Plüssnapalm. A punk az a műfaj, amit szerintem nem lehet üzleti, vagy egyéb racionális érdekek mentén művelni. Szubkultúra? Az emberek félnek az őszinte vélemény megnyilvánulásoktól, mert ráébredhetnek, hogy tévednek és hát rádöbbenhetnek, hogy nem épp tökéletes a világuk. A Plüssnapalm nem sérti az átlagfüleket és mégis remekül kihasználja mind zenei, mind a szövegvilágban a punknak nevezett jellemvonásokat! Egy remek zenekar vendégeskedik a Gitarvilagok.com –on!   

Sziasztok, a zenekar alapítás önmagában sem egyszerű történet. Mennyire volt triviális a Plüssnapalm megalakulása?

Ujvári Ágnes (Mádre): Úgy is mondhatnám, hogy összehozott bennünket a sors. Az énekesünk, Toporczy Zsófia (Topy) hívta életre a zenekart. Egy közös ismerősünk, Fernando beszélte rá, hogy vegye fel velem a kapcsolatot, mert basszusgitárost keresett, én már több zenekarban is játszottam. Nem sokkal később kaptam Topytól egy levelet, amelyben feltette a kérdést, hogy volna-e kedvem vele feldolgozásokat játszani. Tetszett az ötlet, mert épp akkor oszlott fel a zenekarom, a Garbageland.

A Plüssnapalm úgy indult, hogy lementünk egy próbaterembe Topyval és egy gyerekkori barátnőjével, Vida Írisz-szel (Ájrisz). Először hárman próbálkoztunk. Topy gitározott és énekelt, én basszusoztam és vokáloztam, Ájrisz dobolt. Nagyjából olyanok voltunk, mint amikor Bernie Rhodes felfedezte Joe Strummert, és összejött a Clash egy próbára, méregették egymást. Mi is valahogy így néztünk ki.

Emlékszem, elsőre egy Blondie-számot próbáltuk el, de iszonyú magasan kellett énekelni a refrénnél, szinte fájt, lehet, hogy nem volt a legjobb választás így elsőre. Nem is játszottuk el  később koncerten. Aztán a Cherry Bomb jött, azzal nem volt probléma, megszólalt, éreztük, hogy ebből még lehet valami, egyben volt az egész, jó volt a dob.

Az viszont nyilvánvaló lett, hogy kellene még egy gitáros, hogy Topy az énekre fókuszálhasson. Hirdetést adtunk fel, tartottunk castingot több-kevesebb sikerrel. Végül a lányomnak, Kissik Petrának (Pedró) szóltam, aki szintén gitáros, hogy jöjjön el a következő próbára. Jött és maradt is. Vele kapcsolatban pontosan tudtam, hogy azt a hangzásvilágot fogja hozni, amit szeretnék, ami a punkzene lényege, egyszerű, nyers, kemény gitározás, megtűzdelve egy-két disszonáns akkorddal, amolyan Pixies hangzás.

Az elején kizárólag feldolgozásokat játszottunk, Blondie, Runnaways, Pixies, Primitives, stb. A számok többsége tele volt szólókkal és nagyon hiányzott egy másik gitár, ami hozza az alapot.

Időközben saját dalokat is írtunk, angol szöveggel.

Egy régi barátunk, Jaskó Ádám – Jasi (Utolsó Alkalom, The Ocean Front) csatlakozott hozzánk egy rövid időre, az első koncertünkön ő játszott, de a továbbiakban nem tudta vállalni a zenekara miatt.

A következő bulin Szőllősi Lajos barátunk (Flash, Folk on 45, P.Iggy) ugrott be gitározni.

Nem volt mese, újra meghirdettük a gitárosi posztot, Eszter jelentkezett, akit azonnal, egy próba után bevettünk a zenekarba. Öten lettünk, rendszeresen koncerteztünk, egyre több saját számot írtunk már magyarul is, sőt még egy spanyol nyelvű szám is született.

Sajnos idén január végén Eszter úgy döntött, hogy nem folytatja velünk tovább, újra négyen maradtunk.

Szerencsére azóta a setlistánk átalakult, a 4-5 feldolgozás mellett többségében saját számokat játszunk. Ezek a számok viszont  nem igénylik annyira a két gitárt, úgyhogy így egyelőre megoldódott ez a kérdés.

 

Melyek voltak azok megállók amikor el kellett dönteni milyen irányba mentek tovább, csábító lehet esetleg a popularitás, vagy egyéb gyengeségek? 

Igazából nem voltak megállók, nem döntöttünk el semmit, mert nem kellett, minden magától adódott. A számaink elég dallamosak, hallgathatók, a körítésen van a hangsúly, hogy milyen a zenei alap. Bármilyen számból lehetne csinálni egyszerre punkot vagy nyálat is. Attól függ, mit teszel az ének mögé.

Ha most kielemeznénk egy Sex Pistols- vagy egy Ramones-számot, akkor rájönnénk, hogy az ének olyan, mint egy gyerekdal. De ez igaz a többi punk zenekarra is nagyjából. Ha aláteszel egy vaskos basszust, durva gitárt, húzós dobot, onnantól az csak jó lehet.

A popularitás és a punk megférnek egymás mellett. Nálunk például az összes refrén két szólamban van. Mindig a refrént találom ki először két szólamban, és onnan építem fel a szám elejét, közepét, végét. Az építőiparban nem biztos, hogy alkalmaznának.

Kihagyhatatlan kérdés, Szakácsi Gábor. Meghatározó egyénisége a világ punk zenéjének. Hogy sodort bennetek össze a jó sorsotok?

Gábort ismerem régről, a C.A.F.B.-s időkből. Kicsi ez a város, aki annak idején belekerült a punk-életbe akár zenészként, akár csak kedvelőként, az többnyire ismeri ezeket az embereket a Fekete Yukból, házibulikból, stb.

Gáborral tavaly egy C.A.F.B.-koncerten beszélgettünk és felvetődött bennem, hogy milyen jó lenne egy Plüssnapalm-számot kicsit megfűszerezni Szakácsi Greg énekhangjával, gitárszólóival, amolyan Greg-féle dögöt szerettem volna belevinni.

Gábornak egyből tetszett az ötlet, igent mondott. Nem sokkal később átküldtem neki a Zuckerberg című számunkat. Azt mondtuk Gábornak, hogy tiéd a második verze, énekeld rá meg tedd hozzá, amit még gondolsz. Dolgozott rajta ott kint Seattle-ben rátette a gitárszólóit, mi pedig itthon, felénekeltük a saját szólamainkat, a vokálokat és végül egy jó kis húzós szám lett belőle, egy igazi koprodukció. A Youtube-on is hallható.

Továbblépni. Ez több módon is értelmezhető. Nem törvényszerűen negatív, sőt! Hogy érzitek a műfaj zeneileg például, mennyire korlátoz bennetek. Egyáltalán korlátoz?

Természetesen minden zenei műfaj korlátoz valamilyen szinten, ez sem kivétel. A punk rétegzene, de pont ettől jó és izgalmas. Mi soha nem fogunk a csapból is folyni, az is biztos (hálistennek...). Nem egy rádióbarát műfajról beszélünk, de őszintén szólva nem is szeretnénk olyan zenét játszani. Ez a zene jön belőlünk, kikívánkozik, nem igazodunk semmihez és senkihez. Amíg eljönnek a koncertjeinkre azok, akik szeretik a zenénket, minket, addig nincs baj. A kérdésre válaszolva nem korlátoz a műfaj semmilyen szinten. Talán annyiban, hogy nem mindegy, milyen koncertet vállalunk el, nem vagyunk mindenhova valók. Azért arra kínosan ügyelünk, hogy kikkel játszunk, legyen hasonló a stílus, különben nagyon megosztaná a közönséget.

Ömlik a világból a „megmondás”. Mindenhol szabad. Lassan a szentélyek sem szent helyek. Rendben, lehet ez bátor dolog is, de a bátorságnak is eredményesnek kell lennie, mert kiéghet a környezet. Láttok ilyen veszélyt magatokra, a zenekarra nézve?

Való igaz. Olyan korban élünk, amikor mindent szabad, bárki megnyilvánulhat bárhol úgy, hogy annak nem lesz következménye. Persze ez így ebben a formában nem igaz, csak sarkítva mondom. Összehasonlítva a nyolcvanas évek punk-zenekarainak a lázadásával, mikor burkoltan szidták a rendszert stb., hozzájuk képest manapság a lázadás, mint olyan kicsit elvesztette a létjogosultságát.

A Facebook-gyalázó számunknak sem volt negatív visszhangja, pedig akár lehetett volna. Ennyi kockázatot be kellett vállalnunk.

Nem vagyunk beszólogatós zenekar, úgyhogy nem jelentünk veszélyt saját magunkra nézve.

Végül, de nem utolsó sorban, a tervekről!

Fogynak a feldolgozásaink, előtérbe kerültek a saját számok, tíz van kész, amiket már játszunk koncerten, ezeket szeretnénk stúdióban rögzíteni, de folyamatosan írjuk az újakat, úgyhogy a jövőre nézve a cél az, hogy elkészítsük az első Plüssnapalm-albumot. Csak idő kérdése és meglesz. Szeretnénk sokat koncertezni, ez talán a legfontosabb és a legjobb része az egésznek. Nincs is annál jobb érzés, mikor állsz a színpadon, játszol és látod a közönséget, hogy vadidegen emberek éneklik a számaidat. Felemelő! Nagyjából itt tartunk most. Köszönjük szépen az interjút és üdv mindenkinek! Plüssnapalm!!!!!

Én köszönöm a beszélgetést, és minden jót nektek!!!!

Köszönjük!