálják és azok sokszor csak részben egyeznek meg a lemez verzióval, ezért nálunk is megesik, hogy improvizálunk a koncerten és ilyenkor kicsit a saját stílusunk is belefér, amiben persze ők is jócskán benne vannak, hiszen az egyik legfőbb zenei hatásunk a Maiden. Szóval, olyan nagy különbséget talán nem is mindig találsz a kettő között.

Nem tagadom, idegenkedtem a „tribute” dolgoktól. Ez egészen addig tartott, míg bele nem futottam az Iron Maidnem-be. Bizony a Maiden nagyon magasra teszi a mércét! Azonban, be kellett látnom, hogy ami jó az jó! Hogy érzitek, mennyire kellett többet, vagy kevesebbet letenni az asztalra, hogy elismerjék a zenekart?

Töfi: Mindenképpen sokat kell letenni az asztalra, pont ezért, amit te is mondasz. Sokan csak legyintenek a tribute szó hallatán, mert nem tudják elképzelni, hogy lehet ezt nagyon komolyan is csinálni. Valójában abszolút megértem a hozzáállásukat és egyáltalán nem csodálkozom rajta. Így viszont minden egyes bulin meg kell győzni a közönséget, ami szerencsére elég gyorsan szokott menni.



Hogy kell elképzelni az Iron Maidnem működését? Arra gondolok, hogy megjelenik egy Maiden album, és akkor úgy melegében neki is álltok feldolgozni, megtanulni?

Töfi: Ez így azért túlzás, de általában egy-egy dalt meg szoktunk tanulni az új lemezekről is.
Azonban mi főleg a klasszikus korszakukra koncentrálunk, mivel nekünk is azok dalok a nagy kedvenceink, amiket akkoriban írtak és a közönség is elsősorban ezeket várja tőlünk. Ettől függetlenül nagyon szeretjük az új lemezeket is. A Brave New World és a Final Frontier nálam például ugyanúgy a nagy kedvencek között van, mint a 80-as években készült albumaik.

Ennek a kérdésnek az ellenpárjaként, mennyire férnek a Maiden dalok mellé a saját szerzemények. Egyáltalán jut idő e mellett erre is?

Töfi: Régi kérdés az újságírók és a közönség részéről, hogy mikor lesznek saját dalaink. Pont emiatt hoztuk létre a Chronology nevű csapatot, aminek a tagsága csaknem megegyzik a Maidnemével. Idő sajnos kevés jut a saját zenére, ezért igen lassan készült el az első lemezünk, de most már végre a boltokban van és a lemezbemutató koncerten is túl vagyunk.

Mivel elég erősen gitárorientált az oldal, had kérdezzem a gitárosokat. Mennyire tartjátok szükségesnek hogy a hangzást illetően is „maiden”-es legyen a zenekar? A felszerelést illetően ugyanolyan gitárokat, erősítőket, pedálokat használtok, mint Steve Harris, Dave Murray, vagy Adrian Smith? Beszélnétek a felszerelésről?

Töfi: Fontosnak tartjuk ezt, de a hangzásunkban benne van mi ízlésünk is. Tehát nem célunk, hogy egy az egyben ugyanazon a cuccon játszunk. Igazából a Maiden-feeling visszaadása a lényeg, az pedig inkább a kézben van, mint a cuccban. Ugyanakkor nekem egy nagyon hasonló rack van összerakva, mint amiket ők is használnak,
Miska: Marshallokon játszunk mi is, mint ahogy a Maiden gitárosai a pályafutásuk nagy részében. Én persze ettől függetlenül akartam egy Marshall-t, mert a Marshall hangzás tetszik leginkább. Emellett a cuccomnak nagyon régóta, még a Maidnem előtti idők óta, része egy MXR Phase 90 pedál, amit persze Dave Murray hatására vettem és persze egy Cry Baby wah, ami szintén sokáig állandó eleme volt Murray cuccának is. Szerencsére 2009-ben a Fender kiadta a Dave Murray Stratocaster-t és ebből nem olyan régen nekem is sikerült szereznem egyet.
Töfi: …és Béla is egy Fender Steve Harris Precision modellen játszik. Szóval azért jócskán vannak közös pontok is a felszerelésben.



Hallhatnánk a zenekar távlati terveiről?

Idén lesz a zenekar 15 éves, amit majd ősszel szeretnénk megünnepelni. Készítünk idén egy szimfonikus átiratokat tartalmazó CD-t, de ez nem valószínű, hogy elkészül a szülinapi koncertre. Helyette talán összerakjuk a tavaly készült DVD felvételünket. Majd még meglátjuk. Később szeretnénk élőben is előadni a készülő szimfonikus lemezt, egy igazi szimfonikus zenekarral együtt, de hogy pontosan mikor, azt még nem tudjuk. Nagyszabású terveink mindig vannak, csak néha lassan kiviteleződnek a dolgok.

Az egész Gitarvilagok.com, stáb nevében köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert a zenekarnak!

Köszönjük, sziasztok!

Jack Cannon Blues Band


Tisztelettel üdvözlöm a Jack Cannon Blues Band-et az oldalon. Egészen eddig azt gondoltam, hogy a magyar blues zenekarok, zenészek témakör nekem már nem okozhat meglepetést. Hatalmas tévedés! A Jack Cannon Blues Band erre a tökéletes cáfolat, csak gratulálni tudok a zenekarnak, a Gitarvilagok.com nevében is! Köszönöm nekik, hogy lehetőséget kaptunk erre a beszélgetésre! Had legyen az első kérdésem az, ami először eszembe jutott mikor először meghallottalak bennetek. Valami egészen egyéni aspektusban találkozhatunk a blues-al, vagy akár Hendrix örökségével. Beszélnétek róla, hogyan találtátok meg ezt az utat?

Zozo: Mondhatnám, hogy tudatos volt ez az út félig, a másik fele, meg ami belőlünk jön. Mindig is próbáltunk olyan zenét létrehozni, ami kicsit eltér a megszokottól, de mégsem esik át a szélsőségek világába. A hangszerelésből is adódott, hogy nem fogunk tradicionális Chichago blues-t játszani. Szerintem nincs sok értelme, már eljátszották és valószínű sokkal hitelesebben, mint ahogy mi valaha is tudnánk. Próbáljuk egyedien megszólaltatni a jól ismert nótákat is, a saját számainkon kívül. Feldolgozásokban sosem gondolkodtunk, hanem átdolgozásokban, ahol a saját egyéniségünket is beleszőhetjük a számokba. A Hendrix pálya nem is akár milyen, de nem szeretnék minden zenekari tervet elárulni előre…

Bíró Ádám gitár, Gyergyádesz Péter nagybőgő, Zoltai György Zozó szájharmonika, ének. Hála Istennek találkoztatok, és megalakulhatott a Jack Cannon Blues Band. Hallhatnánk erről a találkozásról? 



Adam: Igazából a találkozás egy szerencsés és szerencsétlen véletlen is volt egyben. A történet 2006 őszére nyúlik vissza, amikor is Wiegand Gyuszi barátommal főleg Pesten clubboztunk, egy szintén akusztikus pop-blues duóval. Gyuszi, útban Horvátország felé, autóbalesetben elvesztette az életét… Pár nappal később kaptam egy telefont az egyik hely tulajától, ahol minden csütörtökön játszottunk, hogy tudja, hogy nem a legjobbkor, de van itt egy harmonikás gyerek, aki mellé kellene egy gitáros… Mondtam, majd válaszolok. Pár hét múlva úgy döntöttem próbáljuk meg. Jött egy fiatal srác próbálni, tele energiával, baromi jól fújt, meg baromi hamisan énekelt, de mégis hallottam benne valami extrát. Ő volt Zozo. Azt gondoltam, nézzük meg mi sül ki… Pont befértünk még az egyik helyre az őszi szezonban, ahol minden kedden játszottunk. Ez jó időszak volt!  Gyorsan meg tudtuk szokni a közös játékot, csiszolódtunk. Aztán az egyik bulira lejött Zozo egyik régi zenész cimborája, bőgőn játszott és nagyon megtetszett neki, amit akkortájt toltunk, mondta, szívesen társulna. Ő volt Peti: Kb. így indult…

Hajlamos a hallgató arra, hogy leragad a zenekar egyik, másik egyéniségénél, és nem fordít elég figyelmet a többi zenésznek. Ez a megállapítás nálatok teljesen megbukott. Hogy jutottatok el a zenei tudományok ilyen magas fokaira?  

Zozo: Ne essünk túlzásokba. Gyerekkoromban zongorázni tanultam, de nem nagyon kötött le. Már általános suli alatt is AC/DC-t hallgattam meg persze Hendrix-et. Majd 14 éves koromban Ferenci Gyuritól kezdtem tanulni herflizni. Eltöltöttem pár évet gyakorlással. 2005-óta én is tanítok 2009-ben harmonikaiskolám jelent meg...
Adam: Gyerekkoromban volt egy vissza-visszatérő álmom, hogy egyszer majd nagy színpadon fogok gitározni. Addig rágtam anyám fülét, amíg kb. 10 évesen elvitt a hódmezővásárhelyi (a hely adott volt, ui. itt születtem) zeneiskolába, ahol elkezdtem klasszikus gitáron tanulni. Gyorsan rájöttem, hogy nem igazán erre vágytam, szóval otthagytam a zenesulit és ’92-ben megalapítottam az első zenekaromat. Ezzel beindult az útkeresés… Azóta kvázi folyamatosan játszom, csak a stílus változott mindig. Játszottam a techno kivételével majdnem minden stílusban, de most úgy érzem végre megtaláltam a saját világomat, persze nem a teljeset, a maradék még a jövő titka…
Peti: Hegedülni tanultam 10 évig, de rájöttem, hogy túl kicsi ez a hangszer, a templomi orgona túl nagy, így maradt a nagybőgő.

Az hogy ne tolakodjanak a hangszerek, és kicsit furcsán kifejezve, ne menjenek a zenészek egymás rovására, ez tudatos a Jack Cannon esetében, vagy egyszerűen érezni kell?

Nálunk mindenki egyenértékű, érezni kell. Sosem volt egyikünkben sem, hogy most én valamivel kevesebb lennék valamelyikünknél, vagy el kellene nyomni a másikat. Sőt inkább teret adni a másiknak, ez sokkal jellemzőbb ránk. Mivel nem 100-an játszunk a zenekarban, nehéz elbújni, elmis-másolni a dolgokat, egyből hallani, ha valaki hibázik, mellényúl, de a jót ugyanúgy hallani, és ha figyelünk egymásra, már megyünk is együtt. Arra törekszünk mondhatni tudat alatt is, hogy minden, amit játszunk, annak értelme legyen a hallgatóság számára is. De természetesen ez nem egy képlet, ettől szép az egész.

Beszélnétek a hangszereitekről?

Adam: A jó öreg Martin DCX1E-t használom általában. Nagyon szeretem, kényelmes és most már kezd jól is szólni… Emellett van egy Clapton Stratom, meg egy Godin 5th Avenue Kingpin, amit NY-ban vettem kb. 2 éve…
Zozo: Az elhasznált harmonikáim száma közel 200 körül mozog. Számtalan típusú harmonikán játszottam. Van pár ritkaságom is, persze rajtuk nem játszom, csak a vitrinben hevernek. Mindig is „irigykedtem” azokra, akiknek van egy hangszerük és nagyjából csak húrt cserélnek vagy beállíttatják. Aki herflizik, az megszokhatta, hogy játszik rajta elhangolódik, és már jöhet az új a régi helyébe. Kezd hozzá nőni az emberhez, de már cserélheti is le. A Seydel cég 1947-es modelljénél végre más a helyzet. A rozsdamentes lemezének köszönhetően élettartalma jóval hosszabb a rézlemezes társaihoz képest. Ráadásul igen ízléses takarólemezzel és fabetéttel van ellátva. Utóbbi 3 évben szinte már csak ezen a típuson játszom.
Peti: A blues zenébe nem beillő klasszikus hangszer csak jó lehet. Félve, hogy hátha van olyan hely, ahova nem fér be a bőgő, mostanában sűrűbben játszom basszusgitáron, természetesen bund nélkülin.

Én nem tudnám elképzelni magát a zenekart az „elektromos” világban. Nem tagadom, ha azt a gitártudást, amit Ádámnál láttam, azt egy Stratocasteren elképzelve… {Hm…egy kicsit el kellene már vonatkoztatnom ettől} Főleg, és remélem Zozó nem haragszik meg, de most a „húros” tagokat kérdezném. Mennyire fordultok meg az elektromos hangszerek világában? 

Azért nem tudod elképzelni, mert még nem hallottál tőlünk elektromos zenét, még senki sem hallott. Bennünk kezd körvonalazódni, hogy mit hogyan kellene játszani. Most készítünk pár számot dobbal, elektromos hangszereléssel. Természetesen itt sem lesz hiánya az egyedi megoldásoknak.

Nemzetközi jelenlét. Nekem szinte ünnep, ha olyat hallok, hogy egy magyar zenekar külföldön is megjelenik, turnézik. Bár lehet, hogy én nem vagyok elég tájékozott…! Ezen a téren merre lép a zenekar?

Most jöttünk haza a tavaszi európai turnéról. Most Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában játszottunk. 2 hét, 10 buli. Úgy alakult, hogy 2008-ban megnyertünk egy fontos versenyt Csehországban, ennek lett a hozadéka egy prágai turné menedzser. Szerencsére tetszik neki, amit csinálunk, így elég sokat segít. Most pl. 2 nagy lengyel blues fesztiválon játszottunk. A korábbi években végigjártuk Csehországot, többször játszottunk a legnagyobb cseh blues fesztiválon, a Blues Alive-on, Sumperk-ben. Jártunk már Németországban is… Reméljük, bővül a kör!

Mesélnétek a zenekar terveiről?

Idén először elkezdtünk dolgozni elektromos hangszerekkel is, már 2 dalt
fel is vettünk. Szeretnénk együtt dolgozni egy billentyűssel (a neve egyelőre
titok), valamint keresünk egy dobost is ehhez az új felálláshoz. Tervezünk egy csak Hendrix dalokból álló akusztikus lemezt, de erről is bővebben később. Ezen kívül folyamatosan keresünk itthoni menedzsert és külföldi szervezőket, kapcsolatokat. Szeretnénk minél több fesztiválon, klubban játszani, turnén részt venni.

A Gitarvilagok.com stábja nevében nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert kívánok nektek.

Köszönjük, sziasztok.

Dalmadi István, Stoneblade


Dalmadi István, Stoneblade
Dalmadi István, Stoneblade. A basszusgitár egy érdekes hangszer. Van ahol hátul van, van ahol elől. Vitathatatlan meghatározza egy zenekar képét. István kezében semmiképpen nem marad a háttérben a basszusgitár. Hogy mennyire? Tudjuk meg személyesen tőle! Szia István, tisztelettel köszöntelek az oldalon. Elmondanád, hogy kerültél a gitárok, a basszusgitárok közelébe?

Üdvözlök minden olvasót, és köszönöm a megtiszteltetést! Mielőtt belefognék szeretném tisztázni, hogy ez egy kicsit furcsa lesz, és mivel eddig nem nagyon szoktam interjút adni kicsit zavarban is vagyok. Én nem tartom magam zenésznek, hanem csak egy rocker srácnak aki basszerozik, szerintem rengeteget kellene még gyakorolni és tanulni, hogy zenésznek nevezhessem magamat, erre viszont a munka és a család mellett kevés idő van.  A történet még a nyolcvanas évek elején kezdődött. Akkor lettem szerelmes a metál muzsikába, annak is a keményebb vonalába, előtte is rock zenét hallgattam, mert az szólt otthon, meg azt hallgatták a környezetemben a nagyobbak is, de akkor kezdtek hozzánk eljutni olyan zenekarok albumai, mint a Maiden, Venom, Metallica, Slayer, Judas Priest, mint ne mondjak ezek nagy hatással voltak rám. Meg is pecsételték további sorsomat. 1986 fele döntöttünk úgy a cimborákkal, hogy nekünk is kellene valamilyen zenekart csinálni addig még nem igazán fogtunk hangszert sem a kezünkbe, a környéken volt egy srác aki már pár éve gitározott, és vele hoztunk össze az első bandát, mivel én voltam a legkisebb nekem maradt a maradék, ezért lettem én a basszeros, közlöm ekkor még nem fogtam a kezembe basszust, de még rendes gitárt sem nagyon. Hamarosan meglett az első basszus gitárom ami egy Jolana(remélem jól írtam) volt, és a zenekarosdival együtt tanulgattam meg a gitározás alapjait. Nem tudom a mai fiatalokat mi motiválja, de szerintem sokan hasonlóan kerültek, kerülnek most is erre a pályára, csak a körülmények lettek talán kicsit jobbak. 



A basszusgitárosokat elnézve, olyan érzésem van, mintha nektek sokkal többet kellene letenni az asztalra, mint egy szólógitárosnak, pedig a basszusgitár legalább olyan szólóhangszer. Mennyire befolyásol ez?

Volt idő amikor én is szóló hangszernek tekintettem a basszust. Amikor elkezdtem ezt az egészet akkor éjjel nappal gyakoroltam és meg is akartam mutatni, hogy mennyire "jól" megy ezért szerintem néha túl is játszottam dolgokat, de most már a bőgőre én mint alaphangszerre tekintek, sokkal fontosabb számomra, hogy súlyt, biztos alapot adjon a zenének. Az a fajta zene amit szeretek és a Stoneblade-del is játszom most szerintem nem igazán követel többet.

István, vannak, vagy voltak, olyan zenészek, akik hatással vannak a játékodra?

Szerintem nincsenek és nem is voltak, inkább vannak témák, hangzások amik jobban megfognak és hatnak rám, amik tudat alatt beépülnek a játékomba, mint az, hogy ki játssza. Nem is nagyon szoktam fülelni külön, külön a hangszerekre, sokkal jobban az összhatásra, hogy megindít e bennem valamit vagy sem. Egy zenészt azért kiemelnék, sajnos ő már nem él, Cliff Burton a Metallica tragikusan és sajnos nagyon korán elhunyt basszistája, őt ma is példaképemnek tekintem, nem annyira a játéka (bár az is zseniális szerintem), hanem a zenéhez való hozzá állása miatt.

Kizárólag a basszusgitárnál maradtál, vagy a szólógitározás területen is megfordulsz?

Van egy csehszlovák gitárom még régről, amit akkor vettem mikor nem volt zenekar amiben játsszam és otthon gyűjtögettem magamnak a riffeket, amiket aztán azóta sem használtunk fel semmihez, néha a próbateremben is nyakamba akasztom a gitárt egy kis hülyülésre, de semmi komoly szándékom nincs e téren.

Térjünk rá a hangszerekre. Beszélnél a gitárjaidról?

Nem vagyok egy nagy hangszergyűjtögetős, cserélős fajta. Az előző gitáromat is 12 évig nyúztam, az egy Squier Precision Bass by Fender volt 84-es kiadású. Igazából, ha nem lennénk lehangolva b-re még mindig azt használnám. Sokáig rágták a fülem mire beadtam a derekam és eladtam. Most egy Ibanez GSR 205-öt használok. Ez egy öthúros aktív elektronikás hangszer. Én meg vagyok vele elégedve, ehhez a stílushoz és ezen a szinten amin mi mozgunk szerintem jó választás lehet mindenkinek. (most néztem meg az árát 73k körül meg lehet venni, ez 2005-ben még 100 fölött volt).Nem azért lett öthúros, mert annyira szeretek virgázni, hanem csupán praktikus okokból, akkoriban zenélgettem két zenekarban is amiben az egyiknél le voltunk hangolva a másiknál meg nem és így megúsztam az állandó hangolgatást, áthúrozást.

Erősítők! A basszusgitárhoz nekem mindig egy nagyon határozott, ha nem is brutális erőgép képe társul. Hogy vagy ezzel a kérdéssel? 



Lassan eljutok arra a szintre, hogy kell egy brutális erőgép. Sajnos még nem ott tartok. Néha már kevésnek érzem a cuccom teljesítményét, de mivel olyan szintem vagyunk a zenekarral, hogy sokszor játszom más cuccán (általában kérés szokott lenni helyszínek részéről, hogy egyszer kelljen csak beállítani a hangzást) gondolkodóba szoktam esni érdemes e sok pénzért vennem egy jobb erősítőt, amit a próbateremben nem igazán tudok kihasználni, vagy sem. remélem hamarosan leszünk annyira népszerűek, hogy mindenképp szükségem lesz, saját hangzásra a koncertjeinken (a basszus ilyen szempontból más mint a gitár mert annak a hangzása sokkal jobban behatárolja egy zenekar karakterét) A terv megvan milyen cuccot szeretnék majd de elhatározás és keret még nem annyira.

Stoneblade. Kőkemény vonal a tietek. Mit kell tudnunk a zenekarról?

A zenekar 2008-ban alakult, tapasztaltabb és kevésbé tapasztalt emberkék azonos érdeklődése hozta létre, na meg egy kocsmai beszélgetés, én 2009-ben csatlakoztam a csapathoz, addigra derült ki, hogy a basszeros nem igazán illik a képbe, nem volt viharos tagcsere, most is baráti viszonyban vagyunk vele, ő is megtalálta a neki jobban fekvő zenekart meg úgy néz ki én is beváltam a srácoknál. A zenénket a gitárosunk az alábbiakban határozta meg és ennél jobban én sem tudnám. : " - Igazából nem akarunk semmi stílusjegyet felvenni, mert nem a mi posztunk. Ha jellemezni kéne, akkor a súly, a dög, a metal, a rock és blues, és talán nyomokban a southern szavak jutnának eszünkbe. De ez csak a mi véleményünk. A tied persze lehet ennél sokkal eltérőbb is. Kíváncsiak lennénk rá... Ösztönből zenélünk, játsszuk ami nekünk jó, te meg eldöntöd majd, hogy tetszik-e vagy sem" Eddig kettő ötszámos anyagot rögzítettünk a 2008 végén még az első basszerossal a Prologue -ot, 2009-ben pedig a Metamorphosis névre kereszteltet aminek címe utal a tagcserére és a zenében történt változásra is. 2009-ben elkészítettük első klipünket a "The Jester" dalunkra, amit teljesen saját magunk csináltunk meg. A tavalyi év kicsit felemásra sikeredet, részint rögzítettünk egy dalt egy videoklip kedvéért, amit már bemutattál itt az oldalon is aminek a címe "Family Affair", tartottunk tervezett "kényszerpihenőt" is amiért nem tudtunk annyit koncertezni mint amennyit akartunk volna. De azért felléptünk pár fesztiválon, voltunk a Neo.fm-be Lalikirálynál.

Mennyire folysz bele a zeneszerzés világába? Hogy történik ez nálad?

Mivel nem vagyok alapító tag, mire belecseppentem ebbe a zenekarba már volt jó pár saját nóta kész, de a basszus témákat kicserélhettem a saját dolgaimra. Amúgy a próbateremben nyerik el a nótáink a végleges formájukat, az újabb szerzeményeknél is a gitáros az aki általában hozza a riffeket és mi hozzátesszük a saját dolgainkat, de készült úgy is, hogy játszottam egy basszustémát amire jammeltünk és a végén született egy nóta, amibe az eredeti basszus már nem volt benne. Konkrét dalt önállóan még egyet sem írtam, vannak a gépemen olyan felvételek amin én gitároztam bőgőztem ,meg én csináltam a dob programot, de nem nevezném kész daloknak őket. Lenne még mit csiszolni rajtuk, amihez kell egy gitáros ,meg egy dobos, meg egy énekes.



Hallhatnánk a terveidről?

Család és Stoneblade, ebben a sorrendben. Számomra a család nagyon fontos dolog, elég hosszú időnek kellett eltelnie mire rájöttem erre, tudom nem kimondottan egy gitáros oldalra való, de nélkülük most nem lennék itt és te nem akarnál interjút készíteni velem. Van egy szerető feleségem, három fiam és legkevesebb, amit tehetek, hogy megpróbálok minél jobb apa lenni. Amúgy az asszony unszolására jelentkeztem a Stoneblade-hez is, mert épp nem zenéltem sehol és látta rajtam, hogy nagyon hiányzik. A Stoneblade-del kapcsolatban pedig most nyár elején álltunk neki első albumunk felvételeinek, amiből nem tudom mikorra lesz valami, és hogy milyen formában. Ez mellett megpróbálunk minél több fele megfordulni az országban, minél több koncertet adni, mert azért a rock az koncerten az igazi.

Ha valaki mondjuk holnap felvesz egy basszusgitárt, mit tanácsolsz neki, melyik végén álljon neki?

Rengeteg gyakorlást ajánlok, hogy mit arra viszont nem tudok receptet...
.
Tökéletes végszó! Köszönöm a lehetőséget, és nagyon sok sikert az elkövetkezőkben!

Köszönöm.

Jászberényi Szabolcs, gitáros (Voltrex and the Cruisers és a Kolombusz zenekarok) egyéni vállalkozó, SLV Rendezvénytechnika,

J ászberényi Szabolcs, egyéni vállalkozó, SLV Rendezvénytechnika, Voltrex and the Cruisers és a Kolombusz zenekarok gitárosa. Azon kívül, ...