Orosz Ferenc, basszusgitáros
(Blue Cafe Band). Nem tagadom, hogy nagyon rendben van nálam, amikor a
hangszerek mesteri kezekben vannak egy formációban. Amikor, talán nem jó
kifejezés, de a verseny a produkció előnyére válik. Feco játékában ezt éreztem,
hogy a tempó, a tempó váltásai, valamint azok a basszus témák, amiket hozott
tökéletes összhangban voltak önmagukban is, de ami a legfontosabb a
produkcióval!
Nagy tisztelettel köszöntelek
az oldalon, és gratulálok a játékodhoz! Amikor láttalak játszani, az jutott
eszembe, hogyan lehet ennyire tempóban, virtuóz módon gitározni úgy, hogy
közben mindez végtelen könnyedséggel jött le. Szóval, hogyan lehet?
Én köszönöm, hogy itt lehetek! A játékomra rátérve,
örülök, hogy nem hallgattad annyira figyelmesen Viccet félretéve sajnos nem
tudok világmegváltó választ adni, csak annyit, hogy évek, gyakorlás és
zenekarban zenélés. Manapság sajnos egyre nehezebb egy dologra fókuszálni,
könnyen el lehet tévelyedni a youtube véget nem érő videóiban, ahol mindig van
egy 10 éves kínai kislány, aki nyolcszor úgy penget, mint te. Ami az internet
előnye, az a hátránya is. Minden elérhető, de éppen ezért nem tudsz
összpontosítani a fő feladataidra. Ezt magamon is észreveszem. Ha tudsz egy kis
önfegyelmet és rendszerességet vinni a gyakorlásodba (és az életedbe),
szerintem az már félsiker.
A másik talán az, hogy valahogy
mindig az volt előttem, hogy amit valaki egyszer lejátszott, az nekem is menni
fog. Kitalálni azt... na az az igazi tudás!
Ok, a megszokott első, második kérdés felcserélése után,
beszélnél pár szóban magadról?
Keszthelyen nőttem fel. 15 évesen
vettem meg az első hangszeremet a nyári fizetésemből, amit zöldségesként
keresetem. Akkor már Sopronba jártam szakközépiskolába és hamar be is szálltam
két osztálytársam keményebb zenét játszó zenekarába, a Drawingba, ami a mai
napig létezik, a mai napig jóbarátok vagyunk. Míg a többi osztálytársam
hétvégén hazautazott a családjához, mi koncertezni jártunk, volt úgy, hogy
minden hétvégén. Ezalatt a Hoffer Péter vezette dobsuliban elkezdtem
magánórákat venni egy basszusgitártanárnál. Nagyon örülök, hogy az elején
hozzáértő kezekbe kerültem, és szabályosan tanultam meg megfogni a hangszert,
mert nagy problémának látom sok diáknál, akit néha tanítgatok, hogy nagyon
nehéz kinevelni a rossz beidegződést. Rossz kéztartásnál egyszerűen nem lehet
kijátszani sok mindent ezen a hangszeren. Fél év után elköltözött a tanárom,
így innentől autodidakta folytattam a tanulást a megszerzett technikai és
elméleti ismeretekkel. Abban az időszakban rengeteget gyakoroltam, és ezáltal
megismertem rengeteg új zenét. Ennek köszönhetően zeneileg nem igazán tudtam
kiélni magam a zenekarban, így megváltak útjaink. Pár éves inaktív időszak után
két lehetőség is ígérkezett. Egy akusztikus rockos-blues-os vonal és egy
kicsivel előtte a jelenlegi zenekarom, a Blue Cafe Band. Nagyon jókor jöttek,
és magamnak ki is osztottam pár pofont, hogy van hova fejlődnöm. A basszusgitár
mellett időközben megtanultam gitáron kísérni, és a zongoratanulás is terítéken
van. A másik életemben grafikusként dolgozom, ami szintén nagy szenvedélyem,
valamint a soproni környezeti adottságokat kihasználva az országúti
kerékpározásnak is hódolok.
Feco, az örök kérdés.
Szólóhangszerré tud válni egy basszusgitár?
A basszusgitár természetesen
szólóhangszer is tud lenni, de nem szabad elfelejteni a helyét a zenében. A
groove az első, a támasztás. A zenei stílus sem mindegy, valamint az sem, hogy
a produkcióban milyen arányban szerepelnek a szólók. Természetesen vannak
előadók, akikből sosem elég :) Nem tartom magam szólisztikus játékosnak, inkább
a kreatív, lüktető, pattogó groove-ok híve vagyok. Ilyenkor úgy érzem, mintha
végig szólóznék :)
Melyik játékstílus az ami
igazán megfog téged?
A basszusgitár ilyen szempontból
egy nagyon változatos hangszer, nagyon sokféleképpen meg lehet szólaltatni.
Mindenhogy szeretek játszani rajta, a lényeg, hogy igazodjon az adott zenei
stílushoz, az adott zenei darabhoz. Alapvetően két ujjal pengetek, valamint
szleppelek. Sosem voltam pengetős játékos, de az utóbbi időben elkezdtem a
Bobby Vegás, Cody Wright-os vonalat gyakorolni. A bridge-dzses tompított ujjas
játékot is kedvelem, valamint néha egy kis latinos akkord-tappingelés is
előfordul. A zenekarunk széles zenei repertoárjában sok minden teret kap.
Beszéljünk a hangszereidről! Melyek azok a szempontok,
amik meghatározzák a hangszerek vagy erősítők, effektek vásárlásait?
Gitárnál nálam lényeges szempont
a kényelem és az egyensúly. Természetesen az alapkövetelmény, hogy a hangszer
nyak ne csavarodjon, a hangszer ne hangolódjon el minden második szám után.
Soundban a Jazz Bass valamint a modernebb, tisztább hang híve vagyok. Mondjuk
egy jó Preckónak sincs párja... zenétől függ.
Erősítőkben is inkább azok
kedvelem, amik kidomborítják a hangszer karakterét. Ahol jól lehet játszani a
dinamikával és amik közép EQ állásban jól szólnak. Nem igazán szoktam EQ-zni,
csak ha az adott helyszín igényli.
Pedáloknál változó, azoknál
jobban lehet kísérletezni. A hangminőséget javító pedálokra érdemes áldozni.
Nem árt ha van egy jó kompresszor vagy egy DI pedál. A többi szubjektív. A
jelenlegi kisvasútammal meg vagyok elégedve.
Összességében viszont nem a cucc
a lényeg. Ha visszamennék az időben, nem adnék magamnak jobb hangszert, jobb
felszerelést, mint amivel kezdtem. Erősítő híján egy padlásfeljáróban
gyakoroltam a koleszban, mert ott hallottam magam a legjobban...
Hangszerek
Cort GB94
’95 Fender Jass Bass Fretless
(Mexico) – Flatwound húrokkal
Cort SJB6FX FL Elektroakusztikus
fretless basszusgitár – Nylon Tapewound húrokkal
Erősítő
Fej: TC Electronic BH250
Láda: TC Electronic BC212
Pedálok
BOSS TU-2
BOSS GEB-7
MXR M80 BASS DI+
MXR M87 BASS Compressor
MXR M82 Bass Envelope Filter
MXR M83 Bass Chorus Deluxe
Markbass MB Octaver
TC Electronic Ditto Looper
Zenekarok?
Jelenleg a Blue Cafe Band
(https://www.facebook.com/bluecafemusic/) az egyetlen zenekarom. Ez a zenekar
nagyban hozzájárult ahhoz, hogy helyt tudjak állni egy nagyon színes zenei
palettán. Egy zenésznek szerintem ez elengedhetetlen, pláne egy
basszusgitárosnak. Szerencsére a zenésztársaimat a barátaimnak is hívhatom. Ezt
azért említem meg, mert sok bandában ez nem így van. Ez egy olyan plusz
tényező, ami szintén jótékony hatással van a zenénkre, és egyenként mindenkinek
a zenei fejlődésére.
Na meg a humor. Igyekszünk
mindenhez kreatívan hozzáállni... :)
Idő híján és pláne úgy, hogy a
zenélés hobbytevékenység, nem szeretek vállalni más dolgot, mert sok esetben az
a minőség romlásával jár együtt, bármilyen tevékenységről legyen szó.
Videók:
https://youtu.be/8acgemQP3lQ
https://youtu.be/4aiFvEwm8r4
https://youtu.be/ZL3kbXoHUwI
https://youtu.be/uSQtSY2pia4
Feco, adott az utolsó kérdés.
Tervek?
Tervek között szerepel az időm
jobb beosztása, zeneelméleti ismeretek tovább mélyítése, dalszerzési ismeretek
bővítése, zongoratanulás. És ez „csak” a zene... :)
Köszönöm a beszélgetést és
nagyon sok sikert a továbbiakhoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése