2012. szeptember 30., vasárnap

Ride On


A rockzenét, helyesen vagy sem, de hajlamos vagyok énekesekhez, vagy gitárosokhoz kötni. Ami viszont nagy részében igaz, hogy ők viszik tovább a zenekarok nimbuszát. Az AC/DC az a zenekar, mely már a kezdetektől fogva egy legenda. Köszönhető ez Bon Scottnak (1946-1980), Angus Youngnak, és Brian Johnsonnak. No, de mit is akartam mondani…? Igen. Ride On. Angus és Scott. Természetesen, Isten ments, hogy kifelejtsem a meséből, Malcolm Young, Cliff Wiliams, Phil Rudd személyét, de a Ride On nekem egy duo, és sok mindent elárul az AC/DC –ről. Talán nem kell, akkora angol tudás, hogy egy kicsit meglássuk, meghalljuk, hogy miről is szól a Ride On. Egy nagyon szép blues...



It's another lonely evenin'
In another lonely town
But I ain't too young to worry
And I ain't too old to cry
When a woman gets me down

Got another empty bottle
And another empty bed
Ain't too young to admit it
And I'm not too old to lie
I'm just another empty head

That's why I'm lonely
I'm so lonely
But I know what I'm gonna do

I'm gonna ride on
Ride on....
(AC/DC)
 
Tisztelettel
 
Udy



2012. szeptember 25., kedd

Eldzsi, a „moddolt” gitárpedálok

Eldzsi. Gitáros körökben egy népszerű és ismert fogalom, de becenév is egyben. Mint fogalom az általa moddolt gitárpedálokat jelenti, mint becenév pedig Lettner Gábort takarja. Ismerkedjünk most meg ezzel a területtel is egy kicsit. Eldzsi, beszélnél róla hogyan kötöttél ki a gitáreffektek, gitárpedálok világában?

Először is köszöntöm a www.gitarvilagok.com
olvasóit, és köszönöm a lehetőséget a riportra is. Nos, talán valamikor gyerekkorban kezdődhetett. Mindig érdekelt, hogy valami hogyan működik, mi van a belsejében, és ennek a kíváncsiságomnak általában a játékaim látták kárát. Mindig szerettem fúrni-faragni, a balatoni nyaralásaim sokszor szóltak arról, hogy nagypapám „sufnijában” ügyködtem. Ez az érdeklődés megmaradt a mai napig. Mivel régebb óta foglalkoztam gitáros cuccokkal, előbb vagy utóbb, de be kellet következnie, hogy a pedálok is a vizsgálat tárgyaivá válnak. A neten sok cikket lehet olvasni különböző gyártók pedáljairól, nagyon jó bemutató, összehasonlító videókat lehet találni. Ezek között van egy pár, ami a modolt pedálokról ír (modolt: magyar műszó, az angol modification múlt idejű és rövidített változatából, a modded szóból származik, jelentése: átalakított, megváltoztatott, modifikált). Felkeltette az érdeklődésemet, és utánajártam a Keeley, Analogman, Vodkamod és más cégek pedáljai után. Azután kísérlet képen készítettem egy BOSS DS-1-et, amit nagyon hamar meg is vettek és sikere volt. Onnantól pedig jött a többi pedál is.

Sokszor halljuk ezt a kifejezést, „MOD”, de magam is bizonytalan vagyok, hogy mit jelent igazán. Elmondanád, pontosan mivel foglalkozol?

A tömeggyártásban készült árucikkekre érvényes az általános igazság, hogy a gyártók a versenyképes ár kialakítása végett minél olcsóbb alkatrészeket használnak. De ez a megoldás a minőség rovására megy, mert ami olcsóbb, az sajnos sokszor gyengébb minőség is. Igaz ez a gitárpedálokra is. A pedálon átmenő hang így nem hozza azt a szép, kerek hangot, hanem sok esetben a hangképbe jelentősen beleszólnak a gyengébb minőségű alkatrészek. Az első dolog tehát, amivel foglalkozom, hogy bizonyos áramköri alkatrészeket sokkal jobb minőségűre cserélek. Pusztán már ez hallható eredményt hoz. A másik dolog pedig, hogy bizonyos áramköri elemek értékeinek a megváltoztatásával többet ki lehet hozni a pedálból, mint amit gyárilag tud. Sokan keveslik a mély hangokat a pedáljukban, mert elnyeli a pedál, vagy kevés a gain, esetleg túl „zsizsi”-s a torzítás stb. Ilyenkor lehet orvosolni a problémát. E mellett "true bypass" kapcsoló beépítése is megoldható, torzítási módot váltó billenő kapcsoló, pedálok egyedivé tétele külalak szempontjából, illetve analóg pedálok javítása is szóba jön. A modolható pedálok száma nagyon nagy. Jelmondatom: „Olyan nincs, hogy valamit ne lehessen modolni”. Vannak standard modok egy-egy pedálra, de egyedi kérések is felmerülhetnek. A beépített alkatrészek egy részét az USA-ból rendelem, a legjobb minőséget szeretem használni, mint Keeley vagy a többi modifikáló cég, akiknek a munkásságát nagyra értékelem. Azt még hozzá tenném, hogy főállásban lelkipásztor vagyok, lelkeket modolok… .

Tavasz Jokka, akivel a www.gitarvilagok.com
  oldalon már találkozhattunk, hihetetlen külsőt kölcsönzött a pedáljaidnak. Visszatérve, én biztos vagyok benne, hogy magad is zenész lennél! Tévedek?

Mondjuk inkább úgy, hogy műkedvelő vagyok. Bár szüleimtől kaptam egy gitárt 10 éves koromban, de sajnos semmilyen más könyv, vagy kotta nem volt mellé. Azt sem tudtam, hogyan kell behangolni a gitárt, így a komolyabb zenetanulás elmaradt. Tíz évnek kellett eltelnie, amikor is ismét közelebbi kapcsolatba kerültem a gitárral. Tinédzserként Depeche Mode rajongó voltam, majd megismerkedtem a Rolling Stones, Eric Clapton, Jimi Hendrix, Who, David Bowie zenéivel. Ekkor kezdtem el a gitározás felé fordulni autodidakta módon. Szép kerek tábortűzi akkordokat tanultam, de ekkor sem tudtam még, hogy mi a különbség egy dúr és egy moll hangzás között. Aztán megismerkedtem Folk Ivánnal, aki mind emberként, mind zenészként nagy hatással volt rám. Nála tanultam három évig. Az utóbbi években pedig megadatott az a lehetőség, hogy Ivánnal, Gyárfás Pistivel, Bolyki Balázzsal egy színpadon játszhattam. A jelenlegi setup-om, amit használok és nagyon szeretek: egy Fender Stratocaster Noiseless pickupokkal. Az erősítő pedig, amit vadítok vele egy Fender Super Reverb. Pedálok területén pedig butique cuccok: általam modolt Vox V847 wah, Ernie Ball volume pedál, HBE Big D, Fulltone OCD, Ibanez TS-9 Keeley mod, Xotic RC Booster, Skreddy Pedals Lunar Module Fuzz, Catalinbread Semaphore tremoló, és egy Yamaha UD-Stomp Allan Holdsworth aláírásával. Mindezeket egy Voodoolab GCX vezérli.

Gondolom „idegen” füleket is bevonsz a tesztelésekbe. Ők kizárólag csak gitárosok lehetnek? Hogy történik egy ilyen munka?

Mint említettem, vannak kiforrott mod-ok egy-egy pedáltípusra. Ezeken nem igazán szeretnék már változtatni. Beváltak, az idő igazolta a hangjukat. Az „idegen fülek” tesztje természetesen segít, mindig kikérem egy-egy mod után a megrendelő véleményét a végeredményről. Bár azt hozzá tenném, hogy ez nagyon szubjektív, mert az „ízlések és pofonok különbözőek” alapelv itt is érvényes. Valakinek tetszik egy adott pedál, valakinek nem. Volt olyan srác, aki öt perc próba után azt mondta, hogy nem ezt a hangot keresi, tíz perc után gondolkodóba esett, újabb öt perc után megvette. És függ még attól is természetesen egy adott vélemény, hogy ki milyen gitárral és erősítővel használja. Amúgy van egy pár zenész-gitáros ismerősöm, akiknek elküldök néha egy-egy pedált tesztelésre, nyúzzák, tekerjék, hajtsák, alkossanak véleményt. A legjobb teszt pedig valójában az élő, zenekarral együtt játszott próba.

Említenél pár nevet?

Gitárosok, akik pedáljaikat modoltatták sokan vannak. Ezek közül van egy-kettő, akik talán ismertebbek: Erős Attila (ez úton is respect), Molnár Levente, Vörös Attila. És van jó néhány most befutó gitáros, akik nagyon tehetségesek, akik használnak, vagy használtak általam modolt pedálokat: My Small Community, Salvus, Locust, Chickenfly, és még többen, akik csak a maguk vagy csak szűk közönség szórakoztatására játszanak, de szeretnének jó hanghoz jutni megfizethető áron.

Ahogy látom, nagy a túlkínálat gitárcuccok terén. Nagy nevek, gyártók vannak jelen Magyarországon. Mennyire tudsz, vagy lehet beleférni ebbe a világba?

Ha lehet azt mondani, hogy sajnos a „magyar valóságshow” segít nekem. Az amerikai butique pedálok mire ideérnek, Magyarországra elérik a 40-50 ezer forintos árakat. Ezt a gitárosok nagy többsége sajnos nem engedheti meg magának. Marad nekik az olcsóbb, de gyengébb minőségű pedálok vásárlása. És itt jövök a képbe én… Mivel nekem a modolás nem megélhetés kérdése, hanem sokkal inkább egy hobby, egy „misszió” – segíteni a vékonyabb pénztárcájú gitárosokat –, szájról-szájra adják az elérhetőségemet tovább. De segítenek internetes fórumok is. Vannak hangszereket forgalmazó cégek is, ahol kipróbálhatóak élőben a pedálok, gondolok itt a Vintage52 hangszerboltra. Távol áll tőlem a multinacionális cégek módszere. Szeretem a személyes kapcsolatokat, a bizalmi légkört egy-egy megrendelés kapcsán, a pontos tájékoztatást, hogy mi fog történni a pedállal, a korrektséget, a minőséget és a gyorsaságot is. És úgy látom, a gitárosok ezt nagyra értékelik.

Említetted, hogy jó kapcsolatban vagytok Kasléder Alberttel, aki szintén egyik nagy és ismert alakja a gitárpedálok világának. Hamarosan olvasható lesz a weblapon a vele készült anyag is.

Igen. Megbeszéljük az ötleteket. Kapcsolási rajzokat cserélünk. Működik a dolog!

Fontos! Jövő év elején indul a saját weblapod, aminek a címe www.eldzsimod.com lesz. Ha valaki fel szeretné venni veled a kapcsolatot, az E-mail: eldzsi777@hotmail.com címen teheti meg. Eldzsi, végül szeretném megköszönni, hogy elkészíthettük ezt a riportot.      

Köszönöm, sziasztok.

George Rizsanyi

A következő beszélgetés George Rizsanyival készült, a világhírű Rizsanyi gitárok atyjával. George, megtiszteltetés nekünk, és köszönjük, hogy elkészíthetjük veled ezt a riportot. Beszélnél róla, hogy is kezdtél dolgozni a gitárok világában?

5 éves voltam, amikor megkaptam az első gitárom. A szüleim elhagyták Magyarországot, és Torontóba jöttek, amikor egy éves voltam. Szimpatizáltak a szüleimmel, mert egy az oroszok által elfoglalt európai országból érkeztek. Egy kelet-német ember, Klaus ajándékozott meg egy csodálatos gitárral.  Emlékszem, bele szoktam nézni a gitárba és csodálkoztam. Hol lehetnek azok a kis apró teremtmények, akik ezt a gyönyörű hangot megszólaltatják! Manapság azt hiszem, még mindig várom őket. Később 18 évesen, egy összejövetelen találkoztam egy nagyon érdekes emberrel. Kimentünk a furgonjába dohányozni. Különleges egy masina volt, mert egyben a háza is volt, amivel bejárta egész Észak-Amerikát. Ahogy dohányozgattunk, megláttam egy szerkezetet a sarokban, megkérdeztem mi az, mi a munkája.
Biztosan akarod tudni? – kérdezte – Igen - feleltem. Benyúlt az ágy alá, és előhúzott egy gitártokot. Kinyitotta és ott volt egy olyan gyönyörű akusztikus gitár, amilyet még életemben nem láttam. Játszottam rajta és beleszerettem. Megkérdeztem mennyi időt tölt még itt. Azt felelte, hogy nem tudja, mert a furgont is meg kell javítania és keresnie kell egy helyet ahol parkolhat vele. Így kötöttünk ki a házamnál. 6 hónapig maradt ott és segített elkészíteni az első gitáromat. Ez vezetett aztán a közelünkben dolgozó gitárkészítő mesterhez. Joey (Lado) Kovacic - aki a volt Yugoslaviaból vándorolt ki Toronto Ontario-ba - műhelye 20 percre volt tőlünk. Ott kezdődött az én gyönyörű mesterségem, és ott kezdtem dolgozni csodálatos munkák egész során. 

Ki volt a példaképed?

Hogy ki volt a példaképem? Gondolom, azt szeretnéd tudni, ki inspirált a gitár készítés világában. Természetesen mindenekelőtt, Maestro Stradivarius! Továbbá nagy rajongója vagyok Orville Gibson-nak. A CF Martin van még nagy hatással rám. Mostanság, hagyom, hogy a saját Világegyetemem és a saját Istenem közvetlenül ösztönözze kreativitásom. Zenei téren Mozart hatott rám legjobban, de említhetem James Taylor-t, vagy Peter Gabriel-t is. Nagyon szeretem Sting vagy John Lennon zenéjét, és nagyon jó a Rolling Stones is.

Ki vagy mi ösztönöz téged, hogy megépítsd ezeket a hangszereket?

Ez egy nagyon bonyolult kérdés. Igazából nem vagyunk biztosak benne, hogy honnan jön az inspiráció, de feltétlenül kell egy magasabb szint, egy Isteni tudat. Én úgy képzelem, hogy egy nyitott edény vagyok, és mindent megteszek, hogy nyitva maradjak, készen arra, hogy befogadjam Isten vagy a Világmindenség akaratát, és egyfajta örömteli állapotban dolgozhassam. Természetesen segítenek ebben zenészek is, de nem annyira, mint a szeretet és az öröm.

George, mi befolyásol, mi hat rád mikor bele kezdesz egy hangszer megépítésébe? Ez függ, például, a gitárostól, vagy a zenei stílustól?

Amikor személyes rendelésre készítek gitárt, megismerkedem az illetővel, és ha van, elkérem a zenéit. Hallgatom szinte az egész munkafolyamat alatt. Ez nagyon fontos, mivel ez a gitárosnak olyan egyéni jellemvonásait mutatja, meg amely nagyon fontos, amikor a fának suttogom a zenész nevét. Ha kialakul a gitárosról egy kép, azt figyelnem kell folyamatosan, egész procedúra alatt. A gitárkészítésben az jelenti nekem a csodát, amikor a gitáros személyiségének egy részét bele tudom építeni a hangszerbe. Én ebben 100%-san hiszek! Nem aggódom azon, ha az emberek őrültnek hisznek. Ez a tudat mindig folyamatosan dolgoztat és dolgozik a lelkemen keresztül a testemben, a kezeimben. Őrültség lenne egy vércseppet keverni a gitárba? Nem, talán nem…



Ahogy a gitárjaid képein látszik, kedveled a természetes színeket. Hogyan tudod ezt átvinni a hangszerre, például az egyik gitárod a „Brown Sugar” esetében? Gyönyörű színei vannak!

A „Brown Sugar” egy érdekes kísérlet! Az indulás egy tiszta, nyers kanadai juharfa alappal történt. A baktériumok imádják ezt. Elhelyeztem a fát egy nedves, nyirkos helyen és hagytam, hogy a baktériumok és a gombák végezzék a dolgukat. Alapvetően, amit csinálok, hogy engedem a rothadási folyamatot egy meghatározott szintig. A természet művészete? Igen, hagyom dolgozni a természetet, az én felügyeletem alatt. Amúgy a folyamat nem veszélytelen, mert ha nem vagy körültekintő, akkor a faanyag nagyon gyorsan megadja magát, használhatatlanná válik, vagy elrohad. A színek, melyeket szerettél volna viszont látni, a természetes folyamatok során meghalnak. A „Brown Sugar” kitalálója, az egyik kedvenc szupersztárom, Donald Sutherland volt. Azt mondta nekem, hogy ennek a gitárnak a színe az édesanyja által, a sütéshez használt barna cukorhoz hasonlít. Nagyon sajnálom, de meg kell mondanom, hogy semmi köze a Rolling Stones-hoz… . Mr. Sutherland vásárolta meg az első „Brown Sugar” gitárt.

Saját magad teszteled a gitárjaidat?

Teljes mértékben. Nagyon aprólékosan megvizsgálom a játszhatóságát, a minőségét a hangszernek. Ha ez nem találkozik az elvárásaimmal, akkor javítom, vagy készítek egy másikat!

Bocs George, de nem tudom elkerülni a kérdést, mivel láttam Keith Richard nevét a weblapodon. Beszélnél Keith Richard-al való találkozásodról?

Készítettem egy gitárt Noelnek. Bostonba kellett átadnom neki, ahol éppen játszott és át kellett vennie a Legacy díjat a New England Music Association társaságtól. Noel gitárosa ezen a rövid kis turnén egy csodálatos ember volt, Charlie Karp. Teljesen belezúgott a gitárba és azt mondta, hogy Keithnek is tetszene a hangszer. Semmi gond, de ki az a Keith? Ekkor mondta Charlie, hogy az egyik legjobb barátjáról van szó, Keith Richardról! Néhány hónap múlva hívott Charlie és azt mondta, hogy Keith meg akar hívni az otthonába, hogy letisztázzátok ezt a gitárkérdést. Első hallásra nem nagyon hittem el, de amikor Keith személyi titkára, Roy Martin, keresett meg, hogy ha készen lenne a hangszer, akkor hogyan tovább, hát itt már komolyan vettem a dolgot. Kettő hangszert készítettem és vittem magammal Keith otthonába, Weston Connecticutt, USA. Keith mindkettő hangszert megvette és az egyiket Charlie-nak ajándékozta.   Ez volt az egyik legcsodálatosabb élmény, hogy hallhattam Keith történeteit saját magáról és a Stones-ról. A feleségem és én 5 órát töltöttünk a Rock ’n Roll legendával. Egy évvel később meghívott Keith, a Rolling Stones egyik próbájára. Hihetetlen volt, hogy ott lehettem a saját Stones koncertemen. Én, a Rolling Stones és 9 óra Rock and Roll.

George, meg kell mondanom, hogy irigyellek. Igen, készíts olyan gyönyörű hangszereket, mint a te gitárjaid, és találkozhatsz a Rolling Stones-al! Gratulálok a munkáidhoz! Egyébként mivel foglalkozol mostanában?



A válasz egyszerű, csak meg kell nézni a RizsanyiGuitars facebook group weboldalt. Mostanában fejeztem be egy gitárt Chris Difford-nak a  Squezze-ből. Készítek egy gitárt a Berlin group Kensington Rd. –ból, Stefan Tomek-nek. Több nevet nem mondhatok, mert még nincsenek kész a szerződések, de a fantáziádra bízom.

Már nem csodálkoznék semmin! Végül, hallhatnánk néhány gondolatot a terveidről?
Nagyon szeretem Olaszországot. Tervbe van véve, hogy keresek egy villát és nyitok egy gitárkészítő iskolát. Közel lennék Magyarországhoz, és gyakran meg tudnám látogatni a családom, a barátaimat. Talán ha kényszerítenének, hogy nyissak egy iskolát itthon is… . Meglátjuk, mit hoz a következő pár hónap. Szeptemberben Európában leszek, és remélem találkozunk. Üdvözletem küldöm neked barátom és a legjobbakat kívánom a családomnak, és magyar barátaimnak.

George, nagyon köszönöm! Nagyszerű ember vagy, és nagyon várom a személyes találkozást!

Byby

2012. szeptember 24., hétfő

Henrik Freischlader Band


HENRIK FREISCHLADER BAND
- House In The Woods Tour 2012 -
2012. október 17. (szerda) - 20.00
A38 Hajó, Budapest
Jegyárak:
Elővételben: 2900 Ft
A koncert napján: 3500 Ft

Online jegyvásárlás:
http://www.a38.hu/hu/program/henrik-freischlader-band-de-vendeg-hu

Új, immár ötödik lemezének turnéjával érkezik hazánkba napjaink egyik legtehetségesebb rock-blues gitárosa, kinek "ajánlólevelét" olyan legendák írták már alá közös munkáik, koncertjeik során, mint Joe Bonamassa, B.B. King vagy Gary Moore. Saját kiadója által megjelentetett, példaértéküen igényes kiadványai a blues-rock műfajt nyitottan kezelő (jazz, soul, funk is felbukkan itt-ott), változatos, remek dalokat, kellemes énekhangot, és természetesen hatalmas gitárjátékot rejt mindazok számára, akik nyitottak az új tehetségekre, és "a nagy öregek" mellett időről-időre bizalmat szavaznak új előadóknak is. Az 1982-es születésű, eredetileg dobosnak készülő Henrik 14 éves korában Gary Moore hatására választotta végül a gitárt, de mint a 2009-es "Recorded by Martin Meinschäfer" című albumon is hallhatjuk, nem okoz gondot számára egyik hangszer kezelése sem.
Arra az albumra végül egymaga játszotta fel az összes hangszert, nem is akárhogy. A lemez kapcsán vált szélesebb körökben is ismertebbé, illetve a nagyobb európai blues-rock fesztiválok állandó, megbecsült fellépőjévé. Az áprilisban Budapesten megrendezett nagyszabású Gary Moore Emlékkoncerten vendégként már bemutatkozó, és sok új rajongót szerző nagyszerű német gitáros ezúttal saját zenekarával érkezik hazánkba, hogy a szeptemberben megjelenő új, ezúttal lényegesen rockosabb albumát, illetve a korábbi lemezeiről ismertté vált szerzeményeit végre Magyarországon is bemutathassa a blues, rock, és egyáltalán a gitárzenékre nyitott közönség számára.

A Henrik Freischlader Band tagjai:
Henrik Freischlader - gitár, ének
Theofilos Fotiadis - basszusgitár, vokál
Moritz Fuhrhop - hammond orgona, billentyűs hangszerek
Björn Krüger - dob, vokál

Hivatalos honlap:



Csillag Zoltán


2012. szeptember 21., péntek

Lee Olivér

Lee Olivér, Cry Free. Olivér gitárjátékát hallgatva az jut az eszembe, hogy micsoda szabadságot tud adni egy Stratocaster a gitárosnak. Bizony ezzel a zenei szabadsággal csak az tud élni, aki erre született. Olivér játéka tökéletes bizonyítékkal szolgál a fenti megállapításra. Olivér, tisztelettel üdvözöllek az oldalon. Nem tagadom, talán a nagy elődök nyomán, de egy kicsit elfogult vagyok a Fender Stratocaster iránt. Mintha ezt a gitárt neked találták volna ki. Mi vezetett téged a Fenderek világába?

Mindenek előtt nagyon köszönöm a lehetőséget! Azért szeretem amikor kérdeznek, mert így elgondolkozom olyan dolgokon. amiken alapvetően nem szoktam, illetve előjönnek régi emlékek. A Stratocastert kissé tudattalanul (és tudatlanul) választottam. Amikor tizenéves voltam, rögtön ezekbe a modellekbe szerettem bele. Tony Bacon gitárkönyvében azonnal egy kék és egy fehér Stratot néztem ki. A mai napig emlékszem, hogy hevesebben kezdett verni a szívem. Nem voltak kétségeim. Azóta persze sokféle gitárt kipróbáltam, megvettem, de a legtöbbet talán még mindig a Stratocasteren játszom. Azért nem vagyok elvakult, nagyon szeretem a Les Paulokat, Telecastereket, mindenféle gitárt. Babos Gyuszi bácsinak volt egy számomra kedves gondolata, miszerint minden hangszer úgy szól, ahogy szólnak hozzá. Több gitáromat emiatt adtam el. 

Nos, most kanyarodjunk vissza ahhoz a kérdéshez, amit kötelező feltenni, de a játékod hallva, látva csak kibukott belőlem az első. Olivér beszélnél magadról pár szóban?

Magyar és kínai szülők gyermekeként születtem Budapesten, a szüleim Etiópiában ismerték meg egymást. Noha a családban senki sem muzsikált komolyabban, anya révén sok zene vett körbe gyerekkoromban. Ő iratott be gitározni is a helyi zeneiskolába. A muzsika mindig elbűvölt, a gitárt is imádtam, de gyerekkoromban is akkor játszottam, gyakoroltam, amikor jól esett. Ez akkor még lényegesen ritkább alkalom volt, mint ma, ráadásul a szolfézs órákat egészen messziről elkerültem, így a zeneiskolát 13-14 évesen abbahagytam. Amikor a rockzene megérkezett az életembe, úgy éreztem, hogy nincs más választásom, muszáj gitároznom. 15 évesen újrakezdtem autodidaktaként, majd magánórákat vettem Kállai Jancsitól és Lukács Petától. Az érettségi után a Műszaki Egyetem és a Kőbányai Zenei Stúdió diákja voltam egészen két hétig. Villamosmérnöknek nem tudtam magam elképzelni, így Tóth János Rudolf, id. Tornóczky Ferenc és Babos Gyula tanítványaként fejleszthettem a fülem és a kezem. Nagyon hálás vagyok, mert sokféle impulzus ért. Számos zenekarban, sok helyen játszhattam jó emberekkel! Sokan a Cry Free-ből ismernek, akikkel Jon Lord zenekaraként turnézhattunk szerte Európában. Mások a 2010-es "ujgitaros.hu- Az év legjobb új gitárosa" eseményről, az Ütött-kopott angyal trióból(Tóth János Rudolf, Fejér Simon és én), vagy a Kállay- Saunders Andrással való munkáimról ismerhetnek. Évek óta tanítok is, mostanában elindítottuk a Kollektív-Alternatív Zeneműhelyt Budaörsön, aminek a keretein belül tanítok is és nagyon szeretem!



Tudtommal a Kőbányai Zenei Stúdióban tanultál. Hatások mindig érik az embert, de ez gondolom a zenei egyéniség rovására, nem mehet. Mennyire engedted, hogy befolyásolja az iskola a saját gitárvilágod kialakulását? Természetesen itt pozitív irányra is gondolok! 

Én azért úgy gondolom, hogy az iskola bizony mehet a zenei egyéniség rovására. Muzsikálni megtanítani szerintem senkit sem lehet. Tapasztalatokat cserélni, utat mutatni inkább. Nagyon hálás vagyok a tanáraimnak, mert kivétel nélkül a saját hangot, saját zenét támogatták a velük töltött idő alatt. Nem erőszakoskodtak dogmákkal. Az iskola befejezésekor sok tanár elmondja, hogy "Na és most felejts el mindent!" Ha az ember jár zeneiskolába, akkor talán a legfontosabb
lecke ez. Rengeteget köszönhetek Kőbányának, minden szempontból. Egyértelmű, hogy az ember szerez egy hangszeres biztonságot, fejlődik a füle stb. Számomra a legtöbbet azonban mégis az jelentette, hogy láthattam idősebb muzsikusok hozzáállását a zenéhez/élethez, tanulhattam a példájukból, gondolkozhattam azon, hogy hogy érdemes, vagy akár hogy nem érdemes csinálni ezt az egészet.

A Cry Free  HYPERLINK "http://www.cryfree.hu/" http://www.cryfree.hu/ Deep Purple Cover Band. Hajlamos vagyok egy zenekart a gitáros alapján megítélni, ami talán a hibám is. Ami nagyon megfogott, hogy Blackmore játéka, és nem utolsó sorban viselkedése, nincs hatással a játékodra. Teljesen egyedi a játékod, még ha a Deep Purple van is a háttérben. Ez nem egyszerű dolog, szerintem. Mi a véleményed erről?

Nagyon örülök és köszönöm, ha így látod a dolgokat. Igyekszem a magam módján játszani mindig, mindent, nekem így természetes, így esik jól. Persze a mai napig meghallgatok Deep Purple felvételeket, mert sok-sok csodát lehet felfedezni évekkel később is! A legfontosabb, amit tanultam tőlük- főleg Jon Lord-tól az együtt töltött idő során-, az az attitűd, amivel élnek és játszanak. Elképesztő muzsikusok, csak tanulni lehet tőlük. Én azonban nem vagyok Ritchie Blackmore, belőle csak egy van. És félreértés ne essék,  de belőlem is csak egy van, ezért inkább a saját dolgommal foglalkozom. Szeretném, ha tényleg nem értené félre ezt senki sem. Mindenkiből csak egy van. Persze hatással vagyunk egymásra, de azért szép ez az egyediség és én igyekszem mindent a magam módján csinálni úgy, hogy jól essék.

Olivér én nem szeretem sem hangszerekkel, erősítőkkel, és végkép nem zenészekkel kapcsolatban a jó vagy rossz kifejezéseket használni, hanem maradok, a tetszik, nem tetszik szavaknál. Hallottam már Stratocaster-eket is szólni teljesen idegenül a fülemnek, azonban a Te gitárhangod hihetetlen ott van. Forduljunk akkor a gitárjaid felé!  

A szívem egyik csücske az akusztikus gitárom, egy Furch Durango modell. Nem is tudom már hányszor tört ripityára, de a Tóth Zoli mindig megcsinálta. Rengeteget foglalkozom akusztikus zenével, hű társam ez a gitár. Minden helyzetben megállta a helyét, pedig a legolcsóbb Furch modell. Akkor még olcsóbb volt, amikor vettem... Van egy fehér American Series Stratocasterem és egy jobbkezes 70s reissue Stratocasterem. Talán mostanában az utóbbi a kedvencem, hihetetlen sokat kapok ettől a hangszertől. Korábban említettem, hogy azért nem vagyok elvakult Stratocaster-őrült. Ugyanennyire rajongok a Japán 60s reissue Telecasteremét és a Duesenberg Starplayer Special gitáromért! A balkezességben az a jó, hogy nem veszek össze-vissza gitárokat. Amit megveszek azok már örökre velem maradnak! Nemrégiben hatalmas megtiszteltetés ért. Felhívott egy Váradi Peti nevű hangszerész fiú, azzal a gondolattal, hogy készítene nekem egy gitárt. Azóta többen ismerik a Crow márkanevet. Eleinte nem is akartam elhinni, azt hittem, valami vicc lesz, de amikor elkezdte küldeni a képeket, már lázban égtem. Az eredmény egy nagyon szép és nagyon jó hangszer lett! Alapvetően Peti elképzelései alapján készült, de mivel ezek nagyon jó elképzelések, így nekem nagyon bejön ez a gitár is. Mindenkinek ajánlani tudom, nagyon lelkiismeretes srác!



Jöjjenek az erősítők, pedálok...

Ó volt itt már minden! És sosincs vége… Sok felvételen hallható az 50W-os GREG kombóm, ami egy tiszta csatornával rendelkezik és kész. Az utóbbi években egy nagy pálfordulással szert tettem két Marshall erősítőre. Az egyik egy 1959 HW a másik a YJM100. 1960TV ládát használok fejekhez. Nekem ezeknél jobb erősítő nincs is. Más van (és lesz is), de jobb aligha. Évek óta szeretnék egy VOX AC30-at is, idén talán összejön. A pedálok ügyében mindig válozik az ízlésem. Nagyon megleptem magamat, mert az utóbbi 2 évben csak egy EHX Big Muff-fal bővült a board, ami eddig a következőkből állt: Morley Little Alligator, Radial Tonebone trimode, MXR Microamp, T-rex Reptile 2 és egy hangoló pedál. De ez a közeljövőben változni fog.

Tudnál pár tanácsot adni annak, aki ha gitározásra adná a fejét, és cuccot akar vásárolni, merre és hogyan induljon?

Én sokat nézegettem, hogy az aktuális kedvenceim mit és hogyan használnak. Érdemes ebből tanulni. Nagyon fontos, hogy az ember a saját fülére hallgasson, ne csak a marketingre. Régen borítékolni lehetett a mindennapi érkezésem egyes hangszerboltokban , mert a suli után mindig oda mentem és gitárok és erősítők között lógtam, az is hasznos időszak volt! 

Nagyon komoly külföldi tapasztalatokkal rendelkeztek. Kapcsolatba kerültetek Jon Lord-al, és Ian Paice-vel. Azt hiszem őket, nem kell bemutatnom. Beszélnél erről a történetről, egy kicsit gitáros szemmel ha lehet?

Akkor igyekszem szigorúan gitáros szemmel: Ian Paice a Deep Purple dobosa, hihetetlen hatású zenész. Nem nagyon akart próbálni a koncert előtt, sőt, beválasztott egy olyan dalt is, amit ő már 30 éve nem játszott. Izgi volt. Alapvetően Deep Purple számokat játszottunk, sosem felejtem el. Csodás volt! Olyan nyugalmat árasztott, hogy nem izgultunk egyáltalán! A Jon Lord koncerteken azonban nagyon sokféleképpen kellett játszani! Volt hangos rock, volt finom klasszikus zene, akusztikus gitározás, improvizáció, kottaolvasás. Nagyon élveztem, eddigi életem csúcspontjai voltak ezek a koncertek. Jon fantasztikus ember, zeneszerző, muzsikus. Az egyik legfőbb inspirációm a mai napig. Ahogy élt, ahogy hozzáállt az élethez és a művészethez arra sarkall sokszor, hogy feltegyem magamnak a kérdést: Vajon Jon mit tenne most? Szavakkal nem tudom leírni az érzéseket ezzel kapcsolatban.

Olivér, hallhatnánk a terveidről?

Muszáj elmondanom egy rövid történetet. 2011-ben a Sony Music kiadón keresztül megismerhettem Palya Beát és játszhattam is vele egy picit. Egy alkalom volt, de annál intenzívebb számomra. A kedvesség, nyitottség és az szeretés, ami felőle érkezik, számomra nagyon fontos élmény. Csodás, természetes ember, alkotó művész. Idén februárban Bodnár Réka (Bea menedzsere) felhívott, hogy volna-e kedvem a Palya-udvarban játszani. Egyedül. A legmélyebb víz, de persze volt. A következő 5 hónap számomra erről a koncertről szólt. Mérföldkő volt ez a koncert és megerősített a saját zenémbe vetett hitemben. Sokmindent megváltoztattam azóta, hogy a fókuszban a teremtés, alkotás legyen. Szóval ez van most...

Olivér nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert a továbbiakban.

Köszönöm.
Galéria


{Meg kell emlékeznünk John Lordról aki meghalt 2012. július 16-án. Az Isten adjon neki békességet...}



2012. szeptember 17., hétfő

Birta Miklós

Birta Miklós.
Tisztelettel üdvözöllek a Gitarvilagok.com oldalon. Az én olvasatomban a jazz, a jazz rock gitározás olyan mintha egy Jókai regényt venne le az ember a polcról. Mivel nekem csak a regény jutott, had kérdezzem meg Tőled, hogyan fordult az utad a jazz, a jazz rock irányába.

Azt hiszem egy Jókai regényt levenni és olvasgatni egy sokkal távolabbi múltra, vezet vissza, mint olyan zenét játszani, ami ugyan ma már idejét múlt de az én kamasz koromban, és amikor én fenőttem ez a zene volt a legmenőbb, legfelkapottabb legdögösebb a jazz műfajon belül. Tehát itt a ’80-as évekre gondolok. Ugye a ’70-es években indult a jazz-rock, és a ’80-as élte virágkorát, és emiatt ez a zene számomra, miután én ezen nőttem ezért ez teljesen, hogyan is mondjam, aktuális. Ha megfigyeled, akkor mindenféle muzsikus műfajtól függetlenül azért nagyjából abban a zenében marad, meg amiben felnőtt, és amit csilnált tehát 20, 30, 40 év de azért megmaradnak azok a közös jellemvonások a zenében melyek, végigkísérik az egész életét, akár a popzenéről beszélünk, akár a jazz zenéről beszélünk. Én azt hiszem, hogy a Jókai hasonlat, inkább arra vonatkozik, hogy még ma is játszanak párhuzamosan olyan zenéket melyek már 40 évvel ezelőtt voltak népszerűek vagy tán még régebben, de azt a részét viszont én nem csináltam, tehát olyan zenét nem játszottam vagy hogy mondjam, nem szerettem, ami annyira régmúltra tekint vissza, ami akkor volt népszerű mielőtt én egyáltalán megszülettem volna. Én úgy mentem a jazz irányába, hogy alapvetően rockzenén nőttem föl, tehát van egy bátyám, aki nálam négy évvel idősebb, és ez gyerekkorban nagyon erős hatás volt nekem. Tehát amikor én tíz éves voltam és elkezdtem gitározni, akkor ő 14 volt és rockzenéket hallgattak a haverjaival, és ez engem vonzott, és hogy AC/DC hallgattam meg Deep Purple, Whitesnake-t hallgattunk Led Zeppelin, szóval egy csomó ilyen rockzenét. A rock gitározás marhára érdekelt, és tulajdonképpen Angus Young volt az a figura, aki miatt tulajdonképpen elkezdtem a gitározást, viszont a természetem olyan hogy engem kifejezetten mindig az érdekelt, hogy én magam mit tudok kifejezni, elmondani. Tehát az önkifejezés érdekelt, nem elégített ki ha egy klasszikus darabot megtanulok hangról, hangra és azt visszaadom, hanem mindig az érdekelt, hogy én mit tudok elmondani. Ez az első pillanattól kezdve így volt. Ez az önkifejezés, az hogy én írok számokat, hogy én improvizálok, ez nagyon korán tulajdonképpen 15 évesen már elvitt engem a jazz, a jazz rock irányába. Akkor az első ilyen előadók voltak nekem, Al Di Meola, John MCLaughlin, aztán John Scofield, Pat Metheny. Aztán ezek az emberek jöttek Magyarországra koncerteket adni, tehát nagyrészt élőben láthattam őket. 17 évesen az Erkel színházban játszott egy trió, Keith Jarrett, Gary Peacock, és Jack DeJohnette és ezt 17 évesen hallgattam. Aztán az ELTE –nek volt egy nagyon jó jazz klubja, ahol Bireli Lagrene hallottam ’87-ban talán? Elájultam milyen gitározás van ott, őrület volt.      

    

„Veszélyes” terület, műfaj a tied. Szerintem vagy nagyon jónak érdemes lenni vagy igazán másik variáció. Ezt akár egy sablonnak is vehetjük, de szerintem a jazzgitározásra halmozottan igaz! Mi erről a véleményed?

Én azt gondolom hogy az ember bármit is csinál legyen az gitáros vagy vízvezetékszerelő tehát mindent lehet jól és rosszul csinálni, de azt gondolom hogy, az nagyon fontos hogy az ember szeresse azt amit csinál, és ez azért nagyon fontos mert ha az ember szereti az kedvet csinál azokhoz a dolgokhoz is ami talán nem annyira szerethető, gondolok itt a napi gyakorlásokra. Ezek a dolgok melyek feltétlenül szükségesek, ahhoz hogy az ember tovább tudjon lépni, akkor szerethetővé válik. Tehát nagyon fontos ez a szempont és én azt gondolom, hogy a mi műfajunkban, hogyha valaki nagyon jó vagy mondjuk, kiemelkedik a kortársai közül, az csak az egyik eleme, annak hogy felfigyeljenek rá, de azt hogy ezt a figyelmet fent is tudja tartani ill. tartalommal tudja megtölteni ehhez olyan egyéb más szempontok is, kellenek, aminek konkrétan a gitározáshoz nem sok köze van, itt gondolok a marketing részére. Régebben, amikor ez még egy sokkal nagyobb üzlet volt, természetesen a híres zenészeknek mindig volt menedzserük, akik abból éltek, hogy eladták ezt a produkciót. Ma már ezt egyre nehezebben lehet eladni nemcsak itthon hanem szerte a világban, éppen emiatt a zenészek ezt maguk próbálják eladni és gyakorlatilag az hogy ki mennyire tehetséges zenész az másodlagos szemponttá vált mert aki ügyesebben tudta eladni azt halljuk és látjuk többet és amikor elmegyünk egy városba, lemegyünk egy klubba elájulunk mekkora zenész mekkora tehetség és hogyan lehet hogy erről az emberről még nem hallottunk. Tehát ilyen is van. 

Miki, hogyan látod a saját és egyáltalán a hazai jazz zene helyzetét Magyarországon? Aztán beszéljünk egy kicsit a külföldi nyitás témájáról. Mennyire tudsz nyitni a külföld irányába, ha egyáltalán kell nyitnod?

A helyzet az hogy nem nagyon foglalkozom ezzel a kérdéssel, mert amíg egy kívülállónak a jazz zenész egy távoli szigete a zenei műfajnak addig ez a másik oldalról a jazz zenész szempontjából egész máshogy látszik. Úgy látszik, hogy egyre inkább elmosódnak a zenei határok tehát egy kívülálló pontosan tudja, elválasztja az egyes műfajokat, addig egy jazz zenész számára pedig ezek a műfajok sokkal inkább elmosódnak, mert azt veszik észre, hogy egy jazz zenész egyre több műfajban tud szerepelni, helyt tud állni. A jazz egy olyan zenei műfaj, ami egy nagyfokú felkészültséget igényel a zenésztől, viszont ha ez a felkészültség meg van, az azt is jelenti, hogy könnyebben meg tud oldani ilyen olyan stílusú munkákat. Nem okoz neki problémát, és egy kicsit szakmai szemmel nézve, egyszerűen meg tudja oldani ezeket a feladatokat. A helyzet, az hogy Magyarországon a jazz zenével ugyanaz történik, ami a világ egyéb más helyein, Nevezetesen van egy húsz éve tartó folyamatos elsilányosodás és ezt úgy, szoktam nevezni, hogy a „big brader effektus”, tehát amikor nem a produktum válik eladhatóvá, hanem ennek a reciprok értéke, tehát a nem produkció. Amikor a hétköznapi embert állítjuk a középpontba és felruházzuk őt olyan tulajdonságokkal, amitől érdekessé válhat. Ez egyébként így is van, hiszen ezért lett eladható, de ez annyira rátelepedett mindenre. Ez már régóta tart, hogy ennek őrült nagy negatív hatásai lettek, és ma tényleg ott tartunk, hogyha valaki valamifajta értéket képvisel, az a kutyát nem érdekli. Talán pont emiatt van egyfajta missziós szerepe azoknak a zenészeknek, akik értéket képviselnek, mert pont az a dolguk hogy az embereknek egy tükröt állítsanak, és eljuttassák nekik ezeket az információkat, hogy igenis vannak értékek, ezeket lehet szeretni. Ez nem bonyolult, nem feltétlen nehéz és igenis az értékekben van egy csomó olyan dolog és pont attól értékes, hogy gyönyörködni lehet benne, és sajnos az emberek a képességeiket is elvesztik erre. Melyeknek szintén meg vannak az okai, de ezek már messzire vezetnek. A külföldi nyitás. Volt az életemben egy olyan időszakom, amikor nagyon sokat jártam külföldre. Jazz zenészekkel és játszottam különböző színpadokon főleg Lengyelországban, de jártam az USA-ban. Muzsikáltam New Yorkban, Floridában és elképesztő dolgok történtek. Olyan muzsikusokkal játszottam együtt, akiknek a zenéjén felnőttem, és példaképeim. Azonban ezt is csak akkor lehet jól csinálni, ha  a marketing részéhez ért. Ha ezt nem tesz, akkor menthetetlenül le fog morzsolódni. Én sajnos nem vagyok egy jó üzletember, sokkal könnyebb lenne, ha ezt valaki más tenné helyettem. Rengeteg időt, energiát emészt és elveszi az időt az igazán fontos dolgoktól.    



Miki, hallhatnánk a zenekarok, formációk kérdéskörről egy kicsit bővebben?

Most jelent meg a harmadik nagylemezem. A ??????. Ezt bemutattuk Romániában, Ukrajnában. Itthon is volt pár koncertünk, nem sok, de nagyon szép helyeken, nagyon szép fesztiválokon, melyek nagyon szép produkciók, megtalálhatók az interneten. A terveket az ember próbálja igazítani az igényekhez. Az igény, pedig az hogy egyre kevesebb helyre lehet eladni zenekarokat, egyébként nem csak a művészi értékű produkciókat, hanem a szolgáltató zenét illetően is ugyanúgy, akár külföldre is. Gondolok itt a szállodázás, hajókon való fellépések. Inkább a duókat, triókat hívják, a nagy taglétszámú zenekaroknak lassan befellegzett. Elgondolkodtam és elkezdtem egy új dolgot. Ez egy szóló produkció, hiszen a gitár erre tökéletesen alkalmas. Próbáltam összeválogatni olyan számokat, melyeket szeretek és milliók ismerik. Ez nem egy egyszerű feladat. Adtam magamnak egy évet erre, és most a negyedik, ötödik nótánál tartok, a huszonakárhányból, úgy jó egy ez még egy jó kis meló lesz. Egy szál akusztikus gitárral megy a műsor, semmi egyéb segítség, számítógépek, looper stb… nem fog szerepelni benne. Nagy kihívásnak tartom, de mindig is nagyon érdekelt. Vannak példaképeim, akik zseniális művelői, például Tommi Emmanuel. Azonban ezt a saját stílusomban próbálom megcsinálni. Nem akarok beállni 101-ediknak, tehát ugyanaz a gondolatmente van, mint amikor elkezdtem gitározni. Azért van egy-két zenekar is, Banai Szilárdnak van egy zenekara, a Sziluet. Másik Jánossal játszom már kb. tíz éve kisebb nagyobb megszakításokkal. Aztán sokféle alkalmi megmozdulások vannak, most például a Szigeten fogok játszani ma este, a Kodolányi színpadon,       

Gitárversenyek, tehetségkutatók, tanítás. Aktivitásban nincs hiány, és ez megérdemli a legnagyobb tiszteletet. A szakmai vagy akár emberi megbecsülésed, elismertséged, népszerűséged arányban van ezzel? … és itt nem kizárólag anyagiakra gondolok, sőt!

Őszintén szólva, Magyarországon, mind a szakma részéről, mind a közönség részéről megkapom az elismerést. Ez nekem egy borzasztóan jó érzés, és ez ad erőt a dolgok folytatásához. A fő motiváló erőm bármit, amit teszek, akár tanítás, koncert, lemez, vagy valamifajta kurzus, bármi megmozdulás, ami az embereket érdekli, az embereknek tetszik, én ennek borzasztóan örülök. A dolog árnyoldala hogy ez az elismertség semmilyen szinten nincs Arányban azzal, ahogy anyagilag hogyan díjazzák, tehát ez két teljesen külön történet és ez az a rész, amit nagyon nehéz megélni egy magamfajta zenésznek, hogy bár ismernek, el is ismernek, de ez semmiféle olyan következménnyel nem jár, amit én pénzzé tudnék konvertálni.       

Hogyan telnek Birta Miklós hétköznapjai?

Hétköznapok. Családapa vagyok, van három fiam. Maga az évem két részre osztható. Van a nyári időszak, és van a tanítási időszak. Tehát szeptembertől júniusig, elég nagy pörgés van, mert tanítok a főiskolán, illetve a saját iskolámat viszem. Mellette persze az a pár fellépés, koncertek, stúdió, mi egymás, ami még bejön. Ez egy elég pörgős időszak már így önmagában is, de ehhez természetesen hozzávesszük azt a tényt, hogy a család a gyerekek és minden olyan dolog, ami a családdal együtt jár, ez már önmagában elképesztő energiákat emészt fel. A nyári időszak nyugisabb, bár a saját sulimat viszem, de ilyenkor csinálom a tehetségkutatókat, gitárversenyeket, a táborokat. Megyek tanítani más egyéb helyekre is, de mégis több idő van a családra, a gyerekekre, ami itt már nem csak a kötelezettségekről szól, hanem értékes időket tudunk együtt tölteni. A hétköznapok a dolgok szervezésével telnek, nos, nagyjából ennyi.                           

Prózaibb vonal! Mik azok a szempontok, melyek alapján megállsz egy gitár, egy erősítő, vagy akár egy pedál mellett? Hangszereid!  



Én nagyon nyitott vagyok. Nagyon szeretem az új dolgokat, de ugyanakkor vágyom arra is, hogy az ember mellett megmaradjanak azok, melyek az állandóságot képviselik. Ez sem volt mindig így, de most már elmúltam 42 éves és ezek a szempontok kezdenek egyre fontosabbá válni. Van egy Stratocasterem ami 18 éve, megvan, és ez nagy valószínűséggel meg is marad, de ugyanakkor állandóan ilyen cuccmizériában vagyok, cserebere, ad-vesz, aztán ennek soha sincs vége, általában ennek az oka, hogy valami miatt mindig inspirációt érzek, hogy szert tegyek az éppen aktuális újdonságra. Hangszerek. Manapság igen sokat fejlődtek a gitárok. Kifejezetten az olcsóbb kategóriákra gondolok. Régen ami olcsó volt, az használhatatlan is volt, ma a kommersz hangszereket gyártó cégek úgy tudnak életben maradni, ha növelik a minőséget, de az árak maradnak. Ma ott tartunk, hogy professzionális hangszereket kaphatunk, hihetetlenül olcsó árakon. Ez önmagában nekem nagyon tetszik. Nem kell vagyonokat költeni, arra hogy az embernek profi cucca legyen. Én az innovációt nagyra tartom. Azokat a cégeket melyek valami újdonsággal jelentkeznek, borzasztóan szeretem. Emellett viszont nagyon szeretem a régi analóg cuccokat, melyekben semmi trükk nincs, egy dolgot tud de azt nagyon. A pedálokkal ugyanez a helyzet. Régi vagy új ebből a szempontból mindegy. A lényeg, hogy lehessen szeretni. Annyit azonban meg kell mondanom, ha egy cucc túl sokkmindent tud, ahhoz már nincs türelmem. Ahhoz már öreg vagyok, hogy végig bindzsizzem azt a rentgeteg sok opciót. Marhára érdekel, de aztán általában kiderül, hogy négy, öt hangszínt használok belőle, és aztán kész. Van bennem egy olyan, hogy ha stúdiózom, vagy itthon készítek felvételeket, marhára érdekelnek az ilyen, olyan hangszínek, próbálgatom őket, de élő zenében soha nem jut erre energia. Sőt inkább az ellenkezője érdekel, hogy minél letisztultabb legyen a hang. Hogy miért van, nem tudom.  

Végezetül, a kikerülhetetlen kérdés! Tervek!

Erről már beszéltem, de annyit még hogy most szeptembertől indul a Birta Miki ösztöndíj. Egy valaki ingyen tanulhat, és jelentkeztek támogatók is. Ami azt jelenti, hogy egy további gitáros 50°% -os kedvezményt kaphat. A felvételi augusztus végén lesz. A szólódarabot illetően még annyit, hogy ezt mellékesen nem lehet csinálni, csak teljes odaadással, energiával, figyelemmel, ha tényleg olyan színvonalon akarja csinálni az ember.

Miki nagyon köszönöm a beszélgetést, és nagyon sok sikert a terveidhez. A Gitarvilagok.com mindig nyitva előtted!

Köszönöm, sziasztok.  



Cry Free

Most lehet, olyan valamit írok, mely nem biztos, hogy széles körben szimpátiára talál. Hangsúlyozom, saját vélemény. A tárgy a CRY FREE. Régen hallgattam Deep Purple nótákat, és megvallom, nem is tudtak oly igazán közel jönni. Hangsúlyozottan, kivétel a „Made in Japan”. Erre egy budapesti koncert is jócskán rá tett egy lapáttal. No, de mindegy. A napokban hallgattam, és hála Istennek interjút is készíthettem, Lee Olivér gitárossal, aki valami döbbenetesen „bánik” a Fender Stratocaster-el. Ennek nyomán futottam bele a CRY FREE-be http://www.cryfree.hu/. Nos, alapjaiban változtatták meg a Deep Purple zenék iránt érzett, hát nem is tudom micsodát…  Valahogy olyan közel hozták, hogy nem is tudom mikor jártam így utoljára… Scholtz Attila-ének, Soós Norbert-billentyűk, Tatai Tamás-dob, Kecskeméti  Csaba-basszusgitár, és ahogy már említettem Lee Olivér-gitárok. Szomorú aktualitás Jon Lord halála. Emlékének méltó tisztelete a CRY FREE…

Üdv
Udy

2012. szeptember 16., vasárnap

SMárton trio

Amikor beszél a gitár, beszél a zenekar. Első hallásra azt gondolná az ember, hogy egy nagyon igényes bárzenét hallunk. Az igényességét garantálják a trió tagjai, lásd Kovács Zoltán - bőgő, G. Szabó Hunor - dob, Sütő Márton - gitár. Igaz, hogy bele lehetne tenni, de valahogy nagyon igényes bárnak kellene ahhoz szóba jönni, hogy ez működjön. Az biztos, hogy a nem nagy színpadi muzsika mellett nem nagyon tudnánk beszélgetni, udvarolgatni, már nem cigizgetni... mivel nem lehet nem odafigyelni a zenekarra. Talán ez azért van, mert minden szavát érteni lehet a zenekarnak, nem kell törni a fejünket, mit is akar mondani nekünk... 



Köszönettel

Udy

Kinizsi mulatsága...

"Mire Kinizsi Pál Temesvárra ért, a török már mélyen bent járt Erdélyországban. A hős öreg vajda Báthori István nem tudott akkora sereget gyűjteni hirtelenében, hogy útját állhatta volna a tizenkét basa hatvanezer emberének..."
"Erdélyben egymás után gyulladtak ki a falvak..."
"Nagy Hunyadi János valaha hányszor verte meg a törököt kicsi de hős sereggel... mert erőt ad a kicsiny seregnek, ha oldalán van az igazság, s gyengíti a rettenetes hadat a bűnök, kegyetlenségek áradata. Báthori katonái egy emberként kiáltották: "Győzni vagy meghallni!"
"... eltökélte. hogy utolsó csepp véréig harcol, s vele sok jó magyar katonája! Pedig a győzelemre már nem volt sok remény..."
"Ekkor azonban mintha csoda történt volna. Hatalmas kiáltás harsogta túl a csata zaját. Egy ember kiáltott, de mintha a felhők, mintha az égből  hangzott volna: Báthori! A törökök kiknek rémítő fegyverük volt éktelen ordításuk, erre a hangra elhallgattak. Csak az acél csattogása, lovak dobogása hangzott tovább, s a halódók keserves nyögése hallatszott. És most érteni lehetett a kiáltást: Báthori! Báthori! És a vérző Báthori körében egyszerre felhangzott az örömkiálltás: Kinizsi Pál! ...Itt van Kinizsi Pál!"
"A hegyoldalról mint lavina zúdult le Kinizsi lovascsapata...." 
"...ebben a szörnyen összezsúfolt tömegben Kinizsi valóságos utcát vágott magának két nehéz kardjával, míg el ne ért Báthori Istvánhoz. Az ősz vezér a maga vérétől, ázott a török vérétől. Nem volt testén tenyérnyi száraz hely. Kinizsi fiam! Kinizsi! - kiáltotta boldogan."
"Harmincezer török holtteste feküdt a csatamezőn..." (Tatay Sándor: Kinizsi Pál)
... és hogyan ünnepelt Kinizsi? Hallgassuk meg a Dalriadától!



Valahogy nem nagyon kell több szó...

Udy


Ladies and gentleman! The Rolling Stones...

Nem tudtam a hallgatva rájönni, hogy mi köze van valójában a Rolling Stones blues-nak, Rolling Stones-hoz. A HBB kőkeményen játszott, gondoljunk csak a Póka-Tátrai alapokra. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem árt megérni egy kicsit ehhez. Túl fiatalon csöppentem bele a '80-as években ebbe a világba. Először csak sikk volt, hogy ott volt a Stones nyelv az iskolaköpenyemen, egyfajta, hát nem tudom, talán lázadás? Mi ellen is...? Na, de visszatérve, belép a világomba az Iron Maiden, az Accept, Ozzy, és ahogy fokozatosan nyílt a "zárt osztály", minden ahol bármi gitár szólhatott. A Stones nyelv maradt. Most is ott figyel a kabátomon. Földes Hobo-nak köszönhetően teljesen beégett, és lenne itt még valami. Sehol a világon nem hallottam, rendesen Stones-t játszani. Bárkinek a kezébe is került a "Street Fighting Man", nem érkezett meg a vonat. Nemis igen "tributarizálják". Kétszer volt szerencsém látni a Rolling Stonest. Igen, így már minden rendben...!  

 
Udy

2012. szeptember 14., péntek

Csillag Endre, Csuka

Csillag Endre, Csuka. Tudjátok miért jó szerkeszteni a Gitarvilag.hu oldalt? Azért, mert olyan gitárosokkal, gitár tudományokkal találkozhatunk, melyek meghatározták a magyar gitár történelmet. Csuka személye és játéka ilyen. Sok szeretettel köszöntöm az oldalon! Endre beszélnél pár mondatban magadról? Az biztos, hogy te gitárral a kezedben születtél. Ettől függetlenül kik voltak hatással a játékodra?

…eredetileg festőművész szerettem volna lenni…de nem jött össze. Alvin Lee, Ritchie Blackmoore,, Jimmy Page, Tátrai Tibusz, J.S.Bach, Jimi Hendrix… A Jazzből főleg : Joe Pass, Pat Martino, Geroge Benson és természetesen Wes Montgomery.

Sokan kérdezik, és nem értik – magam is beleértve- hogyan lehet ilyen nagyon magas szinten megtanulni gitározni? Lehet ezt tanulni, mi a véleményed?

…ennél sokkal magasabb szinten is, de csak fegyelmezettebb és koncentráltabb munkával, gyakorlással, és kevesebb csajok utáni rohangálással!

Endre, felsorolni azokat a formációkat, zenekarokat, ahol megfordultál eddigi pályádon, lehetetlen. Beszélnél róla, hogy, hol érezted igazán jól magad. Itt természetesen a zenei részre gondolnék.  

Igazából mindenhol jól éreztem magam…ezt most nehéz lenne felsoroln.Minden zenekarban más más okok miatt volt érdemes éveket etölteni…most így visszanézve természetesen az EDDA "nagy szerelem" volt.Igazából azoknak az éveknek köszönhetek sok mindent…bár akkor természetesen másként láttam.Fiatal voltam és többre vágytam…Voltak zenekarok viszont /főleg külföldön/ ahol "gombóc volt a gyomromban", annak elelnére hogy nagy nevekkel játszhattam együtt…Emberileg /lehet hogy nem hiszed el a TRB-ben volt a legjobb talán, Bajnokkal, Zsacsekkal, Zefivel 2004-elején…és természetesen a Bikini:-)Bár ott igazából a közönség miatt  imádtam lenni…minden koncert egy felejthetetlen nagy "duhajkodó" közös bulizás volt. Elképesztően aranyos  csajokkal...!



Nekem igazán tudod mi hiányzik, ha rólad van szó? A „Csillag Endre Band”! Reménykedhetünk ezen a téren?

Húú ez érdekes kérdés….természetesen sokszor bele-bele kezdtem, de valahol mindig megbicsaklott egy saját project.Ausztriában volt ugyan sajtát bandám…de ott Heaven néven.Itthon valahogy nem tudom…a név is furán hangzik számomra…Csillag Endre Band….nem tudom.Csillag Bendre meg nagyon hülyén hangzik.No de ezektől eltekintve az igazság az, hogy nem igazán vagyok egy szervező-zenkarvezető típus…Talán ez is az oka hogy eddig még nincs ilyen zenekarom.

Mi a véleményed a jelen, hazai gitár világáról?

Kicsit kiestem az utóbbi időben…nem nagyon követem a "gitáros-trendet". Vettem vidéken egy házat és a kutyáimmal több időt töltök mint TV-nézéssel vagy rádió halgatással…de az örök első számomra a mai napig Tátrai Tibusz.

Én nagyon elfogult vagyok a magyar rock zenét, rock gitározást illetően. Megkérdezhetem, hogy ma kik azok a fiatal gitárosok, akiknek a játékára, szakmai szemmel rábólintasz?
Lukács Pétert aki utánam került a Bikinibe, nagyon nagy tehetségnek tartom.


Ha jól tudom külföldön is dolgoztál, pontosabban Ausztriában. Miért mentél ki?

Akkoriban a kommunista időkben nem volt lehetőség itthon a rockzene világában bármi komolyat csinálni.Itthonról nem tudtál "kitörni…egyről a kettőre lépni", még ha egy kicsit is tehetséges voltál…ezek elvesztegetett évek voltak…és nem csak a számomra…persze ezt a mai generáció már nem érti meg.Rengeteg tehetség kallódott el akkoriban.

Hallhatunk arról pár szóban arról, hogy manapság mivel foglalkozol?

Igazándiból sokat dolgozom videóklip készítőként… Főleg utómunkákkal. Macintosh gépek stb... Példáúl nagyon jól sikerült az EDDA DVD.A 2008-as aréna koncert teljes képi utómunkáit én csináltam.De sok klippet és olykor filmes utómunkákat is csinálok.

Nekem az egyik legnagyobb hatású játékod ott volt, amikor a legendás, barna, Gibson SG-n játszottál. Beszélnél róla?

Amikor azt a régi gitárt vettem…1985-ben.Akkor éppen nem lehettet Budapesten CSAK AZT az egyetlen komoly gitárt kapni hangszerboltban.Emlékszem még az újpesti hangszerboltban vásároltam, használtan.Volt olyan is hogy nem lehetett gitár húrokat sem kapni…a túrné kellős közepén citerahúrokat kellett feltennem a gitárra…és gyakran akusztikus gitárhúrokat.Ilyen idők voltak…ma ez szinte elképzelhetettlen.Különben anikor kimentem Ausztriába Daczi Zsolt vette meg tőlem a gitárt.Nem vihettem volna magammal.Ez nem vicc!…Mivel megnősültem így hivatalosan vándorolhattam ki és akkor az volt a törvény, mehetni mehetsz, de minden igóságodat az államra /az elvtársakra / kell hagynod, harmincezer forint értékhatárig…a gitárom akkor kb ngyvenezret érhetett.

Mostanság egy Fender Stratocaster-el láthatunk. Gyönyörű ez a hangszer, és nagyon jól szól. Hallhatnánk erről a hangszerről részletesebben is?

Ja... Ő még megmaradt! A gitár teljesen át lett alakítva (modifikálva). Az elektronikája Dimarzio…a nyaka is át lett alakítva és bundjai is mások, csak a test az eredeti Fender...



Erősítők, pedálok?

Hmm…nincs saját erősítőm jelenleg. Azért azt kell mondanom, hogy a külföldi munkáim során mindent megvettem, és mindent kipróbáltam. Ismerem az erősítőket! A 2007-es "kórházas-évben" mindenemet el kellett adnom…egy évig húzós költségeim voltak és abban az időben egyátalán nem tudtam dolgozni.Pedálok sincsnek már úgyszintén…mivel mostanában sem vet fel a pénz:-) no és koncertjeim sincsenek "dögivel"…nincs is rá szükségem.Ha van pár buli ahová meghínak néha napján…akkor kérek kölcsön.A pedáljaimat rendszerint a Gábori Gergő barátomtól akinek eladtam. Ha lemezeken dolgozom, akkor a ProTools rendszer virtuális Eleven pluginját használom…Szerintem nagyon jól szól!

Endre, beszélnél a terveidről?

Haha…ha lesz pénzem megint és koncertjeim "dögivel", akkor veszek magamnak újra erősítőt, pedálokat és gitárokat...., de a viccet félretéve már rédóta dolgozom egy saját "meglepetésalbumon", remélem év végére megjelenik!

Endre, köszönöm a beszélgetést és minden jót kívánok neked az egész Gitarvilagok.com stáb nevében.

Köszönöm.